Ilsemama Posted Április 2, 2007 Share Posted Április 2, 2007 Kaptam ezt a recept összeállitást, szeretettel megosztom Ilse mama Az általam, a net-ről összegyűjtött lisztérzékenyeknek szánt és kipróbált recepteket, 20 oldalnyi. Biztosan tudják mások is használni, akik környezetében ilyen gondokkal küszködők vannak. Remélem tudtam segíteni! Üdv. Rózsa LISZTÉRZÉKENYEKNEK RECEPTEK ek evőkanál tk teáskanál kk kávéskanál mk mokkás kanál cs csomag csap. csapott, lapos késh. késhegynyi LEVESBETÉT Gríznokedli 1 tojás fehérjét felverem habbá, majd ezután keverem össze a sárgájával, egy csipet sóval, egy kk olajjal vagy olvasztott vajjal valamint annyi kukoricadarával, hogy ne legyen túl híg. Egy kicsit pihentetem, majd a takarékon lassan fővő levesbe szaggatom. Fontos, hogy amikor kiszaggattam, már csak 1-2 percig engedem főni - nem forrni - ,majd leveszem a tűzről. Azután fedő alatt hagyom, hogy a gőzben megpuhuljanak a galuskák. Teljesen olyan, mintha búzadarából készült volna. Zsemlegombóc Hozzávalók: 25 dkg FE-Mini kenyérkocka olajon megpirítva, 2 tojás, 1-2 ek FE-Mini kenyérpor, vagy galuskapor, 1 fej apróra vágott vöröshagyma, jól felaprított petrezselyem, bors ízlés szerint. A zsemlekockákat meglocsoljuk néhány kanál vízzel, vagy tejjel, majd a többi hozzávalóval jól elkeverjük. Gombócokat formálunk belőle és forrásban lévő vízben megfőzzük Házi tészta Gyúródeszkára szitálunk kb. 300 g Mantler gluténmentes lisztet, a közepébe lyukat mélyesztünk 2 -3 tojás részére. Tehetünk bele ízlés szerint sót is. A tésztát 3 -4 kisebb cipóra osztjuk, és kisodorjuk. Éles késsel a kívánt formájúra vágjuk. Megfőzhetjük azonnal, sós vízben kb. 10 perc alatt vagy langyos sütőben megszáríthatjuk későbbi felhasználás céljára. Zsemlegombóc Egy normál gombóc készítéséhez kockákra vágunk 3 szelet gluténmentes kenyeret, amit megpirítunk kevés olajon. Elkeverünk 1 ek olajat és 1 tojást, hozzáadjuk a kenyérhez, 2 kanál tejet és kevés sót keverünk hozzá, majd gluténmentes liszttel keményre eldolgozzuk. Nedves kézzel gombócokat formázunk, és sós vízben kifőzzük. Galuska Hozzávalók: 2 tojás, 1 l tej, csipet só, Mantler gluténmentes liszt. A hozzávalókat összekeverjük annyi liszttel, amennyivel galuska sürűségű tésztát ad. Kanállal a forrásban levő vízbe apró nokedliket szaggatunk. Molnárgombóc 100 g Mantler gluténmentes lisztet, csipetnyi sót és annyi lobogó forrásban lévő vizet egy tálba adunk, hogy közepes keménységű tésztát kapjunk. Nedves kézzel 2 gombócot formázunk, és forrásban lévő sós vízben kb. 8 percig főzzük. Gluténmentes zsemlemorzsa helyettesítő! Mivel a gluténmentes zsemlemorzsának igen borsos az ára, ezért addig kísérleteztem, míg találtam valamit, ami tökéletesen helyettesíti a morzsát és olcsó is. A titok neve: kukoricapehely. Minden natura boltban kapható, ugyanúgy használható, mint a morzsa, elkészültekor a rántott ételek teljesen olyanok, mint a morzsában rántotttak! A kukoricapehely gluténmentességére figyeljetek! Túrógombóc 1/2 kg túró, 1 cs Vaníliáscukor, 2 tojás, só, cukor, gluténmentes zsemlemorzsa. 1/2kg túrót összetörök, teszek bele 1 cs vaníliáscukrot, 2 db tojást, egy csipet sót, ízlés szerint cukrot, és annyi gluténmentes zsemlemorzsát, hogy fasírt állagú legyen. Jól összekavarom, gombócokot formálok belőle - a forró, enyhén sós lobogó forró vizbe belerakom, és kb. 5 percig benne hagyom, majd ha feljöttek a gombócok a víz tetejére, akkor kiveszem. Olajon megpirítok zsemlemorzsát, teszek bele cukrot ízlés szerint, majd a forró gombócokat megforgatom benne. Tejföllel is lehet tálalni, de magában is isteni finom, mert a gombóc még két nap után is puha marad. Töltött kifli Hozzávalók: 70 dkg Fe-Mini liszt, vagy 35-35 dkg Fe-Mini és Barbara kenyérpor, 2 tojás, 2 főtt krumpli, 20 dkg margarin, 15 dkg sertészsír, 2 dl tej, 1 cs élesztő. Nem kell keleszteni, de a tejet egy nagyon picikét szükséges langyosítani. Az élesztőt be a tejbe és egy csipet cukrot hozzá. Ha megindult, utána mindent összekeverek és nyújtom. Én úgy szoktam, hogy kerek lapot nyújtok, majd cikkeket vágok, a cikkek szélesebb részére rakom a tölteléket és feltekerem a kör közepe felé. Aztán megkenem tojással és sütöm. Közepes hőfokon kell sütni, amíg szép piros lesz. Ebből elég sok lesz. A töltelék lehet édes is és sós is. Ki mivel szereti. Én már készítettem mákkal, dióval, pizzakrémmel, lekvárral. Palacsinta (Barbara gluténmentes süteményporból) Hozzávalók: 1 liter tej, 4 tojás, 1 cs vaniliacukor, 1 cs Barbara gluténmentes süteménypor, szódavíz vagy buborékos ásványvíz, étolaj. 1 liter tejhez hozzákeverünk 4 tojást, majd beleöntünk 1 csomag van.cukrot. Ehhez keverünk 1 cs Barbara gluténmentes süteményport és állni hagyjuk. Azért fontos egy kicsit állni hagyni, mert idő kell a besűrűsödéshez. A tészta sűrűségétől függően öntsünk még hozzá szódavizet vagy buborékos ásványvizet. Ez is lazít a szerkezeten! Rakhatunk még a tésztába étolajat is, mely megkönnyíti a sütést. És kész is vagyunk vele. A sütése ugyanúgy működik, mint a hagyományos palacsintánál. Rakhatunk a masszában cukrot is, de vigyázzunk vele, mert sütésnél könnyebben szakad a tészta és a leragadás veszélye is magasabb. Én ezért használok vaniliacukrot. A töltelék természetesen ízlésünktől függ. Amennyiben sós palacsintát szeretnénk sütni például hortobágyi palacsintához, akkor kenyérport használjunk és természetesen vaniliacukor helyett sót tegyünk a masszába. Palacsinta Hozzávalók: 1 tojás, 3 ek kukoricakeményítő, 1,5-2 dl tej, cukor ízlés szerint, egy csipetnyi só. A tojást csomómentesen elkeverjük a kukoricakeményítővel, a cukorral és a sóval, majd hozzáadjuk a tejet. A masszának a rizslisztből készültnél sokkal hígabbnak kell lenni! Ezután olajban palacsintalapokat sütünk belőle. Tölthetjük túróval, lekvárral, kakaóval, dióval, sőt még kókuszreszeléket is tehetünk bele ízlés szerint. Palacsinták Fe-Mini kenyérporból Sima palacsinta Hozzávalók: tojás, tej, Fe-Mini kenyérpor, csipet só. A tojásokat elkeverem annyi kenyérporral, hogy nokedli tésztához hasonló sűrűségű legyen, majd a tejjel felengedem, palacsintatészta sűrűségűre. A palacsintasütőben minden palacsinta előtt felforrósítok 2-3 ek olajat, szétterítem, majd leöntöm. Kukoricás palacsinta Hozzávalók: tojás, tej, Fe-Mini kenyérpor, csipet só, 1 konzerv főtt morzsolt kukorica, tejföl, sajt. Úgy készül mint az előző, de kicsit sósabban. A tészta legyen kicsit sűrűbb mint a palacsinta tészta. A kukoricát belekeverem a tésztába és megsütöm mindkét oldalán. Tejföllel kenem meg, reszelt sajtot szórok rá, és négyrét hajtom. Kenhető sajtot tejföllel összeturmixolva is lehet rákenni azzal is finom. (Nagyon laktató!) Csúsztatott palacsinta Hozzávalók: 7 dkg vaj, vagy margarin, 7dkg cukor (izlés szerint lehet kevesebb is), 7 dkg Fe-Mini kenyérpor, 4 tojás, 3-4 dl tej, cukrozott darált dió. A tojások sárgáját a cukorral, majd a vajjal és a liszttel simára keverem és felengedem a tejjel. A tojások fehérjét kemény habbá verem, és a végén belekeverem a tésztába. Hasonlóan sütöm ahogy a sima palacsintát, de csak az egyik oldalát sütöm meg. A tányérra egymásra csúsztatom a palacsintákat és a rétegeket diós cukorral szórom meg. Tortaként szeletelhető. Ha nem akar kicsúszni a palacsintasütőből, akkor simán kifordítom, fejtetőn is ugyanaz az íze. Aki úgy szereti, tegye tűzálló tálba és a végén rakja rövid időre forró sütőbe. Rakott tészta Nagyon sok féle képen lehet készíteni. Egy példa: Egy vöröshagymát üvegesre dinsztelünk. Darált húst teszünk rá, tovább pároljuk, közben fűszerezhetjük. Lehet magyarosan: paprika, paradicsom (püré), só bors, kevés fokhagyma. Olaszosan: kakukkfű, bazsalikom, paradicsom, só, bors, babérlevél. Gombás: Hús helyett szeletelt gombát dinsztelünk. Ahogy én szeretem: Amennyi a hús kb. annyi répát lereszelek és a hússal együtt párolom. Teszek bele sót, borsot. babérlevelet, kakukkfüvet, bazsalikomot, paradicsompürét vagy paradicsomlevet, egy gerezdnyi fokhagymát. Kevés vízzel felöntöm (egy kortynyi vörösbor nem teszi rosszabbá!). A FE-Mini tésztát megfőzöm a szokott módon. Zsiradékkal kikent tálba először tésztát, majd szószt teszek rétegenként. A legfelső réteg szósz legyen ezt bőven meg lehet szórni reszelt sajttal. Én a rétegek közé csorgatok tejfölt is. Meleg sütőben jól átsütjük. Milánói makaróni Hozzávalók: 30-40 dkg. darált hús, 30 dkg. trappista sajt, 10 15 dkg gomba, 1 közepes vöröshagyma, 2 ek. napraforgó olaj, 1 kis konzerv paradicsompüré, só, szerecsendió reszelve, fűszer paprika, 30 dkg. FE-Mini csőtészta, bors, ételízesítő. A hagymát összevágjuk, az olajon megfonynyasszuk, megsózzuk, beletesszük a fűszereket, a paradicsompürét, a húst és a felszeletelt gombát. Puhára pároljuk. Egy fazék sós vízben megfőzzük a csőtésztát. Mikor a tészta is elkészült, egy tűzálló tálban rétegesen lerakjuk. Először a húst, utána a tésztát és a sajtot. A tetejére sajt kerűljön. Addig sütjük, míg piros nem lesz a teteje. Brassói aprópecsenye Hozzávalók: 50 dkg sertéshús, 4 ek. napraforgóolaj, 1 kis vöröshagyma, 1 ek. paradicsompüré, 10 dkg füstölt szalonna, 75 dkg burgonya, 3 gerezd fokhagyma, 1/2 cs petrezselyemzöld, metélőhagyma, 1/2 dl csont lé, só, bors, ételízesítő. A sertéshúst, szép egyforma, hosszúkás darabokra vágjuk, hideg vízben megmossuk, és félretesszük. A füstölt szalonnát vékony csíkokra vágjuk. Serpenyőbe téve félig megpirítjuk, hozzáadjuk a finomra vágott vöröshagymát, és az összezúzott fokhagymát. Amikor a hagyma megpirult, hozzáadjuk a húst, sózzuk, borsozzuk. Gyors tűzön, állandó keverés mellett pirítjuk. Amikor a hús pirulni kezd, egy ek paradicsompürét adunk hozzá, ezzel jól összepirítjuk. A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk, hasábra vágjuk, bő olajban ropogósra sütjük. Sóval, borssal, finomra vágott petrezselyemzölddel és metélőhagymával ízesítjük, majd óvatosan összekeverjük a hússal. Gombával töltött cukkíni Hozzávalók: 30 dkg darált hús, 1 kg cukkíni, 30-35 dkg gomba, 1 kis vöröshagyma, 1 cs petrezselyemzöld, 3 dkg paradicsompüré, 1 gerezd fokhagyma, 1 ek napraforgó olaj, ételízesítő, só, bors. A meghámozott cukkínit megmossuk, hosszában kettévágjuk, húsát kiskanállal kivájjuk. A ki-vájt darabokhoz adjuk az apróra vágott gombát. A kockára vágott hagymát kevés olajon meg-fonnyasszuk, s rátesszük a gombás cukkínit, a fokhagymát, a sót, borsot, az ételízesítőt és a felhígított paradicsompürét. 