bikas Posted Január 4, 2010 Share Posted Január 4, 2010 Az Avatar 2. történetéről James Cameron scifije, az Avatar megállíthatatlanul menetel a bevételeket tekintve, s alig 2 hét alatt elért 750 milliós bevételével már a Transformers 2. eredményeit veszélyezteti. Természetes, hogy azonnal a folytatásról kezdett el pletykálni mindenki. James Cameron Avatarja megállíthatatlan a jegypénztáraknál, az emberek csak úgy özönlenek megnézni a Titanic rendezőjének kék filmjét, s eközben természetesen arról pusmognak, hogy vajon folytatódhat-e Pandora bolygójának, illetve holdjának története? Bár sokan biztosra veszik a további Avatar-filmeket, egyelőre nincs semmi konkrétum, mindössze annyi, hogy Sam Worthingtonnal, a főszereplővel a forgatás megkezdése előtt a "biztonság kedvéért" három részre szóló szerződést írattak alá. Azaz a producerek opcióval rendelkeznek, s leköthetik az Avatar 2-3. mellé, ha úgy látják, hogy még van elég pénz a trilógia elkészítésében. (A bevételek szerint van, a közönség érdeklődése vitathatatlan.) Természetesen James Cameron is nyilatkozott a potenciális folytatás terveit illetően (amit, George Lucas és a régi Star Wars-trilógia mintájára egyáltalán nem biztos, hogy ő rendezne). Elmondta, hogy a második részben lehet, hogy elhagyná a történet Pandorát, mely színhelyéül szolgált az első résznek. (Pandora ugyebár a Polyphemus nevű gázóriás holdja.) Tehát a további történetek során a Polyphemus más holdjait is felfedezhetnénk, valamint az Alpha Centauri-rendszert. SG Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Keca13 Posted Január 4, 2010 Share Posted Január 4, 2010 ha a többi rész is ilyen jó lenne mint ez volt akkor már nagyon imádnám nekem elképesztően tetszett a film, ma is megnézem, természetesen bekerlt a kedvenceim közé Hát mindenestre nagyon várom a folytatást ha lesz Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Demo91 Posted Január 4, 2010 Share Posted Január 4, 2010 Remélem lesz több része! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
baad_newzz Posted Január 4, 2010 Share Posted Január 4, 2010 szerintem meg hagyni kellene ott a fenébe az egészet. nem kell ebből még egy rész. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Shyllard Posted Január 4, 2010 Share Posted Január 4, 2010 Akkor örülnék a folytatásnak, ha elpusztulna az egész Pandora! Sajna a legtöbben nem így vannak ezzel... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
mxcmeszi Posted Január 4, 2010 Share Posted Január 4, 2010 Hát szerintem ezt a filmet nem kellene folytatni, ott kéne békén hagyni, ahol van. Főleg James Cameron, hát milyen folytatásokat is csinált eddig, mint a... őőő... Terminator 2... vagy ott van az izé... Aliens... Hm.. mikor is lesz folytatás? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Brown R Posted Január 4, 2010 Share Posted Január 4, 2010 én is csatlakozom,én is remélem h lesz Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vietnam69 Posted Január 4, 2010 Share Posted Január 4, 2010 folytatás nem biztos h kéne de ha ugyanilyen minőségű akkor tárt karokkal várom! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
atis.89 Posted Január 5, 2010 Share Posted Január 5, 2010 én nem igazán értem hogy ebben a filmben mi az ami tetszik az embereknek, tegnap néztem meg alig bírtam végig ülni, annyira vontatott. rövidebb lett volna talán jobban tetszett volna bár ki tudja, minden esetre ha lesz második része szerintem én azt nem fogom megnézni. star wars kivételével nem is tudok most olyan filmet mondani aminek tetszet volna a 2. vagy következő részei, mondjuk esetleg még a transformers. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
