Millye Posted Március 30, 2007 Share Posted Március 30, 2007 A fókák – mint valamennyi emlősállat – a négylábúak (Tetrapoda) csoportjába tartoznak. Természetesen ez még nem jelentené feltétlenül, hogy valóban négy lábuk van. Közismert, hogy a vízi emlősök közül a ceteknek teljesen elcsökevényesedtek a hátsó végtagjaik. Az úszólábúak vagy fókaalakúak (Pinnipedia) rendjébe tartozó fókáknál azonban – a látszat ellenére – nem ez a helyzet. Igaz ugyan, hogy végtagjaik erős, evezőszerű úszókká vagy úszólábakká módosultak, de belső anatómiai felépítésük szinte alig tér el „normális” négylábú rokonaikétól. Minden lábukon ugyanúgy öt ujjuk van, mint nekünk embereknek. A csontjaik arányai természetesen mások, az úszás szolgálatában módosultak. A hátulsó végtag első és ötödik ujja megnyúlt és akkora, vagy még hosszabb, mint a többiek. Ezáltal a hátulsó láb széles úszóvá alakult át. A kézfejen viszont a hüvelyk hosszabbodott meg jelentős mértékben. A legtöbb esetben ez vált a leghosszabb ujjá, a többi pedig egészen a kisujjig – amelyik a legkurtább – fokozatosan rövidül. Az ujjak közt úszóhártya feszül, amely az ujjak hosszúságát jóval felülmúlhatja. A karmok ellenben, noha a valódi fókaféléken még jól fejlettek, a többi fókafélénél hajlamosak az elcsökevényesedésre. Külön érdekesség – noha az összehajló hátsó úszók rendszerint eltakarják –, hogy a fókáknak még rövid farkuk is van. A fókák igazán a vízben érzik otthon magukat, és végtagjaik is ehhez az életmódhoz alkalmazkodtak. Szárazföldön meglehetősen esetlenül mozognak, és érdekes módon két nagy csoportjuk – a valódi fókafélék és a fülesfókafélék – nem egyformán használja a hátsó végtagjait. A valódi fókafélék (például a borjúfókák) hátra kinyújtják uszonyaikat, így az alig segíti előrehaladásukat. A fülesfókák (például az oroszlánfókák) viszont nemcsak mellső úszólábaikra támaszkodva haladnak, hanem hátsó úszóikat maguk alá görbítve tolják magukat a parti fövenyen. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.