bikas Posted Február 1, 2010 Share Posted Február 1, 2010 A halálosan beteg hangyák önként hagyják el bolyt, ezen kívül kerülik a többi dolgozóval való érintkezést. Ezzel az önzetlen viselkedéssel a rovarok nyilván azt kívánják megakadályozni, hogy társaikat megfertőzzék, ezáltal veszélyeztetve az egész bolyt - állapították meg német kutatók. Eddig csak az volt ismert, hogy néhány hangyafaj egyedei kizárják a fészekből beteg fajtársaikat, a tetemeket pedig eltakarítják. Azt azonban még nem figyelte meg senki, hogy önként hagynák el a fészket a beteg egyedek. Jürgen Heinze, a regensburgi egyetem professzora és munkatársai a Current Biology című folyóiratban publikálták eredményeiket a Temnothorax unifasciatus nevű hangyafajról. A Temnothorax unifasciatus egyedei nem viselkednek agresszíven beteg társaikkal szemben. Még akkor sem dobta ki senki a haldoklókat, ha a kutatók történetesen visszahelyezték azokat a fészekbe. Azonban újfent önként hagyták el otthonukat - közölte Heinze. Az említett hangyafaj többnyire száraz éghajlatú tűlevelű erdők meleg részein fordul elő. Az állatok viszonylag kis telepeket alkotnak, némelyik egy üreges makk közepén is elfér. Ez az egyik lehetséges oka annak, hogy a beteg állatokat nem hajítják ki a fészekből. A nagyobb fészket építő fajoknál részben léteznek erre szakosodott állatok, amelyek egyben a tetemeket is eltávolítják. Egy igen kicsi bolyban azonban aligha lehetséges az efféle kifinomult munkamegosztás.MTI Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Brendon13 Posted Február 10, 2010 Share Posted Február 10, 2010 Nem csak szorgosak, hanem okosak is Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.