bikas Posted Április 8, 2010 Share Posted Április 8, 2010 Egy Észak-Koreában tanuló orosz blogger hozott nyilvánosságra információkat az első észak-koreai operációs rendszerről. A Linux-alapú szoftvert egy utcai árustól vette. A programot megvizsgálták a dél-koreai Tudományos és Technológiai Intézetben, ahol kiderült, hogy az ártalmatlannak látszó operációs rendszer valójában kémkedik felhasználói után, holott a kommunista országban csak nagyon kevesen használhatnak internetet, és azt is csak erősen cenzúrázva. A kommunista operációs rendszer kifejlesztésének célja lehet az is, hogy azon kevesek, akik számítógépet használhatnak, ne Windows XP-t, hanem az állami ellenőrzés alatt tartott szoftvert használják. Az Intézet szerint Észak-Korea egyebek mellett már felállított egy kiberhadsereget is, melyet dél-koreai és amerikai célpontok ellen terveznek bevetni. Korábbi kibertámadások kapcsán egyébként már felmerült Észak-Korea, mint lehetséges elkövető .A Mikhail nevű orosz blogger elmondta, hogy a „Vörös csillag" névre hallgató oprendszert Phenjanban vette, mintegy öt dollárnak megfelelő összegért. Blogján screenshotokat is közzétett a programról. A Vörös Csillag rendszer bejelentkező zenéje egy népszerű koreai népdal, a beépített naptár pedig Kim-ir-szen születésétől méri az időt, aki idén lenne 99 éves. A Linuxra épülő program grafikus felülete nagyon hasonlít a Microsoft Windowshoz, az irodai alkalmazások pedig az Office-hoz. A Vörös Csillag csak koreai nyelven elérhető, és telepítése mintegy 15 percet vesz igénybe. „Galamb" névre hallgató levelezője is van, és beépített „Én hazámnak" nevezett Firefox böngészőt kínál, melyen az észak-koreai kormányzati weboldal van beállítva kezdőlapnak. Elvileg a Vörös Csillag nem létezhetne, mivel az amerikai kormány nem engedélyezi a nyílt forráskódú szoftverek fel és letöltését a szankciókkal sújtott országokkal szemben, melyek között ott van Észak-Korea is. Forrás: BBC Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
sOnt Posted Április 8, 2010 Share Posted Április 8, 2010 Legalább úgy népszerűsítették volna, hogy nem módosítanak rajta látszólag semmit és akkor nem kezdenek el mélyebben kutakodni, hogy mi van átírva. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Dark Raven Posted Április 8, 2010 Share Posted Április 8, 2010 Én meg már azt hittem új típusú atomfegyverekről fogok olvasni... Félrevezető a cím! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Frosty88 Posted Április 9, 2010 Share Posted Április 9, 2010 Nyugi, én is hasonlóra gondoltam, de ez sokkal alattomosabb nem? A gyanútlan felhasználók mindent kiadnak magukról. XD Számunkra röhejes ez az igazán kemény kommunizmus, de gondoljunk bele hogy nekik milyen rossz így élni. Szabad net nélkül. Még azt is meg mondja a kormány, hogy mit gondoljanak. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Április 9, 2010 Share Posted Április 9, 2010 én is azt gondoltam hogy fegyver Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Konrad_90 Posted Április 9, 2010 Share Posted Április 9, 2010 Én is Még régebben olvastam Dél-Koreáról egy cikket az ELLE magazinban. Hát biztos, hogy nem mennék oda élni.Az ideológiai nevelést már óvodában kezdik (!), amellett az életkörülmények is elég...hm, furák. Ettől az op rendszertől nem tudom mit várnak, mert szerintem akiket megfigyelnének, vagyis azon keveseket, akiknek van gépük, azokat már eddig is figyelték.Máshol meg nem fog elterjedni, mert rögtön menne a balhé, mivel az egész egy lopás... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
fgshp Posted Április 10, 2010 Share Posted Április 10, 2010 Konrad_90: Dél-Korea az a "jó Korea", kommunizmus az Észak-Koreában van. Dél-Korea az egy egész normális ország, például a Samsung is dél-koreai cég. Igaz, hogy sok ázsiai országhoz hasonlóan ők is lopással és hamisítással kezdték, de miután abból elég jól meggazdagodtak, elkezdtek nagyon jó minőségű dolgokat gyártani, a saját eredeti ötleteik alapján. Például Kína is hamisítással és lopással lett ilyen gazdag, de ők még mindig nem álltak át arra, hogy ebből a pénzből eredeti és új és saját dolgokat gyártsanak. Lehet, hogy nem is fognak átállni, mert nekik jó így. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.