15 percig fedő nélkül pároljuk, hogy sűrű mártást kapjunk. Vé-gül, hozzáadjuk a darált húst, az apróra vágott petrezselymet, és jól összekeverjük. A tölte-lékkel megpúpozzuk a cukkínit, kiolajozott tálba letakarjuk, és előmelegített sütőben mérsékel tűznél 40 percig sütjük. Rakott kelkáposzta Hozzávalók: 50 dkg darált sertéshús, 80 dkg kelkáposzta,10 dkg főtt rizs, 1 ek liga margarin, csipet köménymag, só, ételízesítő. A darálthúst, pörkölt szerűen elkészítjük, rövid lére pirítjuk, Zsenge, laza fejű kelkáposztát vásárolunk, leveleire bontjuk, megmossuk. Leöblítjük, és enyhén sós, köménymaggal ízesített vízben, félpuhára főzzük. Jól lecsepegtetjük, és tiszta konyharuhával leitatjuk róla a felesleges vizet. Margarinnal kikenünk egy mélyebb tűzálló tálat, az aljára rakjuk az egy réteg kelkáposzta levelet, ráterítjük a rizst, tetejére a pörköltet, és befedjük a maradék kelkáposzta levelekkel. Margarindarabkákat dobunk a tetejére, és előmelegített sütőben, szép pirosra sütjük. Rakott vagdalt, burgonyával Hozzávalók: 40 dkg darált hús, 6 db héjában főtt burgonya, 4 db főt tojás, 1 kis vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, ételízesítő, 1 kk. fűszerpaprika. Egy kis tepsit olajjal megkenünk. A héjában főtt burgonyát karikákra vagdossuk, megsózzuk. Tetejére főtt tojásokat karikázunk, és végül a fokhagymával, és a fűszerekkel ízesített darált húst. Még finomabb lesz, ha a tetejét megszórjuk trappista sajttal. Forró sütőben megsütjük. Székelygulyás Hozzávalók: 50 dkg sertéslapocka, 80 dkg savanyú káposzta, 4 ek. napraforgóolaj, 1 közepes vöröshagy-ma, 2 marék rizs, 2 dl paradicsom ivólé, reszelt szerecsendió, 2 kk. fűszer paprika, 1 kiskanál bors, só. A sertéslapockát 2x2 cm-es kockákra vágjuk, hidegvízben alaposan megmossuk. Teflonedényben, kevés olajon a finomra vágott vöröshagymát aranysárgára pirítjuk, hozzáadjuk a fűszerpaprikát, és felöntjük paradicsomlével, majd beletesszük a kockára vágott húst. Mikor félig puhára főtt, beletesszük a rizst, és a savanyú káposztát. Mire a rizs megpuhul, kész a székelygulyás. Töltöttkáposzta Hozzávalók: 30 dkg darált hús, 10 dkg darált füstölt hús, 50 dkg savanyú káposzta, 8 db káposztalevél, 6 dkg. Főtt rizs, 12 dkg reszelt vöröshagyma, 2 ek. zsír, 2 ek. kukoricaliszt, ételízesítő, 1 gerezd fokhagyma, 1 kk. fűszerpaprika, só, bors. A kétféle darált húst összekeverjük a főtt rizzsel, a 8 dkg pirított hagymával, a sóval. És a fűszerekkel. A levelekbe csavarjuk a tölteléket, henger alakúra hajtogatjuk, hogy a töltelék szorosan megálljon benne, s a levelek két végét, összezárjuk. Ezután, egy sor savanyú káposztát teszünk egy edénybe, s erre rárakjuk a tölteléket, majd azt egy sor káposztával befedjük. Ekkor, annyi vízzel engedjük fel, hogy a tölteléket elfedje. Megsózzuk, s csendes forrással legalább egy óráig főzzük. A maradék zsírt megolvasszuk, beletesszük a kukoricalisztet, kissé megpirítjuk, hozzákeverjük a vöröshagymát, a fokhagymát, Ha ez is megpirult, hozzáadjuk a fűszerpaprikát, s elkeverjük. Ezután, kevés vízzel feleresztjük, és a káposztát berántjuk. Zöldborsós aprópecsenye Hozzávalók: 40 dkg sovány sertéshús, 60 dkg zöldborsó, 1 nagy vöröshagyma, 1 cs petrezselyem zöld, csi-pet majoránna, 5 dkg füstölt szalonna, 2 gerezd fokhagyma, paradicsom püré, ételízesítő, só, bors. Először, az aprópecsenyét készítjük el. A húst, megmossuk, szárazra töröljük, és kb. 2-3 cm széles, 4-5 cm hosszú csíkokra vágjuk. A szalonnát vékony csíkokra vágjuk, és zsírjára sütjük. A megtisztított, karikákra szelt hagymát, és vékonyra szelt fokhagymát a szalonnazsírban, fedő alatt pároljuk. Rátesszük a húst, ízlés szerint sózzuk, erőteljesen borsozzuk, kevés paradicsompürével, majd majoránnával fűszerezzük. Néhány percig erős tűzön pirítjuk, majd lefedjük, és lassú tűzön pároljuk, végül nagyon rövid lére sütjük. Lényeges, hogy ne legyen túl leveses az étel. Közben kevés sós vízben puhára pároljuk a zöldborsót, levét elpárologtatjuk, és az elkészült aprópecsenyéhez adjuk. Óvatosan összekeverjük, majd előmelegített, mélyebb tálban tálaljuk. Tetejét, finomra vágott petrezselyemzölddel díszítjük. Paszulypörkölt, natúr hússal Hozzávalók: 1 üveg paszulybefőtt, vöröshagyma, füstölt szalonna, bors, paprika, kukoricaliszt, 1 tejföl, olaj. Kevés olajban megpárolok egy kis vöröshagymát, egy kis füstölt szalonnát, hogy minél pikánsabb ízt kapjon, aztán megborsozom, megpaprikázom ízlés szerint. A paszulyt belerakom, összekavarom és utána öntöm bele a paszulynak a levét, óvatosan mert a paszulynak a leve eleve sós és nem kell utána sózni. Ha valaki nem szereti a paszulynak a levét, felengedi vízzel és utána megsózza. Fehér rántást készítek, kevés olajban kukoricalisztet keverek, utána egy doboz tejfölt teszek bele és ezt beleöntöm a paszulypörköltbe. Bármilyen hússal jó, ha sertés húst használunk, kiklopfoljuk és megsózzuk borsozzuk és egy pici kukoricalisztbe megforgatjuk, majd kisütjük, vagy simán kukoricaliszt nélkül. Nagyon finom és laktató. Citromos csirkemell Hozzávalók: filézett csirkemell, olaj, fokhagyma, só, bors, borikafű, citomlé, főtt kukorica, rizs. Kevés olajon a felkockázott csirkemelldarabokat fehéredésig megfuttatjuk, megsózzuk, borsozzuk, kevés borsikafüvet szórunk rá, felöntjük citromlével és fedő alatt puhára pároljuk. Kukoricás, vagy izlés szerint zöldséges rizzsel tálaljuk. Mexikói babos rizs Hozzávalók: 1 Ringa darálthús konzerv (400 gr), 1 vörös bab konzerv, 1 főtt morzsolt kukorica konzerv, 1 üveg sűrített paradicsom, 1 Knorr mexikói fűszerkeverék, olaj, hagyma, sárgarépa, káposzta, rizs. A hagymát a darált hússal kevés olajon megpirítjuk, a gyufaszál vékonyra vágott sárgarépát és káposztát közékeverve rövid ideig pároljuk úgy, hogy ropogós maradjon. Bele-teszszük (lé nélkül) a babot és a kukoricát. Amikor újra forr, hozzáöntjük a sürített paradicso-mot és a mexikói fűszerkeveréket (vigyázat csípős!). Főtt rizzsel tálaljuk. Cukkinis csiperke torta Hozzávalók: Tészta: 25 dkg FE-MINI kenyérpor, 12,5 dkg hideg vaj, 2 ek. víz, csipet só, 1 tojás Töltelék: 60 dkg cukkini, 60 dkg gomba, 5 dkg margarin, 2 gerezd fokhagyma, oregano, fekete bors, kakukkfű, gluténmentes vegeta, só Öntet: 2 db tojás, 1 gluténmentes tejföl, 30 g FE-MINI galuskapor, gluténmentes füstízű kocka, reszelt sajt A tésztához valókat összegyúrjuk, 1 órát a hűtőbe pihentetjük. A tölteléket megpároljuk, fűszerezzük. Az öntethez valókat összekeverjük, amelynek tejfölszerűen kenhető masszának kell lennie. A tésztát kör alakú jénai tálba nyújtjuk, ráhelyezzük elkészített tölteléket, és a reszelt sajtot. 180 fokos sütőben 20 percig, majd 150 fokos sütőben további 40 percig sütjük. ÉDESSÉGEK Piskótatészta (Barbara gluténmentes süteményporral) Hozzávalók: 6 tojás, 6 kanál cukor, 1 cs vaniliacukor, negyed zacskó sütőpor, 6 csapott ek Barbara gluténmentes süteménypor. 6 tojás fehérjét kevés citromlével robotgép segítségével kemény habbá verünk. A tojások sárgáját 6 kanál cukorral habosra keverjük és hozzáadunk 1 cs vaniliacukrot. Én szoktam a masszába tenni negyed zacskó sütőport is, így nagyon szép magas és szellős lesz a piskótatészta. A sütőpor természetesen gluténmentes kell legyen! (pl: Dr. Oetker) A tojásfehérje kemény habját váltakozva 6 csapott evőkanál Barbara gluténmentes sütemény-porral belekeverjük a cukros tojássárgájához. Óvatosan dolgozzunk, hogy a tojásfehérje ne nagyon törjön össze. A tésztát kivajazott, kilisztezett, kisebb méretű tepsibe öntjük és sütjük. A sütésnél én alacsony lángot használok, így szép magas lesz a tészta (160 fokon). Mindenképpen melegítsük elő a sütőnket! Ügyeljünk arra, hogy ne rakjunk több lisztet a masszába, mert akkor nagyon száraz lesz a kész piskóta. A tepsik és az étvágytól függően természetesen lehet sokkal többet is sütni. A tojás növekedésével egyenes arányban növeljük a süteménypor és a cukor mennyiségét. Én gazdagítani szoktam a piskótatésztát jól lecsöpögtetett meggyel vagy bármilyen gyümölccsel. Félbevágva a piskótát megtölthetjük Fe-Mini pudinggal, lekvárral is. A lehetőségeknek csak a fantázia szabhat határt. Túrótorta alap nélkül Hozzávalók: 1 kg túró, 2 tojás, 125 g cukor, 150 ml tej, 70 ml étolaj, 1 cs vaniliacukor, 100 g tejföl, 1 cs vaniliapuding. Ez a recept nem igényel lisztkeveréket, így azok is könnyen el tudják készíteni, akik még kezdők a gluténmentes sütés-főzés területén! A hozzávalókat egész egyszerűen összeturmixolom és egy kerek tálba öntöm (egy tortalap nagyságúba). 