Jump to content
PirateClub.hu

Igazolták a dinoszauruszgyilkos aszteroida elméletét


petit :)
 Share

Recommended Posts

A Földbe becsapódó óriási aszteroida az egyetlen logikus magyarázat a dinoszauruszok 65,5 millió évvel ezelőtti kihalására - jelentette be egy nemzetközi kutatói csoport. A 41 tudós - geológusok, geofizikusok, paleontológusok, éghajlatkutatók - az utóbbi 20 évben gyűjtötte össze a kréta-tercier kihalási eseménnyel kapcsolatos bizonyítékokat.

 

A kréta és a harmadidőszak határán a fajoknak több mint a fele eltűnt egy geológiai szemszögből rövid időszak alatt: ez a világ különböző részein található üledékes kőzetekben rendszerint egy vékony vonalként jelenik meg, amelyet K-T határnak neveznek.

 

A röpképtelen dinoszauruszok fosszíliái a K-T határ alatt találhatók, jelezve, hogy ezek az állatok közvetlenül az eseményt megelőzően, illetve az alatt haltak ki. Az emlősök és a madarak viszont kis veszteséggel túlélték a pusztító katasztrófát. A kutatók véleménye eddig megoszlott az okokra vonatkozóan: egy részük azt feltételezte, hogy a K-T kihalásokat egy aszteroida-becsapódás (a Chicxulub-becsapódás Mexikó területén) okozhatta, mások a megnövekedett vulkáni tevékenységet tartották vétkesnek.

 

Körülbelül 66 millió évvel ezelőtt, a kréta időszak végén ugyanis az indiai Dekkán-plató (Dekkán-trapp) területén erőteljes vulkanikus tevékenység zajlott 1,5 millió éven át. A plató az egyik legnagyobb vulkanikus terület a Földön: több megszilárdult bazaltfolyam rétegből tevődik össze, amelyek együtt több mint 2000 méter vastagon fednek le egy 500 000 négyzetkilométeres területet.

 

Az aszteroida a hirosimai atomrobbanásnál milliárdszor nagyobb erővel csapódott be bolygónkba. Biztonsággal állíthatjuk, hogy a becsapódás óriási tűzvészeket, valamint a Richter-skála szerinti 10-es fokozatú földrengést, és ennek következményeként fellépő szökőárakat okozott. A dinoszauruszok koporsójába az utolsó szöget a katasztrófa nyomán fellépő környezeti változások okozták: a légkörbe jutott óriási mennyiségű por sötétségbe borította Földünket, beköszöntött a globális tél, megölve mindazokat a fajokat, amelyek nem voltak képesek alkalmazkodni e pokoli viszonyokhoz - magyarázta Joanna Morgan, az Imperial College of London kutatója, a tanulmány társszerzője.

 

Mint Peter Schulte, a német Erlangeni Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője rámutatott, a leletek tanúsága szerint a kihalási esemény 65,5 millió évvel ezelőtt történt, és a dinoszauruszok mellett igen gyorsan a tengeri és szárazföldi ökoszisztémákat is elpusztította. Erre az egyetlen logikus magyarázat az aszteroida becsapódása.

 

Az indiai aktív vulkanikus tevékenység csupán kisfokú módosulásokat váltott ki a tengeri és a szárazföldi ökorendszerekben a K-T eseményt megelőző 500 ezer évben. Ez is arra utal, hogy nem a vulkánok a vétkesek. Az aszteroida-elméletet igazolják a légkör összetételében bekövetkezett változások is: a becsapódás révén sokkal több kén, por és pernye kerülhetett sokkal rövidebb idő alatt a levegőbe, mint a vulkánkitörések alatt.

 

Egy másik társszerző, Gareth Collins, az Imperial College of London kutatója azt emelte ki, hogy az esemény új távlatokat nyitott az emlősök előtt. A K-T esemény kulcsfontosságú pillanat volt a Föld történetében, mivel megnyitotta az utat, hogy az ember váljon bolygónk domináns fajává.

 

index

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...