Wallow Posted Június 14, 2010 Share Posted Június 14, 2010 A húszas években, a michigani egyetemen csillagászatot és matematikát tanító Dr. Morris Ketchum Jessup könyve indította el azt a lavinát, amely harcos vitákat eredményezett egy különös katonai akció, a Philadelphia-kísérlet kapcsán. 1955-ben jelent meg Jessup: The Case for the UFO (az UFO-ügy) című könyve, amelyben arra kérte olvasóit, hogy kongresszusi képviselőjük révén követeljék az egyesített térelmélet további kutatását, amellyel Albert Einstein életének utolsó éveiben is foglalkozott. Nem sokkal a könyv megjelenését követően Jessup két különös levelet kapott. A leveleket először egy Carlos Miguel Allende, majd Carl M. Allen néven bemutatkozó titokzatos személy írta. A levélíró nem kevesebbett állított, mint hogy 1943 októberében az Egyesült Államok haditengerészete olyan kísérletet végzett, amely bebizonyította az egységes térelmélet helyességét, és amelynek során egy torpedórombolót és teljes legénységét nemcsak hogy láthatatlanná tették, hanem sikeresen teleportálták is. Mindezt egy erőtér révén valósították meg, amelyről így írt Carl M. Allen: ?Az erőtér formája lapított gömbszerűség volt, mintegy száz yard (91 méter) átmérőjű, esetleg valamivel több vagy kevesebb; a hajó minden oldalára kiterjedt. Ezen a téren belül minden személy egymásba olvadt, és bár voltak néhányan a fedélzeten, akik megőrízték saját alakjukat, később ezek is egyszerűen a semmibe tűntek. Az erőtéren kívül levők semmi mást nem láttak, csak a hajótest visszamaradt formáját a vízben. A kísérleti hajó eredeti legénységéből csak kevesen maradtak meg, uram. A legtöbben megőrültek; egyikük a felesége és a gyermekei szeme láttára egyenesen átment a ház falán, soha többé nem látták. Ketten, miközben a kompaszt ellenőrízték, lángokká váltak, vagyis megmerevedtek és elkezdtek égni - égtek tizennyolc napon át? A kísérlet eredményesen zárult, de az embereknek csalódást okozott. Vizsgálja meg ön is az újság egy kis bekezdését, ami egy aktív tengerészekről szóló tudósítást közöl első utazásuk után. Egy csapszékben gyűltek össze, a Gin Mill, vagy a Beer Joint nevűben Navy Yard közelében. A pincérnőnek valóságos sokkot okoztak azzal, hogy szinte lemerevedtek, és semmi értelmeset nem tudtak mondani azon kívül, hogy hihetetlen.? A későbbi levelekből újabb érdekességekre derült fény. Eszerint a kísérleti hajó nemcsak eltűnt a philadelphiai dokkból, de néhány perccel később felbukkant Portsmouth mellett egy másik dokkban. Ez a teleportálódás minden valószínűség szerint a kísérlet egyfajta véletlen mellékhatása volt. Allende ugyanakkor leveleiben óvta Jessupot az egységes térelmélettel kapcsolatos további kutatásoktól. Ezt azzal indokolta, hogy az USA haditengerészete már gyakorlatban kipróbálta az elméletet, azaz láthatatlanná tett egy hajót, ami annak legénységére nézve szörnyű következményekkel járt. Az ügy látszólag itt be is fejeződött volna, de 1959. április 20-án Dr. Morris K. Jessupot holtan találták autójában a floridai Dade Country Parkban. Úgy tűnt, Jessup a kipufogógázt egy tömlőn keresztül a kombi belsejébe vezette, tehát öngyilkosságot követett el, de halála sok spekulációra adott okot, és egyúttal újból felborzolta a kedélyeket a Philadelphia-kísérlettel kapcsolatban. Két másik kutatónak, Charles Berlitznek és William Moore-nak sikerült a kísérleti hajót az 1520 tonnás, száz méter hosszú U.S.S. Eldridge nevű rombolóval azonosítani, és számos érdekes tényt megtudtak. Többek között azt, hogy a kísérlet hivatalos elnevezése Project Rainbow, vagyis Szivárvány-projekt volt. Carlos Allendéről kiderítették, hogy 1942. július 14-től 1943. május 21-éig az USA haditengerészeténél teljesített szolgálatot, majd 1943. júliusában átkerült a kereskedelmi hajózáshoz, így valóban szemtanúja lehetett az említett kísérletnek az Andrew Furuseth teherhajó fedélzetéről. Sikerült tisztázniuk, hogy