hankock Posted Május 6, 2010 Share Posted Május 6, 2010 A Stephen King-féle horroradaptációk általában nem sikeredtek túl jóra, bár akad köztük sikeres és klasszikus is, összességében csalódást okoztak. Érdekesség azonban, hogy a kevésbé horrorisztikus próbálkozások, melyek inkább a szerző novelláin alapulnak (A menekülő ember, A remény rabjai) sokkal jobb fogadtatásra találtak. A Dark Tower, vagy a Sötét torony sorozat ugyan nem a horror, inkább a fantasy műfajába tartozik, s ennek megfelelően a rajongótábora sem egyezik meg feltétlenül a Kingért a kezüket tűzbe rakó horrorfanatikusokéval. Mert igen, a Sötét torony esetében meglehetősen kiterjedt táborról beszélgetünk (külföldön is és nálunk is), amit remekül mutat az a tény is, hogy még képregény formában is kirobbanó sikert aratott a mű, nem egy klasszikus Marvel- és DC-szuperhőst megszégyenítve. Egy esetleges Sötét torony-film terve már régen a tervező asztalon van, de konkrétumokról meglehetősen régen volt szó, épp ezért jelentett felüdülést JJ Abrams legutóbbi interjúja, mikor is az író-rendező elmondta, hogy a projekt még életben van, de Damon Lindelof egyelőre még a Lost zárószezonjával foglalatoskodik és csak akkor tud elkezdeni a Sötét tornyon dolgozni, ha lezárul tévésorozata. SG Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Május 16, 2011 Author Share Posted Május 16, 2011 Veszélyben a Setét Torony (Update) Stephen King regénye alapján terveztek filmet és sorozatot készíteni a Universal fejesei, a stáb már össze is állt, ám úgy tűnik, hogy veszélybe került a Javier Bardem főszereplésével készülő alkotás. A Setét Torony sokak kedvence, és igazi örömhír volt, amikor bejelentették, hogy nem csak három filmet, hanem közéjük összekötő sorozatot is terveznek Stephen King munkájából. A rendezési feladatokat Ron Howard vállalta el, a főszerepben pedig Javier Bardem csillogtathatta volna meg tudását, ám úgy tűnik, hogy az egész projekt a kukában landolhat. Ennek legfőbb oka, hogy a Universal fejesei a pénz miatt aggódnak, ugyanis sokkal többe kerülne a film, mint azt szeretnék. Felmerült az a lehetőség is, hogy átadják a Setét Torony filmváltozatát a Warnernek, ám sejthetjük, hogy ez a film végét jelentené. Update: A stúdió döntésének értelmében megmenekült a projekt, de faragnak a költségvetésből és később kezdik forgatni. Egyelőre hivatalosan még nem jelentette be a stúdió a projekt törtlését, de esélyesnek tűnik, hogy más kiadó által kerül majd a mozikba a The Dark Tower, mégpedig az eredeti dátumnál jóval később. Kíváncsian várjuk, hogy mi is fog történni, kár lenne veszni hagnyi egy ilyen remek történetet, na meg a remeknek tűnő stábot. cinestar Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.