hankock Posted November 18, 2009 Share Posted November 18, 2009 Call of Duty mozifilm a láthatáron? Még májusban volt szó arról, hogy talán el fog készülni a Call of Duty: The Movie, ami az Activision first person shooter második világháborús játéksorozatán alapulna. Azóta nem sok történt, azonban nemrég az Activision levédette a Call of Duty védjegyet, így rajtuk kívül senki nem készíthet vígjáték, dráma, akció, kaland, animációs, zenés műfajű filmeket ezzel a címmel, ezen kívül még a színházban sem mutathat be senki hasonló néven színdarabot. Ezek szerint az Activision keményen töri a fejét azon, hogy tényleg mozifilmet kreáljanak az egyik legjobban fogyó termékükből, legalábbis az után, hogy levédették a címet ez lenne a következő ésszerű lépés, hogy nekilássanak összehozni valami forgatókönyvet. Persze az is lehetséges, hogy egyszerűen csak nem akarják, hogy esetleg egy stúdió felhasználja a Call of Duty címét valamelyik filmhez és így tegyenek szert plusz bevételre. Szerintem egy másfél-két órás epikus csatákkal tarkított háborús filmet lehetne ebből összehozni, amelyben egy katona végigharcolja a a második világháborút. Vagy ez így összecsapott lenne? Inkább úgy kellene, hogy egy csatatér-egy film? Aztán a folytatásban a következő ütközetet mutatnák be? McKidd benne lenne a Call of Duty filmben Kinn van a piacon az új Call of Duty rész, amit mindenki agyon istenít. A New York Postnak sikerült beszélnie Kevin McKidd színésszel, aki "Soap" McTavish kapitánynak kölcsönzi a hangját a Modern Warefare-ben. McKidd elárulta, hogy egy kemény, skót színészt kerestek Hollywoodban, de úgy tűnik nem sikerült megegyezni Gerard Butlerrel, így a No. 2 Gerard Butlerhez kellett fordulniuk, azaz hozzá. Megkérdezték azt is, hogy eljátszaná-e Soap kapitányt a mozifilmben, amire a színész azt mondta, ha a forgatókönyv jó és Butler nem vállalja a szerepet, akkor szivesen benne lenne. (filmdroid) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
dead0709 Posted November 18, 2009 Share Posted November 18, 2009 végülis miért ne lehetne csinálni ha a dragon ballbol csináltam meg a resident játékbol akkor a codbol is lehet Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
agentzs1 Posted November 18, 2009 Share Posted November 18, 2009 Van már "belőle" film, Elit Alakulatnak hívják. A játék néhány pályája kísértetiesen hasonlít a filmbéli romos városokra, nem is véletlenül. Mindenesetre ha tényleg lesz film, reméljük nem szúrják el. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted November 20, 2009 Author Share Posted November 20, 2009 Friss: Elkészülhet a Call of Duty-film Ki hitte volna 2003-ban, amikor az Activision kiadta a Call of Duty-t, hogy a sorozat ekkora karriert fut be videójátékként? A kérdés persze költői, azonban biztosan többen voltak azok, akik arra számítottak, hogy valamikor film készülhet a CoD-ból. Az utóbbi másfél évben elég sok háborús film szerepelt gyengén a mozikban, s amikor Hollywoodban éppen kezdték temetni a műfajt, jött Tarantino és a Becstelen brigantyk, mely megmutatta, hogy még bőségesen van kakaó a harctéri vagy arcvonalak mögötti kalandokban. Remélhetőleg a film majd 300 milliós világbevétele arra fogja sarkallni a producereket, hogy újabb jó alapanyagokat kutassanak fel potenciális filmjeikhez, azonban a stúdióknak nyilván könnyebb lenne a dolguk, ha nem kéne gondolkodni a sztorin, mindössze egy meglévő franchise megfilmesítését kéne megtámogatni. Ilyen (lehetséges) franchise lehetne a Call of Duty, melynek a mostanában megjelent és rekorddöntögetőnek számító epizódja, a Call of Dury: Modern Warfare 2, melyben Kevin McKidd, a Rómából és a Grace klinikából ismert skót színész szinkronizálja Soap McTavish-t. Ő nyilatkozta, hogy mozifilmet terveznek a nagysikerű játékból, s a készítők informálisan fel is tették neki a kérdést, hogy eljátszaná-e Soapot egy filmben is, mire McKidd azt válaszolta, hogy ha jó a forgatókönyv és Gerald Butler nem ér rá, akkor nagyon szívesen. (SG) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
