hankock Posted Március 4, 2010 Share Posted Március 4, 2010 (edited) Nemrég kezdődött el a casting a The First Avenger: Captain America-hoz, és rögtön kaptunk is egy szinopszist a filmhez: A nagy világválság alatt született Steve Rogers egy szegény család gyengécske fiaként nőtt fel. A II. világháború kitörésekor Rogers elszörnyedve hallgatta a nácik által elkövetett szörnyű tetteket, és úgy döntött, beáll a seregbe, hogy harcoljon világuralomra törekvő hatalom ellen. Törékeny testalkata és egészsége miatt elutasították a felvételi kérelmét, ám a család egy régi ismerőse, Chester Phillips tábornok megoldást kínál a kétségbeesett fiú számára: egy szigorúan titkos kísérletben vehet részt, amit Operation: Rebirth fedőnéven zajlik. Néhány teszteléssel eltöltött hét után beadnak neki egy “szuperkatona” szérumot, és “vita-rays” sugarakkal kezdik el bombázni, Roger fizikuma pedig gyökeresen átalakul: a legtökéletesebb testfelépítésre tesz szert, amit csak ember elérhet. Ezt követően intenzívv fizikai és taktikai tréningek során megy keresztül, három hónappal később pedig megkapja első küldetését, immár mint Amerika Kapitány. Elpusztíhatatlan pajzsával és újonnan szerzett harcászati szakértelmével Amerika Kapitány méltó ellenfele lesz minden gonosznak, az emberek szemében pedig hamarosan a szabadság jelképévé emelkedik. A castingra visszatérve több embert “kipróbáltak” már a címadó szerepre: – Chace Crawford, John Krasinski, Scott Porter, Mike Vogel, Michael Cassidy, Patrick Fleuger – és az ígértek szerint pár héten belül hivatalos döntés is születik. Ha minden igaz, június 28-án kezdik el forgatni a filmet, és 2011. július 22-én be is szeretnék mutatni. filmdroid Módosította Március 25, 2011 hankock Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
nickey Posted Március 6, 2010 Share Posted Március 6, 2010 Ezazzz!! Az Amerika kapitánya nagyon jó mese, és örülök hogy megfilmesítik Gondolom a Marvell készíti.. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Hanoi Posted Június 22, 2010 Share Posted Június 22, 2010 A filmet már elkezdték forgatni, a szereplők is meg vannak hozzá, elvileg. De lehet egy másik projekt fut: A bosszú angyalai néven, képregényben a kedvencem volt, a film adaptációk meg elég sikeresek mostanában. Én már várom. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Június 23, 2010 Author Share Posted Június 23, 2010 Amerika Kapitány teaser poszterAmerika Kapitány vázlatok Megjöttek az Amerika Kapitány első vázlatai, így fog festeni Chris Evans a címszereplő kosztümjében. Mint már leírtam Steve Rogers egy nyápic, betegeskedő férfi lesz, akit felvesznek a szuperkatona programba, onnan aztán dagadó izmokkal távozik, aztán bevetik a második világháborúban. Elvileg lesz egy cameo Nick Fury részéről, bár minden bizonnyal csak a végén, Tony Stark biztosan nem tűnik fel a filmben, viszont apja, Howard jelen lesz.Thor és Amerika Kapitány logó A Marvel stúdió a 2010-es Licensing International Expon mmutatta be a Thor és az Amerika Kapitány filmek logóját, mindkét alkotás jövő év nyarán kerül a mozikba, majd egy évre rá tagjai lesznek a Bosszú Angyalainak. És ha már Marvel, akkor egy pletykát is megosztok Veletek. A Forces of Geek szerint nagy az esélye arra, hogy Rosamund Pike lehet Emma Frost az X-Men: First Classban, ugyanis aegy X-Men: Origins Emma Frost képregénnyel látták kijönni a produkció casting igazgatójának az irodájából. Ez nem jelent semmit, anno Eva Longoria mászkált néhány képregénnyel a hóna alatt és egyből szárnyra kaptak olyan híresztelések, hogy ő lesz Darázs Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Szeptember 24, 2010 Author Share Posted Szeptember 24, 2010 Pár kép és videó az Amerika Kapitány forgatásáról Az Amerika Kapitány mozifilm forgatásához már hozzáláttak, Joe Johnston rendezésében készül az alkotás és Chris Evans játssza a főszerepet, ő dobálhatja a csillagos pajzsát a németek arcába. Kikerült a világhálóra néhány fotó a