hankock Posted Január 23, 2010 Share Posted Január 23, 2010 (edited) Hivatalos cim: még nincs. Megvan a Pókember rendezője Múlt héten arról beszéltek, hogy ketten esélyesek a Pókember rendezői posztjára, az egyik Marc Webb (500 Days of Summer) és Matthew Vaughn (Torta). Persze a pletykák rajtuk kívül még emlegettek néhány személyt. A stúdió meghozta a döntését, Webb pedig aláírhatta a szerződést, méghozzá nem egy filmre, hanem egy trilógiára. Mint kiderült a Sony-nál be volt tervezve a reboot, James Vanderbilt nem az ötödik és hatodik részt vetette papírra, hanem egy új trilógia nyitódarabját. A Sonynál úgy gondolták, hogy még Raimi megcsinálja a negyedik felvonást, ami 2011-ben érkezett volna a mozikba, majd 2012-ben az egészet újraindították volna. Csakhogy a forgatókönyv körül volt némi probléma, csúszott volna a forgatás, így csak 2012-ben mutathatták volna be a produkciót, a Sony pedig inkább leállította az egészet. A reboot még jól is jön némileg a fejeseknek, hiszen nem kell iszonyat nagy összegeket kifizetni a főszereplőknek és a rendezőnek. Raimi 10 évvel ezelőtt 10 milliót kapott, ráadásul a film bevételéből is részesült. Webb szintén 10 millió dollárt vihet haza az első részért, ami azért már lényegesen kevesebbet ér, mint az egy évtizeddel ezelőtti ugyanilyen fizetés. - A Pókember reboot esetében az Ultimate világ fog előtérbe kerülni. - Pletyka szinten máris felmerült, hogy Clive Owen fogja játszani Kravent a Pókember rebootban. A színésztől gyorsan meg is kérdezték, hogy igaz-e a hír, ő azonban azt mondta ez az első alkalom, hogy hall erről. A lányai azonban nagyon örülnének, ha ez bekövetkezne. filmdroid Módosította Május 6, 2012 hankock Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
lzprince Posted Január 23, 2010 Share Posted Január 23, 2010 van már ennek topicja Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Brendon13 Posted Január 24, 2010 Share Posted Január 24, 2010 Jaja már nyitottam egyet én is Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
a_grave_man Posted Január 24, 2010 Share Posted Január 24, 2010 Huh, akkor most már nyugodtan alszok, főleg hogy itt is van egy topic http://www.pirateclub.hu/index.php?showtopic=6427943 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
peti.gaspar Posted November 5, 2010 Share Posted November 5, 2010 Megvan a Pókember 4 egyik fontos szereplője A Pókember rebootjának készítői megtalálták Ben bácsit és úgy tűnik, hogy May néni szerepének kiosztására is hamarosan sor kerülhet. A forgatás már decemberben indul, a premierre azonban még másfél évet várhatunk. Martin Sheen is csatlakozik az új Pókember-mozifilmhez, ő a következő fontosabb szereplőt, akit leszerződtettek Andrew Garfield, Emma Stone és Rhys Ifans mellé. Sheen Ben bácsit fogja alakítani a Sony Pictures Entertainment filmjében, melynek 3D-ben tervezett forgatása decemberben kezdődik Marc Webb rendezése mellett. Az amerikai bemutató 2012. július 3-án lesz. Ugyancsak a Pókember-reboot szereposztásával kapcsolatos a hír, miszerint a gyártó stúdió Sally Fieldnek felajánlotta May néni szerepét, azonban arról még nincs hír, hogy a színésznő bólintott-e a felkérésre. Az eredeti Pókember-trilógiában Ben bácsit Cliff Robertson, May nénit pedig Rosemary Harris alakította. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted December 25, 2010 Share Posted December 25, 2010 Garfield a Pókemberről A The Guardian meginterjúvolta a Spider Man reboot címszereplőjét, Andrew Garfieldot, aki most épp karácsonyi szünetet tart: -Két hete kezdtünk forgatni Chicagóban és most Karácsonyi pihenőt tartunk, de amikor visszamegyünk, biztos vagyok benne, hogy jó sok időt eltöltünk majd munkával. Nagyjából olyan négy-öt hónapot. -Amikor megkérdezték, mik a benyomásai Pókember jelmezéről, azt mondta úgy érzi magát, mint egy gyerek: -Úgy érzem magam, mint mikor gyerek voltam, és Pókemberes pizsamát viseltem. Csak azt tudom mondani, nagyon különlegesnek érzem magam. Olyan mintha egy álom megvalósult volna, és a fantázia valósággá vált. Ismét nem veszem könnyelműen a szerepem, és úgy érzem, nagyon szerencsés vagyok, hogy ezt a jelmezt viselhetem a következő néhány hónapban. A színész beszélt a szerep fizikai egyensúlyáról, mert Pókember egy szuperhős, de Peter Parker csak egy fiú: -Azt hiszem, Pókembernek szüksége van az erőre, de Peter Parker még mindig egy kamasz, tudod? Nagyon nehéz megtalálni a két figura egyensúlyát. Nagyon különleges dolgot próbálunk elérni testfelépítés és érzelem szempontjából. De nyugodj meg, egy rakat ember segít nekem, mert én nem tudnám összehozni ebben a tekintetben. Apám egy úszóedző, és én ez ellen nagyon hamar lázadtam. Fizikailag mindenképpen formában kell tartani magam.samsoncomics1 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SzegediXY Posted December 29, 2010 Share Posted December 29, 2010 Hát én a 3mat sem láttam, és nem is nagyon érdekel, mert annyira pénzt csináltak belőle, meg adjunk a gyerekeknek f.. minőségű kínai sz...t, hogy már csak ezért nem néztem meg Ezt sem fogom, max egy nagyon jó kritika után. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Január 7, 2011 Share Posted Január 7, 2011 Peter Parker első csókja Mintmár tudjuk elkezdték forgatni a Pókember rebootnak szánt trilógia legelső részét, amelyben Peter Parker-t, azaz a pókot A közösségi hálóval befutott Andrew Garfield kelti életre. Nincs is a fiúnak rossz dolga, hiszen a forgatásnak vannak kellemes pillanatai is, például ha találkozik Peter Parker és Gwen Stacey (Emma Stone), aki Parker legelső barátnője a képregényben. Mary-Jane-t ezúttal elfelejthetjük, és a rendező úr is komolyabb hangvételű filmet ígér. http://cinestar.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Január 15, 2011 Share Posted Január 15, 2011 Stan Lee is feltűnik! Stan Lee nem hagyja ki a lehetőséget, hogy részt vegyen az általa kreált Pókember újraélesztésében, Marc Webb rendezővel tárgyalva cameo szerepe lesz a filmben! Az eredeti név nélküli Pókember reboot egyre ígéretesebbnek tűnik, az pedig külön jó ötlet, hogy a karakter egyik megalkotója is beköszönjön egy-két jelenetben. Stan Lee több Marvel filmbe is beugrott már, láthattuk az X-Men filmekben, a Hulk-ban, a Hihetetlen Hulk-ban, a Vasember-ben, a Vasember 2-ben, és a Fantasztikus Négyes-ben is. Idén a Thor moziban tűnik fel, jövőre pedig (ezek szerint) a Pókember reboot-ban. Az első kép Spidey-ról Jó néhány kép napvilágot látott már a Pókember reboot forgatásáról és Marc Webb rendező tervei szerint hamarosan elkezdenek olyan jeleneteket is forgatni, melyekben Andrew Garfield pókember jelmezt hord. A Columbia Pictures tart attól, a forgatásról gyatra és rossz minőségű képek fognak kikerülni Pókember jelmezéről, melyek esetleg egy nemkívánatos kritika-lavinát indíthatnak el a rajongók körében, így megelőzve a dolgot, nyilvánosságra hozott egy hivatalos képet a Pókember kosztümben sétáló ifjú főszereplőről. Jól látható, hogy Spidey teljesen új ruhát kapott, amin, jobban megnézve kis fém lemezek is vannak, azaz Pókember mechanikus hálóvetőt fog alkalmazni, akárcsak a képregényben. Ez, Sam Raimi verziójával ellentétben (Ott a pók harapása következtében a testéből tudta lőni a hálót) magában hordozza azt is, hogy a töltetek bizony időnként kifogyhatnak, ami elég kellemetlen helyzetbe hozhatja (és valószínűleg fogja is) hősünket. Az első kép ígéretes, várjuk a továbbiakat… filmtrailer.