JohnTerry Posted Január 5, 2010 Share Posted Január 5, 2010 "star wars kivételével nem is tudok most olyan filmet mondani aminek tetszet volna a 2. vagy következő részei, mondjuk esetleg még a transformers." Az fasza.... Gyűrűk Ura, Batman, Mátrix, Star Trek-filmek??? És még sorolhatnám... A Transformers pont nem tartozik a legjobb másodikok közé... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Demo91 Posted Január 5, 2010 Share Posted Január 5, 2010 Hétfői metropol: Avatar számokban: 785 millió dollár bevétel eddig és 500 millió dollárba került a film Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Deep_idea Posted Január 5, 2010 Share Posted Január 5, 2010 Nem tudom engem azért nem dobott földhöz........ Kétségkívül látványos, de én nem azt szoktam nézni, hogy egyes jeleneteket vagy tájakat miképp oldottak meg a készítők. Nem volt rossz kis film újranézhető. 2.Rész? Értelmetlen...... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Január 5, 2010 Share Posted Január 5, 2010 há remélem hogy nem lessz jobban örülnék annak hogyha james cameron tudna valami normális filmet csinálni Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
spájz Posted Január 6, 2010 Share Posted Január 6, 2010 Szerintem biztosan lesz. 2 okból 1. Úgy lett vége a filmnek hogy kilehet belőle szedni egy folytatást 2. Biztosan lesz mert a filmnek nagy sikere volt világszerte Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
atis.89 Posted Január 6, 2010 Share Posted Január 6, 2010 "star wars kivételével nem is tudok most olyan filmet mondani aminek tetszet volna a 2. vagy következő részei, mondjuk esetleg még a transformers." Az fasza.... Gyűrűk Ura, Batman, Mátrix, Star Trek-filmek??? És még sorolhatnám... A Transformers pont nem tartozik a legjobb másodikok közé... A batmant aláírom, viszont a többi nekem nem tetszett annyira hogy a többi részét is annyira várjam hogy megnézhessem. neked meg a transformes nem tetszett szóval erről ennyit, amúgy elárulom a star trek egyetlen egy részét nem tudtam megnézni annyira nem tetszett... nem igazán látom mi alapján lehetne ezt folytatni... lesznek kis avatarok vagy mi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Man0waR Posted Január 8, 2010 Share Posted Január 8, 2010 Hát szerintem ezt a filmet nem kellene folytatni, ott kéne békén hagyni, ahol van. Főleg James Cameron, hát milyen folytatásokat is csinált eddig, mint a... őőő... Terminator 2... vagy ott van az izé... Aliens... Pont jókkal példálózol, bárcsak csendben maradtál volna. Le van töltve az Avatar, de még nem szántam rá magam, vagy mondjam úgy: nem volt még megfelelő alkalmam megnézni, így nem tudom legyen -e folytatása. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
lazlo Posted Január 8, 2010 Share Posted Január 8, 2010 Figyeljétek meg még el se kezdődött, de lehet látni a végkimenetelt: Az emberek elhagyván a Pandorát biztos, hogy igényt tartanak majd a továbbiakban is a bolygó érceire. Eközben az a humanoid génterápiás főszereplőnek biztos lesz(nek) utódja(i), aki(k) kulcsfontosságú(ak) lesz(nek) a történet szempontjából - valószínűleg túszok, áldozatok ilyesmik lesznek. Nyílván az ércért folyó háború a továbbiakban az azt megelőzőhöz képest 10x-e lesz haderőt, pusztítást, miegymást tekintve. Akár még atomtámadásos fenyegetést is el lehetne képzelni, de valószínüleg a sztori akkor túl egyszerűen le lenne lőve. Esetleg felbukkan egy "rég nem látott" ismerős is. Még azt is el tudom képzelni, ha esetleg a második részre nem lennének még leszármazottjai, akkor a nejét, vagyis az indián törzső és a sámán asszony lányát biztos túszul fogják ejteni. - de majd meglátjuk mi fog kisülni addig..... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Swarm Posted Január 8, 2010 Share Posted Január 8, 2010 ManOwaR:Lehet, hogy tévedek, de szerintem ezt irónikusnak szánta, nekem legalábbis ez jött le a szövegéből Mellesleg tuti lesz folytatás, lehet, hogy 5-10 év múlva, de biztos lesz! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
