Jump to content
PirateClub.hu

Szabad szemmel látható üstökös jön


bikas
 Share

Recommended Posts

A hajnali órákban szabad szemmel is látható lesz majd a hó végén napközelbe érő C/2009 R1 McNaught-üstökös, amely július másodikán 60 millió kilométerre közelíti meg a Napot.

 

Az ausztrál Robert McNaugh amatőr üstökösvadász 2009 szeptember 9-én fedezte fel ezt a Nap körül keringő égitestet, amely június 15-én mintegy 170 millió kilométerre közelíti meg a Földet. Ez a távolság azonban még mindig nagyobb, mint 1 CsE, azaz a Föld Naptól mért közepes távolsága (közel 150 millió kilométer). Az üstökös szabad szemmel a hónap végén lesz látható, ugyanis a C/2009 R1 július 2-án mintegy 60 millió kilométerre közelíti meg a Napot.

 

A Magyar Csillagászati Egyesület honlapja szerint az üstökös fényessége május végén már 8 magnitúdós volt. (A nagyobb magnitúdójú égitestek halványabbak, szabad szemmel legfeljebb 6 magnitúdós fényességű égitestek láthatók.) A C/2009 R1 júniusban az Androméda-, a Perszeusz-, majd a Szekeres-csillagkép irányában halad el, a hónap végére fényessége elérheti a 3-4 magnitúdót, de optimista előrejelzések 2-3 magnitúdós fényességgel számolnak.

 

Forrás: MTI

 

Látványos képek a hónap végén szabad szemmel is látható üstökösről

 

A nagyobb távcsövekben igen látványos, de már egy kis kézitávcsőben is megpillantható a hajnali égen mutatkozó üstökös. Az előrejelzések szerint egyre fényesedik, és a hónap vége felé már szabad szemmel is láthatjuk.

A C/2009 R1 (McNaught)-üstököst 2009. szeptember 9-én fedezték fel Ausztráliából. Az égitest a pályaszámítások szerint egy dinamikailag új üstökös, vagyis most látogat először a Naprendszer belső részébe. 2010. július 2-án éri el pályájának napközelpontját, amely a Föld átlagos naptávolságának 41%-ánál van (kb. 60 millió kilométer).

 

ust01.jpg

Az üstökösről június 6-án Ausztráliából készült távcsöves felvétel.

 

Az üstökös az utóbbi hetekben fokozatosan fényesedett, de egyelőre nem egyszerű megfigyelni. Június második felére fényessége elérheti a +4,5 magnitúdót. A nagyobb magnitúdójú égitestek halványabbak; összehasonlításként, a magnitúdóskálán a telehold fényessége -12,5, a napjainkban este mutatkozó Vénuszé -4,5, a leghalványabb szabad szemmel megpillantható csillagé pedig +5 és +6 magnitúdó körüli.

 

Ezért nagyon sötét helyekről szabad szemmel már most is sejthető, de megfigyelésére inkább kis távcsövekkel van esély. Júniusban az Androméda-, a Perszeusz-, majd az Auriga (Szekeres) csillagképek irányában halad (lásd a mellékelt térképen). A hónap végére fényessége elérheti a 3-4 magnitúdót, de optimista előrejelzések 2-3 magnitúdós fényességgel számolnak. Míg június nagy részében inkább hajnalban mutatkozik, az utolsó napokban már inkább este érdemes keresni.

 

ust02.jpg

A hajnali égbolt látványa, rajta az üstökös júniusi útvonalával (sárga vonal a bal oldalon). Az égitest júniusban a Perseus, majd az Auriga csillagképben kereshető fel

 

Az üstökös ideális megfigyelési célpont lehet például a nyaralások során, ha egy kis kézitávcső (binokulár) van nálunk, de megfigyeléséhez közvilágítástól mentes, sötét égbolt szükséges. Az üstökös megtalálásához a fenti térkép nyújt segítséget - de azonosítása nehezebb, mint az egyszerű térkép alapján sejthető. Az égitest kis távcsövekben apró, homályos foltnak tűnik, ideális megfigyelési viszonyok esetén az objektumból kinyúló vékony csóva is azonosítható. További információk az MCSE Üstökös Szakcsoportjának honlapján olvashatók róla, ahol az objektum pontos koordináták is megtalálhatók.

 

ust03.jpg

Az üstökös a Kanári-szigetekről.

 

A távcsöves fotókon már igen látványos üstökös lett június 7-én a NASA nap csillagászati képe honlapján a nap fotója. A kométa megjelenését az intenzív gázkibocsátás és az ezzel kapcsolatos hosszú gázcsóva határozza meg. Poranyagot viszonylag keveset szór szét útja mentén.

 

Forrás: origo

Módosította bikas
Link to comment
Share on other sites

  • 5 weeks later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...