az Eldridge-t először a philadelphiai katonai kikötő egyik medencéjében erős elektromágneses erőtérbe helyezték, majd a tengeren elektromágneses generátorokkal felszerelt hadihajókat állítottak fel egy néhány száz méteres átmérőjű kör mentén. Ennek a körnek a közepére vezették az U.S.S. Eldridge-t, fedélzetén önkéntes matrózokkal. A korabeli szemtanúk beszámolói szerint a bizarr felszerelések által keltett magas frekvenciájú elektromágneses mező hatására a romboló körül zöldes köd keletkezett, majd a hajó hirtelen eltűnt a meglepett szemtanúk elől, és néhány másodperc múlva újra megjelent. Ez alatt a rövid idő alatt a hajó és a legénysége teleportálódott. A kísérlet csak látszólag volt sikeres. A teleportációra nem számítottak a vezető tudósok, és arra sem, miféle káros hatásokat idéznek elő a személyi állományban. A matrózok közül többen nyomtalanul eltűntek. Mások spontán kigyulladtak és elégtek, míg megint mások megdermedtek. A szerencsésebbek között volt az, aki alkalmanként minden előzmény nélkül eltűnt, majd újra megjelent. Ilyen incidens zajlott le az egyik philadelphiai bárban is. A túlélők egyike elmondta, hogyan tűnt el a keze, amint a hajót körülvevő erőmezőbe nyúlt, ahol valami láthatatlan, megfoghatatlan dolog erősen megrázta, majd félrelökte. A rémísztő mellékhatások és a még ismeretlen fizikai folyamatok megijesztették a haditengerészet kutatóit, így a kísérletet egyszer és mindenkorra lezárták, és az üggyel kapcsolatos valamennyi aktát titkosították. A haditengerészet természetesen azóta is mindent tagad, és legfeljebb az alábbi magyarázatra hajlandó: A II. világháború első éveiben a német haditengerészet egyik leghatásosabb torpedótípusa az úgynevezett távolsági gyújtó volt, amely a hajó acéltestének mágneses terét érzékelve a hajófenék alatt robbant, nem egy esetben kettétörve a célba vett hajó törzsét. A szövetségesek csak egyféleképpen tudták kivédeni a távolsági gyújtóval felszerelt torpedótámadást: a hajók acéltestének demagnetizálásával. Ezért kábeleket raktak le a tengerfenékre, amelyek a beléjük vezetett nagyfeszültségű áram hatására ellentétes erőteret hoztak létre. Ez az erőtér egy időre megszüntette a fölöttük többször áthaladó hajók mágneses erőterét. 1941-ben, február és március között minden angol hajó megfordult ebben a demagnetizáló övezetben. Egy másik, egyszerűbb módszer szerint - amelyet az amerikaiak is átvettek - a hajó teste köré kábeltekercset helyeztek, amelybe elektromos áramot vezetve túlmágnesezték a hajót, amelynek ezáltal többszörösére nőtt az elektromágneses sugárzása, és így a távolsági gyújtóval ellátott torpedók már idő előtt felrobbantak anélkül, hogy kárt okoztak volna a hajótestben. Többek szerint a Philadelphia-kísérletet a hajók titkos demagnetizálása ihlette. A philadelphiai kikötőben 1943-ban valóban zajlott egy Szivárvány-projekt elnevezésű akció, amelynek során a hajókat túlmágnesezték, így Allende azon állítása, miszerint nagyfeszültségű áramot vezettek a hajótestbe épített és a törzset körülvevő kábelekbe, igaznak bizonyult. Ezzel az eljárással többek szerint valóban láthatatlanná tették a hajót. Csakhogy ez a láthatatlanság nem optikai láthatatlanságot jelentett, hanem annyit, hogy a hajó láthatatlanná vált az ellenséges torpedók és mágneses aknák számára? (szerkesztői megjegyzés:(NEM AZ ENYIM!! Charles Berlitz könyvében, a Philadelphia-kísérletben bővebb információ található erről. Abban megemlítenek mellékhatásként olyan különleges dolgokat, miszerint a túlélők arról számoltak be, hogy mikor abban az erőtérben voltak, furcsa lényeket láttak feltűnni a ?túloldalon?. Véleményem szerint lehet, hogy egy dimenziókaput nyitottak meg a földi világ, és egy másik világ között? Bár, ez is csak spekuláció. Egyébként film is készült a témáról. A film címe: Végső visszaszámlálás. Szerintem egész jó film ahhoz képest. ) Forrás : [http://gondolatok.bloglog.hu/2009/12/22/kapu-egy-masik-dimenzioba/ Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