mxcmeszi Posted Január 10, 2010 Share Posted Január 10, 2010 Igen, annak szántam Tehát egyértelműbben: Én az Alien után azt gondoltam, na, remek, van második rész is, bár mit hozhat az, túlélte a csaj, meghalt a szörny, mi jöhet még... erre puff, életem egyik legjobb sci-fijét láttam. Terminator. 2? Na ugyan minek? Megint visszajön egy robot, tök ugyanaz. És erre tessék, mérföldkövekkel jobb, mint az első rész. Szóval az Avatar után alapból nem érzem a lehetőséget egy folytatásnak, de úgy látom, Cameronnak megy ez. Bár az is igaz, hogy az első rész nem épp a jó sztori körül forgott, szóval én a helyében várnék addig, míg újra valami látványtechnikailag korszakalkotót tehetek le az asztalra. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SzegediXY Posted Január 10, 2010 Share Posted Január 10, 2010 Ha lenne folytatása az már szinte biztos, hogy kb annyira el lesz cs*szve, mint a Shrek 3, ami leginkább csak arra volt jó, hogy "hűdejó volt az első rész, most nézzük meg ezt is"... Ilyenkor átlag mindig kisebb szokott lenni a sztory minősége. A látvány az annyira nem biztos... Ez csak az én véleményem. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
TrueMaster Posted Január 10, 2010 Share Posted Január 10, 2010 SzegediXY: A második részek általában a pénzről szólnak Egyedül a Harry Potterre lehet azt mondani, hogy az úgy íródott hogy lesz még egy pár része... Itt van példaképp a Twilight... az is egy jól megírt történet és annak is azért lett folytatása, mert hatalmas sikert aratott és hülyék lettek volna nem kihagyni... És így kérték meg az írót hogy csináljon neki folytatást.. Valamelyik filmnél / történetnél bejön a folytatás, mert el tudják kapni azt a szálat ami sok embernek tetszett, van aminél meg nem és borzasztóan elrontja az első részt... próba szerencse, 50-50% hogy bejön-e vagy bukik. Ez a nézőközönségtől függ. De ahogy néztem az Avatar bevételeit... bármi is lesz a 2. részben megéri nekik megcsináltatni, úgyis sokan meg fogják nézni! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
RapidMarcee Posted Január 17, 2010 Share Posted Január 17, 2010 Remélem lesz folytatás, de csak akkor, hogyha annak is ilyen minősége lesz, 2x ilyen jó történettel. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
theftman Posted Január 20, 2010 Share Posted Január 20, 2010 engem annyira nem hoz lázba a 2. rész ötlete. ha nem csinálnak foyltatást szerintem akkor is van mivel dicsekedni mert ez a film elég jóra sikeredett. viszont ha mégis lesz 2. rész akkor az annyiban jó hogy elég sok irányban elindulhatnak. már olvastam olyan elképzeléseket is hogy "de jó lenne ha a halott Földön játszódna". hát nagyon remélem hogy nem így lesz. hamár csinálnak másik filmet akkor maradjanak csak a képzelet világában. ez legalább látványos és kreatív. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
peti.gaspar Posted Január 21, 2010 Share Posted Január 21, 2010 Az egy nagyon tetszett és ez is érdekel. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
trallala Posted Január 28, 2010 Share Posted Január 28, 2010 A lottó ötösöm lene olyan biztos,mint amilyen biztos,hogy lesz még ennek folytatása.Főleg ha figyelembe vesszük a bevételeket is ami nem utolsó szempont ilyen esetekben ugyebár! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Wrong7 Posted Február 2, 2010 Share Posted Február 2, 2010 A film második rész készítése (Cameron már megerősítette, hogy lesz) nem lesz olyan sok idő, és tuti, hogy nem lesz 500 millió dollár se. Ez azért van, mert CG alapra már minden meg van írva. Az egész Pandorát lazán megmodellezték pár év alatt. Képzeljetek bele, h a filmben láttuk a bolygó 1/4edét vagy mittom én. Minden egyes fa, oxigénmolekula, kődarab meg van kifinomultan modellezve. Csak pár katt, hogy zökkenőmentesen tudd animálni. Nemrég olvastam angol interjút a 2. résszel kapcsolatban. James először valami olyan ötletet vetett fel, hogy egy másik bolygóra költöznek a kék bőrüek. De miért csinálnának megint több év alatt egy olyan szép környezetet mint a Pandora, amiből alig láttunk valamit? Valami olyasmit mondott a csávó, hogy az 1. részben Pandora felszínét mutatták be. Nah, bele lehet képzelni, hogy amit láttunk, az a fele sem volt, amit megcsináltak. Kíváncsi vagyok mi lesz Pandora belsejében, na meg hogy milyen új cuccost tud mutatni nekünk, ami az elsőben nem volt benne. Személy szerint nagyon várom a filmet. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bikas Posted Február 5, 2010 Author Share Posted Február 5, 2010 Jön az Avatar folytatása Az Avatar esetleges folytatásáról kezdett tárgyalásokat James Cameron rendezővel az amerikai News Corp, a filmet gyártó 20th Century Fox stúdió tulajdonosa - adta hírül - a The Hollywood Reporter mozis szaklap. Rupert Murdoch, a News Corp médiakonglomerátum elnök-vezérigazgatója megerősítette: "nagyon korai tárgyalások" kezdődtek Cameronnal a háromdimenziós technikát használó Avatar lehetséges további részeiről. Hozzátette, a rendezőnek "vannak ötletei" egy folytatásra, "mi pedig ösztönözni fogjuk erre". Murdoch ugyanakkor figyelmeztetett: senki ne számítson korai folytatásra. Ezzel valószínűleg arra utalt, hogy Cameron elképzelései gyakran hosszú idő alatt érnek meg. Chase Carey, a News Corp alelnöke úgy fogalmazott: mindkét fél akar folytatást, de egyelőre másik film készítését tervezik. A kék lények csodálatos bolygójára, a Pandorára kalauzoló Avatar folytatásához - mint bármely mozifilm gyártásához - kulcskérdés lesz a finanszírozás, különös tekintettel arra, hogy Cameron filmjei többnyire túllépik a költségvetési keretet. Az Avatar sikere alapján azonban a pénz előteremtése megoldható - fogalmaztak a News Corp vezetői. Zoe Saldana, James Cameron és Sam Worthington A minden idők legnagyobb jegybevételét produkáló Avatar összbevételének 60 százaléka vagy nagyobb hányada a következő két negyedévben várható, ugyanis a film a mozikban marad, majd a DVD-változat is következik. A DVD kibocsátásának időpontját még nem közölték, Murdoch csak annyit mondott, cége jelenlegi pénzügyi évének a végéig, vagyis június 30-ig a boltokba fog kerülni. A DVD azonban nem lesz 3D látványvilágú, mivel ezt a technológiát még nem fejlesztették ki, a jövőben azonban nem kizárt, hogy elérhető lesz. A 9 Oscar-jelölést kapott sci-fi globális jegybevételei már meghaladják a 2 milliárd dollárt.SG Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
summoner00 Posted Február 5, 2010 Share Posted Február 5, 2010 Ezt a Sam Wortwinget lehúzhatná valaki a WC-n. Amit művel az nem színészet. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
PauL_MarloW Posted Február 10, 2010 Share Posted Február 10, 2010 JA LESZ ISMEREM A TERVEZŐT JŐVŐHÉTEN KEZDIK APUKÁM CSINALTA FILMET VICCEN KIVÚL Ő IRTA AZ EGÉSZT :rolleyes: nagyon sok pénzt kaptunk érte JA LESZ ISMEREM A TERVEZŐT JŐVŐHÉTEN KEZDIK APUKÁM CSINALTA FILMET VICCEN KIVÚL Ő IRTA AZ EGÉSZT :rolleyes: nagyon sok pénzt kaptunk érte Hát akkor apád összeszedhetné magát mert én is tok ilyen forgatókönyvet írni 1 kis pocahontas 1 kis farkasokkal táncoló...xD Hát igen manapság elég a pompa h vmi jó legyen... Nem kell aggódni ebből si lesz folytatás ha már pénz volt az 1. részben... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
spájz Posted Február 20, 2010 Share Posted Február 20, 2010 Örülnék a 2 résznek ugyanis nekem hihetetlenül tetszett Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.