Jump to content
PirateClub.hu

A fénynél gyorsabb objektumot figyeltek meg


hankock
 Share

Recommended Posts

A közeli M82 galaxisban egy ismeretlen objektum tavaly olyan rádiójeleket kezdett sugározni, amelyek semmilyen korábban észlelt jelenséghez nem hasonlítanak - és a mérések szerint az objektum a fénysebesség többszörösével halad.

 

"Fogalmunk sincs, mi lehet" - nyilatkozta a felfedezésről Tom Muxlow, az angliai Jordell Bank Asztrofizikai Központ csillagásza. Az objektum 2009 májusában tűnt fel, amikor Muxlow és kollégái éppen egy közeli csillagrobbanást figyeltek meg a tőlünk mintegy 12 millió fényévnyire lévő Messier 82 galaxisban. A rendkívül intenzíven sugárzó jelforrás mindössze néhány nap alatt bukkant elő, ami azért különös, mert a hagyományos szupenóváknak több hét kell a hasonló állapot eléréséhez. Azóta az objektum nem sok változást mutatott, viszont teljesen megzavarta az asztrofizikusokat.

 

A jelenség által kibocsájtott sugárzás nem illik bele semmilyen kategóriába vagy elméletbe, amelyet a korábban megfigyelt szupernóva-robbanások alapján állítottak fel. Az ilyen csillagok általában több hét alatt egyre fényesebbé és aktívabbá válnak, majd néhány hónap alatt kihunynak, a sugárzás spektruma pedig egész idő alatt folyamatosan változik. A különös objektum fényessége viszont a hirtelen előbukkanása óta eltelt közel egy év alatt szinte egyáltalán nem változott, a kibocsájtott sugárzás spektruma pedig állandó.

 

A legkülönösebb azonban nem ez, hanem az a körülmény, hogy az objektum a megfigyelések szerint igen gyorsan mozog oldalirányban - a fénysebesség mintegy négyszeresével. A csillagászok megfigyeltek már hasonló szuperluminális, azaz a fényénél nagyobb sebességet olyan anyagfelhők esetében, amelyeket fekete lyukak löktek ki magukból. Ezek az anyagcsóvák valójában kis szögben a fénysebesség töredékével haladnak felénk, és a relativitás hatásai, a fekete lyuk közelsége miatt jön létre az optikai illúzió. Az objektum viszont messze van az M82 központjától, ahol a tudósok az ilyen szupernehéz fekete lyukak feltűnését várnák.

 

A kutatók valószínűbbnek tartják, hogy a jelenség egy úgynevezett mikrokvazár. Ilyen jelenségek akkor keletkeznek, amikor egy kettős naprendszer egyik szupernehéz csillaga felrobban, 10-20 naptömegű fekete lyukat hagyva hátra, amely ezután a társcsillag anyagát kezdi elszívni. Ezek a jelenségek aktívan sugároznak is, az M82-ben megfigyelt objektumhoz hasonlót azonban eddig még soha nem észleltek. A mikrokvazárok ugyanis a rádiójelek mellett igen nagy mértékben sugároznak a röntgen tartományban is, ennek azonban a tudósok most nem találták nyomát.

 

Muxlow szerint a sugárzás forrása talán valamilyen nagy sűrűségű objektum lehet, amely magához vonzza a környező anyagot - egy óriási fekete lyuk, vagy egy normál fekete lyuk szokatlan, számunkra ismeretlen körülmények között. A tudósok azonban csak találgatnak. Lehetséges, hogy saját galaxisunkban is előfordul hasonló jelenség, az M82-ben azonban valószínűleg gyakoribb, mivel a távoli galaxis egy olyan "galaktikus üst", amelyben a normálisnál jóval nagyobb arányban születnek és válnak nóvává a csillagok - ezáltal pedig sok új fekete lyuk is keletkezik, így nagyobb az esély az észlelésre.

 

index
Link to comment
Share on other sites

Van valami különös a kozmikus szomszédságunkban, egészen pontosan az M82 galaxisban. Egy ismeretlen objektum olyan rádióhullámokat kezdett kibocsátani, amivel eddig még soha nem találkoztunk az univerzumban.