170 fokon kell sütni addig, amíg megbarnul a teteje. Ez egy nagyon egyszerű és gyors sütemény. Joghurttorta Hozzávalók: 6 dl joghurtot, 6 ek cukorral, 1 cs étkezési zselatinnal, 3 dl tej, 2 cs tejszínhab-pótló port. Ehhez az édességhez szintén nem kell lisztkeverék és a kánikulában igazi felfrissülést nyújt. 6 dl joghurtot összemelegítünk 6 evőkanál cukorral és 1 csomag étkezési zselatinnal. 3 dl tejben elkavarunk 2 csomag tejszínhabpótló port, majd a két masszát összekeverem jó alaposan. Egy edény aljára kisebb darabokra vágott gyümölcsöket helyezünk, ez lehet fagyasztott gyümölcs is, amit nem kell kiolvasztani! Bármilyen gyümölcs megteszi idénytől függően. Ráöntjük a masszát és hűtőbe tesszük lefóliázva egy éjszakára, hogy kocsonyás legyen. Másnap kiborítjuk az edényből úgy, hogy a gyümölcs legyen fejjel felfelé és szeleteljük. Nagyon finom és könnyű édesség, előnye, hogy édesítőszerrel készítve a fogyókúrázók is bátran fogyaszthatják. Gyümölcstorta lisztérzékenyeknek: 8 adaghoz: A tésztához: 4 tojás, 10 dkg kukoricaliszt, 6 dkg kristálycukor, 5 mérce alfaré, reszelt citrom héja, 1 dkg liga margarin. Hagyományos módon, piskótatésztát készítünk, melybe belekeverjük az alfarét. Kimargarinozott sütőformába töltjük, és készresütjük. A pudinghoz: 450 ml víz, 1 csomag (Fe-mini, vagy Haas) pudingpor (ízlés szerint, 5 mérce alfaré, 4 dkg cukor, és a díszítéshez 20 dkg gyümölcs, vegyesen. 400 ml vízben a pudingport a cukorral megfőzzük, az előzőleg 50 ml vízben csomómentesre kevert alfarét hozzákeverjük, majd ha kihűlt, a tortalapra öntjük, és gyümölcsökkel díszítjük. Mazsolás kalács (gépi sütés) 42 dkg BL-55 finomliszt, 2 tojás sárgája, 2,2 dl langyos tej, 7,5 dkg vaj, 7,5 dkg porcukor, csipet só, 1,3 dkg élesztő, maréknyi mazsola, egy citrom reszelt héja. Kalács vagy édes kenyér programon süssük. Késleltetni a romlandó hozzávalók miatt tilos! Sacher torta Hozzávalók: 140 g vaj vagy margarin, 140 g cukor, 140 g Mantler gluténmentes liszt, 140 g felolvasztott keserű csokoládé, 4 db tojás, 2 kávéskanál sütőpor. A vajat kikeverjük a cukorral, hozzáadjuk a sárgájákat, az olvasztott csokit. A lisztet összekeverjük a sütőporral, óvatosan a masszához vegyítjük. Tortaformában közepes tűzön sütjük. Ha kihűlt, bevonjuk csokimázzal. Rizslisztes piskótatekercs (-golyók) 3 tojás, 100 g porcukor, 100 g rizsliszt, 1 kk sütőpor, ezekből piskótát sütünk. 100 g vaj, 100 g cukor, 2 ek pikáns gyülömcsíz, 1 ek kakaó, 100 g darált dió. A megsült piskótát összemorzsoljuk a többi hozzávalóval. Egy fóliát megszórunk porcukorral vagy kókusszal, rákenünk gesztenye- vagy csokoládékrémet, rásimítjuk a piskótás masszát, és óvatosan feltekerjük. Egy napig hűtőben állni hagyjuk, majd szeleteljük. Tipp! Ugyanebből a masszából készíthetünk kis golyókat is, melyek közepébe kimagozott rumos meggybefőttet tehetünk, és megfogathatjuk darált dióban vagy kókuszban. Rizslisztes túrókiflik Hozzávalók: 250 g vaj, 500 g túró, 500 g rizsliszt, 1 dl tejföl, kevés só, lekvár, vaníliás porcukor. A hozzávalókat összegyúrjuk, és fél cm vastagra kinyújtjuk. Kockára vágjuk, mindegyikre kis halom lekvárt halmozunk. Félbehajtjuk, a szélét kissé lenyomkodjuk és kizsírozott tepsiben, forró sütőben megsütjük. Még melegen megszórjuk vaníliás porcukorral. Rizslisztes palacsinta Hozzávalók: 2 tojás, 100 g rizsliszt, csipet só, kk cukor, 4 dl tej. A tojásokat kikeverjük a liszttel, sóval, cukorral, és a tejjel. Zsírral vagy olajjal megkent palacsintasütőben a szokásos módon meg-sütjük. Tehetünk a tésztába is 3-4 ek olajat, ekkor nem kell egyenként kenni a sütőt. Ízlés szerinti töltelékkel töltjük. A palacsintákat készíthetjük sós töltelékkel is, ekkor több sót tehetünk bele, és elhagyhatjuk a cukrot. Rizslisztes felfújt Hozzávalók: 120 g rizsliszt, 1 l tej, 1 cs. vaníliás cukor, 4 tojás, 120 g porcukor. A vaníliás tejben állandó kevergetés mellett sürűre főzzük a lisztet, és hagyjuk kihulni. Közben habosra keverjük a 4 tojás sárgáját a porcukorral, és a kihűlt péphez adjuk. Végül hozzátesszük a fehérjékből vert kemény habot. Erősen kivajazott edénybe öntjük, és vagy lefedve gőzben kifőzzük vagy fedő nélkül a sütőben megsütjük. Gyülmölccsel vagy édes öntettel tálaljuk. Kukoricakuglóf erdélyiesen Hozzávalók: 400 g kukoricaliszt, 1 dl tej , 4 dkg éleszto, 3 tojás sárgája, 60 g vaj, 80 g cukor, 3 ek méz, fél citrom reszelt héja, 1 cs. vaníliás cukor, porcukor. A tejben megfuttatjuk az élesztőt. Habosra keverjük a tojás sárgáját a vajjal, cukorral, mézzel, citromhéjjal. Hozzáadjuk az élesztőt, a lisztet és annyi tejet, hogy könnyű, laza tészta legyen. Akkora kizsírozott kuglófformába tesszük, hogy félig teljen meg. Kelesztjük, míg a forma pereméig ér, majd egyenletes tűznél megsütjük. Kiborítva vaníliás porcukorral megszórjuk. Piskóta kukoricalisztből Hozzávalók: 4 tojás, 4 ek. porcukor, késh. szódabikarbóna, 8 ek. kukoricaliszt, fél citrom héja, 3-4 dkg olvasztott margarin. A tojások fehérjéből habot verünk, egyenként belekeverjük a sárgákat, és a 4 kanál porcukrot. A kukoricalisztet elkeverjük a szódabikarbónával és hozzáadjuk. Belereszeljük a fél citrom héját, hozzáadjuk az olvasztott margarint. A tésztát jó erősen kikent, kukoricaliszttel megszórt tepsibe öntjük, és jó meleg sütőben megsütjük. A kihűlt tésztát félbevághatjuk és megkenhetjük diós, mákos, csokoládés vagy bármilyen más töltelékkel, megkenhetjük lekvárral. A fenti tésztából gyümölcsös piskótát is készíthetünk úgy, hogy a tepsibe tett masszába - kukoricalisztbe forgatott - kimagozott cseresznyét, meggyet, szilvát vagy más kisebb darabokra vágott gyümölcsöt teszünk. Kukoricagombóc Hozzávalók: 1 l aludttej, csipet só, 120 g kukoricadara, kevés vaj, tejföl, cukor. Az aludttejet csipet sóval felforraljuk, ha a túró apró pelyhekben kezd kicsapódni, állandó keverés közben bele-főzzük a kukoricadarát. Sürűre főzzük és hűlni hagyjuk. Ha már langyos és megdermedt, vizes kézzel diónyi gombócokat formálunk és kivajazott tűzálló tálra tesszük. Meglocsoljuk cukrozott tejföllel, és sütőben vagy grillben átforrósítjuk. Megszórhatjuk porcukorral is. Citromos tallér kukoricalisztből Hozzávalók: 150 g Rama margarin, 250 g kukoricaliszt, 60 g procukor, 1 tojás, kk. szódabikarbóna, 1 citrom reszelt héja és leve, szükség szerint tej. A margarint elmorzsoljuk a liszttel. Hozzáadjuk a többi hozzávalót és ha szükséges kevés tejjel jól összegyúrjuk. Vékonyra kinyújtjuk, pogácsaszaggatóval kis korongokat szúrunk ki, melyeket kizsírozott sütőlapra teszünk. A tetejüket megkenjük felvert tojással, közepükre néhány egy darabka kemény lekvárt, birsalmasajtot teszünk, de megszórhatjuk kristálycukorral, darabolt dióval is. Forró sütőben sütjük és a tepsiben hagyjuk kihűlni. Sajtos keksz kukoricalisztből 250 g reszelt sajt - lehet többféle is, 300 g kukoricaliszt, 2 tojás, csipet só, szükség szerint tej. A hozzávalókból szükség szerinti mennyiségű tejjel kemény tésztát gyúrunk. Vékonyra kisordorjuk és derelyevágóval vagy késsel négyszögeket vágunk belole vagy kiszúróformával bármilyen formákat is. Kizsírozott tepsibe tesszük, megszórhatjuk köménymaggal, sajttal. Halványsárgára sütjük. Darált keksz kukoricalisztből Hozzávalók: 100 g vaj, 4 tojás, 250 g cukor, 750 g kukoricaliszt, szükség szerint tej. A vajat a tojásokkal jól kikeverjük és hozzáadjuk a cukrot, kukoricalisztet. Annyi tejet adunk hozzá, hogy kemény tészta legyen. Húsdarálóra szerelt formán átdaráljuk és különböző formákra (O, S, V, C) alakítva tesszük zsírozott tepsibe, kisütjük aranysárgára. Kukoricapogácsa Hozzávalók: 150 g burgonya, 2 dkg élesztő, 1 kk. sütőpor, 20 g zsír, 20 g méz, csipet só, szükség szerint kukoricaliszt. A burgonyát meghámozzuk, puhára főzzük és összetörjük.. Hozzákeverjük a kevés tejben feloldott élesztőt, a többi hozzávalót, és annyi kukoricalisztet, hogy jól nyújtható tészta legyen. Kb. 1 cm vastagra kinyújtjuk, és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Kizsírozott tepsiben megsütjük és kettesével lekvárral összeragasztjuk. Finom kukoricamálé Hozzávalók: 400 g kukoricaliszt, 1 l tej, 2 dkg éleszto, 50 g vaj, 100 g porcukor, 4 tojás , 1 citrom reszelt héja, 1 cs. vaníliás cukor. A kukoricalisztet leforrázzuk a tejjel, és néhány órán át állni hagyjuk. Az élesztőt kevés cukros tejben megfuttatjuk és a forrázott liszthez keverjük. A vajat a sárgákkal, citromhéjjal habosra keverjük, hozzáadjuk a tojások felvert habját és óvatosan összekeverjük az élesztős kukoricapéppel. Ha túl híg, szórjunk még bele lisztet. A masszát erősen kizsírozott tepsibe tesszük. Előmelegített sütőben 30 - 35 percig sütjük, míg szépen megpirul. Vaníliás cukorral megszórjuk és szeletekre felvágva tálaljuk. Linzertészta kukoricalisztből Hozzávalók: 300 g kukoricaliszt, 150 g vaj, 60 g cukor, 2 tojás sárgája, késhegynyi szódabikarbóna, 1 citrom reszelt héja, szükség szerint tejföl. A lisztet elmorzsoljuk a vajjal, hozzágyúrjuk a többi alapanyagot és annyi tejfölt, hogy jól formálható tésztát kapjunk. Egy - két órán át pihentetjük, kinyújtjuk fél cm vastagra, kizsírozott tepsibe tesszük, megkenjük savanykás lekvárral. Darabosra tört cukros dióval megszórjuk és előmelegített sütőben megsütjük. Mézes lapocskák Hozzávalók: 180 g cukor, 2 tojás, 80 g méz, 250 g Mantler gluténmentes liszt, 5 g sütőpor, kis citromlé, őrölt fahéj, mézeskalács fűszerkeverék. // A hozzávalókból tésztát gyúrunk, kb. egy órát hűvös helyen állni hagyjuk. 