Jump to content
PirateClub.hu

Batman 3. - The Dark Knight Rises (A sötét lovag ébredése)


hankock
 Share

Recommended Posts

Először nyilatkozott Christopher Nolan az új Batman-filmmel és a Superman rebootjával kapcsolatban, s bár nem sok információval szolgált, mindenképpen említést érdemel a kivételes esemény.

 

A Los Angeles Times volt az a szerencsés sajtóorgánum, mely először beszélgethetett el hosszabban is a Sötét lovag rendezőjével annak új filmterveiről. (Az interjú egy részét az LA Times blogján el lehet olvasni, azonban a teljes verzió csak nyomtatásban jelenik meg.)

 

A nyáron az Eredet (Inception) című scifivel jelentkező rendező elmondta, hogy testvére, Jonathan Nolan jelenleg is dolgozik a harmadik újkori Batman-film forgatókönyvén, ő is rá vár, de egyelőre nehezen áll össze az epikusnak tervezett történet. Nolan egyelőre nem erősítette meg, hogy ő is fogja rendezni az új Batmant, az azonban mindenképp célja, hogy "saját gyermekének" jó lezárást adjon, azzal igazi trilógia kerekedjen a rebootból. Természetesen egyelőre főellenségekről sem volt szó, azonban egy félmondatban Nolan megjegyezte, hogy Mr. Freeze megjelenésére nem kell számítani.

 

Nolan az új Superman-filmről is beszélt, elmondása szerint David Goyer fantasztikus sztorival, újszerű megközelítéssel rukkolt elő, melybe azonnal beleszeretett. A film elkészítésében egyébként nagyjából olyan szerepet fog vállalni, mint Peter Jackson a District 9-ban vagy a tervezett Hobbitban, így egyelőre még nem tudni, ki rendezheti a rebootot.

 

SG
Módosította hankock
Link to comment
Share on other sites

  • 4 weeks later...
  • Replies 123
  • Created
  • Last Reply

Top Posters In This Topic

Nekem már a 1. rész is sok volt :D, 2. meg abszolút nem kellett volna. Ha engem kérdeztek a filmtörténet legtúlértékeltebb filmje a Sötét Lovag.

 

 

Gondoltam hogy jönni fog egy "szakértő", aki majd megmondja a "tutit" a Batmannel kapcsolatban... Bárcsak így lenne ötösöm a lottón. A Batman túlértékeltsége szerintem csak az imdb listán való előkelő szereplésében nyilvánul meg, másban nem. Egy kiváló popcornmozi, kategóriájának egyik legjobbja.

 

"Nekem már a 1. rész is sok volt" - A 2010-es év legjobb sznobjának járó Arany Monokli Díj a Tiéd! Gratulálok hozzá! :)

Link to comment
Share on other sites

Értem már, szóval számodra mindenki sznob, akinek nem tetszik a batman... 1) ez 5 éves színvonal 2) imádom a popcornmozikat, pl Ridley Scott filmjeit vagy a Gyűrűk urát, sőt még néhány Van Damme filmet is, de a Batman nem az én stílusom... ettől miért lennék sznob? Javaslom, nézd meg egy szótárban a "sznob" jelentését.

Link to comment
Share on other sites

Gondoltam hogy jönni fog egy "szakértő", aki majd megmondja a "tutit" a Batmannel kapcsolatban... A Batman túlértékeltsége szerintem csak az imdb listán való előkelő szereplésében nyilvánul meg, másban nem. Egy kiváló popcornmozi, kategóriájának egyik legjobbja.

Ezek alapján én is mondhatnám rád ugyanezt (mármint, hogy "szakértő") :)

De tényleg, hogy is van ez? Te megmondhatod a "tutit", ha más alkot egy véleményt, akkor az rögtön "sznob" és "szakértő" - elején ez még vicces volt, de már kezdesz átesni annak a bizonyos pacinak a túloldalára. :)

Link to comment
Share on other sites

Nekem például nem tetszik Nolan rendezési stílusa, az operatőri munkát (ezt ugyebár megvitattuk egy másik topicban) pedig gyengének találom. A színészekkel nem voltam megelégedve: Ledger kivételével senki sem nyújtott jó teljesítményt. Illetve a történet, ami egyáltalán nem kötött le.

