hankock Posted Május 21, 2010 Share Posted Május 21, 2010 Egy brit felmérés szerint a felnőttek harmadát érte már valamilyen baleset szexuális aktus közben. A toplista szerint az izomhúzódás a leggyakoribb sérülés, de akár csont is törhet a nagy hévben. Legveszélyesebb helyszínnek a kanapé bizonyult, és az érintettek az ágykeretet teszik tönkre leggyakrabban, ha szeretkezésre kerül sor. Egy brit felmérés szerint a felnőtt lakosság egyharmada szenvedett már valamilyen sérülést szex közben – írta a Telegraph. Leggyakoribb panaszként az izomhúzódást említik, amit a hátsérülés, a kidörzsölt bőr, nyakficam, bedagadt könyök és térd követ. Az érintettek kerek 40 százaléka csak másnap reggel vette észre, hogy baleset érte, mivel a szex hevében nem érezte meg azonnal a fájdalmat. A beszámoló szerint a felnőttek 5 százaléka már betegszabadságot is vett ki a félresikerült kaland miatt, az esetek két százalékában pedig még törés is előfordul. A szexre legveszélyesebb helynek a kanapé bizonyult, de a lépcső, az autó és a zuhanyzó is a toplista elején helyezkedik el. A felmérés szerint minden tizedik ember bevallotta, hogy esett már le az ágyról szeretkezés közben, és minden ötvenedik a mosógépről zúgott egyet. A szenvedélytől elvadult britek viszont nemcsak saját, illetve partnerük testi épségét veszélyeztetik, hanem rombolásra is hajlamosak: ágykereteket, borosüvegeket és képkereteket törnek szét. Néhányan a fiókokat és az ajtókat sem kímélték, és többen számoltak be falakon tátongó lyukakról. Tízből négy ember állította, hogy tört már el valamit a ház körül szex közben, az anyagi kár átlagos értéke nagyjából 154 font. A felmérést vezető cég szóvivője minderre annyit mondott, hogy „a szex manapság kockázatos dolog”, az emberek figyelmetlensége pedig súlyos sérüléseket okozhat. „Megdöbbentünk, amikor kiderült, hogy még a hálószoba is veszélyes helyszín lehet” – tette hozzá. A leggyakoribb sérülések: 1. izomhúzódás 2. hátfájás 3. kidörzsölt bőr 4. meghúzódott nyak 5. dagadt térd vagy könyök 6. vállzúzódás 7. kifordult térd 8. meghúzódott csukló 9. meghúzódott boka 10. hátracsavarodott ujjak A legveszélyesebb helyek: 1. kanapé 2. lépcső 3. autó 4. zuhanyzó 5. hálószoba 6. szék 7. konyhaasztal 8. kert 9. mosdó 10. irodai szekrény Leggyakrabban eltört tárgyak: 1. ágykeret 2. borosüveg 3. képkeret 4. szék 5. teáscsésze 6. fal 7. fiókok 8. ajtó 9. ablak 10. váza velvet Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kaloz007 Posted Május 21, 2010 Share Posted Május 21, 2010 (edited) 5. hálószoba - 6. fal Azért az már brutális... Képesek kibontani egy egész falat? jó erőben lehetnek...(feltéve hogy nem gipsz kartonból van ) Módosította Június 16, 2010 Jaire Ne idézd a közvetlen előtted szólót (Jaire) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
KamikaZeFan Posted Május 24, 2010 Share Posted Május 24, 2010 Az hogy összetörik pár tárgy az egy dolog de hogy valaki olyan balfek hogy szanaszét töri magát (lásd:csonttörés) azér az gáz. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
WiŁs0n Posted Június 5, 2010 Share Posted Június 5, 2010 és többen számoltak be falakon tátongó lyukakról. Hogy szexelnek ezek? :o xD Kirúgták vagy mi? Tiszta Supermanek xD Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kisnagyn1 Posted Szeptember 30, 2010 Share Posted Szeptember 30, 2010 Van egy olyan műsor hogy "sex-balesetek" érdemes megnézni némelyik torrent oldalon is fent van. A pénisz harapás (oboázás közben) a legdurvább (talán). Meg is értem a srácot hogy többet soha... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
T!Richard Posted November 4, 2010 Share Posted November 4, 2010 Falat törni... Azért arra kíváncsi lennék hogy hogyan. Poharak ilyesmit el tudnák képzelni, de ezt nem igazán. . Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.