hankock Posted November 9, 2009 Share Posted November 9, 2009 Miközben a blu-ray és a HD felbontású tévék éppen csak elkezdték átvenni a dvd-k és a hagyományos tévék helyét, az ipar máris a következő lépcsőfokra koncentrál: jön az Ultra High Definition szabvány, vagyis az UHD. A tervek szerint 2017-ben jelennek majd meg az első UHD-s tévék, és akkor indulnak az első kísérleti tévéadások is, a kevésbé határozott iparági elemzők mostantól 5-10 évre teszik azt az időszakot, míg a technológia és a piac megérik erre a bemutatkozásra. Első menetben a kisebb, UHD-4K nevű szabvány jön 3840*2160 pixeles felbontással, majd ezt követi a még kifinomultabb UHD-8K, 7680*4320 képponttal, és 22.2-es, térhatású, nagyon sok csatornás hanggal. A tervek szerint 2021-re éri majd el a technológia elterjedtsége a kritikus tömeget Európában (ez az eladott készülékek 5 százalékát jelenti), ami után lavinaszerűen indul be a piac, és 2025-re már 28 százalékos piaci részesedést várnak az UHD-től. A kicsi sárga a 720p-s HDTV-felbontás, a nagy kék az UHD A nagyra törő tervekre némileg árnyékot vet, hogy az egész technológia egyelőre csak papíron, szép számok formájában létezik, de a gyakorlati megvalósítás előtt még komoly akadályok tornyosulnak. A másodpercenkénti 24-25 képkockás sebességhez, amit az NTSC és PAL szabványok használnak, az UHD felbontás mellett másodpercenként 300 megabájtos adatátviteli sebességre van szükség, ami talán még megoldható. De ha a 60 képkocka/sec sebességet akarjuk elérni, amit már a mai csúcskategóriás HD tévék is tudnak (sőt, 72-vel is kísérleteznek már), mindenképpen új, hatékonyabb tömörítési eljárást kell kidolgozni, hogy bírja a száloptika az adatok szállítását az adáshoz. Ráadásul a tömörített adatfolyamból a kép valós idejű kikódolása is a maiaknál sokkalta nagyobb processzorteljesítményt igényel. (index) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
dave55 Posted November 9, 2009 Share Posted November 9, 2009 egyetlenegy kérdés: minek? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Marky18 Posted November 9, 2009 Share Posted November 9, 2009 Legyen mit vennie a jónépnek. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
T.Sz.v2 Posted November 9, 2009 Share Posted November 9, 2009 Hát egy tvben nem értem a lényeged te nem vetítős hanem egy nagy tv-t falra rakós mozi az jóötlet. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
skywave Posted November 10, 2009 Share Posted November 10, 2009 kellkellkell totális vizuálisorgazmus Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tomiguy3 Posted November 10, 2009 Share Posted November 10, 2009 Lehet meg se állnak a millió pixelekig és 50 év múlva csak röhögni fognak az emberek az ezres méretű felbontásokon Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
mucika01 Posted November 11, 2009 Share Posted November 11, 2009 Szerintem is , mert 2021-re már a holografikus TV-kisérleti adása lesz , és 2050-ben már beszállhatsz egy szereplő helyére a filmben , sza nem kell uhd XXXXLLL TV tipus és ezek hatvány szériái !! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
..Rambo.. Posted November 11, 2009 Share Posted November 11, 2009 Én már annak örülni fogok ha lesz egy Full HD-s tévém... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Hudi Posted November 12, 2009 Share Posted November 12, 2009 Samsung Led tv is nagyon ott van Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Konrad_90 Posted November 27, 2009 Share Posted November 27, 2009 Nohát, az meg kell hagyni, nagy dolog lesz, ha elkészül, de szerintem az ilyenek nem váratlan dolgok.Persze, hogy fejlődnek ezek is... Mondjuk én szintén már annak is örülni fogok, ha meglesz a FullHD-s minitorom vagy tv, egyszer talán. A másik, ami most eszembe jut erről, ami már régebb óta foglalkoztat, hogy ugye a film képekből áll.Aztán van raszteres, meg vektorgrafikus kép is.Az utóbbi előnye, hogy korlátlanul nagyítható.Na már most, ha ilyen elven tudnának filmet csinálni, bár gondolom az animáció az előbbi lépés (lásd 3D-s akármik) akkor teljesen mindegy lenne a kijelző felbontóképessége.No, mindegy, én csak álmodozok itt egy 33 centis monitor előtt. Hehehe. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Don_Giamatti Posted November 27, 2009 Share Posted November 27, 2009 Vektor-alapú képek csak digitálisan léteznek, filmeket úgy felvenni csak 3D-scannerekkel lehetne, aminél viszont tetemes mennyiségű utómunkára lenne szükség. Nekem a FullHD is elég bőven, nem értem, minek kell még nagyobb.... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
gyuszi02 Posted November 28, 2009 Share Posted November 28, 2009 "No, mindegy, én csak álmodozok itt egy 33 centis monitor előtt. Hehehe." Ezen aztán röhöghetsz, főleg ha nem vagy tisztában a raszteres és vektoros képalkotás közti különbségekkel ( mert nem csak az a különbség hogy nagyítható... nagyon nem.) Mellesleg egy 33 centis ( ~17"-es...) monitor ma már majdnem kicsi.... a "3d-s akármik" sem a végtelenségig nagyíthatóak, mert azok a modellek is pixelgrafikus ( ahogy a tanárom nevezte, elég érdekes...) textúrákkal vannak borítva, satöbbi, azoknak is van korlátja. @Don_Giamatti: A 3d scanner alatt mit értesz? Ilyenről nem hallottam még.. Batár nagy CT vagy mi? Kicsit tágabb értelemben viszont vektorgraf képnek számít egy rajz is, tehát nem csak digitálisan van jelen Viszont az is igaz hogy az analóg technika nem képes ily módon rögzíteni a képet ( valóságos képet ), tehát igazad is van... meg nem is Mind1, ebbe ne menjünk bele Szóval vektoros film, mint olyan, nem lesz egyhamar, és ez független a kép alap felbontásától. Jó ez az uhd, csak a mai adathordozók meg kábelek satöbbi nem képesek megbirkózni vele. Nomeg ott az ára... Az sem lesz kevés, főleg hogy még ma sem olcsó egy "sima" full hd felszerelés, pedig a technológia azért megvan már egy ideje... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
murkika Posted November 28, 2009 Share Posted November 28, 2009 Mellesleg egy 33 centis ( ~17"-es...) monitor ma már majdnem kicsi A 33 cm az ~ 13" XD szal elég kicsi.... Vagy elszámoltam magam? Na mind1 Én sem értem mi értelme ilyen bazinagy felbontású tv-ket csinálni... De azért jó XD Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bikatoke Posted November 28, 2009 Share Posted November 28, 2009 Örvendetes! Már csak valami műsor kéne a csúcstévékhez. Vagy Baló Györgyöt fogjuk nézni ekkora felbontásban? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
toxingeneral Posted Augusztus 5, 2010 Share Posted Augusztus 5, 2010 Olyan jó olvasni okos emberek hozzászólásait... beszélgettek itt raszteres és vektoros képalkotásról, miközben azt sem tudjátok hány centi egy col. Őrület!!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
szogyenyi Posted Augusztus 6, 2010 Share Posted Augusztus 6, 2010 Én már annak örülni fogok ha lesz egy Full HD-s tévém... Teljesen egyetértek veled. Szerintem felesleges egy darabig még ide az UHD. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Batista Posted Augusztus 6, 2010 Share Posted Augusztus 6, 2010 Engem mondjuk nem hatott meg annyira eza HD. Igen szebb meg minden, de rendesenmeg kell fizetni érte.. inkább nem létok minden kis szikrát, de megmarad jópár ezer forintom.. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
mickey94216 Posted Augusztus 8, 2010 Share Posted Augusztus 8, 2010 Ezt én sem értem minek az a nagy felbontás filmnézés közben nem az érdekel ,hogy mekkora a felbontásom ,hanem a film története! Tartok még egy kis felvilágosítást a colokról 1''= 2,54cm 33,02cm = 13'' remélem segített. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.