 

"Nem tudjuk mi az" - nyilatkozott tömören a jelenség egyik felfedezője, Tom Muxlow, a brit Jodrell Bank Asztrofizikai Központ munkatársa. Az emisszió tavaly májusban jelentkezett, miközben Muxlow kollégáival egy csillagrobbanást tanulmányozott a szomszédos M82-ben a MERLIN rádióteleszkóp hálózat segítségével. A mérésekben mindössze néhány nap leforgása alatt jelent meg egy rendkívül fényes foltként a rádióemisszió, ami azóta azon túl, hogy összezavarta az asztrofizikusokat, gyakorlatilag változatlan maradt.

 

A szakembereknek eddig csak azt sikerült megállapítaniuk, hogy mi nem lehet a sugárzás forrása. Kizárták a szupernóvát, ami általában néhány hét alatt válik fényessé, majd néhány hónap multán elhalványul, miközben a sugárzás spektruma folyamatosan változik. Az új forrás fényessége alig változott egy év leforgása alatt, spektruma pedig állandónak mondható. Ezen felül olyan, mintha mozogna is, méghozzá igen gyorsan. Látszólagos oldalirányú mozgása a fény sebességének négyszerese. Hasonló "szuperluminális" mozgást már észleltek egyes fekete lyukak által kilövellt nagy sebességű anyagsugaraknál, amik sebességüket a relativitás hatásainak, illetve az általuk keletkezett optikai illúziónak köszönhetik, vagyis a mozgásuk csak látszólag haladja meg a fény sebességét.

 

Lehet, hogy az új objektum egy fekete lyuk? Nem zárható ki, bár nem igazán az M82 közepén helyezkedik el, ahol a csillagászok ezt a típusú szupermasszív fekete lyukat várnák, ahogy az a legtöbb galaxisnál lenni szokott. Ez nyitva hagyja a lehetőséget egy másik alternatíva, a mikrokvazár előtt is.

 

Egy mikrokvazár akkor jön létre, amikor egy kettős csillagrendszerben a nagyobbik tömegű csillag felrobban és egy 10-20 naptömeggel rendelkező fekete lyukat hagy maga után, ami elkezd a társcsillag gázaival táplálkozni. A mikrokvazárok rádióhullámokat bocsátanak ki, azonban olyan fényességűvel, mint ami az M82-ben észlelhető még saját galaxisunkban sem találkoztunk. Emellett a mikrokvazárok bőséges röntgensugárforrások is, míg a rejtélyes objektum esetében ezt a sugárzást nem észlelték. "Tehát ez sem stimmel" - tette hozzá Muxlow.

 

A szakember szerint továbbra is az a legvalószínűbb, hogy valamilyen sűrű objektum lesz a forrás, ami maga köré tekeri környezete anyagát, talán egy nagy fekete lyuk vagy egy szokatlan környezetben elhelyezkedő fekete lyuk. Lehetséges, hogy időnként a mi galaxisunkban is kialakul ilyen objektum, az M82-ben azonban gyakoribb, mivel az a galaxis egy igazi kozmikus olvasztótégely, ahol a nagy tömegű csillagok sokkal nagyobb arányban robbannak fel és alakulnak ki, mint a Tejút esetében, így ott nagyobb a fekete lyukak kialakulásának aránya is.

 

SG

Link to comment
Share on other sites

Érdekes.

Engem főként az a rész fogott meg amikor azt mondták, hogy az anyagfelhők fénysebesség többszörösével is tudnak menni. Márpedig a relativitás elmélet szerint nem lehet elérni a fénysebességet. Meg lehet közelíteni, de elérni sosem. Na, mivel írták, hogy ANYAGfelhő, akkor most mégis csak lehet gyorsabban menni?

Link to comment
Share on other sites

A tudomány időről időre változik. Némelyik nem eléggé publikus, mert nehezen fogadnánk. Lehet ez is ilyen, vagy csak nem régi felfedezés ez sem, emiatt még nem kerültek bele a könyvekbe módosításként. Mindenesetre a világ kevésbé szabályhoz kötöttnek látszik, mint amennyire gondoltam/ák volna. :D

Link to comment
Share on other sites

A fénysebességet el lehet érni, csak hihetettlen nagy energia szükséges hozzá. hozzáteszem, ma már a nagy hadrongyorsítóban megközelítik a fénysebességet a száguldó protonok, de mivel az energiaszükséglet exponenciálisan növekszik a gyorsulással ezért még nagyon-nagyon sok energia kell ahhoz, hogy el lehessen érni azt a bizonyos sebességet. Am meg tudunk is olyan anyagról, ami eléri: a foton.