3-4 mm vastagra nyújtjuk és kis négyszögeket vágunk ki belőle. A tetejét megszórhatjuk durvára vágott dióval. Zsírozott tepsin, néhány perc alatt kisütjük. Vaníliás kifli Hozzávalók: 150 g vaj, 50 g cukor, 210 g Mantler gluténmentes liszt, 80 g darált dió vagy mogyoró, 1 cs. vaníliás cukor, 1 tojás. A hozzávalókból omlós tésztát gyúrunk, apró kifliket formázunk belőle. Enyhén zsírozott sütőlapon vagy sütőpapíron, alacsony hőfokon sütjük. Forrón vaníliás porcukorba forgatjuk. Omlós teasütemény Hozzávalók: 500 g Mantler gluténmentes liszt, 200 g porcukor, 250 g margarin, csipet só, 1 cs vaníliás cukor, reszelt citromhéj, 1 nagy, vagy 2 kisebb tojás. A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, hozzáadjuk a sót, porcukrot, vaníliás cukrot, citromhéjat reszelünk rá. Hozzágyúrjuk a tojást is 1 órát pihentetjük és kinyújtva különbözo formákat szúrunk ki belole. Sütopapíron vagy zsírozott, lisztezett sütolapon kis lángon megsütjük. Túrós táska Hozzávalók: 500 g Mantler gluténmentes liszt, 100 g olaj, 100 g cukor, 1 kocka éleszto, 3 tk. cukor, 1/8 l langyos tej, 2 tojás, Töltelék: 1 kg túró, 50 g vaj, 80 g cukor, 1 tojássárgája, egy marék mazsola. A tészta hozzávalóiból laza kelttésztát keverünk. Rövid ideig pihentetjük, nyújtódeszkán kb. 1 cm vastagra nyújtjuk, derelyevágóval négyszögeket vágunk, a közepébe tesszük a tölteléket. A négy sarkot összenyomjuk kis batyu formára, még rövid ideig kelni hagyjuk, tojással megkenjük és közepes hőmérsékletű sütőben sütjük. Csokis csók Hozzávalók: 120 g vaj , 120 g cukor, 250 g Mantler gluténmentes liszt, 3 kk tej, 60 g mogyoró vagy mandula, 100 g olvasztott csokoládé, 1 cs. vaníliás cukor, 2 tk. sütőpor, 1 tojás. Habosra keverjük a vajat, cukrokat, tojást. A darált mandulát (mogyorót) és a megpuhított csokoládét hozzáadjuk. Belekeverjük a sütőporral elvegyített lisztet és a tejet. Közepes hőfokon kis kupacokra formálva sütjük. Gyümölcsös sütemény Hozzávalók: 300 g Mantler gluténmentes liszt, 150 g margarin, 150 g cukor, 3 tojás, 2 tk. sütőpor, reszelt citromhéj, szükség szerint langyos tej. A hozzávalókból tésztát gyúrunk annyi tejjel, hogy rugalmas linzerszerű legyen. Egy kizsírozott tepsibe nyújtjuk és az évszaknak megfelelően gyümölcsöt teszünk a tetejére, együtt sütjük. Túrós gyümölcsös gombóc Hozzávalók: 200 g Mantler gluténmentes liszt, 250 g túró, 70 g vaj vagy margarin, 1 tojás, csipet só. A hozzávalókból rövid idő alatt tésztát készítünk. Kis darabokat veszünk belőle, melyeket ízlés szerint gyümölccsel pl. szilva, barack stb. megtöltünk. Enyhén forrásban levő vízben 12 - 15 percig főzzük. Lecsepegtetés után 2 ek vajon megpirított gluténmentes morzsába forgatjuk, és megcukrozzuk. Dióbomba Hozzávalók: 20 dkg darált dió, 20 dkg gluténmentes őrölt keksz, 20 dkg porcukor, 1 tojás, 10 dkg margarin, rum, 1-2 ek kakaópor. 20 dkg darált dióhoz hozzáadunk 20 dkg gluténmentes őrölt kekszet, majd belekeverünk 20 dkg porcukrot. (A kristálycukor ropogna a fogunk alatt.) Kell még 1 tojás és 10 dkg margarin. Az ízesítés történhet bármilyen alkohollal, általában rummal, melyből elegendő egy likőrös pohárnyi. A rumaroma is tökéletesen megfelel erre a célra. 1-2 kanál kakaóport is rakunk még a masszába, hogy szép színe legyen. A hozzávalókat jól eldolgozzuk és apró golyókat formázunk belőle. Kristálycukorba megforgatjuk, és hűtőben tároljuk. Színes "cukorhangyában" is megforgathatjuk vagy ízlés szerint olvasztott fehér csokoládéba is márthatjuk. Nagyon finom és sokáig eltartható ez a süti. Rizses csoki Hozzávalók: 2 csomag (170 g) puffasztott rizs, 250 g tejpor, 1,25 dl víz, 0,5 kg cukor, 1 kocka Rama, 5-6 ek kakaó (attól függően, hogy mennyire akarjuk csokisra), 2 csomag vaníliás cukor. Szirupot főzünk a vízből, cukorból és a vaníliás cukorból. A tűzről levesszük, hogy kicsit kihűljön, majd hozzákeverjük a tejport, margarint, kakaót és a puffasztott rizst. A tepsit margarinnal kikenjük, majd beleöntjük a rizsescsokit és állni hagyjuk 10-12 órát. Finom! Sárgabarackos szelet Hozzávalók: 250 g margarin, 250 g porcukor, 2 cs vaníliacukor, 6 tojás, 250 g gluténmentes süteménypor, 1 dl rum, sárgabarack. A margarin habosra keverjük a porcukorral és a vaníliacukorra, majd a tojások sárgájával. A tojásfehérjét kemény habbá verjük egy kis citromlével és a liszttel váltakozva a tojáskrémhez keverjük. Végül hozzáadjuk a rumot is. Egy kb 25*35 cm-es tepsi kibélelünk sütőpapírral és ráöntjük a tésztát. Ezután rátesszük a félbevágott sárgabarackot. Előmelegített sütőben, közepes hőfokon (180 C) 35-40 percig sütjük. Különféle idénygyümölcsökkel, jól lecsepegtetett befőttel is készíthetjük. Hólabda Hozzávalók: 30 dkg rizsliszt, 40 dkg porcukor, 10 dkg vaj, 9 tojás, 2-3 kk kakaó, 1 vaníliás cukor (20 g), 1 sütőpor (20 g), 3 dl tej, 5-10 dkg kókuszreszelék. 8 tojássárgáját habosra keverjük 30 dkg porcukorral, apránként hozzáadunk 7 evőkanál forró vizet, majd a kakaót, a sütőport, kana-lanként 25 dkg lisztet, jól kidolgozzuk, végül óvatosan, hogy össze ne törjön, a 8 tojás kemény habbá vert fehérjét. Kivajazunk, lisztezünk két azonos nagyságú tepsit, elfelezzük a masszát, a tepsikbe simítjuk és előmelegített sütőben közepes tűznél (180 °C) 20-25 percig sütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni. Elkészítjük a tölteléket: 10 dkg vajat habosra keverünk 8 dkg porcukorral. Egy másik edényben 5 dkg lisztet, 2 dkg cukrot, a vaníliás cukrot és egy egész tojást simára keverünk 3 dl tejjel, és sűrű péppé főzzük. Ha kihűlt, kanalanként hozzáadjuk a cukorral kikevert vajhoz és habosra keverjük. A kihűlt tésztalapokból korongokat szúrunk ki, megkenjük a krémmel, egymásra illesztjük és az oldalát is megkenjük, végül kókuszreszelékbe hempergetjük. Nagyon mutatós, azonnal fogyasztható és szinte elronthatatlan! Mákos pite Hozzávalók: 37 dkg FE-MINI kenyérpor, 1 db tojás, 1 kk. szódabikarbóna, 15 dkg margarin, 15 dkg cukor, 1 evőkanál gluténmentes tejföl. A töltelékhez: 30-40 dkg darált mák, ízlés szerinti cukor, vaníliás cukor, gazdagíthatjuk a mákot reszelt és jól kinyomott almával. A tészta hozzávalóiból homogén tésztát gyúrunk. Két részre osztjuk, az egyiket kinyújtjuk és kibéleljük a kiolajozott tepsit. Erre terítjük szét a mákos tölteléket, majd a tészta másik kinyújtott lapjával betakaruk. A felső lapot több helyen villával átszúrjuk. A megsült tészta tetejét megszórjuk porcukorral. Mák helyett tehetünk töltelékként, pl.: almát, meggyet, szilvát, diót és túrót is. Banános kenyér Hozzávalók: 250 g margarin, 350 g cukor, 4 tojás, 4-6 érett, összetört banán, 320 g FE-MINI kenyérpor, 2/3 cs gluténmentes (Oetker) sütőpor, lisztbe előkeverve, 1/3 mokkáskanál só, 50-70 g vágott dióbél. A margarint a cukorral alaposan kikeverjük, majd a többi hozzávalót egyesével adagoljuk a tésztához, és mindegyik után alaposan kikeverjük a masszát. 180 fokon 45 percig apróbb-nagyobb formákban, vékony rétegben sütjük. Gyümölcsös beledobálós süti Hozzávalók: 18 dkg margarin, 25 dkg cukor, 4 tojás, 25 dkg FE-MINI kenyérpor, 1 cs. gluténmentes (Oetker) sütőpor, legcsöpögtetett, felkockázott gyümölcs, vagy kemény lekvár, esetleg darabokra vágott dió. A vajat habosra keverjük a tojások sárgájával és a cukorral. A fehérjét felverjük habnak és óvatosan a masszába keverjük. Kikent, FE-MINI kenyérporral meghintett tepsibe öntjük. A tetejére szórjuk a gyümölcsdarabokat, vagy a felkockázott keményebb lekvárt, vagy a diót. 180 fokon 25-30 percig sütjük. A tetejét vaníliás porcukorral hintjük meg. Kukoricamálé Hozzávalók: 1 l tej, 0,25 kg kukoricadara, 12 dkg margarin, 4 tojás, 1 cs vaníliás cukor, 1 citrom héja, 20 dkg cukor, mazsola, csipet só. A kukoricadarát a csipet sóval és a vaníliás cukorral a tejen fel kell főzni. A tojásfehérjét felverni. A tojássárgáját a cukorral ki kell keverni és a felfőzött darához keverni, a többi hozzávalóval együtt. Legvégén a felvert tojásfehérjét is hozzákeverni. Közepesen meleg sütőben sütjük. Fantás süti Hozzávalók: piskótához: 6 tojás, 6 ek kristálycukor, 5 ek liszt (3 ek Mantler, 2 ek rizsliszt) a két lisztfajtát összekeverem, 2 ek kakaó, 1 dl olaj. krémhez: 50 dkg túró, 1 cs Rama margarin, 25-30 dkg porcukor, 1 citrom reszelt héja mázhoz: 2 cs vaníliás pudingpor, 2 ek