forgatásról, egyelőre ezeken nem látható Evans, csupán a kaszkadőrje vigyorog, illetve a Kapitány pajzsát is szemügyre vehetjük, bár az kissé megviselt, szóval ez még nem az elpusztíthatatlan anyagból készült. A filmet július 22-én mutatják be, 2012-ben pedig újra fel fog tűnni a képregényhős, akkor a Bosszú Angyalai csapat tagjaként fog akciózni. Gőzerővel forog az Amerika kapitány mozifilm, Chris Evansról eddig még nem érkezett semmiféle anyag, nem láthattuk, hogy miképp fog kinézni a képregényhős kosztümjében, talán majd pár kémfotó kikerül róla a netre. Most is csak pár forgatási képről és videóval tudok szolgálni, az elsőn Hayley Atwell lövöldöz bátran az előle menekülő kocsira, a színésznő Peggy Cartert, a franciák egyik ügynökét és a főhős szerelmét játssza. ">" type="application/x-shockwave-flash" wmode="transparent" width="425" height="355"> Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
b.frenk Posted Szeptember 24, 2010 Share Posted Szeptember 24, 2010 Uhh, város a film nagyon! Szerintem jó ötlet ezt megcsinálni, a Pókember 2-3 helyett ezt és a Thor-t kellett volna megfilmesíteni én azt gondolom. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Október 28, 2010 Author Share Posted Október 28, 2010 (edited) Ime néhány fan-made trailer és teaser, nem hivatalosak, de már pár részlet van a filmből, ha kijön a hivatalos, felrakom Módosította Október 28, 2010 hankock Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Október 29, 2010 Author Share Posted Október 29, 2010 Néhány kép az Amerika Kapitányból Az Entertainment Weekly címlapján Amerika Kapitány feszít, Chris Evans egyelőre maszk nélkül látható. A Marvel egyik legismertebb képregényhőse első mozis kalandja jövőre kerül a mozikba, majd egy évre rá ismét fel fog tűnni a vásznakon Vasember és Thor társaságában. A film a második világháborúban fog játszódni, bemutatják, hogy miképp kapta egy beteges, csenevész katona, Steve Rogers a szuperkatona szérumot, majd láthatjuk, hogy ahogy bevetik a németek ellen. A ComicBookMovie pedig néhány képet tett közzé, ezeket is szemrevételezheted. filmdroid Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted November 1, 2010 Author Share Posted November 1, 2010 Még néhány kép: http://www.ew.com/ew/gallery/0,,20385926_20437910,00.html Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted November 8, 2010 Author Share Posted November 8, 2010 Amerika Kapitánya hírek: A stúdió annyira bízik a Kapitány sikerében és Chris Evansben, hogy a színésszel 9 filmes(!) szerződést írnának alá, három rész a kapitányból, három az angyalokból és még három az egyéb Marvel filmekből. Amerika Kapitány és Steve Rogers között jókora testalkatkülönbség van, ezért mivel Chris Evanst nem lehet egyik napról a másikra felgyúrni és leszívni, Joe Johnston egyszerű kamera beállításokat és ruházati trükköket alkalmaz. A pénzéhes stúdió minden nem amerikai embernek tehet egy szívességet. Az az ötletük hogy a cím Az első bosszúálló lesz nyugaton kívül és csak a “lehetőségek országába” lesz Amerika Kapitány. Csak kicsit lettem erre berágva. A sztori a következő, ha valaki nem akarja tudni, akkor az ne olvassa el: Amerika Kapitány egy elit-alakulatot vezet hogy elkapják Hitler jobb kezét, Red Skullt! A ruha, amit a képregényben láthattunk szintén jelen lesz, de későbbiekben egy speciális ruhát kap, na kitől? Vasember édesapjától, Howard Starktól. filmuniverzum Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Január 16, 2011 Author Share Posted Január 16, 2011 (edited) Amerika kapitány szerelése Pár napja, Pókember új ruhájával közel egy időben került fel az internetre egy elég rossz minőségű kép, amiben végre Amerika kapitányt is megcsodálhatjuk teljes felszerelésben – megérkezett a fotó jó minőségű változata is, amin tüzetesen szemügyre vehetjük Steve Rogers-t, a II. világháború alatt kifejlesztett amerikai szuperkatonát. Az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger 2011. augusztus 4-én, két héttel az USA premier után, a UIP-Duna Film forgalmazásában kerül a magyar mozikba. filmtrailer Módosította Január 16, 2011 hankock Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SzegediXY Posted Február 7, 2011 Share Posted Február 7, 2011 Nagyon várom. Szerintem egy kissé eredeti ötlet és nem is az a teljesen hihetetlen szuperman (ami nem rossz), meg fantasztikus négyes (ami szintén nem rossz), ráadásul kreatív a jelmez. Szerintem ez a ruha ezerszer jobb, mint a tökéletes vonalakkal meghúzott egyszívű csillogó rikító valami, ami majdnem minden ilyen főszereplőre jellemző. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SzegediXY Posted Február 10, 2011 Share Posted Február 10, 2011 Bocsi, hogy itt is duplán kommentelek, de ez is egy hír, ami előrébbkéne, hogy kerüljön: Hankock, mostmár tényleg azt kell mondanom, hogy kicsit lemradtál Miért csk én keresgéljek? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Flóri Bá Posted Február 11, 2011 Share Posted Február 11, 2011 A képregényben AC mindig is csak okostojáskodott, de igazi hasznát nem vették a harcokban. Vezetőnek kiváló, de szerintem, mint egyéni karakter béna. Főleg ezzel a jön a csillagos tuningfiú és lenyomja a krautokat stílussal. Kb. a Wolfeinstein játék megfilmesítve! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SzegediXY Posted Február 13, 2011 Share Posted Február 13, 2011 A játékának a trailerjében pont ezt olvastam, csak angolul Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Március 1, 2011 Share Posted Március 1, 2011 Amerika Kapitány rövid hír: Az Amerika Kapitány film zeneszerzője Alan Silvestri lesz. Legutóbb a Szupercsapat (The A-Team) című filmben hallhattuk munkáit. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Március 4, 2011 Author Share Posted Március 4, 2011 A Vörös Koponya Az Amerika Kapitány mozifilmben a képregényhős nagy ellenfele Vörös Koponya lesz, akit Hugo Weaving formál meg. Azt hiszem nem kell taglalni, hogy miről kapta a figura a nevét. A karakterről a marveldatabase oldalon tudhatsz meg többet. Spojler: Története Johann Schmidt, vagyis A Vörös Koponya, egy alkoholista német apa fiaként látta meg a napvilágot. Apja később az öngyilkosságba menekült, Johann pedig árvaházba került, de hét éves korában megszökött onnan, és utcai zsebesként tengette életét. Ahogy nőtt, bűnlajstroma egyre hosszabb lett, és tolvajlásért börtönbe zárták. Kiszabadulva egy zsidó cipőkészítő mesternél kezdett dolgozni. A mester lánya beleszeretett az ifjú Schmidt-be, de a fiú megölte őt, és ezzel új célt talált életének… Amikor a nácik hatalomra kerültek Németországban, Schmidt abban a szállodában talált munkát, ahol Adolf Hitler rendezte be főhadiszállását. Hitler és tudósai ekkor már dolgoztak egy olyan projecten, amely által létrehozhatják a tökéletes náci katonát. Johann minden követ megmozgatott, hogy a Hitler őt válassza a kísérlethez. Hitler maga mellé vette őt, és megkezdődött Johann átformálása. Schmidt-et intenzív tréningnek vetették alá, és a kiképzés végén megkapta a maszkot, és a Vörös Koponya nevet. A Koponya kizárólag Hitler parancsainak volt alárendelve. A Koponya az 1940-es évek legsötétebb figurája lett, és a tökéletes bűnöző végül szembekerült a tökéletes hőssel, Amerika Kapitánnyal, akit az USA kormánya „hozott létre”. A Vörös Koponya volt az egyetlen náci tiszt, aki teljesen szabad kezet kapott Hitlertől. A Koponya csapata sem volt éppen mindennapi, tagja volt a robot specialista Brain Drain, és Strucker Báró is. A második világháború tetőpontján, Hitler parancsot adott a Vörös Koponyának, egy gigantikus hadi gépezet, az „Alvók” megépítésére. A gép egy rejtélyes energiával működő térkapu volt, amely a Szövetséges hatalmak győzelme esetén, a teljes Földet elpusztította volna, egy tér-idő kapun keresztül. Mikor Hitler a vesztét érezte, utasítást adott a Zéró Napon a gép bevetésére. A Szövetséges erők titokban ledobták Berlin fölött Amerika Kapitányt, aki megsemmisítette a bázist