BlackLunar Posted Június 15, 2010 Share Posted Június 15, 2010 Érdekes eléggé, kitudja aztán még mivel kísérleteznek/kísérleteztek a mai világban bármi lehetséges! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Wallow Posted Június 15, 2010 Author Share Posted Június 15, 2010 jah... én speciel nem tartom elképzelhetetlennek, hoy olyan dolgokat cisnálnak, melyek a Sci-fi filmekben jelennek meg. Most is pl, hogy " láthatatlanná tévő köpeny " na jó igazábol csak bele olvadsz vele a környezetbe, és csak akkor lehet meglátni, ha szakavatotta szemed szal értitek Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
BlackLunar Posted Június 15, 2010 Share Posted Június 15, 2010 A mai világban már minden lehetséges, csak nem mindent mutatnak meg mindenkinek ennyi az egész. Kitudja még mennyi titok van még odaát Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
david1519 Posted Június 15, 2010 Share Posted Június 15, 2010 Most én idézzem fel nektek ezzel kapcsolatban Teslát? Szerinte és szerintem is csak öt (vagy..?) olyan torony kellett volna a Földre... csak öt elég lett volna........ Mondjuk ne haragudjatok én nagyon nem írhatok semmit, mert.. azt beszélik a rossznyelvek, hogy a Tiltott találmányok című film... és a csodaszerkezetek feltalálói.. akik beszéltek róla.. hm.. el lettek hallgattatva. Akkor most én is csináljak mágneses mezőt..? oO Nah, jóéjt nektek, nekem kezdődik egy nap Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SVHSolyom Posted Június 18, 2010 Share Posted Június 18, 2010 A rémísztő mellékhatások és a még ismeretlen fizikai folyamatok megijesztették a haditengerészet kutatóit, így a kísérletet egyszer és mindenkorra lezárták, és az üggyel kapcsolatos valamennyi aktát titkosították.nagyon valószínű..... A legtöbben megőrültek; egyikük a felesége és a gyermekei szeme láttára egyenesen átment a ház falán, soha többé nem látták. Ketten, miközben a kompaszt ellenőrízték, lángokká váltak, vagyis megmerevedtek és elkezdtek égniNa ez most mi? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Wallow Posted Június 19, 2010 Author Share Posted Június 19, 2010 ez csak belemagyarázott dolog Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Kornbal Posted Június 19, 2010 Share Posted Június 19, 2010 Most én idézzem fel nektek ezzel kapcsolatban Teslát? Szerinte és szerintem is csak öt (vagy..?) olyan torony kellett volna a Földre... csak öt elég lett volna........ Mondjuk ne haragudjatok én nagyon nem írhatok semmit, mert.. azt beszélik a rossznyelvek, hogy a Tiltott találmányok című film... és a csodaszerkezetek feltalálói.. akik beszéltek róla.. hm.. el lettek hallgattatva. Akkor most én is csináljak mágneses mezőt..? oO Nah, jóéjt nektek, nekem kezdődik egy nap milyen tornyok és mire lettek volna elege? (már bocs xD) erről a nem írhatok semmitről meg .... mit is mondjak olyan mint az összesküvés elméletekben található 20milliárd évre titkosított kormánydokumentumokra hivatkozás és stb. ha annyira titkos lenne akkor egy mukkot nem hallana róla az életben senki, vagy nagyon hamar az óceánba betonozva végezné, nemhogy vérpistike módjára csináljon 20 weboldalt, illetőleg kiadjon róla könyveket ugyhogy szerintem ne aggódj, ha a pirateclub fórumát olvassa az amerikai hírszerzés, akkor neked már ugyis mind1, mert említést tettél a dologról remélem azért érzed a komolyságát... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Wallow Posted Június 19, 2010 Author Share Posted Június 19, 2010 na most figyeljetek...most döntsétek el, hogy ez miért vana windows XP-ben? Asztalon jobb klikk...