hankock Posted Január 27, 2010 Share Posted Január 27, 2010 Már a madárerkölcsök sem a régiek: egy angliai vadaspark egyik hattyúpárja együtt indult költeni, de más partnerrel tértek vissza a parkba. Ritka ornitológiai botrány dúlta fel az angliai Gloucestershire tartományban található slmibridge-i vadaspark életét. Az intézményben főleg madarak élnek, és a ritka kis hattyúk (Cygnus bewickii) kitüntetett figyelmet élveznek. Ezek az állatok a sarkvidéken költenek, de a tél elől délebbre húzódnak. A vadasparkban negyven éve figyelik az állatokat, ezalatt négyezer hattyúpárt követtek, de ezalatt korábban csak egyszer láttak olyat, mint most télen: egy hattyúpár elvált. A kis hattyú egy életre választ párt, ezért igen ritka, hogy második társat vesz maga mellé – és általában csak akkor, ha olyan özvegy hattyúról van szó, aminek a párja elpusztult. Ezúttal azonban egy hattyúpár mindkét tagja – a Sarindi és Saruni nevű állatok – új partnert hozott magával északról. Először csak a hím hattyú, Sarindi tért vissza egy új nősténnyel, aminek a park dolgozói a Sarind nevet adták. Ekkor azt gondolták, hogy Saruni elpusztult, ezért szerzett új társat a hím. De aztán pár nap elteltével Saruni is felbukkant egy jóképű gúnárral, ő a Surune nevet kapta. A szakértők napokig figyelték a négy állatot, és azt látták, hogy minden kétséget kizáróan két új párról van szó. Sarindi és Saruni semmi jelét nem mutatta annak, hogy felismernék egymást, pedig a park kis tavának ugyanazon a részén úszkáltak. Az intézmény egyik vezetője, Julia Newth megdöbbenését fejezte ki a BBC-nek, elmondta, hogy a vadaspark dolgozóit teljesen ledöbbentették a történtek. A válás okaira nincs pontos tudományos magyarázat, de elképzelhető, hogy a szaporodás sikertelensége áll a háttérben. „Több éve együtt voltak, de nem volt még fiókájuk” – magyarázta Newth. „De nehéz erről biztosat mondani.” index Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Brendon13 Posted Január 30, 2010 Share Posted Január 30, 2010 LOL úgy beszélnek róluk mintha igazi emberpárok lennének Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.