 

Persze az első és az utolsó dolog nem nevezhető hibának, egyszerűen csak ízlések és pofonok kérdése...

Link to comment
Share on other sites

Friss hirek :)


Blunt a Batman 3-ban?


emilyblunt.jpg


A Marvelnek tele lehet a hócipője Emily Blunttal, a stúdió eddig kétszer ajánlott már fel fontos szerepet a színésznőnek, de Blunt nem firkantotta alá a nevét a szerződésre. A hölgyemény lehetett volna a Fekete Özvegy a Vasember 2-ben, ám ennek forgatása egybeesett a Jack Black főszereplésével készülő Gulliver's Travels kalandfilmével és erre a produkcióra már korábban igent mondott. Az Amerika Kapitány esetében is felajánlották neki az egyik szerepet, ráadásul ismét együtt dolgozhatott volna Joe Johnstonnal (Farkasember), de Blunt tömören ennyit mondott: Kösz, de nem.

A Batman-On-Film oldal úgy tudja, hogy Blunt azért utasította vissza a felkérést, mert egy másik képregényfilmben vállalt szerepet, méghozzá a harmadik Batmanban fog feltűnni.

Mikor évekkel ezelőtt újrakezdték a Batman franchise-t Blunt rajta volt azon a listán, amely azon színésznők neveit tartalmazták, akik eljátszhatnák Rachel Dawes-t. Végül Katie Holmes játszhatott Christian Bale mellett, a második részben pedig Maggie Gyllenhaal vette át tőle a stafétabotot. Csakhogy a karakter elhunyt A sötét lovagban, így Blunt bizonyára nem őt fogja megformálni. Lehetséges, hogy Bruce Wayne-nek új barátnője lesz vagy... színre lép a Macskanő?


filmdroid
Link to comment
Share on other sites

Én komolyan nem értem minek kell egy filmből ennyit csinálni. :blink: 2-3 rész maximum, de ez már nekem sok.

ha nem nézném, hogy ki írta ezt, azt hinném, hogy egy tíz éves. A vádaskodás teljes mellőzésével kérdem, hogy miről beszélsz? Megérteném, ha az eddigi összes batman filmet mondjuk Nolan csinálta volna, akkor a hszed helytálló lenne, de így? Hisz még ,,csak,, két filmet készített el az eleve eltervezett trilógiából.

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...
2012-ben érkezik a Batman 3.

 

A Warner bejelentette, hogy A sötét lovag folytatása 2012 július 20-án kerül a mozikba. Christopher Nolan új művét, az Eredet sci-fi thrillert idén július 16-án mutatják be és a rendezésében készült második Batman kaland két éve július 18-án érkezett a filmszínházakba, így nem meglepő, hogy hasonló időpontot választottak. Egyelőre hivatalosan még nem jelentették be, hogy ki lesz a Denevérember ellenfele.

 

2012-ben a DC és a Marvel összemérheti erejét, több képregényhős is tiszteltét teszi ebben az évben a vásznakon. Jön a Wolverine második része, a Bosszúállók és Pókember is eregetheti a hálóját, no meg a Hangya is feltűnik. Elviekben Superman is újra repkedni fog, elkészülhet ekkorra a Csodanő és a Villám mozifilm.

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...
Batman 3-ban biztosan nem lesz benne Joker

 

Christopher Nolan következő Batman filmjéről eddig nem sokat tudni, nem ismeretes, hogy ezúttal ki fogja terrorizálni Gotham városát. A rendező az Empire-nak annyit elárult, hogy Joker karaktere nem fog visszatérni, ez biztos. Ezen kívül szeretné Supermant kicsit modernizálni, de persze nem akarja, hogy a rajongók megorroljanak rá, kijelentette ugyanis, nem távolodhatnak el túlzottan attól, ahogy régen a képregényhőst megálmodták, megalkották.

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

 

Három színész esélyes Rébusz szerepére

 

Egyre biztosabb, hogy A sötét lovag folytatásában Gotham védelmezőjének Rébusszal kell szembeszállnia. A Comicbookmovie oldal belső forrásra hivatkozva azt írja, hogy hárman esélyesek a karakter megformálására: Joseph Gordon-Levitt, Leonardo DiCaprio és Tom Hardy.