cukor, 7,5 dl Fanta üdítő. Tészta: a tojásfehérjéket egy csipet sóval jó keményre felverem robotgéppel. Félreteszem és a sárgákat habosra keverem a cukorral, majd hozzáadom a kakaót. Utána váltakozva hozzáke-verem a lisztkeveréket és az olajat. Utolsóként a tojásfehérjéket keverem a masszához úgy, hogy egy picit hozzáteszek, és még robotgéppel kutyulom, majd a nagyobb részét már fakaná-lal keverem hozzá. A tepsit kikenem olajjal és megszórom liszttel, a masszát beleterítem és előmelegített sütőben gázsütő 3-4 fokozatánál kb. 20 perc alatt készre sütöm. A gázsütő közepénél picit feljebb teszem a tepsit. Krém: a margarint habosra keverem a cukorral, a citrom reszelt héjával majd hozzákeverem a túrót (robotgéppel) és a kihűlt piskótára kenem. Máz: A pudingporhoz hozzáadom a cukrot és egy pici üdítőt, simára keverem. Majd hozzáöntöm a többi üdítőt is. Takaréklángon besűrítem, és hideg vízbe állítom a lábast, ha kihűlt a túrókrémre öntöm és egyenletesen elosztom a túró tetején. Hűvös helyen hűtöm és utána szeletelem. Elronthatatlan. Ja, és isteni finom kell, hogy legyen! Néger kocka Hozzávalók: 5 tojás, 16 dkg cukor, 4 ek víz, 16 dkg + 3 ek gluténmentes liszt, 1 Dr Oetker sütőpor, 2 dkg kakaó, 3 dl tej. 4 tojás sárgáját 16 dkg cukorral kikeverünk, hozzákeverünk 4 ek vizet, majd a 4 tojás keményre vert habját, 16 dkg gluténmentes lisztet, egy Dr Oetker sütőport, 2 dkg kakaót, ezt összekeverjük majd piskótaként sütjük. Krém: 3 dl tejben felfőzök 3 evőkanál lisztet és beleütök 1 db tojást. 15 dkg porcukrot , 15 dkg margarint, 1 vaníliás cukrot habosra keverünk, hozzáadjuk a kihűlt tejes krémhez, majd a tésztára kenjünk. A tetejére csokimázt teszünk. Kókusz golyó (Bármely vaníliás kekszből készíthető.) 30 dkg Alapkekszhez, pl. a tojás nélküli vaníliás keksz: FE-MINI vaníliás süteménypor, 15 dkg margarin, 5 g szalalkáli A kisült, összetört kekszhez: 5 dkg margarin, 3 ek lekvár, 3 ek gluténmentes kakaópor, 3 tk rum aroma A külsejéhez: 1 ek kókuszreszelék, 2 ek kristálycukor (esetleg színes gluténmentes dekorációs cukorkák). A közepébe: magozott meggy vagy ribizli dzsem A kekszhez valókat összegyúrjuk, homogén tésztát készítünk. Lappá nyújtjuk, és kizsírozott tepsiben 180 fokon, 10-15 percig sütjük. A kihűlt tésztát nylon zacskóba téve apróra összetörjük (pl. nyújtófával ütögetve), majd a margarint, lekvárt, kakaót és a rum aromát összedolgozzuk. Golyókat formázunk úgy, hogy a közepébe meggyet vagy ribizli dzsemet helyezünk. A külsejét kristálycukros kókuszreszelékbe forgatjuk. Kb. 60 dkg kókuszgolyó lesz. Mézes csók Hozzávalók: 400 g FE-MINI mézes süteménypor, 2 g szalalkáli, 1 ek méz, 1,1 dl víz, Mázhoz: 1 ek citromlé, 5 ek porcukor. A FE-MINI mézes süteményport a szalalkálival, mézzel vízzel elkeverjük. A megkent tepsibe kiskanállal kb. 2 cm átmérőjű halmokat teszünk. 220 fokos sütőben kb. 20 percig sütjük. Hókifli Hozzávalók: 250 g FE-MINI fehérjeszegény kenyérpor, 200 g Ráma margarin, 1 db tojásnak megfelelő tojáshelyettesítő por felverve, 2.5 g szalalkáli, csipet só, 10 ml tej, vagy tejpótlóként SNO-PRO tápszer, 150 g lekvár. A megszóráshoz: gluténmentes vaníliás cukorral ízesített porcukor. A FE-MINI fehérjeszegény kenyérport a szalalkálival, a margarinnal és a tojással, vagy felvert tojáshelyettesítő porral, szükség esetén a tejjel, vagy SNO-PRO felhasználásával összedolgoz-zuk, majd a tésztát kb. 0,5 cm vastagságúra nyújtjuk. Nagyobb átmérőjű pohárral kör alakú lapocskákat szaggatunk ki, melyet keményebb lekvárral töltünk (Dióval, mákkal is lehet.) és : 180-200 fokon 20-25 percig sütjük. Még melegen megforgatjuk vaníliás porcukorban. Mákos szelet / Bögrés mákos Hozzávalók: 2 tojás, 20 dkg margarin, 2 bögre cukor, 2 bögre FE-MINI kenyérpor, 2 bögre darált mák, 2 bögre tej, 1 kk. szódabikarbóna, 1 citrom reszelt héja, vaníliás cukor. A tojást, margarint cukrot robotgéppel jól kikeverjük. A szódabikarbónát a FE-MINI lisztbe keverjük. Minden összetevőt robotgéppel alaposan elkeverünk, előzőleg olajjal kikent tepsibe öntjük. Közepes hőmérsékleten tűpróbáig sütjük. Diós szelet / Bögrés diós Hozzávalók: 2 tojás, 20 dkg margarin, 2 bögre cukor, 2 bögre FE-MINI kenyérpor, 2 bögre darált dió, 2 bögre tej, 1 kk. szódabikarbóna, 1 citrom reszelt héja, vaníliás cukor. A tojást, a margarint és a cukrot robotgéppel jól kikeverjük. A szódabikarbónát a FE-MINI lisztbe elegyítjük. Minden összetevőt robotgéppel alaposan elkeverünk, előzőleg olajjal kikent tepsibe öntjük. Közepes hőmérsékleten tűpróbáig sütjük. Beigli Mindenki készítse a saját, jól bevált receptje szerint. Búzaliszt helyett használjunk 4/5 arányban rizslisztet, 1/5 arányban kukoricakeményítőt. (Természetesen készülhet boltban kapható süteményporokból is.) A tésztát folpack fólián nyújtsuk ki a megfelelő méretűre, és töltsük diós, vagy mákos töltelékkel. A fóliával könnyen felsodorhatjuk. Keskeny, magasszélű tepsiben (kenyér- vagy őzgerinc formában) sütjük. Szilvás pite 4 tojás, kb. 2 dl tej , édesítőszer vagy cukor, 1 sütőpor, 5 dkg olvasztott vaj, kb. 15 dkg gluténmentes liszt vagy rizsliszt és keményítő keveréke. A hozzávalókból suru palacsintatésztát keverünk. Jénai edényt kikenünk vajjal, félbevágott szilvával kirakjuk az alját. Megszórjuk fahéjjal, vágott dióval, esetleg kis cukorral és ráöntjük a palacsintatésztát. Előmelegített sütőben kis lángon kb. 45 percig sütjük Kukoricatorta Hozzávalók: 2 csésze kukoricadara, 8 csésze víz, 1 csésze mazsola, csipet só, 1 ek. olaj. A darát megfőzzük a vízben. Kuglófformát kikenünk olajjal, beleöntjük melegen a főtt darát és hagyjuk kihűlni. Kiborítjuk egy tálra, gyümölccsel díszítve tálaljuk. Grízes sütemény Hozzávalók: 4 dl FE-Mini gríz, 2 tojás, 3 pohár FE-Mini-kenyérpor, fél liter tej, 1 kk kurkuma, 25 dkg margarin, 1 cs gluténmentes sütőpor, 2 cs gluténmentes vaníliás cukor, 2 citrom vagy narancs, 4 dl cukor. Minden hozzávalót sima tésztává keverünk, zsiradékkal kikent tepsibe öntjük és megsütjük, közepes hőmérsékleten kb.: 40 percig. Kekszrolád/ kókuszgolyó FE-Mini morzsából Tészta: 20 dkg Fe-mini zsemlemorzsa, 5 dkg-nyi porcukor, gluténmentes kakaópor, 3 dl tej, Krém: 1dl tej, 2-3 ek FE-Mini kenyérpor vagy galuskapor, 7 dkg vaj (lehet margarin is), 10 dkg porcukor, rum vagy rumaroma, gluténmentes vaníliás cukor. A FE-Mini zsemlemorzsát a tejjel, porcukorral és a kakaóporral összekeverjük és felfőzzük. A krém készítésekor először a tejjel és a kenyérporral besamelt készítünk és lehűtjük. (Ehhez némi gyakorlás kell, hogy ne legyen csomós és kellően sűrű legyen. Nem érdemes feladni!) A krém további alap-anyagait jól kikeverjük és fokozatosan adjuk hozzá a már kihűlt besamelt. Habosra kikeverjük. Alufólián, sütőpapíron vagy valamilyen fólia-féleségen kinyújtjuk a tésztát. Rákenjük a krémet és feltekerjük. Szorosan be kell csomagolni, hideg helyre tenni fogyasztás előtt legalább egy napra. Golyókat is lehet formázni belőle, úgy hogy egy-egy szem meggybefőttet teszünk a közepébe és meghempergetjük a végén kókuszreszelékbe. Gofri 1 tojás, 12 dkg margarin, 15 dkg FE-Mini kenyérpor, 10 dkg keményítő, fél cs gluténmentes sütőpor vagy szódabikarbóna, 3 dl tej, csipet só, (7 db, ha megkóstolja kevés lesz, szerintem kettő adagot keverjen be!). Az összes alapanyagot keverőtálba helyezzük, jól eldolgozom. A tésztának olyan sűrűnek kell lenni, hogy a merőkanállal el lehessen teríteni a gofri sütő lapján. Édesen és sósan, üresen és feltéttel lehet fogyasztani. Ahogy Bubi készíti: A tésztát ízesíti. Pl.: pizza fűszerekkel, kaporral és fokhagymával, paprikával és reszelt vöröshagymával, paradicsomszósszal, vaníliával, fahéjjal, kész fűszerkeverékek-kel, amelyek gluténmentesek. Csak a képzelet szab határt. Az üres gofrira lehet tenni különböző édes és sós krémeket. Túróból, tejfölből, különböző pudingokból. Kókusz kocka Hozzávalók: Tészta: 15 dkg FE-Mini kenyérpor, 10 dkg cukor, 1 tojás, 3 dkg margarin, 1 ek méz, 1 dl tej, Máz: 10 dkg margarin, 3 ek cukor, 3 ek tej, 1 ek kakaó, kókuszreszelék. A tészta hozzávalóit simára keverjük, zsiradékkal kikent tepsibe terítjük és közepes hőfokon megsütjük. Amikor kihűlt akkor kockára vágjuk, először a mázba forgatjuk bele, majd kókuszreszelékbe. Almás pite Hozzávalók: 37 dkg FE-Mini kenyérpor, 15 dkg margarin, 15 dkg cukor, 1 tojás, 1 kk gluténmentes sütő-por vagy szódabikarbóna, 3 ek gluténmentes tejföl, kevés tej, ha kemény lenne a tészta. Töltelék: 1 kg reszelt alma nagyon kinyomkodva, cukor ízlés szerint, fahéj, reszelt citromhéj. A tészta alapanyagait nyújtható tésztává gyúrjuk. Kb. 3 mm vastag lapokat nyújtunk belőlük, az egyik lapot beletesszük a zsiradékkal kikent tepsi aljára. Erre terítjük rá az almás tölteléket, Erre tesszük a másik tésztalapot. Villával több helyen megszurkáljuk, megsütjük. Ciroklisztes vagy kukoricalisztes édes kekszek (alaprecept) Hozzávalók: 500 g FE-Mini vaníliás süteménypor, 250 g teljes cirok vagy kukoricaliszt, 250 g vaj vagy margarin, 50 g zsír (elhagyható), 150-400 g porcukor (ízlés szerint), 1 cs sütőpor, 2 tojás. Különböző módon ízesíthetjük: Kakaós keksz: 2 evőkanál kakaót adunk hozzá. Mézes keksz: 1 evőkanál mézes