bikas Posted December 20, 2009 Share Posted December 20, 2009 Az elektronikus levelek, az internet, a televízió és az egyéb médiumok naponta százezernél is több, azaz másodpercenként huszonhárom szóval bombázzák az emberi agyat - állítják kutatók. A kutatást végző San Diegó-i Egyetem szerint az emberi elmét túltöltő információknak még agykárosító hatásuk is lehet. Ezt azzal magyarázzák, hogy a túlfeszített információfeldolgozás az egymástól való elkülönülés mellett a koncentrációképesség rövidülésével jár - olvasható a The Daily Telegraph internetes kiadásában. "Az eredményekből egyértelműen látszik, hogy rövidül az összpontosítás ideje, és ez valószínűleg nem tesz jót a mélyebb gondolatoknak" - mondta Roger Bohn, a tanulmány társszerzője. Edward Hallowell, New York-i pszichiáter, a figyelemhiányos betegségek szaktekintélye szerint az emberi történelemben még sohasem kellett az agynak annyi információt feldolgoznia, mint napjainkban. "A számítógépek megszállottjait és az okostelefonokhoz nőtt felhasználókat annyi felületes információ éri, amellyel a gondolkodás mélységét és az érzéseket veszélyeztetik" - magyarázta a kutató. A tanulmány szerint az átlagos napi információmennyiség 34 gigabájt adatmennyiségnek felel meg, és ezzel egy hét alatt még egy átlagos laptopot is túl lehet terhelni. Az Egyesült Államokban az 1980-ban "elfogyasztott" évi 4500 billió szó 2008-ra már 10.845 billióra emelkedett és ebbe a felmérésbe még nem számolták bele az emberek egymás közötti beszélgetéseit. Szakértők szerint az információ-túlterhelés az agyat arra serkentheti, hogy újabb módon fejlődjön tovább. Forrás: STOP/erdely.ma Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Brendon13 Posted December 29, 2009 Share Posted December 29, 2009 Megint nem volt jobb dolguk a tudósoknak Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.