bikas Posted Július 15, 2010 Share Posted Július 15, 2010 A Földön 27 millió évente történik egy-egy tömeges kihalás. Egyes elméletek egy láthatatlan csillagot, a Nemesist okolták a katasztrófákért, két amerikai tudós azonban úgy véli: túl szabályos időközönként történik meg ez ahhoz, hogy egy égitest okozza. Huszonhétmillió évente következett be tömeges kihalás a Földön az elmúlt legalább ötszázmillió esztendőben - állapította meg Adrian Melott, a Kansasi Egyetem asztrofizikusa és Richard Bambach paleontológus, a Smithsonian Intézet munkatársa. A katasztrófa szabályos ismétlődését korábban annak tulajdonították a kutatók, hogy feltételezések szerint egy hatalmas, sötét csillagszomszéd kering a Nap körül, amelyet az 27 millió évente közelíti meg. Ezt a feltételezett sötét csillagot a tudósok Nemezisnek nevezték el, és szerintük minden ilyen találkozáskor üstökös záport szabadít ki az Oort-felhőnek nevezett zónából a naprendszer peremén. A tűzeső pedig végigsöpör a Földön. Azonban a katasztrófa rendszeressége és az előfordulási időszak hossza a jelek szerint kizárja ezt az elméletet. Ugyanis az utóbbi 500 millió évben a Napnak számos közeli találkozója volt más, ismert csillagokkal. Ezek nem elenyésző tömegvonásának pedig bizonyosan hatnia kellett (volna) a Nemezis keringési pályájára, ami miatt a 27 millió éves ciklus is törvényszerűen módosul. A Nap-Nemezis találkozás csúcspontjának így lassacskán legalább 20 százalékkal változnia kellene, ami a kozmikus csapás idejét is eltolná, vagy hirtelen váltásokat okozna, és 2-3 kitörést váltana ki egyetlen keringési cikluson belül. Ehelyett: a 27 millió éves periódus 99 százalékos pontossággal ismétlődik. Az ilyen arányú esély az ismétlődésre nem lehet véletlen - szögezik le a tudósok, akik azt is hozzáteszik, hogy azoknak a leleteknek a kora, amelyek a Nemesis-elmélet megfogalmazására ösztönöztek, most inkább a teória ellen szólnak. Ez pedig arra utal, hogy a pusztító jelenség oka nem egy rejtőzködő égitest lehet, ami hosszú ideje valószerűtlenül szabályos időközönként csapásokat mér ránk az űrből, hanem valami más, ami sokkal közelebb áll a Földhöz. A tudósok arra hívják fel a figyelmet, hogy tömeges kihalást csak a legnagyobb katasztrófák okozhatnak. Az ismert kisebb természeti csapások csupán az ismert fajok 10 százalékát pusztítják el. És míg az előbbiek 27 millió évente egyszer fordulnak elő, utóbbiak bármikor bekövetkezhetnek. Nem kell azonban rögtön pánikba esni. Az utolsó ilyen tömeges kihalás éppen 10 millió éve következett be. Így elegendő idő maradt arra, hogy a következő katasztrófáig kiderítsék a tudósok, mi az ok. InfoRádió / The Daily Telegraph Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Zeaber Posted Július 15, 2010 Share Posted Július 15, 2010 Érdekes jelenség. Még a végén a Sci-fi Mass Effect igaznak bizonyul Nem kell félni, Shepard megvéd minket! Viszont arra is kíváncsi vagyok, hogy a vallásos emberek ezt a hírt egyáltalán gondolkodóra veszik vagy sem. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
fgshp Posted Július 16, 2010 Share Posted Július 16, 2010 Nyugi, édes, itt biztonságban vagyunk. Nem történt itt gyilkosság, már vagy 100 éve. Éppen ma 100 éve. :-) Imádom a Futurama-t. Azért én elgondolkoznék rajta, hogy ilyen szinten tartó tudósoknak mit higgyek el. Éppen 10 millió éve. Igen? 2010 éves az időszámítás, amit használunk. 100 éve van autó. Kb 10 éve van normális, széles sávú internet. Ki tudná felfogni, mennyi az a 10 millió év? És mi az, hogy éppen? Mennyi tévedés fér bele? pár ezer év belefér? Meg hogy pont 27 millió évente. Ja mert az olyan rövid időtáv. 27 millió évbe simán belefér mondjuk 150.000 év csúszás, igaz? Ki tudja, mi volt 150 ezer éve? Akkor hogy a fenébe férhetne bele 150.000 év csúszás? Én az ilyen stílusú találgatós "tudományos" cikkekből nem vonnék le messzemenőbb következtetéseket. Elolvasom, 'oszt annyi. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
sOnt Posted Július 18, 2010 Share Posted Július 18, 2010 fgshp egyetértek. De mégis lehet, hogy atlantisz létezett, pár ilyen 27 milliós ciklussal ezelőtt Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
salla Posted Július 18, 2010 Share Posted Július 18, 2010 Érdekes jelenség. Még a végén a Sci-fi Mass Effect igaznak bizonyul Nem kell félni, Shepard megvéd minket! Viszont arra is kíváncsi vagyok, hogy a vallásos emberek ezt a hírt egyáltalán gondolkodóra veszik vagy sem. Először azt hittem, hogy csak én vagyok annyira kocka, hogy rögtön a Mass Effect-re gondoljak. Egyébként hányszor történt ez meg? Honnét tudják? Egynek megvan, hogy a dinoszauruszok, de aztán? Mik pusztultak még ki tömegesen? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ProCukor Posted Július 18, 2010 Share Posted Július 18, 2010 Nekem is a Mass Effect jutott az eszembe.Shepard forever xD Amúgy érdekes a cikk.Csak azt nem tudom, hogy honnét tudják a tudósok, hogy ez tényleg megtörtént. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
penin Posted Július 18, 2010 Share Posted Július 18, 2010 érdekes cucc, 17mill év múlva megint ki fog halni valami..de addigra én már nem leszek o.O de sztem akkor se kell félni, majd Chuck Norris megment mindenkit ^^. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.