Szipi Posted Augusztus 13, 2009 Share Posted Augusztus 13, 2009 Kockás víz Ennél nagyobb őrültséget alig lehet kitalálni. Két amerikai kutató azt állítja, hogy a közönséges vízben a H20-molekulák nem csak úgy, összevissza úszkálnak, ahogy mi képzeljük. A számitások szerint inkább szabályos kocka alakban kapaszkodnak össze, majd háromnégy kocka egy gyűrűt alkot, ezekből pedig akár egész láncok is létrejöhetnek. Mindez kevésbé meghökkentő, ha arra gondolunk, hogy a víz sem úgy viselkedik, mint a normális folyadékok. Ha megfagy, nem zsugorodik össze szerényen, hanem szétveti az üvegpalackot. Téli estéken viszont jó hőtároló képességét csodálhatjuk a radiátorok kellemes melege révén. Sydney Bensőn és Eleanor Siebert szerint ezek mellett a víz sok egyéb furcsa tulajdonsága csak akkor magyarázható meg, ha feltételezzük, hogy a földfelszín háromnegyedét borító folyadék kockás szerkezetű. A kutatók kísérleti méréseket is végeztek, és a kapott értékek csupán két százalékkal tértek el a „kockás víz" elmélete alapján megjósolt eredményektől. Bizonyításként persze legjobb lenne pillanatfelvételt készíteni a vízmolekulákról. Csakhogy ilyen fényképpel nem is érdemes próbálkozni. A vízmolekulák között ugyanis ez a láthatatlan madzag, az ún. hidrogénkötés másodpercenként ötszázmilliárdszor bomlik el és kapcsolódik össze újra meg újra. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
laci65536 Posted Augusztus 23, 2009 Share Posted Augusztus 23, 2009 Hát érdekesa feltevés, lehet benne valami. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
weedee Posted Augusztus 24, 2009 Share Posted Augusztus 24, 2009 Nos igen, az egyik legszükségesebb, a földön a legközönségesebb, és egyben az egyik legbonyolultabb anyag a víz. Sosem gondoltam volna, hogy kocka alakú molekulákból épül fel... no és más anyagok molekuláig? Ez nekem túlságosan apró és bonyolult... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Szeptember 9, 2009 Author Share Posted Szeptember 9, 2009 ha talál vki képet róla, akkor szívesen fogadom. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
NikolGuppika Posted Szeptember 11, 2009 Share Posted Szeptember 11, 2009 Én képtelen vagyok elhinni, hogy a víz molekulái kocka alakzatban kapcsolódnak össze. Sokkal praktikusabb a szokásos, gömb alakzat. Szerintem... Valaki szóljon a víznek, hogy álljon már össze gömbbe, mert az jobb! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.