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Január 18, 2011 Share Posted Január 18, 2011 Denis Leary a Pókember forgatásán A The Daily Blam hozta a napi Pókember Reboot (Untitled Spider-Man Reboot / Spider-Man 2.0) forgatási fotót, melyeken Denis Leary tűnik fel, mint George Stacey, vagyis a NYPD kapitánya. Most épp LA-ben forgatnak. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Január 25, 2011 Share Posted Január 25, 2011 Pókember reboot - J. Jonah Jameson nélkül? Rengeteg embertől érkezett szemrehányás a fórumokon és filmes portálokon az iránt, hogy bizonyos források szerint J. Jonah Jameson nem lesz benne a Pókember reboot első részében. Az IGN jelentése szerint megbízható forrásból tudni vélik: a reboot jelenlegi munkálataiban nem kap szerepet J. Jonah Jameson. Ez persze nem azt jelenti, hogy a trilógia további két részébe sem rakják bele, csak azt, hogy az elsőben semmiképp nem tűnik fel. Személy szerint nem tartom ezt pokoli hírnek, hiszen a Sam Raimi-féle Pókember filmekben JK Simmons olyannyira jól hozta a figurát, hogy lehetetlen a jelenlegi pótlása. Mindenesetre a Pókember forgatása ezen pillanatokban is zajlik olyan csillagokkal, mint Andew Garfield, Emma Stone, Rhys Ifans, Martin Sheen, Sally Field és Denis Leary. A film 2012. július 3-án kerül 3D-ben a mozikba. cinestar.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Január 25, 2011 Share Posted Január 25, 2011 Pókember akciózik Jelenleg az új Pókember trilógia járt úgy, mint tavaly a The Dark Knight Rises, tehát minden napra jut belőle egy apró hírmorzsa - ezúttal forgatáson érték tetten Pókicát. Marc Webb gyökeresen újragondolja a hálószövögető életét, és már javában forgatják is azt, melyre több bizonyíték is napvilágot látott. Természetesen mindegyiken kaszkadőr kockáztatja a testi épségét, Andrew Garfield-től ezt nem várják el. Pókember sztoriban kicsit is jártas olvasók rögtön levághatják a képekre pislantva, hogy mi a téma: Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Február 3, 2011 Share Posted Február 3, 2011 Egyenesen a forgatásról Szinte naponta érkeznek forgatási anyagok a Pókember-reboot-ból, de nem mindegyiket érdemes kipakolni, a forgatási videó azonban más tészta... Azt ajánlom a legtöbb filmkedvelőnek, hogy ne egyből nézze meg a videót, gondolja csak ezt át. Valóban látni akarjuk, hogy egyik kedvenc hősünk kaszkadőre mit szerencsétlenkedik a forgatás alatt? Néha nagyon illúzió és hangulatromboló tud lenni az ilyesmi, de informálódásra, háttérbetekintésre nem rossz. Garfield/Parker mellett feltűnik (nem a videón, hanem majd a végtermékben) Rhys Ifans (Lizard), Martin Sheen (Ben bácsi), Sally Field (May néni), Denis Leary (Gwen Stacey édesapja), Emma Stone (Gwen Stacey) és Chris Zylka (Flash Thompson). Várható premier: 2012. július 3, egyenesen a forgatásról jelentkezünk: http://www.youtube.com/watch?v=08uhebIMm80&feature=player_embedded cinestar.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Február 16, 2011 Author Share Posted Február 16, 2011 Megvan a Pókember reboot hivatalos címe A Sony nagyjából másfél évvel a Pókember rebootjának az amerikai premierje előtt bejelentette a film hivatalos címét, ami cseppet sem okozott meglepetést a képregényeket ismerőknek. A Columbia Pictures pár órája bejelentette, hogy a következő Pókember-mozifilm címe The Amazing Spider-Man lesz, azaz, ha a hazai képregényeket vesszük alapul, akkor "A csodálatos pókember". A bejelentéssel egy időben a stúdió egy teljes alakos, jelmezes képet is nyilvánosságra hozott a címszereplőt alakító Andrew Garfieldről. A The Amazing Spider-Man forgatása már egy ideje elkezdődött és Marc Webb, a szenzációs 500 nap nyár rendezője az egészet 3D-ben forgatja a 2012. július 3-i amerikai premierre. (Várhatóan mi is nagyjából ekkortól láthatjuk a jövő év egyik leginkább várt mozifilmjét.) Mind arról már beszámoltunk korábban, a Peter Parkert alakító Andrew Garfield