bikas Posted November 17, 2009 Share Posted November 17, 2009 A cseh régészek egy Kolín városát elkerülő autópálya-szakasz építése során Európa legnagyobb prehisztorikus erődítményeinek maradványait fedezték fel. Az ásatásokat vezető Radka Sumberova régész elmondása szerint a kutatók közel 40 hektárnyi területet vizsgáltak át, ahol több ezer leletet fedeztek fel. A neolitikus tárgyak mellett a szakértők paleolitikus, bronz- és vaskori, illetve római kori és korai középkori leletek ezreit is felfedezték, amelyek vizsgálata azonban még csak most következik majd. A legfontosabb felfedezés azonban a négy őskori építmény megtalálása – véli a régész. A hasonló erősségek kör illetve ovális alakúak, 50-200 méter átmérőjűek, és a neolitikum során jelentek meg Európában. Ezekben soha nem laktak, és a szakértők szerint kultikus, katonai vagy kereskedelmi célokra használhatták azokat. Európában eddig közel 100 hasonlót fedeztek fel, és azokból több a Cseh Köztársaság területén található. A Kolínhoz közel felfedezett építmények 214 és 230 méter átmérőjűek, és mellettük négy árkot is találtak: a legnagyobb 4,5 méter mély és 14 méter hosszú volt. A másik két építmény jóval kisebb: az egyik 80, míg a másik 75 méter átmérőjű. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.