blox Posted Március 30, 2007 Share Posted Március 30, 2007 A 3D DeskCam a lencse és infrasugár segítségével három dimenziósan tapogatja le, majd azonosítja be a számítógép előtt ülő személyt. Használatával nincsen szükség belépési kódokra, jelszavakra. A kanadai Bioscrypt cég egy olyan webkamerát fejlesztett ki, amely a szokásos funkciók mellett képes arcunkat beazonosítani. A cég azt állítja, a 3D DeskCam a világ első ilyen funkcióval rendelkező webkamerája. A kamera a lencse és infrasugár segítségével térben tapogatja le és azonosítja azt a személyt aki a számítógép elé ül. Ryan Zlockie, a Bioscrypt egyik vezetője szerint a rendszer az emberi arcot összesen 40 ezer ponton vizsgálja, elsősorban a homlokot, a szemgödröket és az orr helyzetét figyeli meg, és ezek alapján hitelesít. Zlockie elmondása szerint a beazonosítás sikeresen és stabilan szerepelt ikrekkel és professzionális álarcokkel tett kísérletek esetében is. Ha valaki mondjuk borostásan vagy szakállal regisztrálja arcát a rendszerbe és utána megborotválkozik, nincs probléma a bejelentkezéssel, de ha a felhasználó plasztikai műtéten esik át, akkor újra kell majd magát regisztrálnia. A Bioscrypt szerint ebben a rendszerben az a jó, hogy használatával a számítógépbe vagy online szolgáltatásokba való belépésekhez végre nincs szükség jelszavakra, token-ekre vagy smart card-okra. A 3D funkció pedig az otthoni felhasználóknak leegyszerűsíti az online játékokban, a közösségi oldalakon vagy a különféle csevegőprogramokon az egyéni megjelenés kialakítását. A cég kiemeli, hogy ez az azonosítórendszer az ujjlenyomatra vagy szivárványhártyára alapuló rendszerekhez képest kényegesen egyszerűbb felhasználást tesz lehetővé. "Az arcbeazonosítás sokkal gyorsabb, és nem is kell olyan közel hajolni mint a szivárványhártyánk letapogatásánál, illetve az felhasználóknak semmit nem kell összetapogatniuk az ujjlenyomat beazonosítása miatt." - mondta Zlockie. A 3D DeskCam ez év második felében lesz majd kapható, ára 350 dollár lesz. A cég ezzel a termékkel először az üzleti szférát célozza meg, a felhasználók részére év végén, vagy jövő év eleje környékén lesz elérhető az új kamera. Nagyobb mennyiség gyártása esetében a vételár 200 dollár körül lesz. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Vadócka Posted Március 30, 2007 Share Posted Március 30, 2007 Nem rossz szerkenty?. Köszi a hírt. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
aggress Posted Március 30, 2007 Share Posted Március 30, 2007 ,,...A Bioscrypt szerint ebben a rendszerben az a jó, hogy használatával a számítógépbe vagy online szolgáltatásokba való belépésekhez végre nincs szükség jelszavakra, token-ekre vagy smart card-okra...'' Az miért jó? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
spdeluxe Posted Március 30, 2007 Share Posted Március 30, 2007 Ja,így legalább a levágott fejemmel be tudnak lépni a páncéltermembe ahol a $milliárdokat őrzöm,de ha benn tartom a fejemben a belépési kódot,akkor kicsit nehezebben nyitják a széfet. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
aggress Posted Március 30, 2007 Share Posted Március 30, 2007 Az még picit messze van,de a gondolatmenet jogos Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kleinklein Posted Március 30, 2007 Share Posted Március 30, 2007 Lassan már télleg kitalálják azt a gépet ami alszik helyettünk és mi nem leszünk fáradtak... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
szikla21 Posted Április 2, 2007 Share Posted Április 2, 2007 Ez télleg jó ötlet,de a Pusztito c. filmben is hasonlo modszerrel menekült el Phonix (doki szemét kivágta,s a leolvaso azt hitte,h az a doki) nem innen lopták a Kanadaiak? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.