hankock Posted Október 19, 2009 Share Posted Október 19, 2009 Komoly tudósok próbálják cáfolni az interneten keringő vad híreket és csillapítani a kibontakozó pánikot: nem jön el a világvége 2012. december 21-én. Nem csapódik a Földbe egy rejtélyes bolygó és a maja naptárnak semmi köze az egészhez. A hisztériát - mint kiderült - egy hollywoodi film gerilla marketing kampánya indította el. A 2012 című filmet novemberben bemutató stúdió - az érdeklődés felcsigázása érdekében - több tucat hamis tudományos portált vagy blogot hozott létre, amelyek mind a 2012-ben bekövetkező világvégéről vizionálnak. 2012. december 21. azért nevezetes dátum, mert a maják állítólag csak eddig készítették el naptárukat - utána már nincs idő. A rémhír szerint ekkor egy korábban ismeretlen külső bolygó csapódik be a Földbe. A Sony Pictures még egy olyan weboldalt is létrehozott, amelyet az állítólagos Institute for Human Continuity (Emberiség túlélése intézet) működtet. Itt még arról is értekeznek, hogyan lehet feliratkozni túlélő készletre, és hogyan kell majd megválasztani a világ vezetőjét a katasztrófa után. Mindez megtette a hatását, beindult a lavina, a hívők öngerjesztő módon ezrével propagálják a téveszmét. David Morrison, a NASA csillagásza - aki egy népszerű blogot is működtet - azt mondja, két éve még hetente legfeljebb egyszer kapott kérdést a Földet fenyegető kozmikus katasztrófáról. "Most naponta tucatjával kapok ilyen kérdést. Két tizenéves még azt is közölte, hogy nem akarja látni a világvégét, ezért azon gondolkodnak, hogy inkább véget vetnek az életüknek." Morrison szerint eddig több mint ezren érdeklődtek nála, mit tegyenek a közelgő világvége miatt. Szerinte a stúdió etikai vétséget követett el a weboldalak működtetésével. aqui.la Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Hunyi Posted Október 19, 2009 Share Posted Október 19, 2009 most erre mit mondjanak? h igen világvége lesz? XD Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
a_grave_man Posted Október 20, 2009 Share Posted Október 20, 2009 Na ez a nem semmi : A Sony Pictures még egy olyan weboldalt is létrehozott, amelyet az állítólagos Institute for Human Continuity (Emberiség túlélése intézet) működtet. Itt még arról is értekeznek, hogyan lehet feliratkozni túlélő készletre, és hogyan kell majd megválasztani a világ vezetőjét a katasztrófa után. és ebből látszik, hogy nem jó játék amit művelnek <_< Két tizenéves még azt is közölte, hogy nem akarja látni a világvégét, ezért azon gondolkodnak, hogy inkább véget vetnek az életüknek." Egyébként most akkor tényleg nem lesz? Pedig már úgy vártam! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
zoldyandras Posted Október 20, 2009 Share Posted Október 20, 2009 Mégse most lesz? Akkor mondhatom le a túlélőcsomag-megrendelésemet... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szergej77 Posted Október 20, 2009 Share Posted Október 20, 2009 Durva azért amit egyes studiók képesek a reklám elérésért. Csak ha valóban egyesek öngyilkosok lesznek emiatt, jó kis perelésre számíthatnak majd, de amúgy figyelitek csak amcsi földön kelt ez aggodalmat felénk semmi jele. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Zeaber Posted Október 21, 2009 Share Posted Október 21, 2009 Hát igen.. A világvége hívők 300 éve várják már tűkön ülve, hogy bekövetkezik a jelenség és 300 éve ez a legjobb tipp. Csalódás lesz vagy mégsem? Majd kiderül. De azt mondanom sem kell, hogy 300 év alatt hány ember gazdagodott meg abból, hogy elhitette az emberekkel, hogy hamarosan megpusztulunk és ha túl akarja élni akkor ezt meg ezt vegye meg és minden jelenlegi vagyonát adja át neki, hogy több ember csábíthasson be a csoportjába, hogy felkészüljenek a világvégére. Ez a történet 1800-as évekből való és egy pap volt a vezető Nat Geo FTW. 2000-ben ugyan ez volt -> hatalmas csalódás, hogy szilveszter után felébredtek Ha ez se jön össze nagyon sokan letörtek lesznek, hogy még élnek.. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Panki51 Posted Október 21, 2009 Share Posted Október 21, 2009 Őszintén, egy olyan bolygónak, aminek három évbe telne ideérnie akkot azt vajon nem kéne már látnunk? Ezért is ostobaság az egész... A film maga viszont jónak ígérkezik! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
norbee95 Posted Október 21, 2009 Share Posted Október 21, 2009 úristen most nem halunk meg? ááá mondhatom le a koporsómat...XD Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Brendon13 Posted Október 26, 2009 Share Posted Október 26, 2009 Pedig már építetttem a ház alá egy kis bunkert Mindegy weekend háznak jó lesz xD Jah am ne legyen már világvége mert 2018-ban állítólag jön a RE6 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tamás007 Posted Október 27, 2009 Share Posted Október 27, 2009 Azért az nemsemmi hogy milyen parasztvakítás megy már egy ideje.Nemtom mi értelme ennek az egésznek hogy úr isten "világvége" mi hasonlók...szerintem arra megy ki az egész hogy csökkentsék valamilyen módon az emberiség létszámát még pedig úgy hogy öngyilkosok lesznek ez az egyik.A másik hogy költsék csak az emberek a pénzüket bármire amire vágynak hiszem pár év múlva vége..értem én hogy "válság" van de azért túlzásokba ne essünk már hogy nem tudjuk hogy növeljük a vásárlók számát..ááá megvan legyen VILÁGVÉGE ez a megoldás...hát csak gratulálni tudok Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
