Jump to content
PirateClub.hu

Penge 4. - Reebot


hankock
 Share

Recommended Posts

Wesley Snipes karrierje a Penge 3 után erős mélyrepülésbe kezdett, ráadásul a színész csak ezzel a franchise-zal tudott valamirevaló bevételt produkálni. A harmadik rész eredményeivel nem voltak túlságosan megelégedve a stúdiónál, így hiába mutatták be a Fénybenjáró segítőit (Nightstalkers), nem kaptak külön sorozatot, csak egy lagymatag, erőtlen 1 évadot megért Penge szériát hoztak össze.

 

Hamarosan a mozikba került a Brooklyn't Finest thriller-dráma, amelyben Snipes is (mellék)szerepel, az egyik sajtókonfenecián nekiszegezték a kérdést: Lesz-e Penge 4? A színész azt mondta, hogy szóba hozták néhányszor a folytatást és nagyon szívesen eljátszaná újra a vámpírok nagy ellenségét. Ha elétesznek egy forgatókönyvet és azzal meg lesz elégedve, akkor boldogan igent mondana a negyedik részre. Arról nem esett szó, hogy van-e vagy írják-e már a forgatókönyvet. Mellesleg (szerintem) Snipesnak teljesen mindegy milyen forgatókönyvet fog kézhez kapni.

 

Tavaly nyáron Stephen Norrington, a Penge első részének a rendezője azt nyilatkozta, hogy betervezett egy új trilógiát a sztorihoz kapcsolódóan, de ezek előzményfilmek lennének és az első felvonásban megismert Deacon Frostot állítja a középpontba. A karaktert ismét Stephen Dorff fogja játszani.

 

filmdroid
Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...
  • 2 weeks later...
  • 4 years later...

Wesley Snipes egyik legismertebb szerepe Penge (Blade) volt. A harmadik rész forgatása alatt elég nehezen lehetett vele bírni, később pedig 5 millió dollárra perelte a New Line-t és a producereket. A színész egy ideig sitten ült adócsalás miatt, majd az Expendables – A feláldozhatók 3-mal  (The Expendables 3) térhetett vissza a vászonra. Egy interjúban megemlítette, hogy szívesen bevállalná a Penge 4-et, újra boldogan hentelne vámpírokat, ha lehetősége adódna rá.

Elvileg erre lehetősége is lesz. a New York Daily News pletykalap forrásaira hivatkozva megírta, hogy Snipes le is szerződött a folytatásra, 3 millió dollár ütötte a markát és a profitból is részesülni fog.

Már csak azért se vegyük készpénznek a hírt, mert a Penge első három részét a New Line-nál készítették, majd a jogok visszakerültek a Marvelhez. Hogyan is tudna folytatni egy olyan franchise-t, amely egy másik stúdió berkein belül született.

 

filmdroid

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...