bikas Posted Január 29, 2010 Share Posted Január 29, 2010 Miközben a tudósok az elmúlt 50 évben az eget pásztázták rádiójelek után kutatva, annak a reményében, hogy rábukkannak a földönkívüli életre, egy fizikus szerint az idegen élet itt rejtőzik köztünk, vagy akár bennünk. Paul Davies, brit születésű fizikus, az Arizona Állami Egyetem professzora, aki tudományos munkáival a Kelvin-érem mellett a Faraday- és a Templeton-díjat is elnyerte, egy interjúban elmondta, hogy a Földön többször is kialakult az élet, és a korábbi különböző életformák, valószínűleg parányi mikrobák, még mindig itt csellengenek "az orrunk előtt - vagy akár az orrunkban". "Miért feltételeznénk, hogy az összes Földön található élet egyetlen forrásból ered?" - tette fel a kérdést a tekintélyes Royal Society, vagyis a brit Királyi Természettudományos Akadémia londoni konferenciáján. "Eddig éppen csak megkapargattuk a mikrobai világ felszínét." Az elmélet, mely szerint idegen mikroorganizmusok rejtőznek a Földön, már kering egy ideje a tudósok körében, tette hozzá Jill Tarter, az amerikai SETI projekt igazgatója. A távoli civilizációk jeleit kutató kezdeményezés vezetője elmondta, hogy számos tudós érdeklődik a Davies által 2007-ben lefektetett elmélet iránt. A gondolatmenetet a brit-amerikai fizikus "Az idegenek köztünk vannak?" című publikációja indított el három évvel ezelőtt. A Scientific American-ben publikált gondolatindító kérdésre még nem érkezett válasz, de azt Davies is elismeri, hogy egyáltalán nem lenne egyszerű egy ilyen organizmust találni, különösen, hogy már eleve az idegen organizmus ismertetőjegyeinek meghatározása is komoly problémákat okoz. Bőven akadnak szokatlan organizmusok. Ilyenek többek között a különböző emészthetetlennek tartott anyagokkal táplálkozó baktériumok, vagy a fortyogó hőforrásokban tenyésző organizmusok. Ezek megdöbbentő tulajdonságai azonban nem jelentik azt, hogy teljes egészében különböző életformák lennének. "Milyen furcsának kellene lenniük ahhoz, hogy egy második genezist, és nem pusztán a családfa egy kissé különös oldalhajtását feltételezzék?" - érkezik az újabb kérdés. Davies szerint az egyetlen módszer, hogy egy organizmusról bebizonyítsuk, hogy nem az "általunk ismert élet" körébe tartozik, ha egzotikus elemekből épül fel, amikkel egyetlen életforma sem rendelkezik. Ilyen organizmussal még nem találkoztunk, de ezen Davies egyáltalán nincs kétségbe esve, hiszen ahogy fentebb is említette, még a jéghegy csúcsát sem igazán vizsgáltuk meg eléggé. Eddig csupán a világ baktériumainak alig 1 százalékát tanulmányozták behatóan. Eközben az idegenek utáni kutatás egyik úttörője, Frank Drake, aki elsőként kereste a földönkívüliek rádiójeleit 1960-ban, azon aggódik, hogy az intelligenciák a kommunikációs technikák fejlődésével egyre csendesebbek lesznek. Drake az analógról a digitális televíziózásra való átállást hozta fel példaként, ami sokkal gyengébb jeleket használ, valamint azt a tényt, hogy a kommunikációs forgalom nagy részét ma már műholdak és optikai kábelek játsszák át, lekorlátozva az egykor hatalmas zajként kavargó rádióhullámok, televíziós jelek és egyéb sugárzások kiszivárgását a világűrbe. "Nagyon hamar teljesen észlelhetetlenné válunk" - mondta, hozzátéve, hogy ha hasonló folyamatok mentek végbe más technológiailag fejlett társadalmaknál is, akkor a felkutatásuk "sokkal nehezebb lesz, mint azt képzeltük". SG Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Brendon13 Posted Január 30, 2010 Share Posted Január 30, 2010 Errre már én is gondoltam Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bnrn Posted Január 30, 2010 Share Posted Január 30, 2010 Olvastam valahol, évekkel ezelőtt hogy a legtöbb vírus a világűrből érkezik (már amelyik túléli az Ózon réteget). Ráadásul a Nat. Geo-n lehet látni olyan ismeretterjesztő filmet, ahol egy lehetséges meteor becsapódás után a mikrobák túlélését vizsgálják (NASA, Meteor becsapódás szimulálása mikrobákkal: lövedékbe/ lövedék felületére tett mikrobák túlélték). Nem lehetetlen. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
sarahfasodra Posted Február 4, 2010 Share Posted Február 4, 2010 lehet benne valami szerintetek létezhet a miénkhez hasonló, fejlett(nek nevezhető) civilizáció? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
b4m Posted Február 4, 2010 Share Posted Február 4, 2010 Na igen, mit akarunk felfedezni az univerzumban, ha még a saját bolygónkat sem ismerjük teljesen? Bár szerintem az emberiségnek nem is lesz lehetősége teljesen megismerni a Földet, mivel annál hamarabb pusztítja el. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
petya1971 Posted Február 5, 2010 Share Posted Február 5, 2010 Hawkins professzornak volt egy elég elgondolkodtató megjegyzése, hogy elég csak a saját történelmünket megnézni, hogy hogyan bántunk a frissen felfedezett földrészek népeivel. Ha csak magunkból indulunk ki, szerintem nem biztos, hogy annyira szeretnék egy technikailag fejlettebb fajjal összefutni. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
b4m Posted Február 5, 2010 Share Posted Február 5, 2010 Akkor majd visszanyal a fagyi... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
PauL_MarloW Posted Február 11, 2010 Share Posted Február 11, 2010 lehet benne valami szerintetek létezhet a miénkhez hasonló, fejlett(nek nevezhető) civilizáció? Persze...minden nap megkell vakarnom az orrom legalább 2x mire rájöttem h a fikamanók piszkálják akik a szomszédba esett meteorit darabról származnak...egyébként jó fejek csak néha túl buzgók :D:D Viccet félretéve bármi meglehet...szeméyl szerint én hiszek abban h mi is 1 meteorittal jöttünk és nem éltünk a dínók közt..szép is lenne. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SzegediXY Posted Február 28, 2010 Share Posted Február 28, 2010 Biztos, hogy van rajtunk kívül élet, csak nem tudunk róla. Mind abban gondolkozunk, hogy fej, test, ujjak, lélegzés... Ott volt az ősrobbanás. Onnan indultunk ki mi is, szerintem lehetetlen, hogy más nem indult ki onnan. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Március 4, 2010 Share Posted Március 4, 2010 51-es körzet USA ott biztos van Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.