új...szöveges dokumentum írhátok bele ezt : Bush hid the facts aztán fájl mentés másként és mentsétek el Bush néven, majd nyissátok meg Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SVHSolyom Posted Június 20, 2010 Share Posted Június 20, 2010 A tudomány szerintem nem arról szól hogy gondolunk egyet és hopp már nyitottunk is 1 kaput egy másik "dimenzióba" ...még ha lehetséges is egy másik univerzumba valami féle kapu ...az nem 1943-ban nyílnyik meg... Egyépként miért kelett egyből egy egész tengeralatti járót "eltűntetni"?-.- Az igaz lenne más miért nem csinálta meg? Asztalon jobb klikk...új...szöveges dokumentum írhátok bele ezt : Bush hid the facts aztán fájl mentés másként és mentsétek el Bush néven, majd nyissátok meg Nem tudom ez hogy jön ide 40-50-es években még xp-se volt meg Bush se volt elnök Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Wallow Posted Június 20, 2010 Author Share Posted Június 20, 2010 csak mondtam érdekességképp Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
geratar Posted Június 20, 2010 Share Posted Június 20, 2010 Aki hirtelen felbuzdulva elkezd lelkesedni, hogy valami titkos, új és izgalmas dolgot talált; aki ezt elolvasva hirtelen magas késztetést érez, hogy megossza ezt a történetet másokkal is; akinek szinte elállt a lélegzete a szöveg elolvasása után, hogy úristen: miket hallgatnak el előlünk... ...na azoknak ajálom Az igazi Mao című filmet (aki utánaolvas neten, az egy olyan élménytől esik el, ami után másként tekintett volna az ilyen cikkekre és könyvekre: tényleg, elöbb a film, aztán a wiki ) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SVHSolyom Posted Június 20, 2010 Share Posted Június 20, 2010 Sajnos én túl kíváncsi voltam... bár nem hiszek az ilyen cikkekben de megnézem még így wikipedia után is :S Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
david1519 Posted Június 24, 2010 Share Posted Június 24, 2010 milyen tornyok és mire lettek volna elege? (már bocs xD) erről a nem írhatok semmitről meg .... mit is mondjak olyan mint az összesküvés elméletekben található 20milliárd évre titkosított kormánydokumentumokra hivatkozás és stb. ha annyira titkos lenne akkor egy mukkot nem hallana róla az életben senki, vagy nagyon hamar az óceánba betonozva végezné, nemhogy vérpistike módjára csináljon 20 weboldalt, illetőleg kiadjon róla könyveket ugyhogy szerintem ne aggódj, ha a pirateclub fórumát olvassa az amerikai hírszerzés, akkor neked már ugyis mind1, mert említést tettél a dologról remélem azért érzed a komolyságát... Szóval Teslát kérdezed, hem? Ugye, hogy nem hallottál róla? Valyon miért? Azok a tervek már megsemmisültek, mivel az öt torony elkészült volna.... mert az 1800-as évek végefelétől, az 1900-as évek közepéig (1950), nagyon nem volt ilyen kolosszus dolgokra vevő az emberiség. Főleg 1900-ban, képzeld ha lett volna a távirányítós kisautó! Mágján égettek volna el... Most persze örülnénk, ha lenne ilyen "torony-tervünk" mert az ingyen áram, de mennyire is, hogy jól jönne... Vagy nagyon titokban tartják, de ha tanultál fizikát, és gondolkodsz, ahogy Jedlik Ányos tette, akkor Te is tudsz valamiféle mágneses tér plussz némi drótból "saját forgonyt" csinálni..... remélem érted a hasonlatot. Meg ez nem csoda, hogy nem tudod mit is csinált Tesla... megpróbálok segíteni, de nekem végignézd... http://www.youtube.com/watch?v=rzIYRxWbm1g Tessék. Kérlek, figyelj, ha már nem tudod~ Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kaloz007 Posted Június 24, 2010 Share Posted Június 24, 2010 (szerkesztői megjegyzés:(NEM AZ ENYIM!! Charles Berlitz könyvében, a Philadelphia-kísérletben bővebb információ található erről. Abban megemlítenek mellékhatásként olyan különleges dolgokat, miszerint a túlélők arról számoltak be, hogy mikor abban az erőtérben voltak, furcsa lényeket láttak feltűnni a ?túloldalon?. Véleményem szerint lehet, hogy egy dimenziókaput nyitottak meg a földi világ, és egy másik világ között? Bár, ez is csak spekuláció. ilyen rész a Sg-1 -ben is volt. Találtam egy szerkezetet, mellyel egy másik dimenzió lényeit láthatóvá tették, (persze csak