Jump to content
PirateClub.hu

Az Orális Sex


Szovi
 Share

Recommended Posts

Bevezetés

 

Az orális szex, vagyis a nemi szervek szájjal történő izgatása, napjainkban már teljesen természetes szexuális tevékenység. Egyes feltételezések szerint az ember két lábra állása óta ismert, elfogadása azonban csak a tizenkilencedik század végén indult meg és még a mai napig is tart. Sokan még most is úgy gondolják, hogy a szex azon formája, mely nem az utódnemzést szolgálja, bűnös és buja dolog. Ám valószínűleg kevés olyan pár van, aki legalább egyszer ne próbálta volna ki.

 

Félelmek

 

A szexológusok több okot is felsorolnak, hogy egyesek miért idegenkednek az orális szextől. Ok lehet például, hogy tartunk attól, partnerünk számára kellemetlen és undorító lehet nemi szervünk íze vagy szaga. Vagy éppen fordítva, vagyis hogy az ő íze vagy szaga hat ránk taszítóan. Ezek a félelmek általában nem megalapozottak, hiszen a mindennapi tisztálkodási szokásokat betartva, a nemi szerveknek egyáltalán nincs rossz szaguk. Sőt a szexuális izgalom során keletkező testnedvek illata gyakran bódító, pszichésen izgató hatású a partnerre, és testünket áthatva megsokszorozzák a gyönyört.

 

A félelmek másik oka a nevelésből is fakadhat. Gyakran tiltják a gyerekeknek, hogy nemi szervükkel játszanak, mondván hogy az bűnös és tisztátalan dolog. Testük legintimebb részét a nők leginkább akkor szemlélik, amikor valami betegségre utaló jeleket mutat. Nem csoda tehát, hogy zavarban vannak, amikor valaki itt csókolgatja és simogatja őket. Ebben az esetben segíthet, ha a férfi megnyugtatja őket és elmondja mennyire szép és izgató a látvány.

 

Érdemes még megemlíteni, hogy a nők egy része tart a szájukban bekövetkező magömléstől. Ha partnerünknek ilyen irányú félelmei vannak, semmiképpen se erőltessük a dolgot. Vannak nők, akik az ingerlés e módjának puszta gondolatától is irtóznak. Különben is a nő teljes elfogadását, bizalmát és odaadását már akkor kifejezte, amikor hozzálátott az orális szexhez. Ilyen esetben egyébként több megoldás is létezik. Például a magömlés előtti behatolás a hüvelybe, vagy az összepréselt mellek, illetve a kezek közé fogás. Az utóbbi kettő még segít is megszokni a férfiillatok és nedvek sajátosságait. Sőt köztudottan testünkön elkenve a friss spermát, pompás bőrápoló szerként is használhatjuk, nem is beszélve állítólagos ajzó hatásáról.

 

Az ondó íze

 

A sperma fiziológiai folyadék, íze és illata egyénenként változik, de függ az egészségi állapottól, az általános kondíciótól, sőt az elfogyasztott élelemtől is. Vagyis megfelelő diétával befolyásolhatjuk íztulajdonságait. Egyes források szerint, ha azt szeretnénk elérni, hogy édes legyen, néhány napon keresztül igyunk ananászlevet. A kávé és az alkohol kesernyés, míg a túl nagy mennyiségű állati fehérje savanykás ízt és jellemzően dohos szagot ad neki.

 

Cél

 

Alapvetően két célt különböztetünk meg. Az első, mikor az orális szex a kellő izgalmi állapot eléréséhez szükséges. Így például nagyszerű kiegészítője lehet az előjátéknak. A nőknél az izgalmi fázis hosszabb ezért, több időre van szükségük az orgazmus eléréséhez. Így az előjáték során alkalmazott orális csiklóingerlés sok nőnél segíthet abban, hogy később a közösülés alatt eljusson az orgazmusig. Sokan a csikló ingerlését a közösülés alatt is igénylik. Ilyenkor célszerű ezt kézzel folytatni. A pénisz szájjal történő ingerlése alkalmas lehet, a férfi merevedésének visszaállításához, fokozásához egy hosszabb szeretkezés során előforduló merevedés vesztésnél.

 

A második esetben a cél egymás kielégítése. Így nagyszerűen alkalmazható a petting során, hiszen ilyenkor a partnerek a kölcsönös kielégülésre vágynak, a nemi szervek érintkezése nélkül. A különböző merevedési zavarokkal küszködőknél is nagyon hasznos lehet a szex ezen formája, hiszen ők továbbra is, még ha egy kicsit más formában is, de élhetnek szexuális életet. Előfordulhat az is, hogy a partnernő a közösülés során alig, vagy egyáltalán nem képes eljutni az orgazmusig. Ilyenkor segíthet, ha az előjáték alatt a férfi orálisan juttatja el partnerét a csúcsig, és csak ezután történik a behatolás és a férfi orgazmusa.