Link to comment
Share on other sites

A foton maga a fény (illetve abbból áll a fény), úgyhogy még jó, hogy eléri. :)

 

sOnt: Oda van írva az is, hogy csak illúzió és valójában csak a fénysebesség töredékével mozogtak az anyagfelhők (csak innen tűntek olyan gyorsnak).

 

 

Elvileg a fénysebességet el sem lehet érni, mert akkor a test tehetetlensége végtelen lenne...

(Azért mindig vártam, hogy egyszer valami gyorsabban "próbáljon meg" menni. :lol:)

Link to comment
Share on other sites

  • 4 weeks later...

Fénynél gyorsabb valami csak nulltömegű dolog lehet...

Egyébként "anyagfelhő" nem mehet fél fénysebességgel sem, mert van tömege, nem is kicsi. Ahhoz hatalmas energia kellene, és hű de jó lenne nekünk ha tudnánk hogy van ilyen..

 

Azt mondta Urquhart is, hogy a fénysebességet el lehet érni... nem tudod elérni. Azok a protonok is csak a közelében járnak, de nem érik el, mert van valamekkora tömegük. És minél gyorsabb annál nagyobb a tömege ( E=mc^2 )

ergo több energia kell, és 99,98%-nál már akkora, hogy képtelenség felfogni.

 

Aztán nyugodtan felkereshetitek itt piraten azt a két témát, amiben erről szépen vitatkozunk...

tessék rákeresni olyan szakszavakkal hogy fekete lyuk, vagy Lukács Béla.. én zártam őket,.. bizonyításokkal.

Csak lusta vagyok őket ide leírni, meg fölösleges is (mert elég kevesen értik, annak ellenére, hogy tisztán leírtam~)

mondjuk helyfoglalás szempontjából :)

Link to comment
Share on other sites

És mi van ha meg görbítjük a teret ? :P akkor csak gyorsabban utazhatunk a fénynél nem? :P vagy a féreg járatok(stabil..) ...na jó 1ik se lehetséges...bár ha jól tudom elméletileg nem lehetetlen (csak ugye gyakorlatilag elég nehézkes)....sőt még olyat is halottam hogy a fekete huly-ba belemész ki jössza fehér lyukon ...vagy mi a jó isten :D ,na jó ezt már én se hiszem el :D

Ja és a hírrel kapcsolatban ,persze hogy nem mozog fénysevességnél gyorsabban :)

Link to comment
Share on other sites

Fénynél gyorsabb valami csak nulltömegű dolog lehet...

Egyébként "anyagfelhő" nem mehet fél fénysebességgel sem, mert van tömege, nem is kicsi. Ahhoz hatalmas energia kellene, és hű de jó lenne nekünk ha tudnánk hogy van ilyen..

 

Azt mondta Urquhart is, hogy a fénysebességet el lehet érni... nem tudod elérni. Azok a protonok is csak a közelében járnak, de nem érik el, mert van valamekkora tömegük. És minél gyorsabb annál nagyobb a tömege ( E=mc^2 )

ergo több energia kell, és 99,98%-nál már akkora, hogy képtelenség felfogni.

 

Hologram a való világ?

| 2004. 06. 26., 22:01 | Frissítve: 2004. június 28., hétfő 12:06

Különböző tudományágak képviselői jutottak arra a meggyőződésre, hogy ez érzékszervek által tapasztalt világ csupán egy szelete a valóságnak. A mélyebb szinteken a teljes világegyetem összefügghet, és az elme nem csak vetítheti, de alakíthatja is a valóságot.

A párizsi egyetemen 1982-ben különleges kísérletre került sor. Az Alain Aspect fizikus vezette kutatócsoport egyes vélemények szerint a 20. század egyik legfontosabb megfigyelését tette. Az eredményekről nem tudósított a média, és Alain Aspect nevéről is csak azok hallhattak, akik folyamatosan bújják a tudományos szaklapokat. Mégis vannak akik szerint az adott felfedezés felfordíthatja a tudományt.

A francia kutatócsoport felfedezte, hogy bizonyos körülmények között a szubatomi részecskék, például az elektronok képesek egymás között az azonnali kommunikációra, függetlenül a közöttük húzódó távolságtól. Így nem számít, hogy 3 méterre vagy 10 milliárd kilométerre vannak-e egymástól.

 

Forrás: index.hu/tudomany/holo0626/

 

 

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...

 

Ezt csinálják most a kínai kollégák, hogy hogyan is lehet fénysugarat teleportálni.. hasonló a kvantumszámítógépek gyors adatcserélési "képességéhez".

