hankock Posted December 21, 2009 Share Posted December 21, 2009 Újra láthatnak a vakok annak a mikrochipnek köszönhetően, amelyet német orvosok fejlesztettek ki. A Tübingeni Egyetem orvoscsoportja chipet ültetett vak páciensek retinája alá, akik ennek segítségével újra felismerik a tárgyakat és a betűket - olvasható a Der Spiegel című német magazinban. Különösen egy finn férfi esetében értek el olyan eredményeket, amelyek az implantátum fejlesztésében átütő sikernek számítanak. A 44 éves Miika a chip segítségével átlépte azt a határt, amelyen túl jogilag már nem számít vaknak - mondta el Eberhart Zrenner, a kutatócsoport vezetője. Az implantátum ezerötszáz fotocellából áll, amelyeket egy háromszor három milliméteres mikrochipen helyeznek el. Ezt négyórás operáció során helyezik el a retina alatt. Zrenner szerint a test jól alkalmazkodik az implantátumhoz. "Egyetlen esetben sem lépett fel komoly probléma, például gyulladás" - mondta el az orvos. A Tübingeni Egyetem etikai bizottságának feltételei alapján a chipet néhány héten belül el kell távolítani. Zrenner, aki Retina Implant néven céget alapított, kijelentette: az elkövetkezendő évben mintegy két tucat páciensnek fognak új, vezeték nélküli látóchipet beépíteni, ezek pedig már tartósan a retina alatt maradhatnak. MTI Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
piccolacui Posted December 21, 2009 Share Posted December 21, 2009 Jó lenne, ha ezt a dolgot tényleg meg tudnák valósítani, és nem csak egy kis időre. A körülöttünk lévő világot mindenkinek látnia kell. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Marky18 Posted December 22, 2009 Share Posted December 22, 2009 Elméletileg ha a látóidegek nem jutnak el az agyig, vakság van. Ez a chip hogy fog információt közvetíteni az agynak? Nekem ez kicsit magas. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.