mellett Emma Stone lesz Gwen Stacy, s fontosabb szerepekben még feltűnik Rhys Ifans, Denis Leary, Campbell Scott, Irrfan Khan, Martin Sheen és Sally Field. sg Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Március 1, 2011 Author Share Posted Március 1, 2011 Néhány kép a Pókember forgatásáról Sok hivatalos anyag eddig nem érkezett a Pókember környékéről, viszont a forgatásról néhány fotó mindig kikerül a netre. Ezúttal ezek láttak napvilágot. Egy pletyka szerint a képregényhős az egyik jelenetben nem csak magával a Gyíkkal fog megküzdeni, hanem egy csapatnyi SWAT kommandóssal is, akik hüllővé változtak át. filmdroid Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SzegediXY Posted Március 2, 2011 Share Posted Március 2, 2011 Nekem az eléggé egy bábunak néz ki A swat kommandós rész meg elrontja azt a kicsi realisztikát is Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Március 19, 2011 Share Posted Március 19, 2011 Hivatalosan is bejelentették, hogy C. Thomas Howell fogja játszani Lizardot (Gyíkot) a Pókemberben. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Április 1, 2011 Share Posted Április 1, 2011 The Amazing Spider-Man 2 - Folytatás berendelve! A Sony Pictures nem meglepő, sokkal inkább érdekes lépésre szánta el magát - megelőlegezi a Pókember reboot első részének a sikert és még a forgatás alatt előkészül a folytatásra! Nagyon bízhat a stúdió Marc Webb rendezőben és Andrew Garfield tehetségében, hiszen a Heat Vision Blog váltig állítja: a Sony berendelte a The Amazing Spider-Man 2 munkacímen futó projekt szkriptjét is. Az első rész ezekben a másodpercekben is forgatás alatt van Los Angelesben, de James Vanderbilt ennek ellenére másodszorra veti papírra Pókemberről alkotott elképzeléseit, hogy abból nagy sokára egész estés blockbuster legyen (reményeik szerint). cinestar.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Április 26, 2011 Share Posted Április 26, 2011 Egyes hírek szerint a The Amazing Spider-Man egy temetéssel ér majd véget, méghozzá Gwen apja, George Stacy búcsúztatójával, akit Denis Leary alakít. premierfilmek.blog.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Május 2, 2011 Share Posted Május 2, 2011 Forgatási fotók: /filmdroid.blog.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Május 4, 2011 Share Posted Május 4, 2011 Újabb fotók érkeztek az The Amazing Spider-Man (A csodálatos Pókember) forgatásáról, ami jelenleg New York City-ben zajlik. A képeken természetesen egy kaszkadőr van beöltöztetve Pókember kosztümébe, és éppen Harlemben lengedezik. filmtrailer.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Május 9, 2011 Author Share Posted Május 9, 2011 Már videó is van az új Pókember nyaktörő mutatványairól Videó érkezett a 2012-ben várhatóan Csodálatos Pókember címen bemutatásra kerülő The Amazing Spider-Man forgatásáról. A látványos mutatványok valószínűleg 3D-ben még jobban fognak kinézni. Tovább szivárognak az anyagok a The Amazing Spider-Man New York-i forgatásáról - bár a filmesek úgy tűnik, hogy már végeztek az utcai felvételekkel, de a hét eleji munkálatokról, melyekről már jelentek meg képek, ezúttal videó is érkezett. A felvételen az egyik kaszkadőr produkciója látható, ahogy köteleken csimpaszkodva közlekedik a New York-i forgalom fölött. A The Amazing Spider-Man egyébként, ha a hazai forgalmazó követi a képregény által meghonosított elnevezéseket, akkor a Csodálatos Pókember címet fogja kapni, de egyelőre még nincs hivatalos elnevezése a 2012. júliusának első hetében bemutatásra kerülő Pókember-rebootnak, melyet Marc Webb fog rendezni. SG Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Május 10, 2011 Share Posted Május 10, 2011 Az első kép Gyíkról Rég nem volt szerencsénk valódi híreket hallani a Pókember széria újraindításáról, de