Jump to content
PirateClub.hu

A szuperegér ellenáll a ráknak és lassabban öregszik


hankock
 Share

Recommended Posts

Ha a kutatóknak sikerül a génkezelt "szuperegér" tulajdonságait az emberben is lemásolni, az átlagos emberi életkor 120 évre nőhet.

 

A spanyol nemzeti rákkutató központ (CNIO) és a Valenciai Egyetem kutatóinak sikerült 40 százalékkal lelassítaniuk a kísérleti egerek öregedését.

 

Először genetikai módosítással elérték, hogy ellenállóak legyenek a rákkal szemben, majd ugyancsak génkezeléssel növelték testükben annak a fehérjének, a telomeráznak a mennyiségét, amely lassítja a sejtek öregedését.

 

A telomezér enzim öregedést lassító hatását már a 90-es évek óta ismeri a tudomány, de a vele folytatott kísérletek eddig mindig zsákutcába vezettek, mert mennyiségének növelése a sejtek regenerálódásának elősegítése mellett erőteljesen növelte a rák kockázatát.

 

A spanyol kutatók a Cell című szaklapban közé tett tanulmányukban azt állítják, hogy megoldották ezt a problémát azzal, hogy először a rákkal szemben ellenállóvá tették a kísérleti egereket.

 

"Azzal, hogy párhuzamosan növeltük a telomeráz mennyiségét és a rákkal szembeni ellenállásukat, képesek voltunk elhalasztani az egerek öregedését és 40 százalékkal növelni élettartamukat" - magyarázta Maria Blasco, a kutatás egyik vezetője.

 

"Ezek az egerek annyi ideig élnek, mint a feljegyzésekben szereplő eddig legöregebb egér ebből a fajtából. Ha ezt átszámoljuk emberekre, azt jelentené, hogy elérnénk a 120 éves életkort, és sokkal később kezdenénk öregedni."

 

Maria Blasco arról is beszélt, hogy a kutatási eredmények bizonyára érdeklik majd a szépségipart is, amely egy ideje kutatja, miként lehet a telomerázt felhasználni az öregedés hatásainak csökkentésére.

 

Tavaly a Kentucky Egyetem kutatói tenyésztették ki a ráknak ellenálló egértörzset: a Par-4 nevű gén segítségével elérték, hogy az egerek ellenálljanak még a legagresszívabb rákfajtáknak is. A legelső rák-rezisztens egereket az évtized elején hozták létre, sőt bebizonyították, hogy ez a tulajdonság örökölhető. Az összes ilyen egér egyetlen ellenálló állattól származik, amelyet még 1999-ben találtak.

aquila.la

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...