O_o Posted Augusztus 30, 2009 Share Posted Augusztus 30, 2009 Hali! Igyekeztem csak a legjobbakat bemásolni mert nagyon sok van. Három elkövetőt sejtenek a rendőrök a Kiskunhalas, Bem utcai milliós betörések hátterében. Információink szerint egy bajai látnok asszony is segíti a nyomozók munkáját abban, hogy megtalálják az ellopott ruhákat. Idézet: Bács-Kiskun megyei online Ivett fogait nem a Fognyűvő Manó vitte el, hanem a férje ütötte ki őket. Idézet: A Story TV kommentárja A Nagy Lehetőség című műsorról Hajnalban három órakor bejelentés érkezett a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság ügyeletére, hogy Dombiratoson a sertéstelepről ismeretlenek elloptak 2 darab MTZ traktort, melyek értéke félmillió forint. A bejelentő reggel 7 órakor történő kihallgatása során azonban elmondta, hogy az éjszaka az egyik traktorral ő maga indult haza a sertéstelepről és beborult az árokba. Ezután visszament a telepre egy másik traktorért, hogy az előzőt kihúzza az árokból, azonban ezzel a traktorral is árokba borult. A férfi a tett elkövetésekor ittas volt. Idézet: Békés megyei online, október 17. LOL Barcs - Sikonda Emlékezetes kirándulásban volt részük a barcsi gimnázium elsőseinek; az osztályfőnökük az éjszaka annyira berúgott, hogy alsónadrágban szaladgált és egy bokorban könnyített magán a szemük láttára. A tanár ellen fegyelmi eljárás indult és várhatóan a következő tanévben már nem tartanak igényt a munkájára ebben az iskolában. Idézet: Somogy megyei online, 2008. június 12. A hét leghülyébb búlvárcímei Rubint Réka bőre ráfonnyadt műmellére (Bors) Orra esett Noémi (Blikk) Mária öklendezett, de lerendezett mindenkit! (juj.hu) Te jó ég! Rubint Réka levágatta a haját!? Újra a régi, rövid... (Storyonline) De hová tűnt Pokrivtsák Mónika? (Storyonline) Forrás: hirkereso.hu, 2008. június 8. Brutális nyulak tatják rettegésben Törökszentmiklóst Éhes nyulak tartják rettegésben Törökszentmiklóst és környékét. Már kora reggel lesben állnak, hogy azután nagy pusztítást végezzenek. Söréttel is lövik őket, ostort is csattogtatnak a helyiek, de hiába. Úgy tűnik, egyelőre túlerőben vannak a mindenre elszánt, brutális nyulak. Idézet: Szolnok Megyei Online, 2008. május 21. Nem engedték... Pár kérelmező ostromának azonban a Nyelvtudományi Intézet is ellenállt, a Jézus, Júdás, Kazetta nevet nem engedték felvenni a bejegyzett utónevek listájára, sőt a Nérót sem, amit szintén egy békéscsabai pár kezdeményezett. Azt szerették volna, ha gyermekük Frankó Néró névre hallgathatna. Mindez a Honfoglalás című film sikere idején történt, amelynek főszereplője Franco Nero. Idézet: Békés Megyei Online, 2008. április 12. Orrba verte az anyját merrt horkolt Orrba verte álmában saját anyját egy fiatalember Pécsett, mert nem bírta elviselni horkolását; a nő orra eltört. Egy negyvenes éveiben járó pécsi asszony vasárnap reggel arra ébredt, hogy álmában valaki betörte az orrát. Hamarosan kiderült, hogy a nő saját, vele élő fia volt a tettes, aki azért követte el tettét, mert zavarta anyja horkolása. A nő feljelentést tett a rendőrségen a fia ellen, a Pécsi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés miatt indított az ügyben eljárást. Idézet: Index.hu, 2008. április 1. Orra bukott a biciklizés közben önkielégítést végző férfi Dombovár - Lezárult a nyomozás az ellen a 61 éves férfi ellen aki a nyáron kerékpáron elégítette ki magát - tájékoztatott Kis-Csordás Béláné, a rendőrkapitányság sajtóreferense. A három szemtanú arra lett figyelmes, hogy egy férfi meztelenül kerekezik a Lidl Áruház melletti kerékpárúton. Hátulról így látták, s mint kiderült, a férfi csak derékig volt meztelen és rövidnadrágját combközépig letolta. Oly módon karikázott a kerékpárral, hogy a bal kezével fogta a kormányt, a jobbal pedig önkielégítést végzett önfeledten. A csúcsra érve elfelejtette tekerni a biciklit és szó szerint orra bukott. Orr- és arccsonttörést szenvedett. A szemtanúk értesítették a mentőket. A férfi később azt vallotta, rosszul érezte magát a nagy melegben ezért tette ki a nemi szervét szellőzni. Idézet: Tolna Megyei Online, 2008. január 23. A Pasi szex után Ha tetszik, ha nem, el fog aludni, vagy legalább is szeretne elaludni, és boldog lesz, ha ezt hagyod neki. Ne feküdj rá, mert nem kap levegőt, de nyugodtan gömbölyödj oda. A hajadat pedig vedd ki a szájából! Forrás: Magyar Narancs - Szüret, Idézet: origo.hu, Szexszabályok nőknek Részegen biciklit raboltak, árokba borultak, majd felhívták a rendőrséget Őrizetbe vett a rendőrség két abádszalóki férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy szombaton a késő esti órákban Tiszabura belterületén megtámadtak egy kerékpározó férfit, és a kezükben lévő bicskával megfenyegetve elvették a kétkerekűjét, majd arra felpattanva eltekertek ? értesült az Objektív Hírügynökség a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei RFK sajtószolgálatától. A biciklirablók Abádszalók felé tartottak, amikor ? feltehetően ittasságuk miatt ? az út menti árokba hajtottak és elestek. Ekkor történt egy hihetetlen dolog. A rablók maguk értesítették a rendőrséget a közlekedési balesetről. Pechjükre a helyszínre érkező rendőrök ugyanazok voltak, akik a kerékpárrablásban pár perccel előtte intézkedtek. A rablók egyike könnyű sérülést szenvedett a balesetben. Idézet: Magyar Nemzet Online, 2006. november 27. Az összes vicc és hír az okorszem.hu-ról való! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
..Rambo.. Posted Augusztus 31, 2009 Share Posted Augusztus 31, 2009 Méd in Hungária... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
b.frenk Posted Szeptember 13, 2009 Share Posted Szeptember 13, 2009 Magyarország...Én így szeretlek! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Warrior01 Posted Szeptember 14, 2009 Share Posted Szeptember 14, 2009 "Orra bukott a biciklizés közben önkielégítést végző férfi" Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hodav Posted Szeptember 19, 2009 Share Posted Szeptember 19, 2009 Én barcsi vagyok és ez a "hírhedt" Széchenyi középiskolában történt.... Volt olyan is ,hogy a fizikatanár(már kirúgták) le akart fektetni egy 10.-es diákot... Jah és a legtutibb,hogy senkit nem lehet megbuktatni,hanem a szart sem tud átengedik kettessel !!!Ez az igazgató rendelte el,hogy jobb legyen a statisztikájuk. Ott a fél tanári kar állandóan részeg!! Órák közben átjárnak a szomszédos presszóba inni..diák,tanár együtt... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Manfred von Richthofen Posted Október 29, 2009 Share Posted Október 29, 2009 iet is csak itthon lehet hallani! Igazi hazai kicsit savanyú kicsit sárga de a mienk! XD Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted November 8, 2009 Share Posted November 8, 2009 Magyar virtus Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.