hankock Posted Április 27, 2010 Share Posted Április 27, 2010 A világ erdőségeinek területe 3,1 százalékkal csökkent 2000 és 2005 között. Ennek egyharmadát az északi erdők teszik ki, ezt követik a trópusi vidékek erdőségei. A veszteséget természetes fogyás - például villámcsapás okozta tűzvészek - és emberi tevékenység egyaránt okozta. Az erdős terület méretének, illetve a fogyás mértékének pontos ismerete nélkülözhetetlen a szén-dioxid-kibocsátás mértékének kiszámításához, valamint a klímaváltozás modellezéséhez - közölték a kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratában megjelent tanulmányukban. A teljes veszteség 1 011 000 négyzetkilométernyi fás területet jelent, a vizsgált öt év során évente átlagosan 0,6 százalékos a csökkenés. A vizsgálat kezdetén a világ erdőségeinek összterülete 32 688 000 négyzetkilométert tett ki. A sarkvidéki erdőség - amely a Föld teljes fás vidékeinek 26,7 százalékát jelenti, és amely jelentősége az esőerdőkéihez hasonló - szenvedte el a legsúlyosabb veszteségeket: 4 százalékkal csökkent, ennek kétharmada természetes okoknál fogva pusztult ki - jelentették ki a Dél-Dakotai Egyetem és a New York-i Állami Egyetem kutatói. A trópusi vidékek esőerdőinek összterülete 11,5 millió négyzetkilométer. Ez az erdő a világ legnagyobb egybefüggő fás területe. Az itt elszenvedett veszteségek a teljes csökkenés 27 százalékát teszik ki, azaz a világ esőerdeinek 2,4 százaléka veszett el a vizsgált öt évben. A meleg éghajlati öv száraz vidékeinek erdői (a világ teljes területének 21,8 százaléka) 2,9 százalékkal csökkentek, ez a teljes veszteség 20,2 százaléka. Végül a Föld teljes erdőterületének 16,1 százalékát (5,2 millió négyzetkilométer) kitevő mérsékelt égövi erdők 3,5 százalékban pusztultak el, ezzel 18,2 százalékban járultak hozzá a teljes veszteséghez. mti Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Baxy8 Posted Április 27, 2010 Share Posted Április 27, 2010 Mondhatom gyönyörű Az ember saját magát szépen lassan kipusztítja. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.