Cunami volt a Nap felszínén

[hankock]

Százezer kilométer magas, óránként 900 ezer kilométer sebességű plazmahullámokkal jár a napkitörések után bekövetkező szoláris cunami, aminek a létezését tízéves vita után most bizonyította be a NASA két napfigyelő műholdja.

 

">" type="application/x-shockwave-flash" wmode="transparent" width="425" height="355">

 

A Nap anyagát alkotó plazmából álló, szökőárhoz hasonló jelenségeket először 1997-ben észlelt a NASA Solar and Heliospheric Observatory műholdja. A szoláris cunami jelensége azóta is vitatott a csillagászok között, sokan úgy vélik, csak valamiféle árnyékot látott a műhold, vagy a műszerek hibája okozta a fura eredményeket.

 

2009 februárjában aztán a Solar Terrestrial Relations Observatory két műholdja egymástól függetlenül tudott megfigyelni egy újabb hasonló jelenséget. Az adatokat mostanra elemezték ki a NASA Goddard Space Flight Center kutatóközpontjának tudósai, és minden kétséget kizáróan megállapították: a szoláris cunami létezik.

 

A Nap felszínén terjedő óriási plazmahullámokat a két műhold 90 fokos szögben eltérő nézőpontból figyelte meg, így háromdimenziós modellt és animációt tudtak alkotni a csillagászok a hullámok születéséről ér terjedéséről. Az egész a 11012. számú napfolt hirtelen kitörésével kezdődött, ami több milliárd tonna gázt és plazmát dobott ki az űrbe, és a fizika törvényei pontosan ugyanolyan jelenséget generáltak utána, mint a Földön a tenger alatti rengések által kiváltott szökőárak.

 

A cunami hullámai, amit magnetohidrodinamikus hullámoknak, vagy röviden MHD hullámnak neveztek el, 100 ezer kilométer magasak voltak – ez a két és félszerese a Föld északi és déli sarka közötti távolságnak. A hullám sebessége másodpercenként 250 kilométer, vagyis 900 ezer km/óra volt a kitöréskor.

 

 

A szoláris cunaminak nincsen semmiféle hatása a földi életre (az azt okozó napkitörésnek azonban igen: mágneses viharok a magnetoszférában, amit mi sarki fényként látunk, illetve megnövekedett röntgen- és gammasugárzás, ami a műholdakat károsíthatja), viszont a vizsgálatukkal a tudósok sokat tanulhatnak a Nap felszínének és atmoszférájájának viselkedéséről.

 

A Nap felszínén terjedő plazmaszökőárak beleütközhetnek új napfoltokba is, és ott új kitöréseket hozhatnak létre, így a megfigyelésük segíthet annak előrejelzésében, hogy egy-egy erősebb kitörés sugárzása mikor fogja elérni a Földet.

 

(index)