Jump to content
PirateClub.hu

Az ember, aki teljesen új arcot kapott


bikas
 Share

Recommended Posts

Napvilágot látott az első teljes arcátültetés híre. A műtétet Spanyolországban hajtották végre, a sajtótájékoztató szerint a páciens felépülése jó ütemben zajlik.

 

A Newscientist az eddigi legteljesebb transzplantációt elvégző csapat vezetőjét szólaltatta meg a témában. Az új arc tulajdonosa egy harmincas éveiben járó spanyol gazdálkodó, aki véletlenül szétlőtte arca alsó felét. A műtétet még március 20-án hajtották végre, 24 órán át 30 sebész dolgozott a barcelonai Vall d'Hebron Egyetemi Kórházban Joan Pere Barret vezetésével, akik elsőként a férfi eredeti arcának maradványait távolították el, bőrt, ereket és artériákat, csak a szemgolyók és a nyelv maradt a helyén.

 

Az új arc egy halott donortól származott, amit a fenti művelet befejezése után kezdtek beültetni az összes izommal, ideggel, a teljes orral, ajkakkal, szájpadlással, fogakkal, arccsontokkal és az alsó állkapoccsal együtt. Az új részeket mikrosebészeti úton kapcsolták össze a páciens saját arcának maradványaival és vérkeringésével.

 

Az első arcátültetést 2005-ben végezték el Franciaországban egy Isabelle Dinoire nevű hölgyön. Az eset óta tízszer ismételték meg az eljárást, azonban ez volt a legkiterjedtebb műtét, nyilatkozott Maria Siemionow, az Ohio állambeli Clevelandi Klinika Alapítvány részéről, aki 2008 decemberében maga is közel állt a teljes arctranszplantációhoz, azonban a spanyol csapat az első, ami az alsó és a felső állkapcsot, és mindkét szemhéjat transzplantálta. Sieminow csapata egy nő arcát javította ki, aki szintén egy fegyver lövésétől sérült, neki viszont "csak" a felső állkapcsát és az alsó szemhéjakat állították helyre. A teljes átültetést a szakemberek csak végső esetnek tartják, az arc "túlélő" részeinek szükségtelen eltávolítása ugyanis rendkívül kockázatos, ha a szervezet nem fogadja be a beültetést.

 

dmpcpd.jpg

A spanyol arcátültetés lépései

 

Az egyik francia átültetett tavaly elhunyt egy bakteriális fertőzés következtében, aminek nem volt köze az átültetéshez. Dionoire jól érzi magát, annak ellenére, hogy két kilökődési időszakot is végigszenvedett, melyben immunrendszere támadást intézett az arc új részei ellen, ezt azonban immungyengítő gyógyszerekkel sikerült kezelni. Siemionow elmondása szerint páciensük felépülése rendkívül jó ütemben halad. "Mindenre kiterjedő rehabilitációt végzünk, a fizikai mellett beszédterápiát is beiktattunk a felépülési programjába" - nyilatkozta Siemionow. "Most már mosolyog, minden magánhangzót ki tud mondani, és az arc normális érzékelése is kezd helyreállni."

 

Az arcátültetés legnagyobb előnye, hogy sokkal több egy deformitásokat takaró maszknál. A donoridegeket és a vércsatornákat összekötik a befogadó saját szöveteivel, így a transzplantátum teljes egészében életre kel, és nem csak kozmetikai javításokkal, de funkciókkal is ellátja az arcot. A páciens képes lesz arckifejezések formálására, mosolyogni, beszélni és enni. "Ez nem csupán a hiányzó részek technikai lefedése, hanem egy funkcionális helyreállítás" - tette hozzá Siemionow.

 

SG

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...