fűszerkeveréket adunk hozzá. Diós / Mákos keksz: 100-150 g darált diót vagy mákot adunk hozzá. Vaníliás keksz: 1-2 csomag vaníliáscukrot és 1 citrom reszelt héját adunk hozzá. stb. A hozzávalókat homogén, jól nyújtható tésztává állítjuk össze. Nyújtás után formára szaggatjuk, zsiradékkal kikent tepsibe tesszük, és közepes hőfokon sütjük kb. 10 percig. Képviselőfánk Tíz deka vajat 10 ek vízzel felfőzünk, belekeverünk 15 deka rizslisztet, és mindjárt levesszük a tűzről. Simára keverjük és még forrón egyenként belekeverünk 5 egész tojást. Jól kikeverjük és hagyjuk kihűlni. Kivajazott és rizsliszttel meghintett tepsibe egy-egy kiskanálnyi masszából halmokat rakunk és nagyon forró sütőben sütjük. (Sütés maximális hőfokon, 10 percig a sütő ajtaját ne nyissuk ki, mert összeesik a tészta.) A krémhez 4 ek kukoricakeményítőt, 7 ek cukorral, 2 tojássárgájával és egy kis tejjel simára keverünk. Fél liter forrásban levő tejbe folytonos keverés közben belefőzzük. Vaníliával ízesítjük. Forrón belekeverjük könnyedén a két tojás keményre vert habját. A kihűlt krémmel megtöltjük a kettévágott fánkokat. Kókuszos szelet Hozzávalók: 20 deka cukor, 3 deka vaj, 2 ek olvasztott méz, 1 tojás, 2 dl tej, 1 kk szódabikarbóna, 25 deka rizsliszt. A hozzávalókat alaposan kikeverjük, kikent tepsiben megsütjük. Ha kihűlt, kockákra vágjuk és belemárjuk a mázba: összeolvasztunk 25 deka vajat, 25 deka porcukrot, 4 deka kakaót, 5 evőkanál tejet. A tésztakockákat bemártogatjuk, majd kókuszreszelékben meg-hempergetjük. Változatosabbá tehetjük, ha a kókusz mellett dióba hempergetjük. Tarka-barka sütemény Hozzávalók: 30 dkg Fe-Mini kenyérpor, 15 dkg Rama margarin, 25 dkg porcukor, 4 tojás, 1 citrom reszelt héja (jó a szárított is), 1 cs vaníliás cukor, 1 ek. kakaópor. A margarint a porcukorral ha-bosra keverjük, majd a tojásokat hozzáadva tovább keverjük. Minél tovább keverjük, annál könnyebb lesz a süti. Hozzákeverjük a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat, végül a lisztet. Vegyük félbe a tésztát és az egyik felébe keverjük bele a kakaóport. A tepsit nem kell kikenni! Kanállal felváltva szaggassuk a tepsibe a tésztákat, sütéskor a tészták összeolvadnak. Sütés után szeleteljük fel. Sokáig eláll, másnap még finomabb. Forró kakaóval kiváló reggeli. Eszkimó Hozzávalók: 50 dkg kristálycukor, 4 tojás, 10 dkg darált dió, 20 dkg liszt, 1 sütőpor (20 g), 4 dl tej, 35 dkg vaj, 2 ek kakaó, 4 evőkanál porcukor. 30 dkg kristálycukrot, a 4 tojás sárgáját és 10 kanál hideg vizet habosra keverünk. Hozzáadjuk a 4 tojás felvert habját, majd a diót, a lisztet, a sütőport, és megsütjük. Krém: a 4 dl tejbe 4 ek lisztet sűrűre főzünk. Ha kihűlt, hozzáadjuk az előzőleg kikevert 20 dkg vajat, 20 dkg cukrot kis vaníliával. Jól kikeverjük és rákenjük a ki-hűlt tészta tetejére. Máz: a maradék 15 dkg vajat, a kakaót és a porcukrot összeolvasztjuk, még melegen ráöntjük a tetejére. Félig kihűlt állapotban vágjuk fel. Különösen szép, nagyon ízletes sütemény, szívesen fogyasztják a nem lisztérzékenyek is. Kakaós kinyomós keksz Hozzávalók: 75 dkg FE-MINI vaníliás süteménypor, 3 tojás, 25 dkg Ráma margarin, 5 dkg zsír, 3 ek glu-ténmentes kakaópor. A hozzávalókból a kekszformázóval jól kinyomható tésztát készítünk. Sütőlapokra nyomjuk, 180 fokon 12 percig sütjük. Finn almás pirog Hozzávalók: Első réteg: 25 dkg olvasztott margarin, 20 dkg cukor, 2 tojás, 40 dkg FE-MINI kenyérpor, 1 cs gluténmentes sütőpor (vagy szódabikarbóna). Második réteg: 4 dl gluténmentes tejföl, 2 tojás, 10 dkg cukor, 2 cs vaníliás cukor. Teteje: 2 mm-es almaszeletek, akár 2 rétegben is, fahéj. Az első réteg hozzávalóit egyenletesen elkeverjük és a kikent tepsibe öntjük, elsimítjuk. A második réteg hozzávalóit is elkeverjük és az előző rétegre öntjük. A tetejére rétegezzük az almaszeleteket, rászórjuk a fahéjat. Közepesen meleg sütőben tűpróbáig, kb. 30-40 percig sütjük. FE-Mini édes keksz Hozzávalók: 750 g FE-Mini vaníliás süteménypor, 3 tojás, 250 g margarin, 50 g sertészsír (kihagyható). Ízlés szerint lehet ízesíteni ezt az alapreceptet: pl.: kakaós kekszet úgy készíthetünk, hogy ehhez az alaptésztához teszünk 1 evőkanálnyi kakaóport. Adhatunk hozzá kókuszreszeléket, fahéjat, mézes fűszerkeveréket, kávét, diót, mákot, mogyorót, citrom vagy narancshéjat stb. Elkészítése: A hozzávalókból a kekszformázóval jól kinyomható tésztát készítünk. Sütőlapokra nyomkodjuk a tésztát és közepes hőmérsékleten 12-15 percig sütjük. Kuglóf Hozzávalók: 250 g Mantler gluténmentes liszt, 100 g margarin, 160 g porcukor, 3 tojás, kb. 1/8 l langyos tej, 1 cs Sütőpor, csipet só, 1 cs. vaníliás kifli. A margarint a cukorral habosra keverjük, a sárgákat egyenként hozzáadjuk. A lisztet a sütoporral elkeverjük, a tejjel váltakozva hozzáadjuk a keverékhez, és a keményre vert fehérjét beleforgatjuk. Tehetünk bele mazsolát, csokida-rabokat is. Zsírozott, gluténmentes morzsával meghintett kuglófformában kb. 180 C-on sütjük Narancsos kuglóf Hozzávalók: 30 dkg FE-MINI galuskapor, 25 dkg cukor, 2 tojás, 2 dl tej, 1 nagy narancs, csipet só, 1 csap. kk. szódabikarbóna. A narancs héját lereszeljük, húsát kockára vágjuk. A tojást a többi hozzávalóval robotgéppel homogén tésztává keverjük, belekeverve a végén a narancsdarabokat is. Jól kikent kuglófformában 180 fokon 40-50 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e a tészta. A tetejét porcukorral díszítjük. FE-Mini kuglóf Hozzávalók: 6 tojás, 300 g FE-Mini kenyérpor, 300 g margarin, 300 g cukor (lehet kevesebb is), 1 cs gluténmentes sütőpor, 1 cs vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 1 ek gluténmentes kakaó. A tojásfehérjéből kemény habot verünk. A tojások sárgáját szintén habosra keverjük a cukorral, vaníliás cukorral, reszelt citromhéjjal és a margarinnal. Ebbe a masszába keverjük bele fokozatosan a kenyérport, amibe előzőleg elkevertük a sütőport, majd laza mozdulatokkal a tojások felvert kemény habját keverjük hozzá. A tésztát két részre osztjuk, az egyik felébe keverjük bele az evőkanálnyi kakaóport. Zsiradékkal kikent tortaformába tesszük a kétféle tésztát és közepes hőmérsékletű sütőben kb.: 40 percig sütjük. Kukoricás kuglóf Hozzávalók: 10 dkg vaj, 4 tojás sárgája, 8 dkg porcukor, 2 ek méz, só, 1 citrom, 1 cs vaníliás cukor, 4 dkg élesztő, kevés tej, 40 dkg finom kukoricaliszt. 10 dkg vajat , 4 tojás sárgáját, 8 dkg por-cukrot és 2 ek mézet habosra keverünk. Kissé megsózzuk, majd hozzáadjuk 1 citrom levét, egy csomag vaníliás cukrot. Közben 4 dkg élesztőt felfuttatunk kevés langyos tejben, hozzáöntjük a kikevert anyaghoz, majd belekeverünk 40 dkg finom kukoricalisztet. Fél órán át kelesztjük. Egy kuglófsütőt kikenünk vajjal, a tésztát beleöntjük, tovább kelesztjük, majd közepes tűzön sütőben megsütjük. Amikor belül is megsült, deszkára borítjuk, megszórjuk vaníliás cukorral vagy bevonjuk csokimázzal, aki szereti mazsolát is tehet bele. Raffaello szelet Hozzávalók: Fehér tésztához: 5 tojásfehérje, 15 dkg cukor, 15 dkg kókuszreszelék, 2 ek rizsliszt, 1/2 cs sütőpor, 1/2 citrom leve Barna tésztához: 5 tojásfehérje, 15 dkg cukor, 3 ek keserű kakaópor, 15 dkg darált dió, 2 ek rizsliszt, 1/2 cs sütőpor Krémhez: 10 tojássárgája, 20 dkg cukor, 1 cs vaníliás cukor, 1 cs főznivaló vaníliás pudingpor, 3 dl tej, 25 dkg Rama, Díszítéshez: kókusz- és/vagy csokireszelék A fehér tészta elkészítése: a tojásfehérjét kemény habbá verjük, beleszórjuk a cukrot. A rizslisztet összekeverjük a sütőporral és a kókuszreszelékkel, beleforgatjuk a cukros habba, bele-csavarjuk a citromlevet. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és előmelegített sütőben, közepes lánggal kb. 15 perc alatt megsütjük. (180 °C, vagy légkeveréses sütőben 165 °C). Közben összeállítjuk a barna tésztát: kemény habbá verjük a tojásfehérjét, beleszórjuk a cukrot. A diót összekeverjük a rizsliszttel, sütőporral, kakaóporral, majd beleforgatjuk a cukros habba. Ugyanúgy sütjük meg, mint az előző tésztát. A krémhez a tojássárgát kikeverjük 3 percig a cukorral. Először a pudingport, majd a tejet adjuk hozzá. Folyamatosan kevergetve sűrű krémmé főzzük, hűlni hagyjuk, és ha langyos. beledolgozzuk a margarint is. A krém nagyobb részét a kókuszos tésztára kenjük, erre tesszük a barna tésztát, megkenjük a maradék krémmel. Megszórjuk kókusz- és/vagy csokireszelékkel. Állni hagyjuk, majd kockára vágva tálaljuk. SÓS SÜTIK Túrós pogácsa 25 dkg vaj, 25 dkg túró, 25 dkg rizsliszt, 1 tojás, 2 dkg élesztő egy kis tejben cukorral felfut-tatva, egy csipetnyi só. // Jól összegyúrjuk a vajat, a túrót, a lisztet, a tojást az élesztőt és a sót. Ujjnyi vastagra nyújtjuk, majd apró pogácsákat szaggatunk belőle. A tetejüket megkenjük tojással, ízlés szerint reszelt sajtot, szezámmagot vagy köménymagot szórunk a tetejére és meleg sütőben világosra sütjük. Elkészítése nagyon egyszerű, ajánlom mindenkinek, aki gyorsan szeretne finomat sütni. Sós, kinyomós keksz Hozzávalók: 300 g FE-MINI kenyérpor, 200 g margarin, 1 tojás, 2,5 g szalalkáli, 3 teáskanál só, 50 g füstölt sajt. A hozzávalókat összegyúrjuk, és kézi kinyomó kekszformázóval a tepsire nyomjuk. 