bikas Posted Január 26, 2010 Share Posted Január 26, 2010 Átlyukasztott koponyája ellenére túlélte 1848-as balesetét egy amerikai pályamunkás, aki csak 1860-ban halt meg. Most lehet, hogy az ő fényképe került elő a Flickr képmegosztó oldalon - írja az npr.org. Orvosi szempontból csoda történt, amikor 1848. szeptember 14-én vasúti vágányok fektetése közben felrobbant egy dinamittöltet az USA Vermont államában, Cavendish környékén. Phineas Gage pályamunkás ugyanis éppen egy döngölő rúddal próbálta a robbanóanyagot a sziklába nyomkodni, amikor a dinamit idő előtt felrobbant. A detonáció a rudat olyan szerencsétlenül lőtte ki a sziklába vájt lyukból, hogy a dárdaszerű eszköz a pályamunkás bal szeme alatt behatolva átfúrta Gage agyát, és áttörte a koponyáját is. A csoda ekkor történt: a 25 éves Gage-et ökrösszekéren egy fél mérföldre lévő fogadóba vitték, ahol Dr. John Martyn Harlow vette kezelésbe a megsérült férfit. Tulajdonképpen az első idegsebészeti beavatkozások egyikét végezte el ekkor Harlow. Az orvos megmentette Gage életét, aki több hónapos lábadozás után újra dolgozni kezdhetett. Az orvos nem hozhatta helyre az összes sérülését, egyik szemét elvesztette ugyanis Phineas Gage a balesetben. Fizikailag felépült ezek után a pályamunkás, lelkileg azonban soha többé nem nyerte vissza egyensúlyát. Állítólag gyerekesen viselkedett, ösztönylényszerűen reagált bizonyos dolgokra, jóllehet korábban kedves, előzékeny emberként ismerték. 11 év múlva, 36 évesen halt meg Később számos pszichológiai, pszichiátriai és orvosi tanulmány hivatkozott rá, mint akinek az agyában a gátlófunkciók - viselkedésünk meghatározó komponensei - hiányoznak, vagy legalábbis károsodást szenvedtek. Gage végül kénytelen volt feladni munkáját a vasútnál, Chilébe is elszegődött kocsisnak, végül a baleset után 11 évvel halt meg Kaliforniában. A férfi most 150 évvel a halála után ismét bekerült a sajtóba. Mindez úgy kezdődött, hogy Jack és Beverly Wilgus 1968-ban találtak egy fényképet, pontosabban egy dagerrotípiát, amely egy fémrudat tartó férfit ábrázol. Wilgusék azt hitték, egy szigonyt tartó bálnavadászt ábrázol a kép. A fotót körülbelül egy éve felrakták a Flickr képmegosztó szájtra, majd meglepve tapasztalták, hogy a bálnavadászat szakértői szerint szó sincs szigonyról. Még nem teljesen biztos, hogy Gage-et ábrázolja a fotó Később a fotót meglátta Michael Spurlock, aki szerint Phineas Gage-ről lehet inkább szó. Eszerint a képen látható férfi - akinek hiányzik a bal szeme, akárcsak az átlyukasztott koponyájú pályamunkásnak - egy döngölő rudat tart a kezében. A rúdhoz hasonlót őriz egyébként a Harvard orvostudományi karának múzeuma is, amely egyes hírek szerint Phineas Gage-től származik. Itt őrzik egyébként a pályamunkás koponyáját is. Egyelőre a Harvard Egyetem nem erősítette meg hivatalosan, hogy Phineas Gage-et ábrzáolja a fotó, de sokak szerint nagy a valószínűsége ennek. A rúd például hasonlóan néz ki, mint amit a múzeumban őriznek. Phineas Gage feltételezett fotója - Wilgusék gyűjteményéből © Flickr.com hvg Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Satyr Posted Január 26, 2010 Share Posted Január 26, 2010 Érdekes történet. És mekkora szerencséje volt, hogy túlélte a balesetet! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.