Védekezés

 

Kitérnék még a szexuális fertőzés veszélyeire. A köztudatban az orális szex úgy él, mint a közösülés biztonságos alternatívája. A biztonság fogamzásgátlás szempontjából 100%-os. A nemi betegségeket illetően viszont igencsak rémisztő a helyzet. Kevesen tudják ugyanis, hogy attól, hogy az érintkezés csak a szájjal történik, a legtöbb nemi betegség így is átadható. Így például elkapható a clamydia, a szifilisz, a HPV, a hepatitisz B, valamint az AIDS is. A fertőzés veszélye természetesen kisebb orális szexnél, mint a vaginális érintkezésnél, de semmiképpen sem elhanyagolható. Íme néhány körülmény, amikor nagyobb a veszélye annak, hogy megkapjunk valamilyen betegséget:

 

* Fogmosás után, mivel a fogínyvérzés növeli a kockázatot.

* Ha valakinek fogínybetegsége van.

* A száj nyálkahártyájának apró sérülései esetén.

 

Ismeretlen partner esetében tehát célszerű gumióvszert használni (a boltokban kaphatók különböző ízű óvszerek).

 

Felláció

 

Most nézzük át, hogy mire kell figyelni, és mivel tudják fokozni a hölgyek partnerük izgalmát orális szex közben. Fontos, hogy a nő élvezze azt, amit csinál. Tehát ne szívességet tegyen ezzel kedvesének, mert azt ő megérzi, és ezzel mindent elronthat. Figyeljen a fogaira! A férfi test legérzékenyebb pontját izgatja, és fogaival megsértheti a pénisz felületét, ezért fogait fedje el ajkával. Sose izgassa túl erősen (pl.: mindig tartsa nedvesen), mert ezzel ellenkező hatást válthat ki. Mindig kezdje lassan és gyengéden, majd fokozatosan gyorsítson és növelje a nyomást. A férfiak (ellentétben a nőkkel) általában szeretik, ha partnerük egyből a lényegre tér, de ha fokozni szeretné az izgalmat, akár "előjátékként" gyengéden simogathatja partnere érzékeny pontjait (pl.: nyak, köldök alatti rész, comb belső fele). Majd eljátszadozhat a heregolyókkal és legvégül a hímvesszővel. Köztudottan a férfiak vizuálisan jobban ingerelhetők, mint a nők. Ezért orális szex közben is szeretik nézni partnerüket; ez még jobban felizgatja őket. Ha szeretne kedveskedni partnerének, kapcsoljon be gyenge hangulatvilágítást. És egy tanács férfiaknak. Nagyon sok férfi megpróbálja irányítani partnerét (pl.: kezét a nő fejére teszi). Ezt ne tegye! Engedje el magát és hagyja, hogy kedvese döntse el, miként kíván örömet szerezni önnek.

 

Most felsorolnám azokat a pontokat, amelyek különösen érzékenyek a péniszen és környékén:

 

* heregolyók (fontos, hogy nagyon óvatos legyen)

* gáttájék (a heregolyók és a fenéknyílás közti szőrtelen rész)

* fenék (végbélnyílás)

* a pénisz peremrésze (a pénisz feje és törzse közti rész)

* a pénisz szalagocskája (a "v" alakú metszésnél található, amely a peremet kettéosztja)

 

Orális technikák nőknek:

 

Egyszerű közösülés

 

Vegye szájába partnere péniszét és mozgassa fejét fel és le, „mintha közösülnének”.

 

Gáttájék

 

Vegye szájába vagy nyalogassa partnere heregolyóját, fél kézzel markolja meg a péniszét, majd szabad kezének hüvelyk vagy mutatóujjával nyomja a gáttájékot.

 

Dugó

 

A szájával lassan felfelé haladva partnere péniszén, kissé fordítsa el a fejét jobbra, majd balra, nyelvével a dugóhúzó mozgását utánozza. Amikor eléri a peremet, azt is nyalogassa körbe alaposan, mielőtt egészen a tetejére érne. Majd ismételje ugyanezeket a mozdulatokat, ezúttal a péniszen lefelé haladva.