 

 

 

-

 

 

Most amúgy meg pofon egyszerű a féreglyukas rész, valaki itt előttem írta.. hát feltételezve, hogy egy féreglyukba beleesve én, a fénynél százmillió évvel azelőtt érek oda mint maga a fénysugár, akkor nyilvánvalóan nem én lettem gyorsabb, főleg nem a fénynél, hanem számomra az út rövidült.

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

Hali.

Én úgy érzem, nem sok értelme lehet a dolognak (hogy gyorsab, mint a fény).

De csak emiatt most kikeresem a fizikatnakönyvből az ide vágó részeket:

(Speciális relativitáselmélet néven létezik.)

(-A fizika valamennyi törvénye azonos mdon teljesül bármely (állandó, vagy v sebességgel mozgó) inerciarenszerben (=viszonyítási rendszerben)Nincs abszolút térhez kötött, kitüntetettt inerciarendszer.Ez a relativitás elve.)

-A fény vákuumban - minden ineciarendszerbe - azonos, c= 3×10^8 m/s (10 a nyolcadikon) sebességgel terjed.Ez a fénysebesség állandóságának elve.

 

Szerintem egyértelmű, hogy nem lehet fényné gyorsabb semmi (ez sem).Itt emlegeték az E=m×c^2 képletet, ebből le lehet vezetni, hogy ahhoz, hogy egy test (aminek ugye tömege van) fénysebességgel mozogjon, ahhoz nem rettentő nagy, hanem végtelen mennyiségű energia szükséges.

(Ez így van leírva: Fénysebességet a nyugalmi tömeggel rendelkező részecskék nem érhetik el (v<c), mivel v=c esetén végtelen naggyá válna a tömegük.Fénysebességgel csak a nyugalmi tömeggel nem rendelkező foton mozoghat.

Ja, és nem azért idézgetek, mert keménykedni akarok vele, vagy ilyenek, hanem gondolom, ez így hitelesebb.Emellett persze lehet foglakazni azzal, hogy ez most ténykleg gyorsabb-e, vagy sem... Csak ahhoz hogy bizonyított legyen, elméleti, és kísérleti úton is be kellene bizonyítnai.De egyenlőre csak egy megfigyelés van... És az nagyon sokszor szokott pontatlan lenni, valószínűleg itt is ez a helyzet.

Link to comment
Share on other sites

az anyagcsóvák valójában kis szögben a fénysebesség töredékével haladnak felénk, és a relativitás hatásai, a fekete lyuk közelsége miatt jön létre az optikai illúzió

ugyhogy nincs mit vitatkozni a fénysebességről, a cikk címe megtévesztő... :P

 

amugymeg bármely fizikai elmélet addig áll fenn amíg valamivel meg nem cáfolják, vagy elméletben vagy gyakorlatban

az hogy Einstein által felállított elmélet egyelőre fennáll és egyelőre nem sikerült cáfolni, nem jelenti azt hogy tökéletes (és korántsem az)

ahogy fejlődik a technika és a tudományok, úgy fedeznek fel egyre furcsább dolgokat, amelyek nem illenek bele a meglévő modellekbe, úgyhogy kiegészítésekkel próbálják javítani azokat

 

sosem tudhatjuk hogy a fizika amit alapjaiban elfogadunk, x évszázad/ezred múlva is helytálló lesz-e (bár nagyrészt biztosan)

(tudjátok a Föld volt régen lapos is, illetőleg a Naprendszer középpontja is, meg lehetne sorolni, bár igaz ezek sarkított példák, de jól szemléltetik, hogy ahogy fejlődünk ugy szükségszerű elvetni régen elfogadott dolgokat)

 

ps.: a neutrínóknak van tömegük, és fénysebességgel haladnak

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

Nos egy biztos. nagyon sok elmélet épül arra a ,,tényre,, hogy a fénynél semmi nem mehet gyorsabban. Az egy kozmikus határ. Ha ez megdől akkor nagyon sok mindent visz magával. Szerintem nem gyorsabb a fénynél ez az objektum csak annak tűnik.

Link to comment
Share on other sites

Teljes mértékben igazad van! Bár szerintem se dőlt meg ezzel a fénysebesség mint kozmikus határ elmélet. Amúgy csak említik az optikai csalódást de nem bizonyos.

Link to comment
Share on other sites

Ha ez a valami nem egy hullócsillag volt, hanem "valamiféle kapcsolatfelvétel" Akkor szerintem semmi értelme a fénysebességes maszlagnak.

