bikas Posted November 22, 2009 Share Posted November 22, 2009 Egy különösen ritka orrszarvúfaj nyomaira bukkantak biológusok Vietnamban nyomkereső kutyák és ürülékkupacok segítségével. Speciálisan kiképzett kutyáknak köszönhetően találtak rá egy vietnami nemzeti parkban hét ürülékkupacra, amelyeket egyértelműen a jávai orrszarvú (Rhinoceros sondaicus) egyedeinek tulajdonítanak - hozta nyilvánosságra a Természetvédelmi Világalap (WWF) Hanoiban. A rinocéroszoknak ezt a faját a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) az általa összeállított vörös listán a kihalófélben lévő, súlyosan veszélyeztetett kategóriába sorolja - ez a kihalás előtti utolsó lépcsőfok. A jávai orrszarvú korábban Délkelet-Ázsia elterjedt állata volt, mára azonban a legtöbb országban kihalt. Csupán Jáva szigetén és a legújabb felfedezés szerint Vietnamban találhatók példányok. 1988-ig úgy vélték, hogy már Jáván is kipusztultak, de vadászok akkortájt elejtettek egy példányt a szigeten. Julianne Becker, a WWF szóvivője elmondta, hogy a biológusok tízre becsülik az élő egyedek számát. A kutatók nem árulták el, hogy pontosan melyik vietnami nemzeti parkban bukkantak a nyomokra: így próbálják távol tartani a vadorzókat. Az állat szarva a tradicionális orvoslásban manapság is nagyon keresett alapanyag. A gyógyító erejűnek gondolt szarvak miatt az orrszarvúfélék minden faját vadásszák illegálisan. A feketepiacon a szarv egy kilogrammjáért több ezer eurót is elkérnek. Forrás: MTI Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.