és a gépet. Egyedül a Vörös Koponya menekült meg a robbanás után. A Vörös Koponyára évekkel később, a háború után talált rá egy kutató csoport, a THEM, a H.Y.D.R.A. egyik alegysége, amelynek Strucker Báró volt a vezetője. A Koponya rengetegszer szembekerült Amerika Kapitánnyal, utolsó összecsapásukkor a Vörös Koponyának már elfogyott az életben tartó széruma, és meg is halt. Testét lánya hamvaszttatta el, de egy alteregója bármikor felbukkanhat. filmdroid/marvel database Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Március 19, 2011 Share Posted Március 19, 2011 A Marvel úgy döntött, hogy újraforgatják az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló néhány jelenetét, de emiatt nem módosul a premier időpontja. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SzegediXY Posted Március 20, 2011 Share Posted Március 20, 2011 A spoilernek csak a fele spoiler,mert ennek szerintem a fele sem lesz a filmben. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Március 25, 2011 Author Share Posted Március 25, 2011 Kinn a magyar nyelvű előzetes: Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SzegediXY Posted Március 27, 2011 Share Posted Március 27, 2011 ÚÚÚÚ de nagyon várom Szerintem megérdemel majd egy mozit ez is Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Április 15, 2011 Share Posted Április 15, 2011 Amerika kapitány 2 - Hogyan folytatódik? Aki lemaradt volna az ne érezze magát butának, hiszen a folytatás gondolata is újkeletű - a stúdió a bemutatkozó rész és a Bosszú Angyalai mellett egy második epizódban is visszahozná a kapitányt. Az augusztus negyedikén betoppanó első bosszúálló időrendben a II. világháború idején játszódik, ezt a szálat követi majd a jövő nyáron várható Bosszú Angyalai, ám a stúdió csavarva egyet az idővonalon az Amerika kapitány folytatásában újra vissza szeretne térni az 1940-es évekre. Vajon hogyan hozzák vissza Steve Rogers-t a Bosszú Angyalai után a múltba? Chris Evans valószínűleg benne lenne a mókában, ha már egyszer úgyis kigyúrta magát a szerep kedvéért. Örömmel fogadnátok a folytatást? Végülis, az X-Men gárdához hasonlóan Amerika kapitány is Marvel tag. Így a minőségre biztosan nem lenne panasz... cinestar.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Június 9, 2011 Author Share Posted Június 9, 2011 Tv szpottok: Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Június 14, 2011 Author Share Posted Június 14, 2011 Poszter: Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Június 18, 2011 Share Posted Június 18, 2011 Újabb képek Még egy adag képpel örvendeztették meg az Amerika Kapitányt várók seregét, még egy előzetesre van azért kilátás, sőt biztos nem hagyják ki az alkalmat, hogy legalább 20-30 jelenetet kipakoljanak a netre. filmdroid.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Június 29, 2011 Author Share Posted Június 29, 2011 Trailer 2: Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SzegediXY Posted Augusztus 6, 2011 Share Posted Augusztus 6, 2011 Már megy a mozikban. Érdemes megnézni? Holnap 10-től lesz nálunk, lehet elmegyek rá. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Augusztus 11, 2011 Author Share Posted Augusztus 11, 2011 hát nálam leszerepelt a béna akciójelenetekkel jo nak indult de az effektek ittottt gagyik lettek de nagyon Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SzegediXY Posted Augusztus 11, 2011 Share Posted Augusztus 11, 2011 Annyira nemvolt rossz. Egy mozit talán nem ért meg, de egy letöltést mindenképpen. Furcsa volt látni Stark apját/nagyapját, és hogy mennyire kezdi a Marvel összeszedni a filjeit a bosszúállókhoz. Az eleje kicsit vontatott volt, de kellett bele az a rész is, mert utána az akciójelenetek nagyon jók voltak szerintem. Azért az érdekes volt, hogy nem tudtak belőle "többet" csinálni, mert ezt még mondták is a film eleje felé. Ha valaki meg akarja nézni majd az Avengers-t, az töltse le ezt is Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.