Mivel a fényben nincsenek molekulák, alkotórészek ezért nagyon gyorsan tud menni(fénysebességgel)

Bár nem vagyok se biológus, se fizikus...szerintem ha az a dolog az "élő" tehát magától mozgó dolog volt az nem mehetett a fénysebességnél gyorsabban mivel van egy felső határ ahol az anyag "megszűnik létezni"

tehát elpusztul.

Így nem is mehet egy "tárgy"(jobb ötletem nincs a megnevezésre mert semmi illusztráció nincs róla)

a fénysebességnél gyorsabban, mivel elpusztulna.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerintem...

Link to comment
Share on other sites

Szerintem ez a Millenium Falcon volt :D "Másfélszer gyorsabb a fénysebességnél, birodalmi gépeket rázott le 1/20 mp alatt... ez csak elég gyors öreg" :lol:

 

Komolyabbra fordítva a szót: szerintem szépen megfoghatjuk a nagyra tartott fizikai törvényeinket és kidobhatjuk a kukába (ha nem is az összeset, de sokat).

Néhány dolgot tudunk, hogy mi hogy működik itt a Földön, de ettől még nem leszünk hűdeokosak, mert ez a bolygó nagyon kicsi része az univerzumnak, és ha az arányokat nézzük, gyakorlatilag el sem hagytuk még a bolygót, mert csak a környéken mászkáltunk.

Szóval attól, hogy itt okosak a tudós bácsik a feltételezéseik miatt, még nem biztos, hogy máshol is.

Link to comment
Share on other sites

Egyet értek!

Bár tudom hogy még nagyon hülye vagyok de...

Ez a bolygó nagyon kicsi, nemtudjukmi van távolobb, ömm(itt elnézést kérek hülyének fogtok nézni) "kik" vannak távolabb.

Tudom hogy ez nemigazán tartozik ide, de ha mi létre jöttünk, fejlődtünk, miböl gondoljuk hogy nincsenek mások szerte a világegyetemben. :mellow:

De persze lehet hogy tévedek, mivel nemtudjuk vannak-e és nemtudjauk hogy nincsnek, de én maradok a saját véleményemnél. :mellow:

Link to comment
Share on other sites

amúgy is.. fényt lehet lassítani, és sikerült a saját sebességének párszorosára is gyorsítani.

figyelem.. én nem azt mondom, hogy a 300 000 km/s-nek a hatszorosára mondjuk gyorsították, hanem azt, hogy ha eleve lassan ment, akkor azt gyorsították föl.. pl ment 20 000 km/s-sebességgel, akkor annak semmi akadálya hogy menjen hatszorosával ha fölgyorsítják..

 

Ellenben nekem rémlik az is, hogy 300 000 km/s-nek a párszorosára gyorsították, speciális mágnesen mezőben, és valami érdekes anyagfelhőben.. nem tudom, de megkeresem a cikket..

 

szerk.:

meg is vannak.. : )

http://www.sg.hu/cikkek/24226/egyszeru_felszerelessel_leptek_at_a_fenysebesseget

 

http://www.sg.hu/cikkek/27658/fagyasztott_feny

 

Forrás: index.hu/tudomany/holo0626/

 

 

Mintha a stringelméletet vélném látni benne, nemde? Ott nem éppen érvényesek a valós világi szabályok.

Szubatomi, azaz atomnál kissebb részecskék világa, nem nyugodt.. itt "fennt", minden nyugodt.. semmi nem ugrál vagy torzul el... ha nézel egy fadarabot pl.. semmi, de ha elutazunk, a fadarab szubatomi részecskéi közé... mintha, nem lenne az az állandóság ami itt fönnt van. Ugrálnak, mozognak, kommunikálnak.. a fenti szabályokkal ellentétben..

Mondom hogy ez húrelmélet...

Link to comment
Share on other sites

Ezekel az a baj ,hogy régen felfedezet valaki valamit és mindneki mindent az köré épít tervez.

Erre mondhatnám az is ,hogy a fényesbeségnél vannak leragadva meg még azt sem tudjuk elérni egyéb okok miatt.Egy fejletebb civilizáció meg már lehet hogy a féynsebeségek sokszoroságánál járnak vagy egy nagyonbb tartományba.

Sajnos nem véletlenül nem jutunk el sehova és utaznaka szondák is hónapokat hiszen gyér a sebeség.

Szerintem erre kéne első sorban emgoldást találni :)

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...