Szipi Posted Március 24, 2010 Share Posted Március 24, 2010 Korai Alzheimer-kórt okozhatnak a mobiltelefonok Újabb fejlemény a mobiltelefonok lehetséges egészségkárosító hatásának ügyében: egy svéd kutatócsoport eredményei szerint kulcsfontosságú agysejtek pusztulnak el a sugárzástól. A mobiltelefonok az agy kulcsfontosságú sejtjeit károsítják, és az Alzheimer-kór korai megjelenését is kiválthatják - állítják Leif Salford professzor és kollégái (Malmö Egyetem, Svédország) állatkísérleteik alapján. Tanulmányuk szerint a sugárzás miatt olyan agyterületek károsodnak, amelyek a tanulással, memóriával és a mozgáskoordinációval állnak kapcsolatban. "Jó okunk van azt feltételezni, hogy ami a patkányok agyában végbemegy, az végbemegy az emberi agyban is" - mondta Salford a BBC-nek, hozzátéve: a patkányok agya igen hasonló az emberéhez: ugyanolyan vér-agy gát (az egyik védelmi rendszere) és neuronok (idegsejtek) jellemzik. A kísérleteket 12-26 hetes patkányokkal végezték, amelyek agya a serdülők agyához hasonló kifejlettségi állapotban van. Az állatokat kis, közepes és nagy adag (maximum két órányi), a mobiltelefonokénak megfelelő sugárzásnak tették ki. Az ezt követően - 50 nappal később - elölt példányok agyát mikroszkóppal vizsgálták. Azt tapasztalták, hogy a közepes és nagy adag sugárzást kapott állatok agyában nagy mennyiségben voltak jelen a korábban elpusztult agysejtek. Salford elmondta: a tapasztalatok alapján jó oka van azt gondolni, hogy a mobiltelefon hatása az Alzheimer-kór kialakulását is kiválthatja. "Nem zárhatjuk ki, hogy néhány évtizednyi mindennapos használat után egy egész generáció fog a negatív hatásoktól szenvedni, életének derekán" - mondta. Megjegyezte azonban, hogy az eredmények megerősítéséhez további vizsgálatok szükségesek. A mobiltelefonok egészségkárosító hatása körül évek óta komoly vita zajlik, a különböző vizsgálatok egymásnak ellentmondó eredményekre vezetnek. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.