bikas Posted Július 28, 2010 Share Posted Július 28, 2010 Nem kizárt, hogy 2182-ben egy 560 méter átmérőjű kisbolygó eltalálja majd a Földet. Az ütközés esélye jelenleg nagyjából egy az ezerhez - ez azonban a következő évtizedek megfigyelései során jelentősen pontosodhat. Ez az eddigi legnagyobb valószínűségű becsapódás, amit előre jeleztek. A Földünkhöz közeli, 1999 RQ36 jelű kisbolygó jövőbeli mozgását 290 optikai és 13 radaros mérés alapján vizsgálták a szakemberek. María Eugenia Sansaturio (Universidad de Valladolid, Spanyolország) és munkatársainak célja az volt, hogy az égitest várható mozgását minél pontosabban megbecsüljék. Elemzésük alapján az objektum 2060-ig elkerüli bolygónk környékét - azonban ezt követően megnő a találkozás valószínűsége. A számítások alapján nem kizárt, hogy 2182-ben a kisbolygó eltalálja Földünket. A becsapódás esélye egy az ezerhez - tehát viszonylag kicsi. Mozgását a különböző, kevéssé ismert hatással járó sugárzási folyamatok is befolyásolják, ezért nem lehet elég pontosan megjósolni az útvonalát. Ez az eddigi legnagyobb valószínűségű becsapódás, amit előre jeleztek. Az Apophis kisbolygónál 1 a 45 ezerhez az esély egy esetleges ütközésre 2036-ban, ami lényegesen kisebb a 2004-es első, 2,7%-os becsléshez képest. A fent említett egy az ezerhez valószínűség tehát viszonylag magas értéket jelent más égitestekre tett korábbi számításokhoz képest - azonban itt elég távoli a dátum, ennek megfelelően a becslés is elég bizonytalan, és azt fenntartással kell fogadni. Az égitestet 1999-ben fedezték fel, átmérője 560 méter, ezért a vele való ütközés súlyos, regionális, tehát sok ország területére kiterjedő hatást váltana ki. Ha a világtengerbe csapódna be, hatalmas partszakaszon okozna pusztító szökőárt. A következő évtizedekben az objektum követése során egyre pontosabb adatokat nyernek majd a szakemberek, s ezek segítségével pontosítani lehet az előrejelzéseket. Forrás: origo Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
mindig_jövőre Posted Július 30, 2010 Share Posted Július 30, 2010 addig még minimum 6* tesszük mi tönkre a Földet... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Punk90antiwarn Posted December 6, 2010 Share Posted December 6, 2010 azt már meg se élem... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
spájz Posted December 6, 2010 Share Posted December 6, 2010 hát ezt még az unokáink sem élik meg Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szergej77 Posted December 6, 2010 Share Posted December 6, 2010 Bármikor becsapódhat, csak az égbolt 2% át vagyunk képesek figyelni. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Konrad_90 Posted December 6, 2010 Share Posted December 6, 2010 Hát, én az utódaimat sajnálom. Azért remélem nem lesznek majd olyan pechesek. Persze, ha akkorra marad még valami elpusztítható itt a Földön Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Alcatraz Posted December 6, 2010 Share Posted December 6, 2010 Úgy gondolom hogy 2182-ben nem tátott szájjal fogjuk nézni ahogy jön a kisbolygó. Nyilván sokkal fejlettebbek leszünk technológiailag és ez nem fog gondot okozni. Csak gondoljatok bele hogy hol tartottunk 170 évvel ezelőtt, és hol tartunk most. Ha ugyan ilyen ütemben fejlődünk, szerintem nem kell aggódni semmilyen kisbolygó és meteor becsapódás miatt. Ki tudja hogy már most milyen eszközeink vannak ilyen esetekre, amikről természetesen nem tudunk. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bikatoke Posted December 6, 2010 Share Posted December 6, 2010 Egy július 28.-án posztolt hír aktualitása összeveszhet a maják jóslatával (2012). Az utóbbit kivárom! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Dawide Heavens Posted December 7, 2010 Share Posted December 7, 2010 . Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SzegediXY Posted December 7, 2010 Share Posted December 7, 2010 Úgy gondolom hogy 2182-ben nem tátott szájjal fogjuk nézni ahogy jön a kisbolygó. Nyilván sokkal fejlettebbek leszünk technológiailag és ez nem fog gondot okozni. Csak gondoljatok bele hogy hol tartottunk 170 évvel ezelőtt, és hol tartunk most. Ha ugyan ilyen ütemben fejlődünk, szerintem nem kell aggódni semmilyen kisbolygó és meteor becsapódás miatt. Ki tudja hogy már most milyen eszközeink vannak ilyen esetekre, amikről természetesen nem tudunk. Láttad a simpsons családból amikor jött egy meteor a Föld felé? Nah aki láttta, annak az most jusson eszébe Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
jojacint Posted Január 4, 2011 Share Posted Január 4, 2011 Na ez engem, már nem fog érinteni de addigra úgyis tönkre tesszük a földet Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
atis.89 Posted Január 5, 2011 Share Posted Január 5, 2011 az ilyen "hírek" addig hidegen hagynak még azt nem olvasom hogy holnap vagy a jövőhéten becsapódik egy nagyobb valami... könnyen meglehet hogy hamarosan már Föld se lesz vagy holnap elcsap egy kocsi akkor ilyenen minek "izgulni"; azért majd szólok a leendő gyereknek hogy szóljon az unokájának Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Marky18 Posted Január 6, 2011 Share Posted Január 6, 2011 Hú. Most be vagyok rezelve. Ez már komoly. Vagy nem. Ezernyi más probléma van, amiért aggódhatnék, mégse teszem. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
steve802 Posted Január 17, 2011 Share Posted Január 17, 2011 Jó hogy folyamatosan karbantartják az éberségünket ilyen hírekkel, ( jobb félni mint megijedni) de sokat nem kell vele foglalkozni. Nemrég még az Apofisz ( ahogy a hírben is szerepel) okozta a pánikot, azóta folyamatosan figyelik, és pontosítják, mostanra úgy néz ki hogy jó eséllyel elkerül minket. Sokkal inkább azon kell parázni amit nem látunk. Pár éve volt egy hír hogy felfedeztek egy aszteroidát, ami a pályája alapján nemsokkal korábban elhaladt a föld mellett, kb. fél hold-föld távolságban, ez földi (emberi) léptékkel nagy távolság, de csillagászati léptékkel igen kicsi. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.