 

Fagyi

 

Fogja meg a pénisz alját, majd nyalogassa, mint a fagylaltot. Hol egyik, hol másik oldalról simítsa végig a nyelvével. Vagy vegye a makkot határozottan az ajkai közé és így nyalogassa.

 

Pillangó

 

Kinyújtott és merev nyelvével először a makkot érintse meg itt ott, majd rebbenő mozdulatokkal haladjon végig a pénisz szárán, mint a pillangó.

 

Oldalharapás

 

Ujjaival fogja meg a pénisz fejét, és csókolgassa, finoman harapdálja az oldalát.

 

Belső szorítás

 

Húzza hátra a fitymát, vegye szájába a péniszt, majd ajkaival szorítsa meg.

 

Külső szorítás

 

Húzza előre a fitymát, nyomja ajkát a pénisz végéhez, és úgy csókolja, mintha húzni akarná.

 

Mangószívás

 

A péniszt félig vegye a szájába, és erősen szívja.

 

Mély torok

 

Vegye egészen tövig a szájába, mintha el akarná nyelni. Ezt a technikát egy 1972-ben készült pornófilm a Deep Throat (Mély torok) tette széles körben ismerté.

 

Fuvolázás

 

A heregolyók csókolgatása és a péniszlap egyidejű billentyűzését jelenti.

 

Cunnilingus

 

Azok a nők, akik nem idegenkednek az orális szextől, és partnerük is rendelkezik némi technikai ismerettel ezen a téren, általában nagyon kedvelik cunnilingvációt. Az így átélt orgazmus általában sokkal intenzívebb. Nyelvünk nedvessége és puhasága miatt sokkal érzékibb öröm nyújtására alkalmas, mint ujjaink.

 

Lássuk, mire kell figyelnünk, ha partnerünknek a legnagyobb örömet szeretnénk szerezni orális szex közben. A nők orális izgatásánál nagyon fontos, hogy biztonságban érezzék magukat, és hogy maximálisan megbízzanak partnerükben. Csak így tudnak feloldódni, és teljesen átadni magukat az élvezetnek. Az állandó kommunikáció is fontos. A hölgyeknek jelezniük kell a partner felé, hogy hol jó nekik. Ezt akár szóban vagy apró nyögésekkel is megtehetik. A férfiak pedig érzéseiknek adhatnak hangot, ettől a nők könnyebben ellazulnak. Érdemes megemlíteni a lábak helyzetét, mivel sok nő csak nyújtott lábbal képes elélvezni. Ezért a testhelyzetre mindenképpen figyelmet kell fordítani. Lényeges az is, hogy orális szex közben nem szabad kapkodni. Lassan és gyengéden kell csinálni. A nők szeretik, ha az izgatás folyamatos, és egyenletes. Az izgatást sosem a csiklón kezdjük, mivel az ilyenkor még nagyon érzékeny. A nemi szerv közvetlen izgatását egyfajta „előjáték” előzze meg. Kezével először lágyan simogassa a nő erogén zónáit (pl.: hát, nyak, mell, comb belső fele). Ha már eléggé ellazult partnere, ereszkedjen le a nemi szervéhez. Gyönyörködjön benne. A férfiakat a látvány is lázba hozza, így még nagyobb odaadással tudja partnerét izgatni.

 

Itt szólnék a különböző szeméremszőrzetekről. Vannak, akik szeretik a dús fanszőrzetet és vannak, akik egyáltalán nem kedvelik azt. Tény, hogy manapság a divat egyre inkább a csupasz szeméremszőrzetet követeli meg a hölgyektől. Ha partnerünk mégis meghagyja szőrzetét és félünk a szánkba kerülő kóbor szőrszálaktól, akkor az „előjáték” során ujjainkkal fésüljük végig partnerünk szőrzetét, így őt ezzel izgalomba hozzuk és a szőrszálakat is eltávolítjuk.

 

