hankock Posted Március 10, 2010 Share Posted Március 10, 2010 Kanadai kutatók választ kaptak arra a kérdésre, hogy éjszaka - a nappali időszaktól eltérően - miért nem kell rendszeresen innunk, illetve felkeresnünk a mellékhelységet. Mint kiderült, belső óránk gondoskodik arról, hogy alvás közben különösen sok hormon ürüljön a vérbe, aminek révén testünk hatékonyabban raktározza a vizet. A szervezet vízháztartásának legfontosabb irányítóegysége a vízfelvétel és vízleadás egyensúlya. Alvás közben azonban testünk nem jut folyadékhoz, ezért ahhoz, hogy minden fontos szerv ilyenkor is ellássa feladatait, a vízveszteséget minimalizálni kell. Mindeddig azonban nem sikerült rájönni ennek mikéntjére. Eric Trudel és Charles Bourque, a kanadai McGill Egyetem kutatói kollégáikkal együtt most megfejtették a jelenség okát. Szerintük alvás közben a víz érzékeléséért felelős idegsejtek a vazopresszin elnevezésű hormon termeléséért felelős idegsejteket fokozott működésre ösztönzik. A vazopresszin irányítja a szervezeten belül a víz raktározását. Éjjel valószínűleg gondoskodik arról, hogy a szervezet alig veszítsen vizet. Elképzelésüket a kutatóknak egyelőre patkányokon sikerült bizonyítaniuk. A rágcsálók agyának vékony rétegeit elszigetelték, miközben a vízérzékelésért, a vazopresszin termeléséért és a belső óráért felelős sejtek épek maradtak. Ha a belső óra alvás üzemmódban ketyegett, javult a vízérzékelők és a hormontermelők közti kommunikáció. Az ébredést követően romlott ez a kapcsolat - mutatta ki a sejtek elektromos aktivitásáról tájékoztató mérés. Mivel a patkányok éjszakai állatok, mindenképp meg kell még vizsgálni, hogy a megállapítás az emberre is érvényes-e. MTI Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Brendon13 Posted Március 13, 2010 Share Posted Március 13, 2010 Érdekes Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.