bikas Posted Április 25, 2010 Share Posted Április 25, 2010 Láttunk már idén a régieket verő, kifejezetten jó komédiasorozatokat, azonban az egyik mégis magasan veri a többit poénok tekintetében. Lehet szeretni. lehet nem szeretni, de tény, hogy az MTV már nem olyan, mint amilyen régen volt. Az egykori zenecsatorna ugyanis az idők szavát követve szép lassan elkezdte alternatív műsorokkal, jórészt realitykkel feltölteni a műsoridejét - a közönség pedig hihetetlenül jól reagált, minek hatására egyre több lett a(z általában) zenével kapcsolatos valóságshow a csatornán. Persze a realityk közel sem árasztották el annyira az MTV-t, mint mondjuk a másik nagy zenecsatornát, a VH1-t, s a tematika is nagyon sokszor zenés maradt, de így is a klipek nagyon háttérbe szorultak. Amikor itthon elindul a magyar MTV hasonló trendet követett. Eleinte a zene és a zenés műsorok voltak túlsúlyba, de a vezetőség észlelte, hogy a realityk mennyivel sikeresebbek, így meghajoltak a közönség igényei előtt, s egyre több alternatív programmal kedveskedtek a fanatikusoknak. Ezek egy részét a VH1-ról importálták (Brooke Knows Best, Hogan Knows Best, Scream Queens - Sikítófrász), de jó részük MTV-produkció volt. A közös nevező azonban a szkripteletlen jelleg volt, a szkriptelt sorozatokat egyedül a Comedy Central South Parkja képviselte. De ennek vége, hiszen az MTV múlt héten bemutatta a Blue Mountain State-et. A Blue Mountain State Amerikában a Spike elnevezésű férficsatorna komédiasorozata volt, viszonylagos sikerre futott, aminek köszönhetően jövőre már a második évadot várhatja a nagyérdemű. A sorozat pedig olyan, amit látva az ember nem is nagyon hiszi el, hogy ezzel a műfajjal mostanában nem nagyon találkozik a televízióban. Hiszen a moziban nagy sikert arattak annak idején az Amerikai pite filmek, a tiniket mindig is érdekeltek a szexkomédiák, a lazább alkotások, ahol a poénok mindig a lányok, a pia, a lányok, a bulik, a lányok, a könnyűdrogok és persze a lányok körül forognak. A Blue Mountain State ezt az űrt tölti be. A Blue Mountain State-et mindenki ismeri, vagy ha nem, akkor nagyon szeretné. Ez az a híres, béka alakú rész Közép-Nyugat Amerikában, ahol finom a sör, jók a csajok, és minden a foci körül forog. A sorozat három egyetemista életét követi végig, akik a suli mellett az amerikai foci világában is megpróbálják megállni a helyüket. Alex irányító, Sammynek bőven elég, hogy kabalaállat lehet, miközben Craig a csapat sztárjává küzdi fel magát, többek között barátnőjének köszönhetően. Az ismeretlenebb fiatal színészek mellett szerepel a Blue Mountain State-ben az egykori NFL játékos, Ed Marinaro, az Emmy-győztes Darin Brooks, valamint a Smallville-ből megismert Sam Jones III. A sorozatról, az első epizódok alapján valóban azt lehet elmondani, amit a jobban sikerült tiniszexkomédiák többségéről, a poénok is főképpen "arról" szólnak. Ez pedig nagyjából a célközönséget is belövi, a szofisztikáltabb poénok rajongói jobb, ha távol maradnak a Blue Mountain State-től. Aki azonban szereti az olykor övön aluli humort, a közel sem szalonképes megoldásokat és a végletekig történő lazulást, vagy pedig egyszerűen csak vissza akar emlékezni arra, hogy milyen volt az egyetem (vagy előre akar gondolkodni, hogy lássa, milyen lesz), annak muszáj egy esélyt adnia a sorozatnak. Mert az olyan, mint egy jó buli: jó buli. (Csak egy szemléletes példa: itt a sorozat főcíme, kommentárt nem igényel.) A sorozatot vasárnaponként lehet megtekinteni az MTV-n, 21:50-es kezdettel, előtte pedig az amerikai MTV tavalyi legnagyobb sikere, a Jersey Shore látható, így a néző akár két legyet is üthet egy csapással. (A sorozatból kedvcsinálónak vagy elriasztásul a YouTube-on is akad pár részlet.) SG Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.