spájz Posted November 25, 2009 Share Posted November 25, 2009 Na erre én nagyon kíváncsi leszek. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
peti.gaspar Posted Január 21, 2010 Share Posted Január 21, 2010 Kíváncsi leszek milyen lesz!!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
E.Draven Posted Január 21, 2010 Share Posted Január 21, 2010 Eleve a COD első része a Ryan közlegény egyes részeire épült, és később az Ellenség a kapuknál-ból merített, ha jól emlékszem, régen játszottam már vele. Ez az egész arról szól hogy csinálnak egy újabb világháborús filmet, az Activision odaadja Call Of Duty nevet, és sok kis kocka elmegy és megnézi (persze én is ) és jól jár a játékgyár Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vassadi Posted Január 21, 2010 Share Posted Január 21, 2010 A CoD mint játéksorozat elsőosztályú, de szerintem egy ilyen játékadaptációból nem lehet, vagy legalábbis nem fognak tudni igazán jó világháborús filmet csinálni. Az gondolom már most mindenki előtt tiszta, hogy a műfaj nagy klasszikusaival nem érhet fel, tipikusan olyan alkotás, ami a nevétől várhatja majd a bevételt. Aztán majd meglátjuk, maga a film mit tud... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Brendon13 Posted Január 21, 2010 Share Posted Január 21, 2010 Szerintem nem lesz nagy durranás az a baj, hogy maga a játékötlet is filmekből lett merítve ahogy előttem is elmondták. Na mindegy reménykedjünk benne hogy jó lesz Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Megadethfan Posted Január 21, 2010 Share Posted Január 21, 2010 Énmár láttam egy filmet,amely -úgy mint ez- szintén játék alapján készült, mégpedig a címe:Hitman-A Bérgyilkos Eleve nemtartom túl jó ötletnek ezt, hogy néhány, játék alapján (amelyeknek nagy az eladási mutatójuk) készített filmnek nagy legyen a sikere. Ilyen jellegű filmeket a legszánalmasabb, és leginkább ötlethiányában szenvedő forgatókönyvírók írnak. Ezt nem tartom jónak, hogy a múlt alkotásaiból építkezzen valaki. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
theftman Posted Január 26, 2010 Share Posted Január 26, 2010 hát ha már mindenképp neki akarnak állni akkor szerintem a Modern Warfare szálhoz kellene hozzányúlni. ha még a játék is halad egy kicsit előre az időben akkor elég látványos és élvezetes filmet tudnának összerakni egy jó történettel. ha mégis a 2. világháborúba mennek bele akkor nehéz dolguk lesz. bár ebből is kisülhet jó. minden esetre várom nagyon Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
b4m Posted Január 26, 2010 Share Posted Január 26, 2010 Még egy 2. VH-s film?Annyi van már, mint a szemét.A dragonballból lehet filmet csinálni akkor ebből is... világos.Mindenből lehet filmet csinálni, a Micimackóból is csinálhatnának egy live action moviet, csak nem biztos hogy jó lenne.Úgy már érdekesebb lenne, ha nem az amcsik lennének hősnek beállítva, hanem most az egyszer ők lennének a csúnya gonosz bácsik, de akkor már az nem CoD lenne. Ki akarná még egy filmben végignézni, ahogy a hős amerikaiak megmentik a világot a pusztulástól? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Dark Raven Posted Január 27, 2010 Share Posted Január 27, 2010 ...így rajtuk kívül senki nem készíthet vígjáték, dráma, akció, kaland, animációs, zenés műfajű filmeket ezzel a címmel... na erre kíváncsi leszek: Call of Duty, the musical a főszereplő a harc kellős közepén énekelni kezd... LoL Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
b.frenk Posted Május 2, 2010 Share Posted Május 2, 2010 Hát max. a 4-ből és a 6-ból lehetne film meg majd a 7-ből. Az 1,2,3,5 és az United Offensive filmekből van "játékosítva"... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.