hankock Posted Április 16, 2010 Share Posted Április 16, 2010 Tudósok olyan új piócafajt fedeztek fel Peruban, amely kis teste ellenére hatalmas fogakkal rendelkezik, és a genetikai vizsgálatok alapján félvilágnyi távolságban élő fajokkal mutat rokonságot - a kutatók szerint a közös ős akár az igazi T-Rex-szel is találkozhatott 200 millió évvel ezelőtt. Az új, igen egyedi fizikai jellemzőkkel bíró piócafaj a Tyrannobdella rex nevet kapta (jelentése: zsarnok pióca király). Az első példányt három évvel ezelőtt fedezték fel, egy kilenc éves perui kislány orrcimpájában. A lány gyakran fürdött folyókban és tavakban Peru azon részén, ahol az Amazonas is folyik. Most, hogy már tudták, mit keressenek, a tudósok két korábbi, 1997-es esetet is azonosítottak, ugyancsak az Amazonas környékén. A Tyrannobdella rex fogai "A hatalmas fogai miatt neveztük el Tyrannobdellának" - mondta el a felfedezésről Mark Siddall kutató, az Amerikai Természettörténeti Múzeum zoológusa, a gerinctelen állatok szakértője. Bár a fogak mindössze 130 mikron hosszúak, azaz csak kicsit nagyobbak, mint amilyen vastag egy emberi hajszál, ez a piócák között óriásinak számít. Siddall szerint a faj legalább ötször akkora fogakkal rendelkezik, mint bármelyik másik pióca. Más fizikai tulajdonságaival viszont a pióca rácáfol a névre, mivel a kifejlett példány mindössze 5 centiméter hosszú és 1 centiméter széles. A genitáliái mindössze 0,1-0,2 milliméter, azaz 100-200 mikron méretűek. Egy vérsejt átmérője ehhez képest 7 mikron. Más fajoktól különbözően a T-Rexnek csak egyetlen állkapcsa van, amelyet úgy használ, akár egy fűrészt. "Nincsen szüksége arra, hogy nagy sebet ejtsen, mivel óriási szívóereje van, így könnyen hozzájut a vérhez" - mondta el Siddall. Abban is különbözik ismert társaitól, hogy amíg a piócák nagy része kívülről akaszkodik rá az emberre, ez a faj inkább a belső részeket kedveli. A gentikai vizsgálatok szerint erre az a magyarázat, hogy közeli rokonságban áll egy mexikói piócafajjal, amely tapírok és tehenek szájába akaszkodik, valamint néhány hasonló indiai és tajvani fajjal. Ezek mind a Praodbellidae családba tartoznak, amelyek tagjai arról ismertek, hogy előszeretettel támadják meg az emlősök testnyílásait. Ezt a tulajdonságot mindeddig csak különlegességként kezelték, most azonban a genetikai bizonyítékok miatt úgy gondolják, hogy az egymástól földrajzilag igen távol élő fajoknak közös őssel kellett rendelkezniük. Arra, hogy egymástól mégis ekkora távolságban élnek napjainkban, az adhat magyarázatot, hogy a közös ős még a kontinensek kialakulása, a Pangea szuperkontinens feldarabolódása előtt fejlődött ki. "Ezeknek a piócáknak az őse kétségtelenül egy időben élt a dinoszauruszokkal, mintegy 200 millió évvel ezelőtt - lehet, hogy a mi T-Rexünk egyik őse egykor megfordult annak a bizonyos másik T-Rexnek az orrában is" - mondta el Siddall. Nem a Tyrannobdella az egyetlen faj, amelyik a természettudományok történetében kiérdemelte, hogy T-Rexnek kereszteljék el felfedezői, a név tulajdonosa többek között egy malajziai hangya, egy csak a Kenya-hegyen megtalálható patkány, egy mára már kihalt csigafaj és egy szintén kihalt medvefaj is. Siddall elmondása szerint a kutatók nem elégednek meg ezzel a felfedezéssel, mivel egyelőre mindössze 6-700 piócafajt ismerünk behatóan, pedig szerte a világon akár 10000-nél is több élhet. "A múlt héten már azért jártunk nyakig a vízben Peruban, hogy még több fajt találjunk" - mondta el a kutató. index Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Konrad_90 Posted Április 17, 2010 Share Posted Április 17, 2010 Gondolom nem csak nálam fordul elő, de a férgekért nem vagyok nagyon oda, és ezek közül is az "unter alles" a pióca... (Azt, hogy undorodom tőlük, nagyban elősegítette, hogy mikor ált. iskola 3-dik vagy 4-dik osztályában tanultunk róluk, egy csaj az osztályból hozott be két óriási példányt egy üvegben, és letette a terem végében egy asztalra, a reggeli tej és kifli mellé (!!!)... Persze senkinek sem említette, aztám mikor odamentem, hogy vegyek a reggeliből... Mindegy, volt már jobb reggrelem is :D ) Az meg, hogy ennek méreteseb fogai vannak, hát, örüljenek a fejüknek (vagy a testük annak megfelelő részének), de minél távolabb tőlem.Mondjuk, az is fura, hogy a kiscsaj nem is vette észre az orrában ezt a dögöt? Tudm, hogy néha alig észrevehetőek, de ennyire? A kutatóknak ettől függetlenül minden elismerésem, főleg, hogy magukon gyűjtik ezeket. ( "A múlt héten már azért jártunk nyakig a vízben Peruban, hogy még több fajt találjunk" ). U.i: Kerstem a guglival erről, de csak ezt a képet lehet kb megtalálni... De az angol neve elég jó: bloodsucker (gondolom az összeset így hívják).Ja, volt egy kép, ahol egy kutya/medve/fene tudja mi orrából szedik ki.(Ááá, de szar lehet :S ) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
b.frenk Posted Április 22, 2010 Share Posted Április 22, 2010 Fúj de gusztustalan... Chemotoxot neki! Vagy amit erre szoktak fújni... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.