190 fokon 13-14 percig sütjük. A tetejére kerülhet reszelt sajt (nem füstölt). Ebből az adagból 75 db keksz lesz. A köményes sós ugyanígy készül, csak a sajt helyett 2 tk őrölt köményt kell a tésztába tenni. Sós, köménymagos keksz Hozzávalók: 12 dkg FE-MINI kenyérpor, 12 dkg kukoricaliszt, 12 dkg burgonyapehely (Knorr), 15 dkg Ra-ma, 2 db tojás, 1 tk szódabikarbóna, vagy szalalkáli, kevés tej, hogy nyújtható legyen, só, fű-szerkömény. A hozzávalókat összedolgozzuk, nyújtjuk, vágjuk, tepsiben megkenjük és, megszórjuk a tetejét sóval és köménymaggal. Sütés: 180-200 fokon, 15-20 percig. Sós, kinyomós keksz Hozzávalók: 300 g FE-MINI kenyérpor, 200 g margarin, 1 tojás, 2,5 g szalalkáli, 3 teáskanál só, 50 g füstölt sajt. A hozzávalókat összegyúrjuk, és kézi kinyomó kekszformázóval a tepsire nyomjuk. 190 fokon 13-14 percig sütjük. A tetejére kerülhet reszelt sajt (nem füstölt). Ebből az adagból 75 db keksz lesz. A köményes sós ugyanígy készül, csak a sajt helyett 2 tk őrölt köményt kell a tésztába tenni. Sós rudacskák Hozzávalók: 500 g FE-MINI fehérjeszegény kenyérpor, 200 g Rama margarin, 2 tojás, 5 g ,só, 4 g szalalkáli, 1/2 - 1 db gluténmentes marhahúsleves-kocka, késh. kurkuma, tej az összeállításhoz. Tetejére: meleg vízzel feloldott leveskocka, vagy felvert tojás. A FE-MINI fehérjeszegény kenyérport, a margarint és a tojásokat, a kis meleg vízben feloldott marhahús-leveskockát a sóval, kurkumával és a szalalkálival együtt a dagasztó edénybe helyezzük, tejjel nyújtható tésztát készítünk. 0,5 cm vastagra nyújtjuk és rudaka vágjuk. A tetejét meleg vízben feloldott leveskockával, vagy felvert tojással kenjük meg és sokféle fűszerel (őrölt kömény, grill fűszer só, mexikói grill fűszer só, texas fűszer só, piros paprika, fok-hagymás ízű fűszer só, csöpp füstölt sajt, stb.) ízesíthetjük. Sütés hőfoka: 180-200 fok. Sütés ideje: 15 perc. Szilveszteri bolondos ananászos sajttekercs Hozzávalók: 30 dkg trapista, 10 dkg ömlesztett kenhető sajt (pl. medvesajt brummogás nélkül), 3 főtt tojás sárgája (keresd középen), 5 dkg vaj, 10 dkg apróra vágott dió (a fogorvossal konzultálj a külső, kemény réteget illetően), kevés szerencsedió-reszelék, fél doboz ananászkonzerv apróra vágva (előbb bontsd ki, úgy késsel is megy). Egy fazékban vizet forralunk (nem bosszút), forrás után beletesszük a trapistát egészben, takaréklángon lefedve melegítjük kb. 15 percig, hogy megpuhuljon. Az ömlesztett sajtot összekeverjük a főtt tojások sárgájával, vajjal és kevés szerencsedió-reszelékkel. A megpuhult trapista sajtot lapáttal alufólián kinyújtjuk, megkenjük a keverékkel, megszórjuk az apróra vágott ananásszal és dióval. Feltekerjük majd hűtőben megvárjuk míg kihűl, majd felszeleteljük. Hihetetlennek látszik, de finom. Hortobágyi húsospalacsinta Hozzávalók: 15 dkg liszt (7,5 dkg Emese kenyérpor, 7,5 dkg rizsliszt), 2 tojás, 0,5 dl olaj, 1 dl szódavíz, 3 dl tej, csipet só. A két lisztfajtát összekeverem, teszek bele 2 db tojást, majd összekeverem és felöntöm óvatosan a 3dl tejjel, csomómentesre kavarom, és utána beleöntöm az olajat, a szódavizet, kicsit kell megsózni, mert az Emese kenyérpor sós. Utána kisütöm a palacsintákat, ebből lesz vagy 10 db. Töltelék: 0,5 kg darált hús, 1 vöröshagyma, pirospaprika, só, bors, delikát. // A darált húst felrakom pörköltnek főni kevés lével. Majd a palacsintát megtöltöm vele - nem kell sok bele, mert akkor nem lehet összehajtogatni szépen, aztán mint a rántott húst, panírozzuk (kukoricaliszt, tojás, gluténmentes zsemlemorzsa), majd kisütjük. Vacsorára kevert ingyom-bingyom Hozzávalók: 1 db nagyobb kígyó uborka, 1 cs retek, 1-2 db sárgarépa, 2-3 gerezd fokhagyma, 5 dkg trapista sajt, 2 dl tejföl, 2 dl joghurt, ízlés szerint só A kígyó uborkát kockákra, a retket és a sárgarépát vékony csíkokra vágom és egy tálba szórom őket. A tejfölt, a joghurtot, a lereszelt sajtot és a fokhagymanyomón átpasszírozott fokhagymát a sóval összekeverem és a darabolt zöldfélékre öntöm. Jól összekutyulom és kész a finom vacsi. Kenyérrel fogyasztható, de kiválóan megállja a helyét sült húsok mellett is. Francia saláta a magam módján (kb. 1óra kell az elkészítéséhez) Hozzávalók: 450 g mirelit mexikói zöldség (sárgarépa, zöldborsó, kukorica), 100-200 g mirelit zöldborsó, 6 tojás, 1-1,5 tubus extra majonéz (Univer), pici fehér borecet, vagy citromlé (ízlés szerint), pici só, bors , 2 tk mustár, 1 cs retek, 1-2 db alma, 2-3 db kisebb savanyú uborka, 1 cs zöldhagyma, vagy egy pici vöröshagyma reszelve, 3-4 dl tejföl. Sós vízben megfőzöm a mirelit zöldségeket, közben a tojásokat keményre főzöm (kb. 6-7 perc, tovább nem szabad főzni, mert zöld lesz a sárgája). A tojásfehérjét összevágom, félreteszem, a sárgákat összetöröm, kikeverem a majonézzel, mustárral, sóval, borssal, borecettel (vagy citromlével), tejföllel, (ha reszelt hagymát használom, azt itt teszem hozzá. Erős, intenzív íze legyen, mert a végén, ha 1-2 órát áll könnyen íztelenné válik.) Az almákat meghámozom, kockákra vágom és belekeverem a majonézbe (ha később teszem ezt, akkor az almakockákat meglocsolom citromlével, hogy meg ne barnuljon). A megfőtt zöldséget hagyom kihűlni. A majonézes masszába beleteszem a felkockázott tojás fehérjét, a zöldséget, az apró kockákra vágott uborkát, a karikára vágott zöldhagymát és a retket. Ha kedvem van, akkor apróra vágott petrezselymet is teszek bele, de ez elmaradhat. Egy-két órát hagyom állni a hűtőben. Evés után tíz ujj-nyalás! Túrókrém vacsorára Hozzávalók: 0,5 kg tehén túró, 2 dl tejföl, 2 dl joghurt, ízlés szerint só, 1 ek apróra vágott snidling. A túrót összekeverem a hozzávalókkal. Isteni vacsora kenyérre kenve. A túrót lehet variálni más fűszerrel is. Pl.: a snidling helyett lehet apró fej hagymát belereszelni és 1 ek petrezselymet beleszórni a snidling helyett karikára vágott lilahagymát belekeverni a snidling helyett lehet 1-2 zöldhagymát (a zöldjével együtt) belekarikázni, stb. PIZZA Hozzávalók: 5 ek Emese kenyérpor, 5 ek Mantler liszt, 2 ek rizsliszt, 2 ek olivaolaj, 1 cs szárazélesztő, vagy 3 dkg friss élesztő, 1 tk cukor, langyos víz, só. Az élesztőt langyos, cukros vízben felfuttatjuk. A liszteket a többi hozzávalóval összekeverjük és beleöntjük a felfuttatott élesztőt. Összedolgozzuk galuskasűrűségűre. Kivajazott formába öntjük, duplájára kelesztjük, és közepes hőfokon 25-30 percig sütjük. A tésztába keverhetünk 2-3 csipetnyi oregánót is. KENYÉRSÜTÉS Zsemle Hozzávalók: 500 g Mantler gluténmentes liszt, 50 g vaj, só, 1 kocka élesztő, 3 tk cukor, 1/8 l tej. Az élesztőt cukros tejben megfuttatjuk. A vajat elmorzsoljuk a liszttel, hozzáadjuk a sót, a megfuttatott élesztőt, és annyi vizet, hogy lágy kelttésztát kapjunk. Jól kidolgozzuk, és rövid ideig kelni hagyjuk. 10 -12 kis cipócskára osztjuk, középen kicsit bevághatjuk hosszában. kb. 20 perc kelesztés után tojással megkenve előmelegített sütőben kisütjük. KENYÉRLAPOCSKA Hozzávalók: 1 csésze rizsliszt, fél csésze kukoricaliszt, 1 ek burgonyakeményítő. 1 csapott mk szódabikarbóna, víz. A hozzávalókat annyi vízzel dolgozzuk össze, hogy tésztasűrűségű legyen. Sóval és magokkal ízesítjük (napraforgómag, tökmag, köménymag). Tepsibe kanalazzuk, elegyengetjük és előmelegített sütőben 10-12 percig sütjük. Kenyér Hozzávalók: 3,3 dl tej, 15 dkg Mantler gluténmentes liszt, 20 dkg Emese gluténmentes kenyérpor, 1 cs. francia szárított élesztő vagy 1,5 cs. Magyar, 1 tojás, 1 tk cukor, 1,5 tk só, 1-2 ek olaj. A hozzávalókat sütőgépben is süthetjük nem túl hosszú időtartamú programon vagy hagyományos módon sütőben, közepes lángon 30 percig. Nem szabad nagyon kiszáradnia! SZÓJÁS KENYÉR Hozzávalók: 1,8 kg kukorica-, vagy burgonyakeményítő, 50 dkg burgonya, 3 ek szójaliszt, 1 cs friss élesztő (5 dkg), 3 liter tej, fél pohár tejföl, 1 kk cukor, diónyi vaj, vagy margarin, pár szem köménymag. A meghámozott burgonyát sós vízben puhára főzőm, megtöröm, kihűtöm. Beleteszem a fel-futtatott élesztőt, a vajat, a sót, a tejfölt és jól összedolgozom. Hozzáadom a keményítőt és a szójalisztet, fokozatosan beleöntöm a tejet, és addig dagasztom, míg hólyagos nem lesz. Ha folyadékra van szükség, akkor inkább a burgonya főzőlevét adom hozzá. (Ez a mennyiség kb. 4 őzgerincformához elegendő.) Kikent formába öntöm, meleg helyen megkelesztem. Előmelegített sütőben először fél lángon sütöm, majd 10 perc múlva kapcsolom a sütőt teljes fokozatra. Másfél óráig sütöm, majd kiveszem a sütőből, és vizes kézzel átsimítom a tetejüket. SAJTOS KENYÉR 1 Hozzávalók: 12, 5 dkg rizsliszt, 12, 5 dkg kukoricakeményítő, 12, 5 dkg burgonyakeményítő, 12, 5 dkg reszelt sajt, 2 mk só, 1 tojás, 2 evőkanál olvasztott margarin, 3 dkg élesztő, 2 dl víz, 1 mk cukor. Az élesztőt langyos, cukros vízben felfuttatjuk (15 perc), majd összekeverjük a többi hozzávalóval. Kivajazott formában megkelesztjük. Előmelegített sütőben, közepes hőfokon 35-40 percig sütjük. Kenyérsütő gépben: Az élesztőt felfuttatjuk langyos, cukros tejben. Összekeverjük a többi hozzávalóval és beletesszük a gépbe. Normál, vagy gyors programon sütjük. SAJTOS KENYÉR 2 Hozzávalók: 12,5 dkg rizsliszt, 12,5 dkg kukoricakeményítő, 12,5 dkg burgonyakeményítő, 12,5 dkg