O_o Posted Augusztus 30, 2009 Share Posted Augusztus 30, 2009 Még egy film? Elképzelhető, hogy öt film készül a Twilight sorozatból. Stephanie Meyer írónő összesen négy kötetet jelentetett meg a Twilight-ból, és a Summit Entertainment azt tervezi még eggyel megtoldja a sorozatot. A Twilight (Alkonyat) tavaly került a mozikba, a New Moon (Újhold) pedig november 20-án debütál, és a stúdió azt tervezi, hogy az Eclipse filmet jövőre, azaz 2010-ben mutatja be. A sorozat utolsó kötete, a Breaking Down, megfilmesítése is tervben van és a bemutatóját 2011-re tervezik, ám a New Moon egyik szereplője, Boo Boo Stewart az Acces Hollywoodnak elárulta, hogy a második után még három film kerül bemutatásra. “Azt tervezik, hogy az Eclipse és a Breaking Down után talán még egyet elkészítenek.” – mondta a színész. Elképzelhető, hogy a Summit a Breaking Down filmet két részben mutatja be, mint ahogy ezt a Warner Bros a Harry Potter and the Deathly Hallows (Harry Potter és a Halál Ereklyéi) című történettel is tette. A stúdió azonban cáfolta a pletykát: “Elnézést kérünk a fiatal színész lelkesedéséért a sorozat filmjei és szerep iránt, ám a megjegyzése a filmek számát illetően szerencsétlenségre teljesen alaptalanok és nem igazak.” Mindez azt bizonyítja, hogy a Summit addig nem akar semmit sem bejelenteni, míg nem kerülnek papírra az elképzelések. A stúdió szóvivője nem akarta sem megerősíteni, sem pedig cáfolni, hogy az utolsó, Breaking Down kötetből filmet készítenek-e vagy sem. Forrás : sorozatok-foruma.hu LOL Csak a pénzre fáj a foguk szerintem. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
..Rambo.. Posted Szeptember 2, 2009 Share Posted Szeptember 2, 2009 Na ez már durva... ezzel az 5. résszel azért nem kéne elcseszni nem? vagy azt akarják hogy film alapján írni egy könyvet?? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Flóri Bá Posted Szeptember 2, 2009 Share Posted Szeptember 2, 2009 Na újabb 5film amit nem fogok megnézni, annyira nem érdekel ez az amerikai vámpíros baromság...szerintem 100%lányoknak szól, a bemutatója bőven elég volt. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
O_o Posted Szeptember 3, 2009 Author Share Posted Szeptember 3, 2009 Flóri Bá nagyon értelmes volt a hsz-ed. Am meg csak megsúgom, hogy sok fiúnak tetszett a film. (Mondjuk én csak azért néztem meg mert jól nézett ki a főszereplő csaj. Persze csak szigorúan eredeti hanggal! A magyar szinkron vami iszonyatosan béna.) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
crawler666 Posted Október 4, 2009 Share Posted Október 4, 2009 hát elég ijesztő ha ez a sorozat bármilyen hímnemű egyednek bejön... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Kry-chan Posted November 10, 2009 Share Posted November 10, 2009 A filmet pont a szomszédom ajánlotta, egy 24 éves srác. Szereti a vámpírtörténeteket, és egy kicsit sem zavarja, hogy kevesebb az akció, és több az érzelem. Az összes eddig megjelent könyv ott van a polcán. És azt sem lehet mondani, hogy esetleg... homokos lenne, mert a barátnőjével él együtt. (mellesleg egyik legjobb barátnőm) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Don Omar Posted November 11, 2009 Share Posted November 11, 2009 Hello Nos mint férfi álithatom hogy egyáltalán nem buzis. Nem tudom igazábol ebbe mi a buzis, a szerelem egy addotság amit a nők és férfiak egyaránt kihasználnak, attol még ha valaki meg néz vagy el olvas valamit nem lessz BUZI. csak egy kicsit magadba kell h láss és meg érted miért is imádják annyian. ja és még valami alig várom már h lásam és olvasam (L) bb. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Dark Raven Posted November 11, 2009 Share Posted November 11, 2009 Engem a volt barátnőm vett rá (anno), hogy nézzük meg együtt... Hála istennek úgy elaludtam rajta, hogy azt öröm volt nézni. Ízlések és pofonok, nekem rohadtul nem jött be a film. Amúgy meg ez a szituáció, hogy 4 könyv van, de 5 rész lesz ismerős: a Harry Potter filmekből is 8 részt terveznek, mikor csak 7 könyv van. Mondjuk azzal indokolják, hogy "annyi fontos esemény van a 7. részben..." ( aha persze...). A lényeg az, hogy lehet itt is az utolsó könyvet két részre bontják. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tunde0126 Posted November 26, 2009 Share Posted November 26, 2009 Huh! Akkor elárulok egy nagyon nagy titkot nektek Elkészített kötet még csak 4 van, de van egy 5. könyv is! Az ötödik címe: Midnight Sun. Az első 12 fejezet van még csak kész, Meyer asszonyság még nem fejezte be, és nem tudni biztosan, hogy egyáltalán befejezi-e vagy sem. Ha viszont az ötödik megfilmesítésén törik a fejüket az emberek, akkor biztos be fogja fejezni... Nem a kisujjukból fogják ki....ni a történetet! http://www.stepheniemeyer.com/ Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Brendon13 Posted November 26, 2009 Share Posted November 26, 2009 Igen de én úgytudom hogy pont azért nem akarja megírni mert az első 12 fejezet valahogy kikerült a webre. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tinuviel Posted November 26, 2009 Share Posted November 26, 2009 A Midnight Sun az az Alkonyat csak Edward szemszögéből. Történetileg ugyanaz mint az egyes könyv. Én nagyon szeretem, de nem látom értelmét, hogy megfilmesitsék. Bár egy bövitett dvd kiadványt ami tartalmazza a midnight sun plusz jeleneteit simán el tudok képzelni. Azt hallottam, hogy az 5. film ha lesz akkor a Vulturieról fog szólni. A szériától teljesen különálló filmként akarják megycsinálni. Bár én mint rajongó már az 5. film ötletétől is félek. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
PoganyPtR Posted November 27, 2009 Share Posted November 27, 2009 Mikor megtudtam, hogy 5 film lesz akkor elgondolkoztam. Évente egy filmet adnak ki, szóval az utolsó 2012-ben készül el, na és mi lesz akkor? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Diamond Posted November 7, 2010 Share Posted November 7, 2010 Ezek az állítások így nem teljesen igazak, mivel meyer még sok másik könyvet írt a sorozaton kívül ugyan azon témán!Pl: Bree Tenner második rövid élete! Ezt a könyvet még az Napfogyatkozás kiegészítésére írta!Szval még bármit megfilmesíthetnek, hogy jobban megértsünk bizonyos dolgokat, bár nem tudom még mit lehetne ezen megérteni!De biztos nem lesz rossz szerintem! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kovsa Posted November 22, 2010 Share Posted November 22, 2010 Ember! Látom próbálsz nagyfiú lenni, de megsúgom hogy pont ezzel vagy gyerekes! Nekem is tetszik, a párommal eddig minden részét megnéztük. Mellesleg az a baj, hogy sok ember csak nézi a filmeket de nem érti és nem látja... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ProCukor Posted November 25, 2010 Share Posted November 25, 2010 Egyik részt se láttam, és ezt se fogom megnézni Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
StandoFF Posted November 26, 2010 Share Posted November 26, 2010 Nem értem mér kell mindenből sorozatot csinálni? Fűrészből 7 rész, HP is vagy annyi, végső állomásból készül az 5. rész. Kérdés: Minek? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Chryss Voller Posted December 10, 2010 Share Posted December 10, 2010 Pénz. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Lisadeath Posted Február 8, 2011 Share Posted Február 8, 2011 5film? Szerény véleményem szerint 4 is sok egy olyan történetből, aminek már az elején tudja az ember, hogy mi lesz a vége. Ha legalább izgalmas lenne... De legalább van benne egy csöppnyi poén. Vagyis mi csempészünk bele. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
aggress Posted Február 8, 2011 Share Posted Február 8, 2011 A mostani arany málna jelölésekből nem tanultak? Vicces Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Lisadeath Posted Február 9, 2011 Share Posted Február 9, 2011 Úgy látszik nem. De a durva az, hogy nem csak egy-két színészt jelöltek, hanem az egész stábot. Azért itt már el lehetne gondolkodni. Bár így is el tudják adni a dolgokat, mert van rá kereslet. Lassan mást sem kap az ember a könyvesboltban, csak Twilight (de nehéz volt leírni) könyveket, dvd-ket, szatyrokat etc. Addig nyúzzák, míg van rá kereslet. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.