bikas Posted Május 16, 2010 Share Posted Május 16, 2010 Egy, a gravitációt meghazudtoló illúzió nyerte a 2010. Év Illúziója Versenyt, amit az elmúlt hétvégén tartottak a floridai Naplesben. A vizuális trükk négy lejtő olyan háromdimenziós kialakításában rejlik, melyek látszólag egy közös középpontból kiindulva lefelé irányulnak, vagyis mind a négy csúszda egy-egy emelkedőnek tűnik, azonban amikor a trükk kiagyalója, a japán Meidzsi Matematikai Tudományok Fejlett Tanulmányi Intézetének professzora, Kokicsi Szugihara különböző golyókat helyez el az emelkedőkön, azok felfelé indulnak el, mintha egy ismeretlen erő vonzaná őket az emelvény csúcsára. A "lehetetlen mozgás" névre keresztelt illúzió csak akkor lepleződik le, ha Szugihara szerkezetét egy másik szögből szemléljük. Ekkor láthatóvá válik, hogy az emelkedőnek tűnő elemek valójában lejtenek a középpont irányába, a mutatvány kulcsa pedig a tartóoszlopokban van elrejtve. A trükk azért működik, mert feltételezzük, hogy a szerkezet minden tartóoszlopa függőleges, és a leghosszabb, középen elhelyezkedő oszlop a legnagyobb. A valóságban azonban, hogy az oszlopok és a csúszkák is úgy vannak meghajlítva, hogy tökéletes illúziót keltsenek, igazolva a régi mondást, miszerint nem minden az, aminek látszik. Szugihara illúziója azzal is kitűnt a mezőnyből, hogy a legtöbb nevezővel szemben nem kétdimenziós képen, hanem egy megépített háromdimenziós szilárd szerkezeten alapul, amihez fizikai mozgás is társul. A többi díjazott itt tekinthető meg: http://illusioncontest.neuralcorrelate.com/cat/top-10-finalists/2010/#post-2016 Forrás: SG Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Wallow Posted Május 16, 2010 Share Posted Május 16, 2010 ez nagyon érdekes tetszik nagyon Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
szili_x14 Posted Augusztus 23, 2010 Share Posted Augusztus 23, 2010 Nem semmi. Nagyon jó lett! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.