 

DiCaprio korábban már jelezte, hogy nagyon szeretné, hogy egy képregényfilmben is szerepet kaphasson. Eddig több, mint tucat jövőbeli produkcióval is kapcsolatba hozták a nevét, ezek közül a Hoover forgatása indulhat meg hamarosan, aminek vége is lesz, mire a Batman munkálatai elkezdődnének. Gordon-Levitt jelenleg a Premium Rush akciófilm forgatásán vesz részt és elvileg utána jönne a Looper, ám abban Bruce Willis is játszana, akinek szintén van néhány betervezett filmje, így esélyes, hogy az előkészületek csak sokára fognak megindulni. Tehát Gordon-Levitt is szóba jöhet. Nagyon úgy tűnik, hogy Hardyt akár ki is húzhatjuk a listáról, hiszen hamarosan indul a This Means War forgatása, majd következik a Mad Max 4. Mindhárom színész játszott az Eredetben, amelyet Christopher Nolan rendezett.

 

 

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...
  • 1 month later...
Batman 3 pletykák – a potenciális gonoszok

 

Két új hír jelent meg a mai nap a Batman 3 rengeteg tárgyalt potenciális főgonoszát illetően, az egyik Morgan Freeman-től származik, aki az MTV Splash oldalnak nyilatkozott, míg a másikat Mark Millar posztolta a Twitterre.

Freeman állításai alapján – bár többször leszögezte hogy semmi sem biztos amit mond – úgy tűnik, hogy az újragondolt Batman sorozat részében Rébusz (the Riddler) lesz a fő ellenség, de nem ő lesz az egyedüli gonosz, akivel Batmannek meggyűlik a baja, ugyanis kisebb gonoszként, de Pingvin, Macskanő és Mr Freeze is felbukkanhat a filmben.

Mark Millar Twitter üzenete pedig a következő: “Én tudom ki(k) a gonosz a Batman 3-ban, és a Gotham City-n kívül játszodó “nagyjelenet” nagyon jónak tűnik. Abszolút ideális helyszín. A gonoszok egyike nagy gyerekkori kedvencem. Nagyon meg fogtok lepődni.” A kijelentés alapján rögtön nyomozás indult, és a jelek arra utalnak, hogy Millar a Killer Croc nevű karakterről beszél, aki a Luisinai mocsarakban él, és először Millar 13 éve korában, 1983-ban bukkant fel a képregényfüzetekben.

Ami eddig biztosnak látszik, az az, hogy több gonosszal kell majd megküzdeni a denevérembernek. Bárkik is legyenek, várjuk.

 

filmtrailer

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...
A Los Angeles Times Hero Complex nevű geek-blogjának adott interjúban Christopher Nolan elárulta, hogy a harmadik Batman-film címe The Dark Knight Rises lesz, amit úgy lehetne magyarra fordítani, hogy A sötét lovag ébredése vagy A sötét lovag felemelkedése. A rendező azt is tudatta, hogy a filmet nem 3D-ben fogják forgatni és a korábbi pletykákkal ellentétben a főgonosz nem a Rébusz lesz (ezt a karaktert játszotta Jim Carrey a rosszemlékű Mindörökké Batman-ben). A The Dark Knight Rises forgatása 2011. áprilisában kezdődik, a világpremier időpontja 2012. július 20.

[origo]

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...
6 színésznő versenyez Batman kegyeiért

 

A Deadline tudósítása szerint Christopher Nolan nekifogott a harmadik Batman film, a The Dark Knight Rises női főszereplőjének kiválasztásának.

Nolan hat színésznő közül fogja kiválasztani a Bruce Wayne új szerelmét, a neveket végigolvasva nem lesz könnyű a végleges döntést meghozni: a jelöltek tehát: Rachel Weisz (Komfortos mennyország), Naomi Watts (Eastern Promises – Gyilkos ígéretek ), Blake Lively (Tolvajok városa), Natalie Portman (Black Swan), Anne Hathaway (Jane Austen magánélete) és Keira Knightley (Karib-tenger kalózai sorozat).

A kiválasztott színésznőbe a hírek szerint nem csupán Bruce Wayne, de egy gonosz karakter is szerelmes lesz, így a készítők a klasszikus szerelmi háromszöggel akarják tovább fokozni az izgalmakat, feltételezhetően sikerrel.

