blox Posted Március 26, 2007 Share Posted Március 26, 2007 Soha nem látott felvételeket tett közzé a NASA, melyek jóval vadabbnak és erőteljesebbnek mutatják be a Nap felszínét, mint azt a korábbi megfigyelésekből feltételezték volna. A csillagászokat lenyűgözték a nemzetközi Hinode űrtávcső képei, melyek ugyanolyan áttörést hozhatnak a Napról megszerzett ismereteinkben, mint egykor a Hubble a Naprendszeren túli világról. A japán "hinode" szó magyarul napfelkeltét jelent - az űreszköz 2006. szeptember 23-án állt pályára, feladata a Nap mágneses mezejének és kiáramló energiájának tanulmányozása. Az eszköz, mint a japán név is mutatja, elsősorban a Japán Űrrepülés Kutatási Ügynökség munkája, melyhez a NASA mellett csatlakozott az Európai Űrügynökség és a Brit Részecskefizika Csillagászati Kutató Tanács is. A kromoszféra a Hinode felvételén. A kinyúló szerkezet a forró ionizált gáz és egy mágneses mező kölcsönhatásának eredménye Az űrtávcső három elsődleges műszere, a japán fejlesztésű Optikai Napteleszkóp (SOT), az amerikai Smithsonian Asztrofizikai Obszervatóriummal közösen kidolgozott Röntgensugarú Távcső (XRT) és egy ultraibolya tartományban dolgozó spektrométer, a csillag különböző rétegeit tanulmányozza. Megfigyelései elsősorban a látható felszín, azaz a fotoszféra és a korona, a Nap atmoszférájának csúcsa közötti területre összpontosul. A szonda a Föld homályzónájában kering, a nappal és az éjszaka között, így folyamatos a rálátása a Napra. "A három műszer méréseinek koordinálásával a Hinode bemutatja, hogyan idézi elő az űridőjárást a Nap a mágneses mezejének szerkezetében bekövetkező változásokkal és az alsó atmoszférából kiáramló mágneses energiával, ami a korona felé terjedve végig fut a bolygóközi űrön" - magyarázta a projekt tudósa John Davis, a NASA Marshall Űrrepülő Központjának munkatársa. A szakértők szerint minden eddigi tudásanyag, amit a röntgensugarú felvételekből szereztünk a Napról, idejétmúltnak tekinthető. A Hinode megfigyelései annyi új és váratlan adattal gazdagították az ismereteket, hogy már csak ezért is sikeresnek nevezhető küldetése. A szonda megdöbbentő felvételeket sugárzott vissza az eddig viszonylag nyugodtnak vélt kromoszféráról, a látható felszín felett közvetlenül elhelyezkedő, csak teljes napfogyatkozáskor látható gázhalmazállapotú burokról, melyről kiderült, hogy valójában egy fortyogó massza. Napfoltból függőlegesen kiemelkedő mágneses mezők, melyek a napfolt széleinél meghajlanak és újrakapcsolódnak az ellentétes polaritású mezőkkel "A Hinode felvételei cáfolhatatlan bizonyítékokkal szolgálnak azon turbulencia által táplált folyamatokról, melyek a mágneses mezőket visszarántják a napfelszín felé, ami egy rendkívül dinamikus kromoszférát eredményez" - nyilatkozott a NASA sajtótájékoztatóján Alan Title, a Lockheed Martin elnökségének tagja, a Stanford Egyetem fizika professzora. Szintén a furcsaságok sorát szaporítja az a megfigyelés, miszerint a korona sokkal forróbb, mint az alatta húzódó, a maghoz közelebb fekvő alsóbb rétegek. A tudósok szerint a Napot körülölelő kusza mágneses mezők valahogy energiát pumpálhatnak a koronába, a mechanizmust azonban még homály fedi, sőt korábban maga a megtekeredett, összevissza szerkezetek is csak az elméletekben léteztek, az XRT-nek sikerült elsőként észlelnie a valóságban. A csillagászok pillanatnyilag értetlenül állnak az új eredmények többsége előtt, reményeik szerint a szonda további adataiból rájöhetnek a rejtélyek nyitjára. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Mesiah Posted Március 26, 2007 Share Posted Március 26, 2007 huh ez télleg nem semmi látvány Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
aerox001 Posted Március 26, 2007 Share Posted Március 26, 2007 gyönyörü képek Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
memphis1985 Posted Március 26, 2007 Share Posted Március 26, 2007 Na ez azért nem semmi!!!!!!Lassan már ürrepülni sem kell,csak csinálnak egy ilyen böhöm cuccot azt megnézik mizu!!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
scorpicore Posted Március 26, 2007 Share Posted Március 26, 2007 Hát igen, a Nap Jó lenne egy ien távcső az erkélyünkre Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Mesiah Posted Március 26, 2007 Share Posted Március 26, 2007 Biztos megvan az ára Már lassan ott tart a technika, hogy oylan védöfelszerlésünk lesz, ami kibirja a nap hömérsékletét is Globális felmelegedés for3V4! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Apunk Posted Március 26, 2007 Share Posted Március 26, 2007 Nagyon szép képek. Sztem holnap veszek egy ilyen távcsoövet a József városba mintha egy kissebbségi árult volna ilyet tegnap. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Flóri Bá Posted Március 26, 2007 Share Posted Március 26, 2007 Szerintem is jó képek és eddig,ha nagyon kinyitottam a szememet akkor én is ezeket láttam,szóval nem tom mi ebben a pláne...Mert a Napra lehet nézni...De rám... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
dezsoke3 Posted Március 26, 2007 Share Posted Március 26, 2007 Döbbenetes képek Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
blox Posted Március 27, 2007 Author Share Posted Március 27, 2007 Nagyon szép képek. Sztem holnap veszek egy ilyen távcsoövet a József városba mintha egy kissebbségi árult volna ilyet tegnap. örülhetsz ha azzal ellátsz a szomszédig Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.