Jump to content
PirateClub.hu

Veszélyben lévő sorozatok


bikas
 Share

Recommended Posts

Ahogy közeledik a tévés évad vége, egyre több a találgatás, hogy melyik sorozat fejeződik be végleg, akár lezáratlanul, s melyik folytatódik. Mi megmondjuk.

 

Amerikában a sorozatok vagy országos csatornákon, az ABC-n, a CBS-en, az NBC-n, a Foxon és a CW-n futnak, vagy különböző kábelcsatornákon, mint a Showtime, az HBO, a USA vagy a Syfy. Előbbi adókra jellemző, hogy szeptembertől májusig adják fő sorozataikat, utóbbiak pedig főként nyáron és télen, amikor a legtöbb, országos csatornán adott sorozat szünetel.

 

1zbs8kw.jpg

 

Mivel az országos sorozatok jelenlegi évadjából már csak alig három hónap van hátra és valószínűleg a nézettségek már nem fognak nagy mértékben változni, boldog-boldogtalan próbálkozik megjósolni, hogy mely sorozat ér véget és mely folytatódhat. Akadnak csatornák, amik megelőzik a találgatásokat és már be is jelentettek pár címet a biztosan folytatódó alkotásaik közül, azonban sok sorozat sorsa csak májusban, a pilotszezon befejezte után dől majd el.

 

A már bejelentett, 2010 őszén biztosan visszatérő sorozatok közül olyanokat lehet említeni, mint az NBC-től a Parks and Recreation című komédiát ás a Tiszta szívvel foci című drámát, a CBS-től a Survivor és a The Amazing Race című valóságshow-kat, illetve az Így jártam anyátokkal, az Agymenők és a Két pasi meg egy kicsi című szitkomokat, a Foxtól például az American Idolt, a Dr. Csontot, a Glee-t, az American Dadet, a Cleveland Show-t, az ABC-től a Cougar Townt, a Modern Family-t és a The Middle-t, míg a tinisorozatokat a nézőkre ömlesztő CW-tól az Odaátot, The Vampire Diaries-t, 90210-t és a Pletykafészket.

64i879.jpg

 

A folytatódó sorozatok mellett biztosan véget érők is akadnak, hiszen a Lost - Eltűntekről már 3 éve lehet tudni, hogy most fejeződik be, de nemrég jelentették be, hogy az Ugly Betty - Címlapsztorinak is a hattyúdalát fogja jelenteni a 4. évad, míg a Dollhouse - A felejtés ára a 13 részes második évad után búcsúzott a rajongóktól. Végleg.

 

A CW csatorna a fenti bejelentések mellett egyelőre a Tuti gimi nyolcadik és a Smallville tizedik évadjával kacérkodik, de ezen sorozatok készítőivel még folynak a tárgyalások a feltételekről. Ellenben az új Melrose Place második szezonjára a hírek szerint 1% esély sincs. A Fox a két megújított animációs sorozat mellett szinte biztos, hogy folytatni fogja ősztől is a Simpson családot és a Family Guy-t, de valószínűleg a Doktor House rajongói is jól alhatnak. A csatorna kétséges sorozatai közül jó eséllyel nézhetjük tovább a 24-et és a Rejtélyt, ellenben a Hazudj, ha tudsz és a Human Target maximum 25-30%-os eséllyel bír a jövőt illetően.

26201tl.jpg

 

Az ABC nézőinek szinte biztos, hogy búcsúzniuk kell napjaink két legviccesebb sorozatától, a Dokiktól (a 9. évad után) és a Better Off Tedtől (a 2. évad után), azonban a Született feleségek, a Testvérek, a Dr. Addison, a Castle és a Grace klinika rajongóinak nem kell aggódniuk. A csatornával kapcsolatos legnagyobb kérdés, hogy a két scifi, a Flash Forward - A jövő emlékei és a V folytatódik-e. Nos, a két bajban lévő, állandó írócserén áteső sorozat közül eddig a V szállítja a jobb nézettséget, ráadásul tavasszal a Lost - Eltűntek felvezetése is segíteni fogja. A Flash Forwardot viszont a jelen nézettségi adatok mellett csakis a presztízsértéke mentheti meg, vagy az elvándorló nézők csodával határos visszatérése.

 

A CBS a fentebb említett visszatérő sorozatok mellett szinte az összes krimijét folytathatja, vagyis a 3 Helyszínelők-sorozatot, a 2 NCIS-t, a Mentalistát és a Gyilkos elméket, ellenben a Döglött akták és a Gyilkos számok egyre nagyobb bajba kerül. Valószínű, hogy a két szellemes széria (Médium, Szellemekkel suttogó) is vissza fog térni, viszont komédiák frontján a Christine kalandjai, az Accidentally on Purpose és a Gary Unmarried sorsa több mint kétséges.

 

14cd1qf.jpg

 

Az NBC-nél éppen a komédiák érezhetik magukat biztonságban, hiszen a Stúdió, a The Office és a Community is olyan nézettséget hoz, mellyel elégedett lehet a csatorna, azonban a drámák közül nem egy botladozik. Vakok között királynak mondhatja magát a Különleges ügyosztály és a Chuck, nézettségük miatt e két sorozatnak legjobbak az esélyei, de az Esküdt ellenségek szénája is viszonylag jól áll. A nagy kérdőjelet a Hősök jelenti, de a két kórházas sorozat, a Trauma és a Mercy is nagyjából 30-40%-os eséllyel bír a hogyantovábbot illetően.

 

Forrás: SG

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...