A szereplők közé Tom Hardy is bekerült, aki valószínűleg szinten a sötét oldalt erősíti.

Ti kit látnátok szívesen a szerepben?

 

filmtrailer

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...
Újabb érdekes infók a harmadik Batman-mozifilmről

 

Szinte minden nap felüti a fejét egy, a Dark Knight Rises című mozifilmmel kapcsolatos pletyka. Ráadásul most már azt sem vehetjük biztosra, hogy az új Batman-film címe Dark Knight Rises lesz

 

Mivel a készítők továbbra is titkolóznak, így természetes, hogy folyamatosan újabb és újabb pletykák és hírek kelnek szárnyra a 2012-re tervezett Dark Knight Rises-ról. Az azonban, hogy melyik hír pletyka és, melyik pletyka hír, csak utólag fog kiderülni. Az Entertainment Weekly például egy rajongói oldal infóját adta tovább, miszerint a Christopher Nolan filmjének története a Douglas Moench által írt Prey sztoriját fogja követni, melyet a Batman: Year One nemhivatalos folytatásaként tartanak számon. Ha ez igaz, akkor Dr. Hugo Strange lenne az egyik főgonosz, és Macskanő is feltűnhetne a filmben.

 

A második pletyka arról szól, hogy a készítők lecsaptak a George Miller elhalt Justice League-filmjében gonosztevőként felhasználni tervezett Talia al Ghulra, Ra's al Ghul lányára, aki egyben Bruce Wayne szerelmének tárgya is lenne. A Justice League-ben Teresa Palmerre bízták volna a szerepet. Palmer elmondta a Moviewebnek, hogy szerinte nagyobb nevet fognak választani a szerepre, de azért mozgósította az ügynökét, hogy dobja be a nevét Nolannél.

 

A harmadik csak egy aprócska infómorzsa, miszerint a Screen Junkies megkérdezte Christian Bale-t, hogy mit szó a harmadik Batman-film címéhez, mire kiderült, hogy a színész nem is tudott a közszájon forgó címről, majd azt felelte: "Azt sem tudom, hogy igaz-e ez az infó. Amíg Chris el nem árulja nekem, addig nem tudom, mi lesz a film címe."

 

SG

Link to comment
Share on other sites

Még egy adag :)

 

Bale megerősítette Christopher Nolan korábbi nyilatkozatát, miszerint a The Dark Knight Rises-ben utolsó alkalommal láthatjuk őt a Batman kosztümben:

“Nagyon izgatott vagyok, mivel Chris [Nolan] ragaszkodik hozzá, hogy ez legyen az utolsó“ – magyarázta. “Többet nem tudok. Chris majd elmondja, amit tudnom kell, amikor itt lesz az ideje. Ez a negyedik közös filmünk. Valószínűleg kicsit többet tudok a filmről, mint bárki kívülálló, de meglepődnétek, milyen kevéssel. Lesz időm bőven felkészülni rá, bármit is kell tennem. Ő egy pokoli jó filmes. Bízom benne, hogy valami hatalmassal fog előjönni.”

 

A The Dark Knight Rises tartalmát illetően pedig az a legújabb feltételezés, hogy a Legends of The Dark Knight képregény “Prey” sztorivonalán fog alapulni, ami több ponton is egyezik az eddig napvilágot látott információkkal.

A “Prey” középpontjában Dr. Hugo Strange, egy befolyásos pszichiáter áll, aki egy csapatot állít össze, hogy elkapja Batmant, akit megszállottan üldöz évek óta. A csapat vezetője az újonnan kinevezett Gordon rendőrfelügyelő, akinek mérlegre kell tenni Batman füződő lojalitását és a város iránt képviselt megnövekedett felelősségét. Dr. Strange időközben felfedi Batman kilétét és halálos játékokat űz vele, melyek végén megölné a hőst, hogy aztán átvegye helyét.

Nézzük a közös pontokat:

- Gordon hadnagyot épp A sötét lovag végén nevezik ki rendőrkapitánnyá – stimmt.

- Egy korábbi pletyka szerint Tom Hardy Hugo Strange szerepében fog feltűnni – szintén egyezik.

- szintén egy régebbi hír az, hogy Macskanő is felbukkan a filmben: a karakterrel a Prey-ben is találkozhatunk – újabb pipa.

