Dark Raven Posted Szeptember 27, 2009 Share Posted Szeptember 27, 2009 A bolygók társaságából nemrég kizárt Plútót immár megfosztották naprendszerünk leghidegebb ismert helyének nimbuszától is: az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA egyik űrszondája ugyanis a Hold déli pólusának közelében fekvő kráterekben még nagyobb hideget mért. A New Scientist című brit tudományos hetilap idézte Richard Vondrakot, a NASA kutatóját, aki szerint júniusban a Hold körüli pályára állított Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) űrszonda a Celsius-skála szerinti -240 fokos állandó hőmérsékletet mért a Hold déli pólusainál fekvő kráterekben, ahová soha sem jut el fény. Ez 30 fokkal alacsonyabb hőmérséklet a Plútón négy évvel ezelőtt mért 230 foknál, és mindössze 33 fokkal "melegebb" az abszolút nulla foknál, amely a Celsius-skála szerint -273,15 fokot jelent. A New Scientist szerint a felfedezést révén nőtt annak az esélye, hogy vizet találnak a déli pólus valamelyik kráterében. Korábbi számítások ugyanis azt mutatták, hogy a víz és más illékony gázok -220 fokos hőmérséklet felett szertefoszlanak az űrben. A tudósok már régóta feltételezik, hogy a Hold sarkvidékei környékén a kráterek fenekén nagy mennyiségű vízjég fordul elő. Ennek a megfigyelésére küldte ez év nyarán a NASA a Holdra az LRO űrszondát, amelynek két egysége október 9-én csapódik be az egyik ilyen kráterbe. A robbanás során kirepülő törmelékben próbálják megfigyelni a vízjeget - amennyiben helyesek a feltételezések. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hta Posted Szeptember 27, 2009 Share Posted Szeptember 27, 2009 No most ebben a hírben valami nekem nem "gömbölyű"! Végülis az eddigi rekord tartó Plútón hány fokot is mértek? Mert ha (-)230-at, akkor a mostani Holdon mért -240 az bizony nem 30 fokkal hidegebb! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Bálibee Posted Szeptember 27, 2009 Share Posted Szeptember 27, 2009 vagy elírás vagy a plútón nem 230 az állandó hőfok. szerintem azcsak valami csúcspont lehetett éppen. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Soße Posted Szeptember 30, 2009 Share Posted Szeptember 30, 2009 Nem valószínű, tudtommal nincs időjárása a Hold-nak, továbbá ahogy a cikkben is írják, a sarkvidéket soha nem éri napsugár. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Bálibee Posted Október 1, 2009 Share Posted Október 1, 2009 szöveg értés nemjött össze, a plutó hőmérségletéről beszéltem. nemtudom, hogy ott változik-e a hőmérséglet, csak tippelek, mert nem értek ehhez, de ha igen, akkor erre mondtam, hogy bizonyos időszakokban - szerintem - hidegebb csúcspontot mértek mint máskor, viszont azt a 30 fok különbséget az állandóhoz viszonyítják. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.