gyufika Posted Január 29, 2010 Share Posted Január 29, 2010 A 80-as évek elején történt, hogy a székesfehérvári állomáson felszálltam délután 3 óra körül egy Bp, Keleti pályaudvarra taró személyvonatra. Jobban mondva felpréselődtem, mert annyira zsúfolt volt. Tele volt orosz katonákkal még a peron is. Nehezen, de sikerült becsukni mögöttem a peronajtót. Úgy álltunk ott, mint a szardiniák a konzervben. Igyekeztem lazán viselkedni, ami nem volt könnyű, hisz még a zsebkendőt is alig tudtam az arcomhoz emelni. Azért sikerült szerencsére . A vonat hamarosan elindult. Ekkor kintről valaki elkezdte befelé nyitogatni az ajtót, ami a kinti ember erőszakosságának köszönhetően sikerült is. Ekkor berepült egy diplomata táska, amellyel pont bokán dobott a tulajdonosa. A vonat közben gyorsult, s ennek ütemében fokozódó ütemű trappolást lehetett hallani kintről, ami egy bizonyos idő elteltével egyre halkabban hallatszott, majd megszűnt. Összenéztem a katonákkal, akik közül némelyik csak a vállát rángatta. A vonat egyre gyorsabban robogott, amiből feltételeztem, hogy a berepült táska tulajdonosa nem tudott felszállni. Hezitáltam kicsit, s úgy döntöttem, érző lelkű ember lévén jót cselekszem: Megfogtam a táskát, s nagyot lendítve kihajítottam a vonatból. Sajnos ekkor már kissé túlhaladt a vonat az állomáson, ennek következtében a táska némi gazban és csalánban landolt. Kihajoltam a vonat ajtaján, mert meg akartam mutatni a tulajdonosnak, hogy hol keresse. Ekkor azt láttam, hogy az illető a vagon hátsó részén meg éppen felszállt a vonatra. -Húha! -szaladt ki a számon, miközben összenéztem a katonákkal. Óvatgosságból egy vagonnal előbbre tolakodtam a vonaton, persze csak a békesség kedvéért. Lehet, hogy látta az illető a kirepülő táskát, de már nem szállt le a vonatról. Zavart a dolog, ezért előrementem a büfékocsiba, hogy egy kávé mellett nyugtassam magam. Gyufi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
molly_1313 Posted Február 1, 2010 Share Posted Február 1, 2010 Érdekes szitu...velem még ilyen nem fordult elő szerencsére Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.