- Nolan annyit már elárult, hogy sem Joker-rel, sem Rébusz nem fog szerepelni a The Dark Knight Rises-ben – újabb egyezés, a Prey-ben sincsenek benne.

filmtrailer

 

Link to comment
Share on other sites

Hát én nem tudom.

Mindenkinek megvan a saját véleménye,ahogy nekem is,Nekem marhára tetszet a Sötét Lovag.

Személy szerint nagyon várom a folytatást. Joker hiányozni fog.

Részemről,a Heath Ledger által megformált Joker a legjobb "főgonosz" volt amit életemben láttam.

Mindent vitt,Anarchia Forever :lol:

Durva dolgokat mondott,amik szerintem a mai Kapitalista,Pénzközpontú világban abszolút helytállóak.

Azokról a "csámcsogásokról" nem is beszélve.

Nekem Átjött :P:lol:

Remélem a színvonal marad!

Link to comment
Share on other sites

Joker fel fog tűnni a következő Batmanben ??

 

Heath Ledger 2008 elején elhunyt, de előtte még letudta jeleneteit A sötét lovagban (The Dark Knight). Alakítását mindenki éltette, a nézők többsége szerint zseniálisan formálta meg az őrült Jokert, Batman ádáz ellenfelét, így érezte az Akadémia is, aki poszthumusz Oscarral jutalmazta Ledgert.. A bemutató után felmerült, hogy a karakter ismét vissza fog térni, egyes pletykák szerint más színészre bíznák Jokert, de olyasmit is lehetett hallani, hogy a Christopher Nolan által leforgatott, de a filmbe be nem került jelenetekből fognak bevágni a következő részbe.

 

A Movieweb a produkcióhoz közel álló forrásokra hivatkozva azt írja, hogy ugyanaz a csapat fog munkálkodni a The Dark Knight Rises címre hallgató harmadik felvonáson, akik a Tron: Örökségen is dolgoztak, nekik köszönhető, hogy Jeff Bridges arcát megfiatalították. Ők Ledger eddigi jeleneteit használják fel és a motion capture technikát is igénybe veszik. Joker nem fog sokat szerepelni, csak egy rövid jelenete lesz, mint pl. Arnold Schwarzeneggernek a Terminátor: Megváltásban (bár a CGI-t itt többen nagyon gyengének találták).

 

A Showbiz Spy is valami hasonlót ír, saját információi szerint "az ötlet az, hogy a kivágott jeleneteket és CGI-t felhasználva Joker még egyszer visszatérjen. Chris némi folytonosságot szeretne a két Batman film között és a franchise-zal tisztelegni akar Heath az általa eljátszott Joker előtt. Csak egy pillanatra láthatnánk a figurát és csakis akkor, ha Heath családja beleegyezik."

 

filmdroid.blog

Link to comment
Share on other sites

Christian Bale után ismét új Batman lesz

 

Mivel Christopher Nolan a Dark Knight Rises-t követően nem akar több Batman-mozifilmet készíteni, ezért Christian Bale sem akarja többször eljátszani a jelmezes igazságtevőt. A sorozat viszont nélkülük is folytatódhat.

 

Christian Bale bejelentette, hogy harmadik Batman-filmjét követően másnak kell legközelebb magára öltenie a fekete gúnyát, mivel a The Dark Knight Rises lesz az utolsó jelenése Bruce Wayne-ként: "Hiszem, hogy most fogom utoljára alakítani a Denevérembert." - mondta a színész, de azért nyitva hagyott egy kiskaput, ugyanis hozzátette, hogy "hacsak nem gondolja meg magát Chris", ezzel utalva arra, hogy ha a rendező, Christopher Nolan ismét Batman-mozit készítene és vele képzelné azt el, akkor minden bizonnyal nem lenne kifogása a visszatérés ellen.

 

Jelenleg Christopher Nolan a Dark Knight Rises előkészületeivel foglalatoskodik, ideje pedig van bőven, hiszen a 2012. júliusi premierre belőtt film forgatása csak jövőre kezdődik el. Christian Bale jelenleg új, bokszolós filmjét promotálja. A Mark Wahlberg főszereplésével készült The Fighter amerikai premierjére december tizediké kerül sor.

 

SG

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.



×
×
  • Create New...