reszelt sajt, 2 mk só, 1 tojás, 1 ek olívaolaj, 2,5-3 dkg élesztő, 2,2 dl tej, 1 mk cukor, 1 ek burgonya-pehely. Az élesztőt langyos, cukros vízben felfuttatjuk (15 perc), majd összekeverjük a többi hozzávalóval. Kivajazott formába öntjük és megkelesztjük. Előmelegített sütőben, közepes hőfokon 35-40 percig sütjük. Kenyérsütő gépben: Az élesztőt felfuttatjuk langyos, cukros tejben. Összekeverjük a többi hozzávalóval és beletesszük a gépbe. Normál, vagy gyors programon sütjük. COELIPÁN KENYÉR Hozzávalók: 50 dkg Coelipán kenyérpor, 5 dkg élesztő, vagy ennek megfelelő instant élesztő, 2 dkg olvasztott margarin, 1 tojás, 3,5 dl tej, 2 dkg cukor, ízlés szerint só, 1 ek burgonyapehely. A felfuttatott élesztőt hozzákeverjük a többi hozzávalóhoz. Jól elkeverjük, hogy sűrű palacsinta-tésztát kapjunk. Ha szükséges, kevés vizet adunk hozzá. Kivajazott formába öntjük úgy, hogy a kétharmadát töltse ki. Előmelegített sütőben (260 °C- on) kb. 50 percig sütjük. MANTLER-EMESE KENYÉR Hozzávalók: 5 ek Emese kenyérpor, 5 ek Mantler liszt, 2 ek rizsliszt, 2 tojássárgája, 1 cs szárazélesztő, vagy 3 dkg friss élesztő, 1 tk cukor, langyos víz, só. Az élesztőt langyos, cukros vízben felfuttatjuk. A liszteket és a többi hozzávalót összekeverjük és beleöntjük a felfuttatott élesztőt is. A tésztát összedolgozzuk úgy, hogy galuskasűrűségű legyen. Kivajazott formába öntjük, a kétszeresére kelesztjük, és ezután közepes hőfokon 25-30 percig sütjük. MANTLER-FE-MINI KENYÉR 1 /gépi sütéshez Hozzávalók: 4 mk szárazélesztő, 2 kk cukor, 2 kiskanál só, 15 dkg Mantler liszt, 20 dkg Fe-Mini liszt, 1 tojás, 3,3 dl tej. A hozzávalókat a leírt sorrendnek megfelelően kell beleönteni a gépbe. Alap-, vagy gyorsprogrmon sütjük. Tipp: Akkor kapunk élvezhető kenyeret, ha a langyos, cukros folyadékban először felfuttatjuk az élesztőt, majd ezt hozzáöntjük a többi hozzávalóhoz. Kikeverjük, és a sima masszát öntjük a kenyérsütő gépbe. Így elég gyorsprogramon sütni a kenyeret és az alapanyagok biztosan összekeverednek. MANTLER-FE-MINI KENYÉR 2/ gépi sütéshez Hozzávalók: 4 mk szárazélesztő, 2 kk cukor, 2 kiskanál só, 15 dkg Mantler liszt, 20 dkg Fe-Mini liszt, 1 tojás, 4 dl tej. A hozzávalókat a leírt sorrendnek megfelelően kell beleönteni a gépbe. Alap-, vagy gyorsprogramon sütjük. Tipp: Akkor kapunk élvezhető kenyeret, ha a langyos, cukros folyadékban először felfuttatjuk az élesztőt, majd ezt hozzáöntjük a többi hozzávalóhoz. Kikeverjük, és a sima masszát öntjük a kenyérsütő gépbe. Így elég gyorsprogramon sütni a kenyeret és az alapanyagok biztosan összekeverednek. MANTLER-FE-MINI KENYÉR 3/ gépi sütéshez Hozzávalók: 50 dkg Mantler liszt, 2 ek Fe-Mini liszt, 6 dl víz, 2 ek tejpor, 2 ek étolaj, 1 tojás, 2 tk cukor, 2 teáskanál só, 4 dkg friss élesztő. A felfuttatott élesztőt hozzáadjuk a többi hozzávalóhoz, majd a kenyérsütőbe öntjük. Az így kapott kenyér kb. 1 kilós lesz, könnyebben eltartható és nem törik. Gluténmentes lapos kenyér Hozzávalók: 1 csésze ( kb. 2 dl) rizsliszt, 1 csésze kukoricaliszt, 1 ek. krumplikeményítő, 1 csapott kiskanál szódabikarbóna, ízlés szerint só. Annyi vizet tegyünk hozzá, hogy sürűn folyós tésztát adjon tehetünk bele magokat is! Gofri-, vagy palacsintasütőbe kanalazva 10-12 perc alatt mindkét oldala megsül. Kenyér Hozzávalók: 3,3 dl tej, 15 dkg Mantler gluténmentes liszt, 20 dkg Emese gluténmentes kenyérpor, 1 cs. francia szárított élesztő vagy 1,5 cs. Magyar, 1 tojás, 1 tk cukor, 1,5 tk só, 1-2 ek olaj. A hozzávalókat sütőgépben is süthetjük nem túl hosszú időtartamú programon vagy hagyományos módon sütőben, közepes lángon 30 percig. Nem szabad nagyon kiszáradnia! Zöldborsópüré-leves 4 személyre: Hozzávalók: 80 dkg zöldborsó, 2 szál sárgarépa, 2-2 szál petrezselyem, borsikafű és tárkony, 1 dl tej, 2 tojássárgája, 5 dkg vaj. A zöldborsót kifejtjük, megmossuk. A sárgarépát megtisztítjuk, feldaraboljuk. A petrezselymet, a borsikafüvet és a tárkonyt leöblítjük, csokorba kötjük. Elkészítés: A zöldborsót és a sárgarépát 1 l sós vízben megpároljuk. A fűszercsokorral ízesítjük. Kiveszünk és félretesszük 1-2 kanálnyi zöldséget a levesből. A fűszercsokrot eltávolítjuk, a leveshez 1 dl tejet öntünk, és összeturmixoljuk. A tojások sárgáját kikeverjük a puha vajjal, a leveshez adjuk, és állandó keverés mellett kissé besűrítjük. Csészékben, a félretett zöldségekkel díszítve kínáljuk. Munka: kb. 45 perc, Fogyasztható: kb. 1 óra múlva Boros csirkecomb 4 személyre: Hozzávalók: 4 csirkecomb, 10 dkg kolozsvári füstölt szalonna, 10 dkg paradicsompüré, 1 dl száraz fehérbor, 1 tk mustár, 1/2 citrom leve és reszelt héja, 1 dl tejföl. A csirkecombokat megmossuk, kettévágjuk, besózzuk. A szalonnát nagyon vékonyan felszeleteljük. A sütőt 200 C-fokra (gázsütő 3. fokozat) előmelegítjük. Egy tűzálló tálat kibélelünk a szalonna felével. Ráfektetjük a húsdarabokat. A paradicsompürét elkeverjük a borral, a mustárral, a citrom levével és reszelt héjával. A mártást a húsra öntjük. Befedjük a maradék szalonnával. Kevés vizet öntünk a hús alá, a tálat alufóliával befedjük, és a sütőben kb. 40 percig sütjük. Majd eltávolítjuk a fóliát, ha kell pótoljuk az elpárolgott nedvességet (ne hideg vízzel vagy borral, mert a tál elrepedhet!), és a combokat ropogós pirosra sütjük. A tejföllel meglocsolva tálaljuk. Munka: 15 perc, Fogyasztható: 1 óra 15 perc múlva Májropogós kukoricabundában 4 személyre: Hozzávalók: 1 kis vöröshagyma, 20 dkg csirkemáj, 2 ek olaj, 1 mk morzsolt majoránna, 20 dkg kukoricaliszt, 4 tojás, 10 dkg natúr kukoricapehely, bő olaj a sütéshez. A hagymát meghámozzuk, kockákra vágjuk. A csirkemájat megmossuk, kisebb darabokra vágjuk. Felforrósítjuk az olajat, és üvegesre pároljuk benne a hagymát. Hozzáadjuk a csirkemájat, és állandó keverés mellett megpároljuk. A tűzről levéve sózzuk, borsozzuk, majoránnával fűszerezzük. Villával szétnyomkodjuk, vagy robotgépben pürésítjük. A kukoricalisztet 5 dl forrásban lévő, sós vízbe szórjuk, és állandó keverés mellett addig főzzük, amíg elválik az edény falától. Hűlni hagyjuk, majd összekeverjük a májpürével és 2 tojással. A maradék tojást felverjük, a kukoricapelyhet összetörjük. A májas masszából vizes kézzel kisebb rudakat formázunk, a tojásba és a kukoricapehelybe forgatjuk, majd bő, forró olajban kisütjük. Itatósra szedjük, a felesleges zsiradékot lecsöpögtetjük. Tartármártással vagy salátával fogyasztjuk, de főzelékhez feltétként is adhatjuk. Munka: kb. 30 perc, Fogyasztható: kb. 45 perc múlva Sonkahabos burgonya 4 személyre: Hozzávalók: 50 dkg burgonya, 15 dkg főtt, füstölt sonka, 5 dkg vaj, 3 dkg kukoricakeményítő, 2 dl tej, 3 tojás, 5 dkg reszelt sajt. A burgonyát héjában megfőzzük. A sonkát nagyon apróra vágjuk, vagy ledaráljuk. Kivajazunk egy tűzálló tálat. Meghámozzuk, karikára vágjuk a burgonyát, és a tepsiben szétterítjük. A maradék vajat felforrósítjuk, megfuttatjuk benne a kukoricakeményítőt, majd felöntjük a tejjel és összefőzzük. Sóval, borssal ízesítjük. Langyosra hűtjük. A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. A kukoricakeményítős masszába keverjük a tojások sárgáját, a sonkát. Végül hozzáadjuk a tojásfehérjét is. A sütőt 200 C-fokra (gázsütő 3. fokozat) előmelegítjük. A sonkahabot a burgonyára halmozzuk, és forró sütőben 15-20 percig sütjük. Meghintjük a reszelt sajttal, és további 5 percig sütjük. Fejes saláta illik hozzá. Munka: kb. 20 perc, Fogyasztható: kb. 50 perc múlva Rizspalacsinta 4 személyre: Hozzávalók: 4 tojás, 8 ek tej, 8 dkg rizsliszt, 1 dl szódavíz, 2 ek olaj, 2 ek porcukor. A tojást kikeverjük a tejjel, beleszitáljuk a rizslisztet, és fél órát állni hagyjuk. A masszába belespricceljük a szódavizet. A tésztából a szokásos módon, kevés megforrósított olajon palacsintákat sütünk. Lekvárral, cukros-fahéjas kakaóporral, diókrémmel vagy vaníliás túróval töltjük, feltekerjük és meghintjük porcukorral. Sós változatban is készíthető: hagymás gombával, darált pörkölttel, sonkával, sajtkrémmel, zöldségpürével tölthetjük. Reszelt sajttal meghintve kínáljuk. Munka: kb. 30 perc , Fogyasztható: kb. 1 óra múlva Túrógombóc kukoricával 4 személyre: Hozzávalók: 4 tojás, 40 dkg tehéntúró, 15 dkg kukoricadara, 2 dl tejföl, 5 dkg porcukor, 1 mk őrölt fahéj. A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. A tehéntúrót átpasszírozzuk, majd összegyúrjuk a kukoricadarával, a tojások sárgájával. Végül hozzáadjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét is. A masszát 20 percig állni hagyjuk. Bő vizet forralunk. Vizes kézzel gombócokat formálunk a masszából, és gyöngyözve forró, sós vízben kifőzzük (kb. 15 perc). A tejfölt 3 dkg porcukorral kikeverjük, kissé megmelegítjük (ügyeljünk arra, nehogy összefusson). A maradék cukrot őrölt fahéjjal ízesítjük. A túrógombócokat lecsöpögtetjük, tányérra szedjük, tejföllel meglocsoljuk, és fahéjas porcukorral meghintve kínáljuk. Munka: kb. 15 perc , Fogyasztható: kb. 1 óra múlva ***** Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tomirad Posted Június 16, 2007 Share Posted Június 16, 2007 Kösszi majd anyum átnézi. /Tesom lisztérzékeny :S:( :( /. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.