hankock Posted November 3, 2009 Share Posted November 3, 2009 Már lehet "szobát" foglalni az első űrszállodában, amely a tervek szerint 2012-ben nyílik meg egy barcelonai vállalkozás vezetőinek szervezésében. A Galactic Suite (Galaktikus lakosztály) nevű szállodában az első időkben négy vendég és - személyzet gyanánt - két űrhajós tartózkodik majd. Egy hároméjszakás kiruccanás - a jelenlegi előjegyzés árai szerint - hárommillió euróba kerül, de ebben benne van egy nyolchetes felkészítés is egy trópusi szigeten - derül ki a De Telegraaf című holland lap hétfőn megjelent barcelonai tudósításából. A vendégeket külön űrrakéta szállítja majd a 450 kilométeres magasságban épülő, molekula kinézetű űrhotelba, amely naponta tizenötször megkerüli a Földet. Az érdeklődők egyebek között a súlytalanságot élvezhetik a galaktikus lakosztályban, és részt vehetnek tudományos kísérletekben is. Xavier Claramunt, a cég igazgatója, volt űrhajómérnök a cikk szerint elmondta, hogy a szállodát a fellendülő űrturizmus előfutárának tekintik. Szerinte már néhány évtizeden belül lehetségessé válhat, hogy az emberek úgy béreljenek űrszállodát, mint most bárhol máshol. Korábban közölt számítások szerint mindazonáltal jelenleg csak néhány ezren élnek a Földön, akik megengedhetik maguknak a tetemes költségeket. Továbbra is homály fedi egyébként, hogy milyen befektetők állnak a mintegy 3 milliárd dolláros beruházás mögött. Eddig 43-an foglaltak szobát a három év múlva nyíló űrszállodában - derül ki a sajtójelentésből. (MTI) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Brendon13 Posted November 4, 2009 Share Posted November 4, 2009 Jó borsos ára van. De jó lenne kipróbálni Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
lazlo Posted November 4, 2009 Share Posted November 4, 2009 Valamiből fedezni kell az elégetett hidrogén árát... - esetleg elkezdheted magad bontani a vizet (kb. 30 év alatt összegyűlik megfelelő mennyiségű hidrogén), majd utána elszállíthatod a cégnek. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szergej77 Posted November 5, 2009 Share Posted November 5, 2009 Érdekes, bár benem az is bennem van hogy mi van ha fenn ragad az ember Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
NikolGuppika Posted November 5, 2009 Share Posted November 5, 2009 Nem tartom valószínűnek, hogy fent ragadnál, vagy fent ragadhatnál... Mindenesetre érdekes lehet egy ilyen kiruccanás. Kíváncsi vagyok, hogy egy 20 év múlva mennyire lesz ez népszerű kikapcsolódás... Elvégre is idővel ez is egyre olcsóbb lesz és egyre többen engedhetik majd meg maguknak nem? Kíváncsi leszek rá... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.