az látta aki hozzá ért a bekapcsolt készülékhez, vagy adott pontjához véletlenül, és vmit megváltoztatott a személyben, vagy mi a lényeg hogy érintkezés útján terjedt.) aztán ez kijutott a bázisról, és karantént kellett elrendelni, meg fedősztori stb... (ill rájönni hogy állítható vissza) Lehet ez ihlette ? (ott egyébként úgy mondták, hogy ezek a "lények" "állandoan" jelen vannak, csak nem érzékeljük őket, és gyakorlatilag, akkor sem voltak itt a mi dimenziónkban, csak láthatóvá váltak, mint egy "szellem" vagy "hologram" de fizikailag nem voltak itt, így nem tudtak "bántani" "érintkezni" senkivel sem. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Kornbal Posted Június 24, 2010 Share Posted Június 24, 2010 david1519 félreértettél, tudom ki az a Tesla, csak a tornyok maradtak ki egyelőre az ismereteimből igazából ezekről a "feltételezhetően", "állítólag" és stb kijelentessékkel kezdődő elméletekről nem fejteném ki a véleményem (állítolag ezt meg azt csinált, így meg ugy, de még ma sem tudjuk hogyan is tette ezt ténylegesen.... na vajon miért nem?...) igen Tesla sok mindent csinált életében, viszont attól még nem volt isten, a legtöbb alátámasztás nélküli dolog egyszerűen hülyeség na jó ez nem csak Teslára vonatkozott, hamár ennél a topicnál tartunk lényeg a lényeg, tök jók ezek az összeesküvés elméletek, meg fantazmák, de sajnálom azokat akik egy picit sem tudnak a realitás talaján maradni tudom minden a pénz körül forog, és csúnya gonosz USA világuralomra tör, és az embereket elnyomják, de na... ami mondjuk a csúnya gonosz elnyomóknak hasznos lenne, azt miért semmísítik meg? túl sok logika nincs benne rövidítve, a témanyitó kis mese nagyon jó volt esti mesének Tesla pedig egy tényleg korát megelőző nagy feltaláló volt, de a mítosz amit köré teremtettek az már kicsit túlzás Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Wallow Posted Június 25, 2010 Author Share Posted Június 25, 2010 huhh az az 5 torony eléggé komoly Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Peterur01 Posted Június 26, 2010 Share Posted Június 26, 2010 Erről a philadelphiai kísérletről már korábban is hallottam és úgy baromság az egész ahogy van. Nem kell mindent elhinni. Ez kb egy szinten van az ufokkal meg a jetivel, loch nessi szörnnyel stb Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Wallow Posted Június 26, 2010 Author Share Posted Június 26, 2010 azért én picit kételkedek benne, hogy a világ egyetemben mi emberek lennénk az egyetlen "értelmes" civilizáció Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Frosty88 Posted Június 28, 2010 Share Posted Június 28, 2010 Hogy hozzá szóljak már én is. A sztori érdekes, de nem túl valószínű. Az uccsó hszed-re meg annyit, hogy abban valószínűleg igazad van. Gondoljunk bele. Az univerzumban van pár millió galaxis, galaxisonként több milliárd csillag. Matematikailag csekély az esélye, hogy máshol nincs élet. A világűr még ismeretlen számunkra. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Wallow Posted Június 28, 2010 Author Share Posted Június 28, 2010 Én mondjuk igazat adok Hawking legutóbbi felhívására is, hogy miszerint, Óvakodjunk a földön kívüli lények keresésével, mert lehetséges, hogy rájuk találunk(ránk találnak) de lehet, hogy nem éppen barátságosak Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SVHSolyom Posted Június 28, 2010 Share Posted Június 28, 2010 Kockázat nélkül nincs nyereség ...Hawking ha jol tudom azt mondta maradjunk csendbe... akkor nem talalnak rank.... Orokke ugy se bujhatunk el... szerintem jobb lenne ha talalkoznaknk...(persze nem latom realis eselyet annak hogy talakozzunk valami ertelmes lennyel az en eletemben:\ ) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
