bikas Posted Június 10, 2010 Share Posted Június 10, 2010 Igen nagy meglepetést okoztak a Cassini űrszonda kémiai adatainak elemzései, az eredmények alapján ugyanis lehetséges az élet jelenléte a Szaturnusz holdján, a Titánon. Az adatok alapján készült tanulmányok egyike szerint hidrogén áramlik le a Titán légkörében, ami eltűnik a felszínen. Chris McKay, a NASA Ames Kutatóközpontjának asztrobiológusa szerint akár egy a miénktől gyökeresen különböző metánalapú életforma is fogyaszthatja a hidrogént. "Ez a legkézenfekvőbb, az élet számára fogyasztható gáz a Titánon, olyan ez mint a Földön az oxigén" - magyarázta McKay. Valahogy így nézhet ki a Titán felszíne. A képen egy metán-tó, a kérdés: vajon létezhet benne élet? A bizonyítékok, illetve azok hiénya nem zárja ki a lehetőséget Egy másik tanulmány a Titán felszínének szénhidrogénjeit vizsgálta, egészen pontosan azok acetilén hiányát. Ez az összetevő ugyancsak ideális táplálék egy folyékony víz helyett folyékony metánon alapuló élet számára. "Ha ezekről a jelekről tényleg kiderül, hogy az élet jelei, az kétszeresen is izgalmas lesz, mivel az élet egy másik, a víztől független formáját testesítené meg" - fűzte hozzá McKay, miközben a NASA tudósai óvatosságra intenek a messzemenő következtetések levonása előtt. McKay maga is elismeri, hogy mindkét eredmény csak előzetesnek tekinthető. "A tudományos konzervativizmus azt sugallja, hogy a biológiai magyarázat lehet az utolsó lehetőség az összes felvetett nem biológiai magyarázat után" - igyekszik lehűteni a kedélyeket Mark Allen, a NASA Asztrobiológiai Intézetének vezető kutatója. "Rengeteg munkát kell még elvégeznünk, hogy kizárjuk a lehetséges nem biológiai magyarázatokat. Valószínű, hogy egy kémiai folyamat a biológia bevonása nélkül is képes lesz megmagyarázni ezeket az eredményeket." Mind a mai napig a metánalapú életforma puszta spekuláció, McKay 2005-ben már felsorolta milyen körülményekre lenne szükség az ilyesforma organizmusoknak a Titánon. A tudósoknak még sehol sem sikerült az élet ezen formáját észlelniük, bár a Földön is léteznek olyan folyékony víz alapú mikrobák, amik megélnek a metánban, vagy melléktermékként előállítják azt. A Titánon, ahol a hőmérséklet -180 Celsius-fok körül mozog, olyan anyagra lenne szükségük az organizmusoknak, ami a zord körülmények között is képes folyékony maradni, hogy az életfolyamatok közegeként szolgáljon. A víz erre alkalmatlan, a lehetséges alternatívák listája pedig meglehetősen rövid. A folyékony metánon kívül csak a vele rokon molekulák jöhetnek szóba, például az etán. Több korábbi kutatás talált folyékony metántavakat a hold felszínén. "A Cassini által észlelt hidrogénínség megegyezik azokkal a körülményekkel, amit egy metánalapú élet produkálna, viszont nem bizonyító erejű a fenti életforma létezését illetően" - figyelmeztet Darrell Strobel, a Cassini egyik tudósa, a hidrogénáramlásról szóló cikk szerzője. Strobel a légkör és a felszín különböző részeinek hidrogénsűrűségét vette szemügyre. A tudósok korábbi modelljei azt jósolták, hogy a hidrogén molekulák viszonylag egyenletesen oszolhatnak szét a légköri rétegek között. Strobel számítógépes szimulációi azonban egy hidrogénfolyamról árulkodnak, ami másodpercenként sok ezermilliárd molekulát juttat le a felszín irányába. "Olyan mintha lenne egy tömlőnk, amin keresztül hidrogént fecskendeznénk a földre, ahol az eltűnik" - mondta Strobel. "Nem számítottam erre az eredményre, mert a molekuláris hidrogén kémiailag rendkívül közömbös a légkörben. A felszín tetejére kellene 'lebegnie' és kiszöknie." Strobel szerint nem valószínű, hogy a hidrogént barlangok vagy felszín alatti üregek tárolnák a Titánon. Egy ismeretlen felszíni ásvány viselkedhet katalizátorként, és segíthet visszaalakítani a hidrogénmolekulákat és az acetilént metánná. Bár Allen elismeréssel nyilatkozott Strobel kutatásáról, úgy véli egy tökéletesebb modellre lenne szükség, hogy belelássunk, mi is valójában a hidrogénfolyam. A tudósok elméletei szerint a Nap és a légkörben található kémiai anyagok kölcsönhatásaiból acetilén keletkezik, ami lehullik és beborítja a Titán felszínét, azonban amikor a Cassini szénhidrogéneket térképezett fel a felszínen egyáltalán nem észlelt acetilént. Allen szerint nem egy idegen élet, hanem a napfény, vagy a kozmikus sugárzás a légkör jeges aeroszoljaiban összetettebb molekulákká alakítja az acetilént, ami bár szintén lehull a felszínre, már nem tartalmaz acetilén jelzéseket. Folyadéktömegek a Titán északi sarkvidékén Ezen felül a Cassini a vízjég hiányát is kimutatta a Titán felszínén, viszont rengeteg benzolt és egyéb, még azonosítatlan anyagot talált, melyek szerves összetevőknek tűnnek. A kutatók szerint egy szerves anyagréteg fedi a Titán kőzetrétegét alkotó vízjegét. Ez a szénhidrogén-réteg több centiméter vastag, egyes területeken ennél is mélyebb lehet. "A Titán légköri kémiája ontja magából a szerves összetevőket, melyek olyan gyorsan záporoznak a felszínre, hogy még ha a folyékony metán és etán le is mossa ezeket a szerves anyagokat, a jeget igen hamar újra beborítják" - nyilatkozott a Cassini csapat tudósa, Roger Clark. "A Titán egy dinamikus hely, ahol szerves kémia zajlik." "Az élet bizonyítékai utáni kutatásban általában a bizonyítékok jelenlétét keresik - mondjuk a Mars légkörében észlelhető metánt, ami nem keletkezhet hagyományos fotokémiai folyamatokkal. Itt inkább a bizonyítékok hiányáról, semmint a jelenlétéről beszélünk - a hiányzó hidrogénről és acetilénről" - foglalta össze a tényeket Allen. McKay szerint bár a felfedezések még messze vannak az élet bizonyításától, kétségkívül érdekesek. Forrás: SG Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.