Jump to content
PirateClub.hu

A viszkis


hankock
 Share

Recommended Posts

Ambrus Attila, vagy ismertebb nevén a whiskys rabló börtönbe kerülése után úgy hírlett, hogy film fog készülni a férfi életéről és a főszerep iránt pedig nem más, mint Johnny Depp érdeklődik. Eltelt néhány év, sokan talán már el is felejthették, hogy erről szó esett, ám kiderült, hogy nem került a fiók mélyére a tervezet. Dobray György az origonak mondta el, hogy sínen van a produkció, megnyerték Charlie Cox-ot a főszerepre, azaz Cox fogja alakítani Ambrust. A színész többek között játszott A velencei kalmárba, a Casanovában és a Csillagporban is.

 

A további szerepekben Luke Goss, Honor Blackman, Trill Zsolt és Oroszlán Szonja tündökölhet. A viszkis címre hallgató film forgatásához áprilisban kezdenek és angol nyelvű lesz, itthon szinkronizált változatban fogják bemutatni, a tervek szerint télen már a mozikba kerülhet az alkotás.

 

A történet a 90-es években fog játszódni, a cselekmény azt az időszakaszt fogja bemutatni, amikor Ambrus rabolni kezdett, de lesznek benne olyan jelenetek, amelyek a főszereplő gyerekkorát mutatják be. Nem csak a megtörtént dolgok, hanem néhány fiktív elemet is tartalmazni fog a film.

 

filmdroid

 

Dobray György (Szerelem első vérig) filmrendező az [origo]-nak elmondta, hogy fél órája vált biztossá, hogy Charlie Cox játssza a whiskys rabló néven elhíresült Ambrus Attila életéről szóló film, A viszkis főszerepét. Az 1982-es születésű angol színész elsősorban a Csillagpor főszerepéből lehet ismerős, de szerepelt többek közt a 2004-es A velencei kalmár-ban és a 2005-ös Casanová-ban is.

 

 

A rendező elmondta, hogy a színészt hosszú casting-folyamat során választották ki az angol-magyar koprodukcióban megvalósuló filmhez. A további főszereplők közt láthatjuk majd Honor Blackmant, aki a Goldfinger című James Bond-filmben Pussy Galore-t alakította, valamint Luke Gosst (Hellboy II), Oroszlán Szonját és Trill Zsoltot is. A film angol nyelvű lesz, de Magyarországon természetesen szinkronizált változatban mutatják majd be.

 

A forgatókönyvet Dobray írta: "közvetlen kapcsolatban álltam a whiskyssel, a könyv a vele való beszélgetések és a naplója alapján született meg, de sok fiktív elemet is tartalmaz a magánéletével kapcsolatban". A rendező hozzátette, hogy a - még mindig börtönbüntetését töltő - Ambrus Attila olvasta és "elfogadta" a könyvet. A film nagy része a 90-es években, a whiskys rablásai idején játszódik majd, de szerkezete nem lineáris lesz, és visszapillantásokon keresztül Ambrus erdélyi gyerekkora is megjelenik benne.

Honor Blackman a Goldfinger című filmben

 

A viszkis forgatása a tervek szerint április közepén kezdődik és nyolc héten át tart majd. Budapesten, Erdélyben és egy mediterrán nyaralóhelyen is dolgozik majd a stáb. A film októberre készül majd el, és télen mutathatják be nem csak itthon, hanem egy világforgalmazó révén külföldön is.

 

origo
Link to comment
Share on other sites

  • 7 years later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...