david1519 Posted Június 29, 2010 Share Posted Június 29, 2010 A válasz az válasz, az idő meg idő.. gondolom folytatjátok, hogy a fénysebesség az fénysebesség. Van amit a fizika nem tilt. Anyagot innen, oda rakok. Ha elég sok anyagot hozok össze, nem egy helyre... hanem úgymond, utat építek az űrben... mondjuk lehet neutroncsillagokból, az jó nagy tömeg... akkor az út rövidül, mert görbül a téridő, s fénysebességgel is lehet elég könnyen ugyanígy a Mars-példára alapozva egy több fényéves útra választ kapni egy óra alatt : ) Lukács Béla - Útépítés vagy bozótírtás a világürben c. előadása ^^ Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Star2009 Posted Július 13, 2010 Share Posted Július 13, 2010 a cik elolvasása útán is és előte is azt mondom ezeket a dolgokat ugyan ugy folytatják csak nem a tengeren és a nép előtt hanem szépen az 52 es vagy 51 es körzeben a főld alatt ki tudja milyen mélyen és hányan is dolgoznak különbőző teknikákon. Amerikának mindig volt pénze és esze is. Az a hely nem véletlen védet és tikosított enyire . 1 találmány meg ha már működik vagy probálkoznak vele akkor azal nem fognak leállni aig kész nem lesz Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Július 14, 2010 Share Posted Július 14, 2010 titkolnak valamit az amerikaiak, ugyanis a kisérletről sok dolog titkositva van Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
BlackLunar Posted Július 14, 2010 Share Posted Július 14, 2010 Az amcsik sok-sok dolgot titkolnak, lassan már túlsokat is, kitudja lehet mégiscsak van Csillagkapu is . Mekkora lenne már Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Nagy_K Posted Július 14, 2010 Share Posted Július 14, 2010 kitudja lehet mégiscsak van Csillagkapu is Rögtön mennék is a Csulák-ra Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
david1519 Posted Július 14, 2010 Share Posted Július 14, 2010 Első találat a nevére. biztos igaz, de hogy nem polihisztor az 100% mivel napjainkban már nem létezik ilyen. Ő polihisztor. Nem sport miatt.. hanem a tudása miatt. Hihetetlen személyiség! Hát akkor kérlek, vadászd le az előadásait, főleg ezt: Útépítés vagy bozótirtás a világűrben (1988) Tessék: http://eper.elte.hu/eper.phtml?cim=lukacsbela.html Szerintem jobb, ha mindenki teszi, mielőtt olyant ír, amiből kiszedhető, hogy soha az életbe nem tanult elméleti fizikát... nem sértésként, de fáj.. ".. a fekete lyuk egy olyan bolygó .." és a ".. polihisztor nem létező ..". Nem probléma. Tartsunk fizika órákat. Majd rájövünk közösen.. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
david1519 Posted Július 22, 2010 Share Posted Július 22, 2010 A beszédje és előadásmódja is elárulja a tudása mértékét. A szavai is olyanok, hogy mielőtt elmondja amit szeretne, az... az olyan lassúnak tűnik, mintha átgondolta volna.. s késöbb rájön az ember, hogy annyi dolgot tud Ő hogy.. szellemileg már túlszárnyalta azt a határt ahol még el is tudná mondani ugyanolyan gyorsan azt amit gondol. S nincs olyan dolog amiről ne tudna órák hosszát, igen komoly, nem holmi zagyva és ömlesztett, előadást tartani. Egyébként, amit írtál.. ez a polihisztor nem létezik dolog.. na az olyan, mint az, hogy "..a fekete lyuk egy olyan bolygó..".. ami ugyan nem itt hangzott el, de.. nem teheted azt, hogy ha egy ember önszántából sósavat iszik, akkor adsz neki Na.-hipokloritot, mert az meg lúgos és semlegesít.. és, hogy jön az elméleti fizikához az, hogy polihisztor? Hát kérem.. Ő előadásban beszél arról is, aminek az a címe, hogy: "A búza esete a genetikával..." na én pedig nem sok biológust, illetve társát láttam volna éppen ellenkezőleg, mondjuk magfizikáról beszélni. Ez pontosan így jön ide. Titulusként pedig akkor a szó jelentéséről értelmes vitát nyitni. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Manfred von Richthofen Posted Július 30, 2010 Share Posted Július 30, 2010 Philadelphia-kísérlet! USS Eldridge ha jól tudom! Állítólag ott tényleg volt teleport! meg át is mentek másik dimenzióba és sokan megőrültek utána! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.