Tehát miután partnere ellazult, kezével kezdje el simogatni a szeméremrés környékét, először körkörös, majd hosszanti irányban. Miután beindult a nedvesedés, elkezdhetjük használni ajkunkat és nyelvünket. A nemi szerv környékén is célszerű a fokozatosság elvét követni és a csiklót a legvégére hagyni. Sok nő szereti, ha végbélnyílását nyalogatják. Akár innen is el lehet indulni, aztán fokozatosan az ajkakon keresztül a csiklóig. A szeméremajkak izgatásánál ügyeljen arra, hogy ne húzza szét őket túl erősen, mert ezzel fájdalmat okozhat. Inkább nyelvével izgassa, és idővel magától szétnyílik. Sok nőt nagy izgalomba hoz, mikor a férfi nyelvével behatol a hüvelybe, és ott a pénisz mozgásához hasonló mozdulatokat végez. Izgatásnál nyelve mellett használja a kezét is. Simogassa partnere erogén zónáit. Ujját használhatja pénisze helyettesítésére, és óvatosan csúsztassa be a hüvelybe (mindenképpen legyen nedves az ujja). Ujjait a nyelvével együtt használva sokkal összetettebb élvezetet nyújthat partnerének. Ha partnere már kellően felizgult, elkezdheti a csikló izgatását. A csiklónak nincsenek saját nedvei ezért fontos, hogy mindig nedves legyen. Az orgazmus alatt se hagyja magára a csiklót, viszont legyen még finomabb, hiszen ilyenkor minden fokozottan érzékeny. Az izgatást gyengéden folytatva újabb orgazmust érhet el. Szeretkezés után hagyjon egy kis időt partnerének, mivel a nők orgazmus után még egy ideig izgalomban vannak. Ilyenkor megölelheti, simogathatja.

 

Orális technikák férfiaknak:

 

Csikló izgatása

 

A csiklót mindig tartsa nedvesen. Nyelvét fel-le, jobbra-balra, illetve körkörös irányban mozgassa. Nyelvének alsó, puhább felével még gyengédebben izgathatja partnere csiklóját.

 

Perineum izgatása

 

A perineum vagy gát a hüvely és a végbélnyílás közötti terület. Idegvégződésekben igen gazdag, ezért különösen alkalmas az izgalom fokozására. Simogassa ezt a területet nyelvével vagy kezével.

 

Behatolás a hüvelybe

 

Sok nő különösen izgatónak tartja, ha nyelvével be-behatol a hüvelybe. Ha nyelvével a csiklót izgatja, benedvesített úját is bedughatja a hüvelybe.

 

A csikló szopogatása

 

Vegye ajkai közé partnere csiklóját és az azt fedő bőrredőket, és óvatos szopogassa, szívja azokat. Ezzel eléri, hogy a csikló a saját „fitymájában” mozog. Ajkaival húzó mozdulatokat, csak az izgalom legfelső szakaszában végezzen. Miután partnernője jelzett, hogy már közeledik az orgazmushoz, már ne „kalandozzon” el nyelvével, csak az adott területre koncentráljon, a csikló ingerlése pedig legyen monotonabb és határozottabb.

 

Szalagocska izgatása

 

A szalagocska egy a csikló felett található bőrkapcsolódási pont. Hajlítsa fel nyelvét felső ajkához és végezzen jobbra-balra mozgásokat az alsó, puhább részével.

 

Rezegtetés

 

Társánál nagy izgalmat válthat ki, ha a csiklóra teszi nyelvét és óvatosan elkezdi rezegtetni.

 

69

 

A Káma Szútra "hollóegyesülés"-nek nevezi, amit legtöbben "hatvankilenc"-nek vagy "franciázás"-nak hívunk. Vagyis amikor a partnerek fordítva fej-láb irányba helyezkednek el. Ez a póz lehetőséget ad arra, hogy egyszerre adják és kapják az ingereket. Van, aki szerint ez nagyon izgató, mások inkább szeretnek egyszerre csak egy dologra koncentrálni (adni vagy kapni).

 

Tipp: fokozhatja az izgalmakat, ha mindketten egy jégkockát vesznek a szájukba és lehűlt ajkaikkal és nyelvükkel izgatják egymást.

 

Szerző: Lamp László

Forrás: szexualitas.hu

Link to comment
Share on other sites

A jégkockás dologgal kapcs.ban: A csajok nem szeretik, ha hirtelen valamilyen hideg dologgal érintkezik az a bizonyos testrészük... Legyen az akár egy jégkocka, vagy bármi más... Szerintem... Amúgy köszi az irományt, az ilyeneket minidg jó elolvasni!

Link to comment
Share on other sites

A csikló szopogatása

Vegye ajkai közé partnere csiklóját és az azt fedő bőrredőket, és óvatos szopogassa, szívja azokat. Ezzel eléri, hogy a csikló a saját „fitymájában” mozog. Ajkaival húzó mozdulatokat, csak az izgalom legfelső szakaszában végezzen. Miután partnernője jelzett, hogy már közeledik az orgazmushoz, már ne „kalandozzon” el nyelvével, csak az adott területre koncentráljon, a csikló ingerlése pedig legyen monotonabb és határozottabb.

Más férfimagazinokban kifejezetten ellenezték a csikló szopogatását. :blink:

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...