hankock Posted Január 27, 2010 Share Posted Január 27, 2010 Óriási termékbejelentésen van túl az Apple, megjelent a cég sokak által várt érintőkijelzős táblagépe, az iPad. A cégvezér Steve Jobs az élete egyik legfontosabb termékének tartja, és a vállalat az eszközzel a digitális tartalmak fogyasztását akarja megreformálni. Az amerikai szabadalmi hivatal kedden, egy nappal a termékbemutató előtt bejelentett néhány Apple által elnyert szabadalmat, amelyekről azt lehetett sejteni, hogy az új érintőkijelzős táblagép működését mutatják be. Ebből az derült ki, hogy az eszköz érzékeli a kéz közelségét, akkor is, ha a felhasználó nem érinti meg a kijelző felületét. A San Franciscóban megtartott bemutatón ilyen technológiáról nem volt szó, de megjelent az emlegetett iPad, egy új termékkategória, ami a notebook és az iPod Touch közti átmenetet képviseli. Steve Jobs este 19:00-kor megjelent a színpadon, és rögtön belevágott a közepébe: varázslatos termékeket akarunk ma bemutatni. A szokásos menetrend szerint zajlott a sajtótájékoztató, egy kis önfényezéssel kezdett a gyártócég vezére. Néhány hete eladták a 250 milliomodik iPod zenelejátszót. Az online szoftverboltjukból 140 ezer különféle programot lehet letölteni, és néhány hete átlépték 3 milliárdos küszöböt, ennyi programot adtak el az iPhone-ra és iPod Touch-ra. Ezután hamar előkerült az iPad, ami nagyon hasonlít a korábban kiszivárgott fotókra. Van rajta iTunes Store zenebolt, lehet rajta HD videókat nézni, fut a Google Maps. A bemutatón egy weboldal betöltésekor megjelenik a hiányzó plugint jelző ikon, ami arra utal, hogy az eszköz nem tudja lejátszani az Adobe Flash videókat. Látszik, hogy az iPad sokat örökölt az iPhone interfészéből, az emailkliensben a levelek listája ugyanúgy néz ki, mint az iPhone-on. Apró különbség, hogy a lista mellett az email is látható, mert erre is van elég hely. Steve Jobs a gépelést is megmutatta, és a kijelzőn látható virtuális billentyűzetet nem hüvelyujjaival nyomkodta, hanem tíz ujjal gépel, ahogy a számítógépeken szokás gépelni. Még nem tudni, hogy lesznek-e a magyar ékezetes karakterek. A képeken mindenesetre nem látszik, hogy hol férnének el. Az iPadot usb-n lehet szinkronizálni, ugyanúgy, mint az iPodokat. Macről és Windowst futtató számítógépről is fel lehet rá tölteni fotókat, zenéket, filmeket, tévéműsorokat, névjegyeket, naptárakat, valamint szoftvereket. Az iPad kijelzője 9,7 hüvelykes és 1024x768 pixeles, tehát nagyjából akkora, mint a már használható méretű netbookok. Persze sokkal vékonyabb, csupán 1,25 centiméteres. A memóriája 16-64 gigabájtos, a processzora pedig egy most debütáló 1 GHz-es Apple A4. A vékony eszközben van 802.11n-es wifi (ez a legfrissebb és leggyorsabb változat), bluetooth 2.1, az akku pedig egy feltöltéssel tíz órán át bírja a munkát. A készenléti idő akár egy hónap is lehet. Mindegyik iPhone-szoftver fut az iPadon is, ezt élőben is bemutatta az Apple. Az egyik lehetőség, hogy a kisebb kijelzőjű mobilra tervezett program kicsinyítve fut, a kijelző közepén, ami elég béna megoldás. A másik lehetőség a pixelek duplázása, ilyenkor persze romlik a kép minősége. Ez mégis nagyon ügyes húzás az Apple-től, mert segítheti az iPad kezdeti terjedését. Mint a sajtótájékoztató elején is elmondták, most 140 ezer program van, ami elég bőséges választék. A szoftverfejlesztők később belepiszkálhatnak a programok kódjába, tehát a nagyobb kijelzőhöz igazíthatják az interfészt. A világ egyik legnagyobb játékfejlesztő cége, az Electronic Arts a Need for Speed versenyautós játékot mutatta meg az iPadon. A Gizmodo fotóin remekül nézett ki, de a kütyüblog helyszíni tudósítója azt írta: nem néz ki olyan jól, mint egy számítógépen, de jobb, mint az iPhone-os verzió. Könyvesbolt a táblán Öt nagy amerikai könyvkiadó partnerrel kötött szerződést az Apple, hogy eladhassa a könyveik digitális változatát. A fotók szerint egy-egy könyv 5-15 dollárba kerül. Külön programban kell majd a könyveket és magazinokat letölteni, tehát nem keverednek össze sem a programokkal, sem a zenékkel és a videókkal. Nagy hangsúlyt fektettek a vásárlás és az olvasás élményére. A megvett könyvek egy szép virtuális polcon jelennek meg, látszik a könyvek borítója. A könyvesbolt kezelőfelülete is egyszerű, átlátható. A bemutatott könyvek is jól néztek ki, de nyilván ehhez az is kell, hogy a kiadó foglalkozzon a tipográfiai szerkesztéssel, és nem csak beömlessze a szöveget egy fájlba. Aki pedig magán az iPadon akar szöveget, táblázatokat és bemutatókat szerkeszteni, az iWork segítségével ezt is megteheti. Ez az Apple népszerű irodai programcsomagjának egyszerűsített változata. Nem valószínű, hogy az irodában is beválna az iPad a számítógépek helyett, de ha egy üzleti találkozó előtt az utolsó pillanatban kell módosítani egy grafikont, akkor erre az iPad alkalmas lesz. Nem maradt ki a 3G, és a billentyűzet sem Az USA-ban elég sok helyen van wifi, ezért ott nem okoz problémát a 3G hiánya, de más országokban rosszabb a lefedettség. Lesz 3G-s modell is, az USA-ban havi 30 dollárért korlátlan adatcsomag jár az iPadhoz. Nem kell szerződést kötni, a mobilnet feltöltőkártyás. Egyetlen apró bökkenő, hogy nem szokványos SIM-kártyát kell beledugni, hanem egy kisebb méretű micro-SIM-et. Amíg csak az Apple használ ilyen SIM-et, jobban kézben tudja tartani az iPad terjesztését, és megakadályozhatja a szürkeimportot. Más országokban júniustól vagy júliustól lesz kapható az iPad. A legolcsóbb, 16 gigabájtos modell 499 dollárba kerül, a 32 gigabájtos 599 dollár, a legdrágább 64 gigabájtos modell 699 dollár. Ezek a wifis verziók, a 3G-vel felszerelt modellek valamivel drágábbak: 629, 729 illetve 829 dollárba kerülnek. Lehet kapni olyan dokkolót is, ami egybe van építve egy billentyűzettel, és olyat, amitől az iPad leginkább egy digitális képkeretre hasonlít. Bár ilyen bejelentés nem volt, valószínűleg lesz olyan billentyűzet is, amivel az iPad netbook-szerű eszközzé alakul át. Steve Jobs nagyon bízik a termék sikerében, és azzal érvel, hogy eddig 75 millió iPhone és iPod Touch talált gazdára, azaz ennyien egészen biztosan tudják, hogyan kell kezelni az iPadot. Több mint százmillió fizető ügyfelük van, akik szoftvert, filmet vagy zenét vásárolnak tőlük. A potenciális iPad-júzerek rétege tehát óriási. MTI Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.