most kiszivárgott egy kép, melyen Connors doki beszélget Peter Parker-rel... Ha így nem ugrik be, ki az a Connors doki, nos nem találkoztatok még Pókember termékkel. Dr. Curt Connors nem más, mint a Gyík, aki a hadsereg orvosa volt és egy ütközetben elvesztette fél karját, majd a gyíkok regenerálódási képességét alapul véve létrehozott egy szert, amit önmagán próbált ki. A szer működött, de stressz vagy bizonyos kémiai reakciók hatására Connors átválzotott egy emberi gyíkká. Ezen állapotában Connors doki rendkívül gyors, képes irányítani a többi hüllőt, bivalyerős farka van, pengeéles karmokkal rendelkezik, gyorsan gyógyul és képes a végtagjait visszanöveszteni elvesztésük után. A The Amazing Spider-Man (Pókember reboot) Connors dokija nem más lesz, mint Rhys Ifans, aki a képek tanúbizonysága szerint nem is lesz rossz orvos. cinestar.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Május 20, 2011 Author Share Posted Május 20, 2011 Fotók a Csodálatos Pókember egyik leglátványosabb jelenetének helyszínéről A Pókember rebootjának egyik akciójelenete a New York-i Brooklyn Bridge-en fog játszódni. Azonban a filmesek úgy döntöttek, hogy ezúttal nem helyszínen forgatnak, hanem megépítik maguknak a hidat. Az elmúlt hetekben folyamatosan kerültek fel a netre a Csodálatos Pókember (The Amazing Spider-Man) című reboot New York-i forgatásáról készült filmek. A fotók többségén természetesen a főbb szereplőket lehetett látni civilben, forgatási szünetekben, vagy esetleg akció közben. A legfrissebb képeken azonban nem látni ismert arcot, a fotó az egyik akciójelenet helyszínét mutatja be. Korábban már lehetett látni olyan képeket, melyeket a Brooklyn Bridge-en készítettek próbáló kaszkadőrökről. A mostani felvételek a Marvel-filmek Facebookos rajongói oldaláról származnak, s rajtuk a híd felépített mását lehet látni, melyet már előkészítettek a felvételekhez - természetesen kék háttérrel, hogy utólag, számítógépes úton egészítsék ki a jelenetet. SG Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Május 23, 2011 Author Share Posted Május 23, 2011 A Csodálatos Pókember teaser posztere és logója Több, mint egy év van még hátra a Csodálatos Pókember (The Amazing Spider-Man) bemutatójáig, a forgatásról kiszivárgott rengeteg kép után végre valami hivatalos anyag is érkezett. Persze csak módjával, egy teaser posztert és egy logót tettek közzé, ami kb. csak annyit jelez, hogy "igen, forgatjuk, készül, kövesd figyelemmel". Egyelőre csak az a biztos, hogy a Hálószövő a Gyíkkal fogja összemérni az erejét, de rajta kívül lesz még ellenfél. A korábban szóba került Proto-Goblin nem lesz jelen. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Július 18, 2011 Author Share Posted Július 18, 2011 Pókember reboot - Előzetes az Amerika kapitány előtt! A Sony sem szeretne elmaradni a Warner üzleti politikájától és hasonlóan a Harry Potter 7 2. része előtt vetített The Dark Knight Rises előzeteshez ők az Amerika kapitány előtt villogtatnak... Ezúttal Batman barátunk legnagyobb ellenfelének szánt A csodálatos Pókembert leshetjük meg a pletykák szerint a hazai augusztus negyedikei Amerika kapitány premier előtt. A hálószövögető ugyanis egy hónapban két hét különbséggel jelenik meg jövő júliusban így egyértelmű verseny alakul ki közöttük és ezt a két stúdió is jól tudja. A The Dark Knight Rises előzetes pocsék kamerás verziója már kiszivárgott korábban de nem érdemes megtekinteni, hiszen szinte semmit sem látni belőle. A jó minőségű változat a hét elején érkezik az InterCom jóvoltából, az Amerika kapitány előtt pedig A csodálatos Pókember mutatkozik be - most figyeljetek - egy két és fél perces ízelítővel! A stúdió állítólag nem képekből és szövegeből vagy rövid jelenetekből összeállított bemutatót készít, hanem valóban a film részleteit láthatjuk két és fél percen keresztül. Augusztus negyedikén minden kiderül! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Július 20, 2011 Share Posted Július 20, 2011 A Csodálatos Pókember trailer Eredetileg az Amerika kapitány előtt kellett volna bemutatkoznia az előzetesnek, de már hamarabb is megtekinthetővé vált. A mozgókép alapján merőben más hangulatú Pókemberrel lesz dolgunk, mint az eddigi filmekben. Többen jelezték, hogy már volt lehetőségük megtekinteni a trailert, s ma végre a netre is felkerült a The Amazing Spider-Man első kedvcsinálója. A főszerepben Andrew Garfield tetszeleg és meg kell hagyni, nagyon is jól áll neki a szerep. Mellette feltűnik még a Gyík szerepében Rhys Ifans, valamint Emma Stone, Martin Sheen, Sally Field és Denis Leary is feltűnik a színen. A film a következő év júliusában kerül a mozikba, és az eddig látottak alapján nagyon is várós. http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=_XayxMPrUP4 cinestar.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
mlinkin Posted Július 22, 2011 Share Posted Július 22, 2011 A trailer nem tul jo! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Augusztus 12, 2011 Share Posted Augusztus 12, 2011 A pók és a világhír A forgatás nehéz volt, az akciójelenetek még nehezebbek, de most jön az igazi megpróbáltatás: a rajongók hada. Andrew Garfield 94 napig forgatta A csodálatos Pókember-t (The Amazing Spiderman, hazai bemutató: 2012. július), a filmen már a digitális effektek specialistái dolgoznak tovább, ő pedig a következő nagy meccsre készül: a világhírre. A forgatás nehéz volt, az akciójelenetek még nehezebbek, de most jön az igazi megpróbáltatás: a rajongók hada. Andrew Garfield 94 napig forgatta A csodálatos Pókember-t (The Amazing Spiderman, hazai bemutató: 2012. július), a filmen már a digitális effektek specialistái dolgoznak tovább, ő pedig a következő nagy meccsre készül: a világhírre. – A szüleim eddig mindenhova elkísértek – vallotta be nemrég a 27 éves, szakmájában szokatlanul szerény színész. – A forgatás jó pár napján is kinn voltak, főleg olyankor, amikor a legijesztőbb kaszkadőrmutatványokban kellett részt vennem, kábelekre kötve huzigáltak 8 emelet magasságban. Az a munkamegosztásuk, hogy anyám félt, apám büszke. Oké, mindketten büszkék, mert tudják, hogy tízéves korom óta őrzöm a Pókember-képregény egyik legelső kiadását, amin rajta van Stan Lee aláírása. Egy valamit viszont mostanáig titkolt az új pókember: hogy 18 évesen, amikor az első Tobey Maguire főszereplésével készült Pókember-film a mozikba került, és elsöprő nézettségével megalapozta a szuperképességű figura későbbi sikereit, ő a Portobello Road-i ócskapiacon beszerzett DVD-ről nézte meg a filmet… intercom.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Szeptember 8, 2011 Share Posted Szeptember 8, 2011 Fontos lesz az FPS nézet A Csodálatos Pókember készítője, Marc Webb szerint a hálószövögető trailer-ben is látott belső nézetes akciói istentelenül jól fognak kinézni 3D-ben! A rendező nem győzött dicsekedni és örvendezni a Total Film-nek adott nyilatkozatában, hogy a direkt 3D-s kiadáshoz készített FPS nézet mennyire überbrutálul néz ki már a kezdeti stádiumban is, nem hogy a végső változatban. Webb elárulta, hogy A Csodálatos Pókember bizonyos részeit (a már emlegetett nézet mellett) direkt 3D-re élezték ki, így azt tanácsolja mindenki számára, hogy abban érdemes majd megnézni a pók új kalandjait. A bemutatóban látott házról-házra ugrálós, a néző szemszögéből mutatott részt egyébként kaszkadőrök segítségével, több emeletnyi magasságban vették fel, kialakítva azt a pályát amit láttunk és valóban végigment rajta egy kaszkadőr felvéve útját. cinestar.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.