jeti93 Posted Október 27, 2009 Share Posted Október 27, 2009 Hát persze Tamás. És ezt már 1800-ban tudták, sőt, még azelőtt a maják, hogy 2012 környékén nagy válság lesz, és nem akar majd venni senki semmit, és ezért betolták ezt a hülyeséget. (amúgy lehet, hogy MO-ban nem nagyon lehet érezni, de kb vége a válságnak, a cégek mind nyereséggel zárják a 3. negyedévet, az Apple rekordott döntött részvények terén stb. stb. Vagy lehet, hogy ezt a hírt a sír és koporsókészítők híresztelték el, hogy mindenki előrendeljen, mint norbee???) Az meg még nagyobb hülyeség, hogy azt akarják, hogy haljanak meg az emberek, mert azok, akik meghallják ezt a hírt, azok pont azok, akik még vennének is valamit, és csak jobbá teszik a gazdaság helyzetét, ebben az esetben, a film bejövetelét. Nem is beszélve a perekről, amit a kölkök hozzátartozói kisírnak, úgy tettetve, hogy ez valamit változtat azon a tényen, hogy öngyilkos lett a gyerekük. Szerintem összekevered az emot a világvégével. Amúgy az, aki nem kíváncsi a világvégére, az szerintem nem normális, végülis, ez olyan mint látni egy szappanopera utolsó részét. Ha tényleg bekövetkezik akkor nem fogom sajnálni. Inkább meghalok egy ROHADT nagy robbanásba, mint egy rákba, vagy valami más nyavajába, esetleg egy lökhárító közeli találkozásába. Amúgy a maják nem azt mondták, hogy kihalunk!!! Csak azt mondták, hogy nagy változás lesz az emberiség történelmében. Azt hiszem. Lehet akkor adják ki a Duke Nukem Forever-t. Vagy átváltozunk mi is szupercsillagharcosokká, és olyan harcokat rendezünk, hogy felrobban tőle a Föld. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Brendon13 Posted Október 31, 2009 Share Posted Október 31, 2009 ''Vagy átváltozunk mi is szupercsillagharcosokká, és olyan harcokat rendezünk, hogy felrobban tőle a Föld. '' Nem néztél kicsit túl sok animét? :D Am télleg nem aztmonták h kihalunk hanem valami nagy változás lesz az életünkben. Mert asszem van 5 ciklus a maják szerit. És 2012-ben záródik le a 3-adik. És ezért történik majd állítólag valami új az emberekkel. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
david1519 Posted Október 31, 2009 Share Posted Október 31, 2009 Istenem abban az égben... すごい! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Manfred von Richthofen Posted Október 31, 2009 Share Posted Október 31, 2009 ááá lesz amikor vége lesz addig is éljük életünket! csak azért v 1-2 órval előtte szóljanak h legyen időm még amire kell! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
nerveill Posted November 24, 2009 Share Posted November 24, 2009 Szerintem ez az egész hülyeség:) Mármint oké hogy 2012-re változást ígérnek meg ilyesmi de emberek az egyház az időszámítás óta rengeteg napot eltörölt mert nem tetszett nekik szóval valószínűleg nem is 2009-van:) lehet hogy már el is múlt az a bizonyos 2012 bár ahhoz elég sokat kellett volna törölni:) Ja és ha valaki emiatt megöli magát akkor tegye.... aki hülye szenvedjen féljen vegyen túlélőcsomagot aztán magára vessen ha ráb....szott ha jól járt akkor pedig gratulálok hozzá Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
polluter Posted Január 6, 2010 Share Posted Január 6, 2010 én ezzel mindig is úgyvoltam hogy felőlem aztán lehet világvége, mért strapáljam magam rajta.. előbbutóbb mindenki meghal. fiatal vagyok és eddig boldog életem volt, legalább boldogan halok meg, nempedig az hogy nagynehezen túlélem valahogy és úgy leélni életem hátralevő részét hogy szinte mindenkit elvesztettem.. amúgy szerintem a film elég gagyi volt, akkor már inkább az Armageddon Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Megadethfan Posted Január 19, 2010 Share Posted Január 19, 2010 Egy elmélet szerint világvége 3000-4000 év múlva lesz, mert a nap is megszűnik, a levegő is elképesztő mértékben ritkul, igazi tiszta oxigéndús levegő olyan gyakorlatilag nemlesz. (Belegondolunk már most sincs) Egyébként meg azon rágódnak egyfolytában a kínaiak hogy nem kívánják igazán csökkenteni a CO kibocsájtást, mertakkor leállnának a fejlődéssel,stb. Tehát én azért ha reálisan értékelném ezt, hogy a világ mikor fog megszűnni, akkor semmiképpen nem lennék borúlátó. Előbb vagy utóbb történni fog valami, de nem ez amit gondolnak egyes hozzáértő szakemberek hogy így lesz meg úgy lesz. Ha reálisan gondolkodunk, akkor aki 1000-2000 év múlva születik, az is le fogja élni a teljes életét. Egy másik elmélet szerint pedig 200-350 év múlva az újszülöttek 30%-a fejlődési rendellenességgel születik majd ezt talán ellehet képzelni, mert a levegő nagy mértékben szennyeződik, és ez is hatással lesz rá. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.