bikas Posted Április 27, 2010 Share Posted Április 27, 2010 Földkörüli pályára állították az USA hadserege számára fejlesztett űrrepülőgép prototípusát. A kicsinyített űrsiklóra emlékeztető X-37B péntekre virradóan, magyar idő szerint 0 óra 52 perckor egy Atlas V rakéta orrkúpjába csomagolva emelkedett el a floridai Cape Canaveral Légitámaszpont kilövőállásáról. A katonai járműnek nincs emberi személyzete, így egyben történelmet is ír majd, mivel ez lesz az amerikai űrprogram első automatikus visszatérése és leszállása. Csak érdekességként, az oroszok, illetve a Szovjetunió a Buránnal ezen 1988-ban már túlesett. A 9 méter hosszú, 4,5 méteres szárnyfesztávolságú újrahasznosítható gép mérete nagyjából negyede az űrsiklónak. Jellegzetessége a géptörzs után következő jókora hajtómű, amit az űrrepülő a pályamódosításokhoz használ. Az új gép az űrsiklók üzemanyagcellás energiarendszerével szemben napcellákkal és lítium-ion akkumulátorokkal működik. A program pontos célkitűzései és költségei titkosak. Az első repülések az űrrepülő teljesítményéről, az alkatrészek és a rendszerek működéséről adnak majd átfogó képet. "Az első repülés legfőbb feladata a technológia demonstrálása" - nyilatkozott Gary Payton, az Egyesült Államok Légierejének (USAF) űrprogramokért felelős tisztségviselője. "Pályára állítjuk, kinyitjuk a raktérajtókat, beüzemeljük a nappaneleket, elsajátítjuk a pályán történő magassági vezérlést, és végül visszahozzuk a Földre." Az X-37B az Atlas rakéta orrán Az USAF tájékoztatása szerint a járművet a legújabb vezérlő-, navigációs-, irányító- és hővédőrendszerek, valamint repülőelektronikák és magas hőmérsékletekre tervezett szerkezetek, illetve szigetelések tesztelésére fogják használni. A Pentagon nem nyilatkozott a küldetés időtartamáról, a gépet azonban úgy tervezték, hogy akár 270 napig is képes pályán maradni. "Teljesen őszintén, nem tudjuk biztosan mikor tér vissza. Minden a Föld körüli pályán elvégzett kísérletek és demonstrációk ütemén múlik" - tette hozzá Payton. Amint a küldetés befejeződik, a földi irányítás kiadja az 5 tonnás űrrepülő központi rendszerének a visszatérési utasítást. Ekkor a gép begyújtja hajtóműveit, hogy letérjen a pályájáról a légkör irányába. A művelet legvégén az X-37B automatikus leszállást hajt végre a kaliforniai Vandenberg Légitámaszpont 4,5 kilométer hosszú fő kifutópályáján. Az X-37 1999-ben kezdte pályafutását a NASA programjaként, 2004 szeptemberében azonban a Pentagon átvette az űrügynökségtől, és titkosította a gép felhasználási céljait. Dr. Joan Johnson-Freese, az USA newporti Haditengerészeti Főiskolájának nemzetvédelmi és döntéshozási karának elnöke szerint a hadsereg elsősorban arra kíváncsi, vajon a projekt révén új képességekhez juthatnak-e. "Ha igen, akkor folytatni fogják a programot, ha nem, akkor ez is csak egy újabb kísérlet lesz, ami előbb vagy utóbb valahol a süllyesztőben végzi" - vélekedett Johnson-Freese. Az USAF egy második kísérleti gépre is benyújtotta az igényét fővállalkozója, a Boeing felé, ami valamikor 2011-ben repülhet. A gépekkel kapcsolatos spekulációk többsége természetesen az űrfegyverkezésről szól, Payton ezzel kapcsolatban is reagált. "Nem tudom hogyan nevezhetnénk ezt űrfegyverkezésnek. Ez csupán az űrsiklótípusú tevékenységek egy korszerűsített változata. A Légierő rendelkezik egy katonai űrküldetés-sorozattal, az új jármű pedig segíthet ezeknek a küldetéseknek a fejlesztésében." Dr. Johnson-Freese szerint a gép egyik alkalmazása egy "manőverezhető műhold" lehet, a hagyományos műholdak egyik gyenge pontja ugyanis a kiszámítható pálya, ami védtelenné teszi őket a rakétarendszerekkel szemben, az X-37B azonban kicselezheti a műholdelhárító rendszereket. A műholdak a megfigyelési műveletekre sem teljesen tökéletesek mivel az ellenség kiszámíthatja mikor és meddig látja őket a kémműhold, korlátozva a tevékenységét erre az időre, míg az X-37B-t kiszámíthatatlanná teheti a manőverezhetősége. SG Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
fgshp Posted Április 28, 2010 Share Posted Április 28, 2010 Biztos bennem van a hiba, de nem értem ezeket. Annyi ménkű sok problémájuk van, az éhezéstől a hajléktalanokon át a betegekig, akkor miért arra költik a pénzt, hogy megöljenek másokat? Jól nézzük meg ezeket a "békés célokra épített katonai űrsiklókat", egyszer egy ehhez hasonló fog minket is megölni, ha szerencsénk lesz, és megérjük. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Konrad_90 Posted Április 28, 2010 Share Posted Április 28, 2010 Nem hiszem, hogy hiba, ha ebből eleged van... nekem is.Valahogy nem nyugtat meg, hogy azt tudnak meg rólam, amit akarnak.Pl ott a Google Earth... lebutított ftókkal, de már azokon is sok minden látszik.Hát még a katonaságnál (ott, Ámerikában), akiknek nem a cenzúrázott változat jut.Aztán most felküldenek kipróbálni egy teljesen békés katonai űrrepülőt...bla-bla-bla...Persze, csak próbálgatubk, aztán majd felküldünk egy igazit, mert ugye ez nem elég nagy, aztán, ha valamelyik országgal konfliktus van, nem kell katonásdit játszani, itt az űrösdi, megnyomják a Pentagonban a piros gombot, oszt annyi.Lehet, persze, hogy ami kicsiny országunkat közvetlenül nem nagyon érinti, nem valószínű, hogy innen mennek fel majd a rakéták, amelyeket ez ki tud kerülni... (Mondjuk ez fura... ha egy műhold el tud mászni, nem hiszem, hogy a sokáig kell várni egy rakétára, amely utána mászik...).Szeritem is egyrészt pénzpazarlás (jó, ott van elég, de lehetne jobb dolgokra fordítani), másrészt militarizmus, és annak ugye, feltétlenül csak jó és egészséges kövötkezményei szoktak lenni :S Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.